Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítségükkel lehetővé tették, hogy ez a dolgozat megszülethessen, különösen is Prof. Dr. Gergely Jenőnek, aki tanácsaival volt segítségemre, Dr. Lukács Lászlónak, aki a levéltár szigorú őrének és szabályainak ellenére időt és helyet biztosított a dokumentumok tanulmányozásához,
Dr. Medvigy Mihálynak, aki részletes beszámolóval gazdagította a korszakról szóló írott anyagot, Koltai Andrásnak, aki a levéltári anyagok közötti eligazodásban nélkülözhetetlen segítséget nyújtott, feleségemnek, aki türelmével és figyelmével volt segítségemre.
,,'Az emberek megdermednek azok félelmétől és várásától, amik eljövendők.'(Luk. 21,20)
- Világtörténelmi forduló éveit éljük, egy világ vajúdásának, kultúrák haldoklásának és kultúrák megszületni-akarásának korszakát; hogyne inognék meg lábunk alatt a föld, hogyne vonaglanék bele a lelkünk.''
(Sík Sándor, 1949 Újév)
MPRKL: Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltár
Elöljáróban szeretnék néhány szót szólni a dolgozat születéséről, a kitűzött célokról és az elért eredményről. A vizsgálat tárgyaként egy olyan korszakot választottam, ami a rend történtetében kevéssé publikáltan kutatott, és sok sorsdöntő elemében még azok előtt is alig ismert, akik végigélték. Az érdemi munka megkezdése előtt tanácsot kértem Lénárd Ödöntől, aki a rend történetében ezt a korszakot behatóan ismeri, és aki a levéltár kutatásáról lebeszélni igyekezett, hiszen ahogy mondta ,,úgyis csak a hivatalos álláspontnak megfelelő anyagot lehet ott megtalálni''. Szóbeli beszámolókból tudom, hogy teljesen igaza van, valóban nem sikerült egyébként feltételezhetően létező, meglepő, vagy botrányos dokumentumokra bukkannom, azonban ez nem is volt célom. A munka megkezdésekor elsődleges feladatomnak a levéltárban a korszakra vonatkozó fontosabb anyagot feltárását tekintettem, elsősorban a rendfőnöki levelezésen keresztül. Sajnos ebben az értelemben sem tekinthetom a sikert teljesnek, tudomásom szerint maradt még olyan anyag ami a dolgozatba kívánkozna (ezekhez technikai okokból nem fértem hozzá), ugyanakkor mégis sikerült egyfajta összefüggő, kerek képet alkotni az időszak történéseiről. A dolgozat a munka megkezdésekor elképzelt méretein jóval túlnőtt, ami több fontos módszertani hiányossághoz vezetett. Ezek közül a legfontosabb, hogy a feltárt adatok egyetlen csupán egyetlen forrásból származnak, nincsenek meg a dokumentumok párjai az állami levéltárakban. Nem derül ki az sem, hogy az állami kormányzati döntések hogyan alakultak ki, mik voltak a valós szándékok, folyamatok, motívumok az egyes döntések megszületésekor. Mindezen alapvető hiányosságok ellenére a dolgozat az általam szakdolgozati alapkövetelménynek tekintett elemet, hogy egyetlen témában valamilyen szempontból kerek egészet, áttekintést adjon, megítélésem szerint kielégíti. Kezdetben sem tekintettem célnak a ,,teljes'' igazság feltárását, felelősök feltalálását. Ami a célom volt, és amire az elkészült anyag remélem alkalmas, az egy nagyobb áttekintő munkának a részévé válását jelentené. Akár segítségére tud ez az anyag lenni majd egy ilyen munkának, akár nem, adja Isten, hogy az a nagyobb munka megszülethessen mindannyiunk okulására.
,,A piarista iskola korszerűségének legjobb bizonyítéka meglepően gyors elterjedése'' - állapítja meg Balanyi György A Magyar Piarista Rendtartomány Története című munkájának bevezető soraiban[1] . A piarista történész megállapítása érvényes a rend európai és a magyarországi elterjedésre egyaránt. Szerepet játszhatott ebben a gyors elterjedésben a piarista iskola tanítóinak a jezsuitákhoz viszonyított szelídebb bánásmódja, a vagyontalan rend helyi társadalmi erőkre szorultsága és így hajlékonyabb alkalmazkodókészsége, ahogyan azt Kosáry Domokos írja Művelődés a XVIII. századi Magyarországon című művében[2] , de nem kevesebb szerepe lehetett az iskolák népszerűségében a rend újszerű oktatási módszereinek, iskolaszervezésének és lelkiségének is. A rend XVIIII. századig tartó gyors gyarapodását követően máig lassan fogy a szerzetesek létszáma. Az egyetemes tendenciával szemben a magyarországi rendtartomány sajátos jellemzője, hogy a tartomány történetében 60-100 évenként keletkező súlyos válságidőszakokat (amelyekben a rend feloszlatásának gondolata is mindig komolyan felmerült) újra és újra gyarapodás és fellendülés követte. Az iskolák kiemelkedő szerepre tettek szert a magyar oktatás történetében, de különösen is büszkélkedhetnek azzal, hogy az ország XVIII. és XIX. századi társadalmának vezető rétegét adták. Nem kevés országosan ismert és elismert vezető személyiség napjainkban is ezekből az iskolákból kerül ki, bár az ő diákságuk alatt a rend éppen a legutóbbi súlyos, talán eddigi legsúlyosabb elnyomatását szenvedte el.
A tartomány eddig közel 360 éves történetében az 1948-50-es, majd az azt követő 40 év jelentette ezt a talán legsúlyosabb megpróbáltatást. Példa nélkül való a tartomány történetében mindaz, ami ebben az időszakban történt: a rendtagok az iskolai működést gyakorlatilag beszüntetni kényszerültek (ez az egyetlen időszak a rendtartomány történetében, amelyben a rend iskolai oktatást nem végzett), jónéhány szerzetest koncepciós perekkel hosszú évekre, évtizedekre bebörtönöztek, másokat külföldre, aposztáziába üldöztek, az itthon maradottak több mint kétharmadát a rendházakból kitelepítették, szerzetesi létüket betiltották, a megmaradottak megfélemlítve, nem kevesen idegileg megnyomorítva, vagy tönkretéve éltek hivatásuknak a tanításnak. Az iskolák működését és a rend megélhetését biztosító ingatlanokat az államosítási törvényekben megszabottakon messze túlmenően, szinte maradéktalanul elvették, az állami fizetések és járandóságok zömét megszüntették, vagy irreálisan alacsony szinten határozták meg, már államosított ingatlanokra mint rendi tulajdonra adókat vetettek ki, ,,önkéntesen'' jegyzendő kölcsönöket fizettettek a renddel és a rendtagokkal. A tartomány minden vagyonát elvesztette, a túlélés egyetlen alapja a rendtagok iskolán kívüli munkája maradt. Mindezek ellenére a piaristák többsége kitartott hivatása mellett és hitte, hogy ,,szükség lesz még a kalazanciusi munkára''.
Elszántan, olykor talán elkeseredve tették amit engedtek nekik (magántanítást, olykor víz- és gázóra leolvasást, segédmunkát) és hitték, hogy mindennek van értelme. 1950-ben két iskolában újra indulhatott a tanítás. Az ezt követően végzett munka csodálatosan maradandó gyümölcsöt látszik teremni az ezekből az időkből kikerülő tanítványaikban. A rendtartomány 1990 után ismét fellendülőben van, az iskolák és a növendékek száma növekszik, az iskolák elismertsége töretlennek látszik.
Az elnyomatás legutóbbi emberöltőnyi időszakát követően a rend most a szabadság kihívásával néz szembe. Az ország területén jelenleg működő alig félszáz piarista hihetetlen erőfeszítéssel próbálja feléleszteni a hajdani iskolák már majdnem teljesen csupán a történelmi emlékezetben élő dicsőségét.
Talán az előző nemzedékek sokszor kilátástalannak látszó, emberfeletti erőfeszítésének és munkájának, mégis újra és újra beérő gyümölcseinek és a provincia eddig kivétel nélküli megújulási képességének ismeretéből, vagy ,,hajdanvolt'' eleik dicső küzdelmére való emlékezésből az új nemzedék reméljük még több erőt és lelkesedést meríthet munkájához és tanulmányaihoz.
A rend 1642-es magyarországi megjelenését követően lassan fejlődött. Csak a honosítást (1715) közvetlenül megelőzően kezdődött, és csupán száz évig tartott a ,,rohamos terjeszkedés'' időszaka. A XVIII. század végére 7 alsóbb szintű[3] és 14 teljes[4] piarista gimnázium működött az országban. A terjeszkedésnek a Ratio Educationis megjelenésével szakadt lassan vége. A rend működésének határai, lehetőségei körvonalazódtak. Nem lehetett többé 10-15 ezer forintos alapítványokkal gimnáziumot nyitni, az állam a korábbiaknál jóval magasabb követelményeket támasztott. A helyzetet jelentősen rontotta II. József trónra kerülése.
a rendtartomány első kifejlett válságához vezetett. A rend szervezetét és működési rendjét alapjaiban szétzilálták II. József rendeletekben testet öltő elképzelései. Az 1781-ben kiadott nexus-rendelet megtiltotta a szerzetesrendek külföldi kapcsolatait, római egyetemes főnökeik joghatóságát a provinciálisokra ruházta, a rendházak felügyeletét pedig a megyéspüspökökre és a helytartótanácsra bízta. A rendi káptalan ettől kezdve nem jelölte, hanem választotta a ,,rendfőnök''-nek nevezett provinciálist. Az 1784-ben megjelent rendelet megengedte, hogy az egyes rendházak maguk válasszák elöljárójukat, minek következtében a provincia egymástól függetlenül működő rendházak konglomerátumává esett szét. A rendfőnök jelentéktelenné zsugorított hatalmára az utolsó csapást mérte végül avval, hogy a rendtagok áthelyezését nyomós okoknak kellett indokolni, vizitációt is csak akkor végezhetett, ha azt valami okvetlenül szükségessé tette. Előkészületek történtek a rendi újoncnevelés megszüntetésére, ,,központosítására'' is.
A ,,rendi fegyelem és a tanítási buzgóság elhanyatlásának'' jelei azonban olyan szembetűnően kezdtek jelentkezni, hogy a helytartótanács felszólította Königsacker rendfőnököt, hogy tegyen javaslatot a helyzet orvoslására. Az így született javaslatokat részben megfogadva II. József a régi állapotot 1789-ben több elemében, majd egészében 1790-ben visszaállította, a nexus-rendelet érvényben hagyásával.
Az iskolák helyi viszonyokhoz és a rend lehetőségeihez igazodó struktúráját ugyancsak racionális szempontok szerint törekedett átrendezni. 1784-ben megszüntette az összes nemesi és nem nemesi konviktust, és elrendelte ingó és ingatlan birtokaik eladását, súlyos csapást mérve az akkor jelentős mértékben konviktusi nevelésre támaszkodó piarista iskolákra. 1789-ben rendeletileg felszólította a rendfőnököt, hogy a debreceni, rózsahegyi és sátoraljaújhelyi kisgimnáziumokat teljes gimnáziummá fejlessze a következő évtől. Ennek a császári rendeletnek a hatását érzékletesen mutatja a sátoraljaújhelyi házfőnök alábbi kérelme a helytartótanácshoz:
A császár azonban hajthatatlan maradt. Megszüntette a korponai és medgyesi iskolákat és megszüntetni tervezte a breznóbányai, szentgyörgyi, tatai és magyaróvári iskolákat is. Bevezettette a tandíjat, mire a jelképes összeg ellenére a tanulók száma drámaian apadt.
II. József uralkodásának mérlege: a rend létszáma 418-ról 329-re apadt, a fiatalabb generációkból sokan elmentek, 57 rendtag renden kívüli működésbe került, egész provinciára kiterjedő a szerzetesi fegyelem lazulása, kiesett évjáratok, kiáltó szegénység, a noviciusok és tanulók számának csökkenése. A császár uralkodását követő állapotokat láthatjuk József nádor 1801-es felterjesztéséből:
Pállya rendfőnöknek az 1802. évi országgyűléshez benyújtott irata kimutatja, hogy a rendnek 315 szerzetes és 25 gimnázium ellátására 45.646,- forint áll rendelkezésére. Egy-egy rendtagra tehát alig 140 forint jut (II. József kimutatása szerint is legalább évi 200 forint lenne szükséges). A rendek nagy megértéssel fogadták a felterjesztést. A kerületi ülésen egyhangú lelkesedéssel elhatározták, hogy
Az így megindult segítő szándék eredménye lett, hogy Ferenc király 1807. július 10-én megalapította a mernyei kusztódiátust, ezzel hosszabb időre megszűnt a rend életében a mindennapi kenyér gondja.
Mivel az 1830-as, 40-es évek reform láza a rendben is erős visszhangot keltett a szabadságharc leverése után ,,a magyar piaristaságnak nem csak egyéneiben, hanem egyetemében is lakolnia kellett hazafias magatartásáért.''[8] Felmerült a rend eltörlésének lehetősége is, de ,,a minisztertanács a középutat választotta: eltörlés helyett a lassú kihalatás mellett döntött, amennyiben megtiltotta új novíciusok felvételét.''[9] Amikor a rend létszáma 1852. végére 271-re, a négy év előttinek kétharmadára esett vissza Scitovszky János prímás közbenjárására visszakapta novícius-felvevő jogát. A magyar rendtartomány ismét növekedni, majd lassan virágozni kezdett. 1906-ban X. Pius a leghatározottabban megparancsolta a tartománynak, hogy vegye fel a generálissal a 125 évvel előbb megszakadt összeköttetést.
Trianon után a Magyarországról leválasztott területeken lévő, addigra virágzásnak induló iskolák nagy része megszűnt. A magyar területeken azonban a rend reneszánszát élte a két világháború között. A második világháború után 16 házat és iskolát igyekezett a rend - nem kevés sikerrel - működésbe hozni. A házak már-már fellendülő életét törte ketté a már említett 1948-50-es időszak.
1950 után 2 ház és iskola maradhatott meg. A rend novícius-felvevő jogát ismét korlátozták évfolyamonként két főre. A rend létszáma több mint 270 főről harmadára csökkent, a két gimnázium színvonala azonban kiemelkedően magas volt.
A rendszerváltás után sorra nyíltak a bezárt és új iskolák, jelenleg nyolc intézmény működik.
,,'Az emberek megdermednek azok félelmétől és várásától, amik eljövendők.'(Luk. 21,20) Világtörténelmi forduló éveit éljük, egy világ vajúdásának, kultúrák haldoklásának és kultúrák megszületni-akarásának korszakát; hogyne inognék meg lábunk alatt a föld, hogyne vonaglanék bele a lelkünk.''[10]
A Piarista Rend történetében az 1948-50-es évek nem csupán azért különböznek a többitől, mert ez az eddigi legbrutálisabb elnyomás időszaka volt, hanem azért is mert a magyar rendtartomány, és az egész rend a magyar provinciából származó rendtag vezetése alatt állt. A rend Rómában székelő generálisa Tomek Vince[11] , a magyar rendtartomány provinciálisa Sík Sándor[12] volt. Mindkettőjük a magyar provincia máig nagy emlékezetű tagja. Barátságuk, bizalmas levelezésük sokat elárul a hivatalos levelek megkívánt tartalma mögött rejlő életről, törekvésekről. Sík Sándor folyamatosan és pontosan tájékoztatta Tomek Vincét a magyar provincia életéről, a magyarországi történésekről. Kikérte véleményét, vagy a megerősítését egyes döntéseihez. Természetes, hogy Tomek Vince is megkülönböztetett figyelemmel kísérte a magyar provincia életét, amennyire csak lehetett segített annak szorultságán pénzzel, külföldi meghívások, menekítések és pártfogók útján, igazolások kiállításával, valamint nem utolsó sorban tanácsokkal és rendelkezésekkel.
Az 1948-as évben már jelen van az összes válságjelenség, amelyek az ezt követő két évben a kormányzat gazdaságpolitikája, majd kifejezetten egyház és rend ellenes intézkedéseinek következtében elmélyülnek, olyannyira, hogy végül a provincia léte is megkérdőjeleződik. Világosan érezhető ez a folyamatos romlás Sík Sándor mindvégig pontosan vezetett hivatalos levelezésének stílusán is. 1948-ban a gazdasági nehézségek kapcsán nem egyszer a csapásokkal szembeni szinte büszke felhang érzékelhető leveleinek sziporkázóan szellemes szövegéből, amelyet sem az iskolák államosítása sem több rendtársának letartóztatása, meghurcolása és koncepciós pere nem tudnak teljesen megtörni. Talán a Gondviselésben való bizakodás és a hamarosan várható változás reménye okozta ezt, mindenesetre 1949-ben a stílusa már szárazabb, tömörebb, nem egyszer cinikus, míg 1950-ben, egészen szófukarrá válik (összegyűjtött verseinek 1976-os kiadása szerint is költőként ez a legterméketlenebb éve, mindössze három művel).
1948-ban a rendnek szembe kellett nézni a háborút követő amúgy sem kedvező, éppen csak egyensúlyba került gazdasági helyzetének radikális romlásával. Az év elején Sík Sándor a tanári fizetések és az állami jövedelmek minél teljesebb megőrzése érdekében a 35 éves szolgálati határt elért 8 piarista tanári állományban hagyását kérte. Nyilvánvalóan az iskolában ezek a tanárok tovább nyugdíjasként is teljes óraszámban tovább tanítottak volna tekintettel a tanár hiányra, a rend gazdasági helyzetének azonban úgy tűnik nem volt mindegy, hogy milyen javadalmazás mellett. Jól érzékelteti a rend helyzetét 1948 elején a következő részlet:
2. [...] ígéretet kaptunk arra is, hogy az általános iskolatípus bevezetésére és kifejlesztésére tanerőket is fog adni az állam. - Sajnos azonban, eddig a tíz rendi általános iskolában összesen csak 37 államsegélyes helyünk van, ami annyit jelent, hogy a tíz kegyesrendi általános iskolának eddig felállított osztályaiban, beleszámítva a párhuzamos osztályokat is, eddig osztályonkint még egy-egy tanító sem jutott, holott egy-egy osztálynak heti 30 óra van megállapítva, amit egy-egy tanító nem tud betölteni. [...] rendi tanárokkal kellett és kell kiegészítenünk a tanárhiányt, részint világi tanítókat és tanítónőket kell alkalmaznunk a tandíj terhére [...]''[13]
Hamarosan azonban már ilyen, sajnos aprónak mondható kormány mozdulatokkal nem lehetett a rend gazdálkodását egyensúlyban tartani. 1948. június 16-án az 1948:XXXIII. tc. államosítja az iskolákat (országosan 6505 iskola és 18.000 tanár és tanító; 16 piarista iskola és legalább 170 piarista érintett). A törvény nem okozott meglepetést, de annál nagyobb megrázkódtatást.
2. Júl. 1-ével az államsegély - a személyi kiadásokra szánt összeg fedezete - megszűnik (állami fizetést csak az államosítva továbbszolgálók kapnak, vagyis közülünk az iskola jelenlegi hittanárai.) Mivel azonban erre az esetre régóta készültünk [...] júl.-aug. hónapokra biztosítani tudjuk kedves rendtársaink részére a 120F-ot [...]
4. A rendi jubileumi ünnepségeket a nehéz helyzetre való tekintettel elhalasztjuk [...]''[14]
Tomek Vince Rómából a piarista működés egyéb területeire hívja fel a tartomány figyelmét, de a szöveg második részéből világos, hogy fenntartja a lehetőségét annak, hogy iskolákat a rend visszavegyen, akkor is, ha a püspöki kar ezt tilalmazná, mint ahogyan az állami iskolában való tanítást tilalmazta.
Az iskolák államosítása a lelki megrázkódtatáson túl a provincia házainak fenntarthatóságát kérdőjelezte meg. Mindszenty József hercegprímás megtiltotta, hogy egyházi pedagógusok állami iskolában munkát vállaljanak. Ez a piarista rend utolsó ,,legjobbik'' anyagi bázisának, az államsegélynek a végét jelentette. Sík Sándor kénytelen a rendházakban munka és ezért ellátás nélkül maradt rendtársakat ,,kevesbíteni''. Ez elsősorban egyházmegyei szolgálatot jelenthetett, ezért 1948 júliusának végén levélben kereste meg a püspököket, és kérte őket, hogy az egyházmegyéjük területén lévő piaristák közül néhányat helyezzenek el plébániai szolgálatban.
,,Addig is kénytelen vagyok elkezdeni az ellátatlan rendtagok kevesbítését.[17] [...] Kegyeskedjék az esedékes egyházmegyei diszpozíciók alkalmával váci és kecskeméti rendházainknak az iskolából kiszoruló tagjai számára a létalapjuk és papi működésük biztosítására kegyesen kilátásba helyezett atyai intézkedéseket foganatosítani. Váci rendházunkban 10-11, a kecskemétiben is 10-11 atyáról volna szó.''[18] - ,,Szegedi rendházunkban 10-12 atyáról volna szó.''[19] - ,,[...] kegyeskedjék a sátoraljaújhelyi piarista atyák további papi munkájának és létalapjuknak biztosítására kegyesen segítségére lenni.''[20] - ,,Mosonmagyaróváron 5-6, Tatán 14-15 atyáról lenne szó.''[21] - ,,Veszprémben 7-8 emberről volna szó, Kanizsán 10-12-ről''[22]
Az egyházmegyei szolgálatba álláshoz Tomek Vince külön instrukciókat adott Rómából, ahogyan ezt a már idézett feljegyzéseinek más részei tanúsítják.
A.) Az atyák elhelyezkedésénél idehaza a leglényegesebb, hogy az a rendházon belül történjék és csak azokban a rendházakban, amelyekben most vagyunk. A rendházon belül való elhelyezkedést annyira jelentősnek tartom, hogy inkább kell a rendházban magántanítást vagy más elfoglaltságot vállalni, mint rendházon kívül a pasztorációt. [...] Újabb letelepülések legfeljebb két esetben engedhetők meg, nevezetesen ha a régi rendházainkban el nem helyezhető rendtársak részére legalább 6 tagból álló csoportosulás és így rezidenciának létesítése lehetséges, és ha valahol olyan plébániáról van szó, amelyen legalább 4 ember elhelyezhető. B.) Sok szempont [...] indokolttá teszi, ha most nagyobb szerephez jutnak a külföldi provinciákban való elhelyezkedések is. Itt, amennyiben ez lehetséges, erősen szóhoz juthatnak a növendékek, de szóba kerülhetnek az atyák is. Ez utóbbi vonatkozásban az osztrák provincia szívesen elvállal 4-5 embert, Spanyolország akárhány rendtagot, Amerika felé indulhat 4-5 ember. A legfontosabb, hogy az illetők eljussanak Rómáig. Jó volna, ha ezt az ügyet, már mint az útlevél ügyet Szűcs asszisztens úr venné a kezébe. Ez idő szerint Kerkai, Megyer, Sántha, Bátori, Torontáli, Senye István és Ferenc indulhatnának Róma felé, Bendik rendtársunk pedig Bécsbe. III. _A növendéknevelés_. - Mindenáron próbáljuk továbbra is folytatni a noviciátust és a Kalazantínumot, s ez utóbbival kapcsolatban a tanárképzést. A mernyei teológia jelenleg nem időszerű. Ha a posztulantátus valami formája lehetséges, akkor megvalósítandó. A studensek Vácon folytassák az államosított iskolában tanulmányaikat. A pannonhalmi tanárképzés megengedhető.
IV. _Anyagi ügyek_ - Úgy látom, hogy a rendtársak és rendházak, ha nehezen is, de meg fognak tudni élni, különösen ha komolyan érvényesül a Quidquid religiousus acqirit elve. [...]''[23]
Sík Sándor köriratban értesíti a rendtársakat, hogy a rendi vezetés számításai szerint milyen minimális körülmények kellenek a házak működőképességének fenntartásához.
A tanári fizetést - alacsony középszámmal számítva - vegyük 400 Ft-nak. [...] Ebből következik, hogy 400Ft jövedelemnél kevesebbel járó munkabeosztást csak avval a feltétellel fogadhatunk el, ha megfelel szabad időt biztosít legalább még 100 Ft másként való megkeresésére. [...] mindenki tehetsége és ereje szerint minél többet, - a 400 Ft-nál mindenesetre többet - iparkodjék keresni. [...] az ilyen többlet-keresetnek felét mindenki visszakapja [...]''[24]
Olykor mutatkozott könnyítő szándék a minisztérium részéről is, de általában nem ez volt a jellemző:
engedje meg, hogy mind a magam, mind egész Rendem nevében hálás köszönetet mondjak azért a megértésért és jóakaratért, amellyel Miniszter Úr nyolc rendtársam nyugdíjának ügyét felkarolni szíves volt.''[25]
Sajátos, bizonyosan kétségb\"esett próbálkozást jelentett a rendfőnök részéről a mernyei gazdaság számára kijelölt feladat: egy ,,piarista szövetkezet-féle'' szervezése és irányítása.
,,Mai elesettségünkben kétszeresen fontos, hogy a megmaradt kevés ingatlanainkat tervszerűen, teljesen korszerűen kihasználjuk és rendházainkban jelentkező élet- és munkakedvet helyesen foglalkoztassuk. Ha valamikor, most kell érvényesülnie az elvnek: mindent a közért [...] Ha kicsi rendházaink magukra maradnak, gazdaságilag rövidesen elsorvadnak. Ha ellenben egymást gazdaságilag segítik, szerényen ugyan, de megélnek. Mernye, Nagykanizsa és Veszprém szinte magától kínálkoznak, hogy nagyobb gazdasági egységbe tömörüljenek.
[...] Ebből a célból Mernye minden nélkülözhető felszerelést bocsásson rendelkezésre. Ma nem azt kell nézni, hogy egy gazdaságban mi kívánatos, hanem: mi az a minimum amivel még lehet boldogulni, dolgozni. Ha máskép nem lehetséges, tartsanak szemlét, hogy mi adható el és így az így befolyó összegből szerezzék be a feltétlenül szükségeseket. [...] A felszabadulás óta Mernyét nem vettük igénybe - kivéve a téli sertés juttatást - most azonban úgy látjuk, haladéktalanul szükség van anyagi és szak- közreműködésére.''[27]
A rendtagok meghurcolásáról külön fejezet szól, mégis muszáj megemlíteni az 1948-as év eseményeinél, hiszen a piarista letartóztatások és koncepciós perek ekkor kezdődtek. Ekkor tartóztatták le Korcsiák Edét, Lénárd Ödönt[28] .
Nem egy rendtag szüleit támogatandó otthon lakott, hiszen a rendházban amúgy sem tudott feltétlenül munkát kapni. Előfordult, hogy némelyikük elkeseredésében a megélhetés gondjai felett állami iskolában vállalt tanítást. Az alább kiemelt részlet Ongrádi József története[29] kapcsán a többi rendtag figyelmeztetésére írott körlevélből való.
Tomek Vince Rómából rendkívüli szigorral követelte a fegyelem megőrzését és helyreállítását, amit Sík Sándor - ahogyan levelei bizonyítják - először atyai szeretettel, majd akár a legsúlyosabb rendi fenyítékkel végre is hajtott. Eredménye hogy a rendtagok létszámához és a nehéz helyzethez viszonyítva az aposztáziák száma elenyésző volt.
Az 1948-as év megrázkódtatásai után Sík Sándor 1949-ben az év folyamán elmondott három beszédének olvastán érzékelhető a rend helyzetének egyre reménytelenebbre fordulása, a rendtagok kezdődő és egyre megállíthatatlanabbul gyorsuló szétszóródása, a hivatásuktól megfosztott szerzetesek kiüresedés ellen folytatott elkeseredett küzdelme és a folyamatosan növekvő súlyos anyagi nezézségek.
Az újévi beszéd a rendet ért minden csapás ellenére azt a reményt sugallja, hogy a rend akkori mélypontjáról most már csak lassan felfelé vezethet az út. Dícséri a rendtagok munkáját az új körülmények között és a ,,kalazanciusi munka'' folytatásáról is szó esik.
Szinte napról-napra kapok köszöneteket és elismeréseket szóban és írásban, amelyek hálával, tisztelettel, sőt csodálattal szólnak testvéreink új munkájáról. [...] Kifejezik bámulatukat, hogy emberek, akik évtizedeken át mással, előkelő szellemi munkával foglalkoztak, akik más életnívóhoz szoktak, akik megszokták, hogy a katedrán ülve fölülről lefelé nézzenek, most olyan hamar, olyan jól, olyan buzgósággal állnak helyt az egészen más, sokszor épen nem kedvező nem egyszer épen nem nekik való munkában. A piarista becsületesség és szolidság, az egyszerűség és lelkiismeretesség hála Istennek megtette a magáét és állíthatom, hogy a piarista név a magyar katolikus társadalomban ma szebben hangzik, mint valaha. [...]
Tudom, hogy vannak köztünk, akik céltalannak érzik az iskola nélkül piarista életüket és más országokba kívánkoznak, ahol folytathatnák azt a munkát, amelyre egyedül éreznek hivatást. Ha kifelé törekvésük törvényes alapon áll, a Generális Atya engedélyével, olyan országba, ahol piarista közösségben fognak élni - nem lehet szavunk ez ellen sem. Mégis, azt hiszem, rendtársaim többsége velem együtt nemcsak érzi, hogy ,,szívet cseréljen az, aki hazát cserél'', hanem lelkiismerete is -magyar, papi és piarista lelkiismerete egyaránt - azt mondja, hogy a pásztor akkor hagyhatja el nyáját legkevésbé, amikor annak legnagyobb szüksége van az erőslelkű és melegszívű vezetőkre.
Az első századok nagy példája másra tanít. Annak a nagy korszaknak a keresztényei meg tudták őrizni magukat ''a világtól'', de nem a passzivitás kényelmes puhaságában, hanem a virrasztó szeretetnek, a (bár nem keresztény) társadalomért való felelősségérzetnek, az építő közösségi munkának hősiességével. És ezt a magatartást nem tették függővé attól, hogy az állam és társadalom, amelyben éltek, hogyan viselkedett velük szemben, milyen életlehetőségeket biztosított számukra. Megadták Istennek, ami Istené, de megadták - amit az Istennel nem ellenkezett - a császárnak is, ami a császáré, akkor is, amikor a császárt Nerónak, Deciusnak, Diocletianusnak hívták. Kivették részüket a társadalom munkájából, pedig ez a társadalom a puszta keresztény névért csak kínzást és halált tartogatott számukra.
De a pasztoráció a legtöbbünknek aligha tölti ki az egész idejét. Maradék időnkben el ne feledkezzünk róla, hogy a szellem adeptusai vagyunk és ne tűrjük el, hogy a körülmények kisebbé tegyenek magunknál. Az _önképzés_, az olvasás, tanulás nélkülözhetetlen követelményére gondolok, amely ha lehet, ma még sürgetőbb számunkra, hiszen a tudománnyal való mindennapos érintkezés, az iskola munkája megszűnt számunkra. Alig volna öngyilkosabb gondolat a piarista hivatás számára, mint ha bele tudnánk nyugodni abba, hogy most már ,,lecsúszunk'' a tudományos gondolkodás fennsíkjáról.
Nekünk minden pillanatban készen kell lennünk arra, hogy amikor lehet, azonnal felvegyük és törés nélkül folytassuk a kalazanciusi munkát - spiritu intelligentiae et pieatis.
Soraink az egyes házakban megfogyatkoztak. Számos rendtársunkat hivatásbeli kötelessége idegenben való életre kényszerít és csak a hétnek egyes napjait vagy még annál is kevesebbet tudnak a testvéri körben tölteni. Mindnyájan rajtalegyünk, hogy legalább erre a néhány napra igazán _meleg otthonná_ tegyük számukra a házi kört, ahol lelkük megpihenhessen és felmelegedhessen. Egyébként is látogatással, kisegítéssel, levelezéssel - éreztessük velük, hogy nem feledkeztünk meg róluk, magunkéhoz tartozóknak érezzük és óhajtjuk őket és egy ideig-óráig tartó távollét után visszavárjuk őket a rendház családi egységébe.''[32]
Sík Sándor szavai: ,,mintha felhő burkolná el azt, amit hivatásunknak érzünk'' találóan jellemzik a rend helyzetét. A felhő egyre gomolyogva és sűrűsödve baljósan átláthatatlanná kezd válni. Újabb letartóztatások, aposztáziák, a növendékek kitiltása az egyetemről. A tény hogy a rendfőnök a marxizmus klasszikusainak oktatását ajánlja és szervezi a rendházakban bizonyára azt a felismerést tükrözi, hogy hosszútávra kell berendezkedni a jelen állapot fenntartásában.
Az első gondolat, aminek el kell töltenie bennünket, nem lehet más, mint a mélységes _hála_ a mindenható Úristen iránt, aki megengedte, hogy immár egy évvel a nagy kibillenés után vagyunk és élünk, [...] nem megtörve és nem letörve, még megfogyva is alig. Ha sorainkon végignézünk - és e sorokban ott látjuk azokat is, akiket Generális Atyánk akarata másfelé szólított kalazanciusi munkára - örömmel és önérzettel állapíthatjuk meg, hogy alig egy-két olyan testvérünk akadt, aki hűtlenné vált a kalazanciusi zászlóhoz, viszont [...] a Rendünkbe jelentkezők száma jóval felülmúlja a múlt évit [...].
Az egyházmegyék főpásztorai örömmel hívják munkára rendtársainkat. [...] 'A piarista atyákkal a legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve mindenütt.' - mondotta nemrégiben az egyik megyéspüspök. 'Soha ilyen káplánjai nem voltak plébánosaimnak.' - 'A piaristák vernek bennünket a pasztorációban' - mondotta nemrégiben egy másik püspök. 'Csodálatos dolog: a mi káplánjaink és plébánosaink örökké szidják egymást: a piarista káplánok közül egy sem szidja plébánosát és a plébános sem szidott előttem egyet sem közülük; itt alighanem a nevelésben kell lenni valaminek, ami ezt magyarázza' - mondta nemrég az egyik egyházmegye nagyigényű és dicséretben épen nem bőkezűnek ismert vezetője. [...] szeretettel gondolunk azokra is, akinek _ezt_ a nevelést köszönhetjük.
[...] Egyelőre nem szenvedünk igazi szükséget. Ez a helyzet [...] arra csábíthat egyeseket, hogy megfeledkezzenek az igények leszállításának elemi kötelességéről és azt higgyék, hogy az élet, vagy a Rend, vagy a ház tartozik neki a régi, vagy akár a mai életszínvonal fenntartásával. [...] Akadhatnak olyanok is, akik azt hiszik, hogy az a 2-3-400 Ft, amelyet munkájukkal megkeresve a közösségnek átadnak, feljogosítja őket a követelő magatartásra, - holott az igazság az, hogy az egyes egyén maga is többe kerül ma a Rendnek 400 Ft-nál, úgyhogy majdnem minden egyes ma is _kap_ a Rendtől. [...]
A többség számára [...] a lelkiismeretesen végzett iskolai munkánál összehasonlíthatatlanul könnyebb, mennyiségben mindenesetre jóval kevesebb munkát jelent. Így rendtársaink tekintélyes része bőven rendelkezik szabad idővel, sőt számosan vannak, akiknek munkája legalábbis rendes körülmények között, a hétnek csak két vagy három napját foglalja le, és a többi időt szabadon hagyja. [...] maguknak kell teremteni tudni a maguk számára újabb lehetőséget apostoli munkára és, hogy jobban hozzájárulhassanak a közösség szolgálatához, vagy a házimunka különböző formáiból kell szabad idejükben másnál jobban kivenni részüket [...]
Sokféle elfoglaltságunk nem egyszer elkerülhetetlenné teszi, hogy egyik-másik rendtársunk nem jelenhetik meg pontosan a közös imádságokon és étkezéseken, sőt számos olyan eset is lehetséges, hogy az elmaradásnak egyébként mindenkire feltétlenül kötelező bejelentésére sincsen módja. Minden ilyen esetben érvényesülnie kell a keresztény szabadságnak és a nagyvonalú piarista felfogásnak. Minél határozottabban állunk azonban a szabadság mellé, annál inkább becsületbevágó, hogy avval vissza ne éljünk és igénybe ne akarjuk venni a magunk számára, mikor arra semmi okunk és jogunk. Ugyanígy vagyunk a világi ruha viselésének tekintetében. Az alapelv: legyünk méltók a szabadságra! [...]
Valamennyi eddigi említettnél veszedelmesebb [...] az elparlagiasodás veszedelme [...] tétlenség és a vele járó ellustulás hozhatja magával [...] kiesünk a szellemi élet folytonosságából, abbahagyjuk az önképzést, elmaradunk a tudomány és a társadalmi fejlődés sodrából, nem veszünk tudomást a világegyház problémáiról és a szó szellemi értelmében elnyárspolgáriasodunk. [...] Bármilyen nehéz akárhányunk számára, _sem időt, sem fáradságot, sem pénzt nem szabad kímélnünk_, hogy evvel a halálossá válható veszedelemmel szemben védekezzünk. [...] Semmi föl nem menthet bennünket önképzésünk folytatásától. Akinek van szabad ideje, azt elsősorban erre kell fordítania, és akinek nincs, annak _törik-szakad teremtenie kell_ legalább valami időt rá, még ha ez esetleges jó munkákról vagy anyagi lehetőségekről való lemondással járna is. [...] szaktárgyunk a pedagógia és - ma tízszeresen - a teológia és a valláspedagógia is. Hozzá kell ehhez tennünk napjainkban még egy tudománykört, melyben - és ezt bizonyos bűntudattal kell konstatálnunk - végzetesen elmaradtunk, és ez a szociológia gondolatköre. [...] Lehetetlen, hogy kevesebbet tudjunk ezekről a dolgokról, mint 14-15 éves gyerekek és ne lássunk tisztán elemi fontosságú kérdéseket, [...] Budapesti rendházunkban hetek óta folyik egy szociális szeminárium, amelyben egyes arra fölkészült vagy most felkészülő rendtársaink foglalják össze eredeti források és a legfőbb művek (Marxtól Sztálinig a marxista klasszikusok) alapján a legfőbb tudnivalókat. [...] Nem tehetünk le arról a biztos reményről, hogy a magyar szellemi életnek lesz még szüksége a mi közreműködésünkre [...] Hasznos és nagy jelentőségű munka lehetne rendtársaink számára a jelenleg használatos tankönyvek tanulmányozása és a katolikusok, a pedagógia és a szaktudomány szempontjából való szabatos és gyakorlati értékelése is. [...]
Bizonyos, hogy az utóbbi évek történelmi eseményei nem mehettek el nyomtalanul gondolkodásunk fölött sem, amint ugyancsak nyomot hagytak életformánkon és munkánkon. Ebből és a ma körülöttünk élő élet új formáiból sokat kellett és kell tanulnunk. Már most meg kell állapítanunk e tanulságok világánál: mi az, amit jól, mi az amit rosszul csináltunk? Mit kellett volna nevelésünkben és életünkben másképpen csinálnunk és miképpen? Hogyan lehet biztosítani jelen életlehetőségeink közt a kalazanciusi hivatást? Milyen új igényekkel lép fel velünk szemben ma és milyenekkel léphet fel a jövőben a katolikus és a magyar társadalom? És főleg: milyen új igényekkel kell fellépnünk magunkkal szemben, [...] Nagyon örülnék, ha ezekre vonatkozólag és ilyenekre vonatkozólag gondolataikat és megbeszéléseik eredményét Kedves Rendtársaim eljuttatnák hozzám. [...]
Ezekben a napokban rendi alkotmányunk értelmében tartományi káptalant kellett volna tartanunk. Ez a káptalan - így láttam és így akartam - számomra a törvényes felmentést jelentette volna az alól a küldetés alól, melyet egyéni lelkiismeretem szavainak elnémításával, elsődleges kötelességemnek érzett munkáim jóformán teljes kikapcsolásával, isteni és elöljárói akaratból kellett vállalnom, és ha vállaltam, akkor természetesen készséges lélekkel és becsületesen vállaltam, - erre a két évre. A káptalan elmaradása így számomra legmélyebben gyökerező és leghőbb kívánságom meghiúsulását jelentette. Meg kellett azonban hajolnom rendtársaim akarata előtt, amelyet ebben a pontban körülbelül egységesnek kell tartanom, - hiszen ez nem egy olyan rendtársam részéről is félreérthetetlenül kifejezést nyert, akik egyéb okokból a káptalan megtartása mellett voltak - és meg kellett hajolnom az előtt az erkölcsi megfontolás előtt, hogy amíg az ütközet tart, a parancsnok nem hagyhatja el helyét. [...]''[33]
A rend a végállapot előtt áll egy lépéssel. A hivatásszerű működés megszűnt, és annak újjáélesztését is reménytelenné teszi, hogy a növendékek államilag elismert egyetemi végzettséget nem szerezhetnek többé. A beszéd lelkesítő szándéka ellenére is tükrözi, hogy a rend reménytelen állapotba került - ,,Meg kell találnuk a módját, [...] különben nincs értelme rendi létünknek'' - írja. Hogy a rendi létnek nincs értelme talán már írásban is megfogalmazódott az állami kormányszervek számára. A feloszlatásig, és az elhucolások megkezdődéséig alig 6 hónap van hátra.
TU VERO VIGILA! [...] Kísértés a kislelkűségre, a félelemre, a gyávaságra, az elernyedésre. [...] Kísértés az elkényelmesedésre; hiszen a régi, megszokott, egész napunkat betöltő nehéz munkánk helyett ma akárhányunkat másfajta, ha nem kevesebb, de többnyire könnyebb és az idő egy részét betöltetlenül hagyó tevékenység foglalkoztat. [...] Kísértés a fegyelem meglazítására, hiszen sokféle külső elfoglaltság nem egyszer lehetetlenné teszi a házi kötelességek (napirend, közös imádságok, közös étkezés) teljesítését, vagy legalább is az abban való pontosságot [...] Kísértés a kifelé-fordult életre, a testvéri közösség elhanyagolására, hiszen sokan vannak köztünk, akiket új elfoglaltságuk a kívánatosnál erősebben és gyakrabban tart távol testvéreitől, és ez könnyen elfelejtetheti az illetőkkel, hogy a kifelé való ,,orientálódás'' a szerzetes számára természetellenes, bűnös és végzetes állapot.
IN OMNIBUS LABORA! Viseld el a szenvedéseket mindenben! El kell tűrnünk, [...] sőt örvendezve tűrnünk - a nélkülözéseket. [...] Mi nem hívtuk, nem idéztük elő ezeket a nélkülözéseket, nem is csodálkozunk rajtuk, nem szegülünk ellenük és nem bánkódunk miattuk. Amink volt és ma nincs, azt Isten adta és Isten vette el, legyen áldott az Ő szent neve! [...] Tűrjük el jó lélekkel az esetleges kellemtelenségeket vagy megalázásokat is [...] Semmisem gyakoribb emberek között, mint a félreértés, - sokan még egymást sem értjük meg, hogyne lennénk hát kitéve idegenek részéről még legjobb szándékaink félremagyarázásának is. - És el kell tűrnünk, ha az Úristen _igazi szenvedést_ találna ránk küldeni;
OPUS FAC EVANGELISTAE! [...] És amint nem vagyunk öncél magunknak, nem öncél a rendház sem. Nem azért van, hogy fönntartsa magát és biztosítsa az életfeltételeket tagjainak, hanem azért van, hogy szent közössége legyen az Úrért élő testvéreknek és kirepítő fészke a _hivatásnak_, a kalazanciusi munkának. Sőt még a Rend maga sem öncél, nem azért van, hogy legyen és fönnmaradjon, hanem azért, hogy legyen és fönnmaradjon az a munka, az a hivatás, amire Szent Alapítója létrehozta. Az ,,evangelista munkáját'' kell végeznünk, mert ezért vagyunk, létjogunk szűnik meg, ha ezt nem végezzük. És végeznünk kell ezt a munkát ,,peculiari cura circa puerorum eruditionem''. Meg kell találnuk a módját, hogy végezhessük és ezt végezhessük, különben nincs értelme rendi létünknek. Ennek kellene lenni éjjeli-nappali gondunknak, még a megélhetés gondjainál is inkább. Az élet előbbrevaló, mint a filozofálás, de a mi életünknek értelme és tartalma a hivatás.
MINISTERIUM TUUM IMPLE! [...] Egésznek kell lennünk, hogy egészen betölthessük helyünket a Rendházban.
A piarista Rend nagy jubileumi éve véget ért. [...]''[34]
Az egyetemes, a provinciai és a házi káptalanok a rendi önkormányzat legfelsőbb döntéshozó testületei, 4-6 éves időszakonként ülésező szervek. A közös rendi döntést, a közmegegyezést biztosítják következő időszakra irányadó elveknek, a nagyobb horderejű kérdéseknek a tekintetében. Ugyancsak biztosítják a rendi vezetés ellenőrzését, az előző káptalanon született döntések végrehajtásának ellenőrzését, illetve egyfajta rendi nyilvánosságot a mindenkit érintő ügyekben. Az itt hozott döntések kötelező erejűek a rendi vezetésre és a rendtagokra egyaránt.
A káptalanok működése nélkül a rend életét és vezetését, a közös döntések híján akár egy rendi vezető autokráciája, akár rejtve maradó külső behatások áttekinthetetlen befolyása fenyegeti. A nyilvánosság hiánya, a közös értékelések, beszámolók elmaradása pedig megnyitja az utat a közös munka dezorganizásására, egymással ellentétes törekvések egyidejű jelenlétére, az értelmes és céltudatos közös tevékenység megrekesztésére.
Sík Sándor vezetői tehetségét mutatja, hogy a rendi káptalanok másfél évtizedes szünetelése ellenére a közös rendi tevékenység céltudatosan és építően zajlott. A káptalanok elmaradása a kormányzat politikájának a következménye volt. A magyar rendtartomány szinte egésze (ez derült ki a házi káptalanokon tartott szavazások alkalmával) értelmetlennek találta a provinciai káptalan megtartását, mivel azon őszinte véleményt lehetetlen lett volna nyilvánítani, de az esetleges döntések végrehajtása is kilátástalannak tűnt.
A házikáptalanok megtartása után, a következő levelezés zajlott Sík Sándor és Tomek Vince között:
PP. Rectores die 3. Maii convocati instructiones quasdam pro capitulis localibus accepturis, nonnulli eorum in nomine domorum suarum propter graves difficultates et incertitudines, petitionem proposuerunt pro non habendis Capitulis.
P. Provincialis audito Consilio se in hac re intimatis iam capitulis nihil facere posse declaravit, ad explorandam sententiam et voluntatem autem licentiam dedit ad habendos conventus extraordinarios in singulis domibus.
Habitis conventibus conventibus voluntas Provinciae revelabatur uti sequitur [...]
Petitionem Provinciae cum fiducia proponens, humillime rego Rev.mam Paternitatem, ut rem decidere et pro Provincia nostra providere dignetur, uti in Domino optime videbitur.''[35]
,,Az idei tartományi káptalanra vonatkozó felterjesztésemre a következő levelet kaptam a Generális Atyától:
'Ad 555/1949. Dilectissime Pater!
Cum, secundum litteras mihi die 9 maii anni 1949 sub numeru 465/49 datas, in ista alma nostra provincia adsint impedimenta, de quibus in n.3. litterarum nostrarum circularium die 7 februarii a.c. de indicendis Capitulis sub numero 160/1949 datarum agitur, infrascriptus Praepositus Generalis, annuens desiderio Provinciae, tempore opportuno et modo convenienti providebit de renovatione Superiorum.
Dum libenter mitto Tibi curaeque Tuae commissis paternam meam benedictionem permaneo in communione precum Tibi emicissimus.
Datum Romae ad S. Pantaleonem, die 13.maii a.1949.
P.Vincentius Tomek'''[36]
,,[...] Generális Atya 842/1949. számú és 1949. július 6-án kelt iratával három évi időtartamra provinciálisnak nevezett ki; asszisztenseknek pedig ugyanerre az időre kinevezte Balanyi György, Karl János, Szűcs János és Albert István rendtársainkat.''[37]
A háborús pusztítás, az államosítás, az iskolák (és a rendházak jórészének) elvétele, a piaristák kitiltása az iskolákból, az egyházmegyei szolgálat rendkívül alacsony jövedelmére való ráfizetés, az állami szervek rendkívül találékony adóztatása és taktikája következtében a rend gazdálkodásában súlyos nehézségek léptek fel. Több megmaradt ingatlanját a rend azért volt kénytelen az államnak felkínálni, mert az arra kivetett adót megfizetni nem tudta. Több esetben szerencsére sikerült a kormányszervek túlkapásait, talán tévedéseit kérelmekkel kivédeni. Az alábbi példák érzékletesen szemléltetik a rend helyzetét.
,,Tisztelettel értesítem, hogy az államsegélyben részesülhető theológusok számát 1949. január 1. hatállyal 46 személyben állapítottam meg és így részükre 23 személy után utalványozhatom csak a IX.3. szerinti illetményeket.''[39]
,,Tudomásomra jutott, hogy az adóügyi hatóságok az 1948. évi XXXIII.t.c. 3.§-ának (1) bekezdése alapján az államkincstár tulajdonába átment volt egyházi iskolai ingatlanokat terhelő és 1948. évi június hó 30-a után esedékessé vált közadók és egyéb közszolgáltatások behajtása iránt a volt iskolafenntartó egyházak, illetőleg közületek ellen a behajtási eljárást folyamatba tették.
Arra tekintettel, hogy a szóban lévő iskolai ingatlanok az említett törvényhely alapján 1948. évi június hó 16-tól kezdődőleg az államkincstár tulajdonát képezik, - meghagyom a pénzügyigazgatóságnak, haladéktalanul intézkedjék, hogy [...] a köztartozások behajtását szüntessék be.''[40]
Az Öt Éves Tervkölcsön jegyzése
,,[...] a rendtagok akik az államtól vagy várostól jövedelmet élveznek 700Ft alatt fizetésük felét, 700-1200Ft között fizetésük 75%-át, 1200Ft-on felül egész havi fizetésüket jegyezzék.
Rendházakban ténylegesen bentlakó óradíjasok, alkalmi keresők [...] tegyenek eleget hazafias kötelességüknek, ők is jegyezzenek legalább egy negyed kötvényt.
Az egyes házak, mint jogi személyek [...] szintén jegyezzenek, de ne feledjék, hogy a központnak nincs módjában őket segíteni.''[41]
,,A m.Pénzügyminiszter 242.685/1947-VII. számú rendelete értelmében, amely a szerzetesrendek egyszeri vagyondézsmájáról intézkedik [...] a kecskeméti pénzügyigazgatóság [...] a kecskeméti adóhivatal útján 36.000Ft egyszeri vagyondézsma adót állapított meg. [...]
Tekintettel arra, hogy 1949. évi október 1-jén a Sertéstenyésztő Nemzeti Vállalat olyan ajánlattal fordult a Kegyesrendhez, amely elől nem lehetett kitérni s amelynek eredményeként a földreform során megmaradt 84 kat. hold tanyánk a rajta lévő épületekkel a nevezett vállalat kezelésébe került, így a vagyondézsma kifizethetésének az alapját teljesen elvesztettük - tisztelettel kérem Miniszter Urat: a vagyondézsma törlését [...] elrendelni szíveskedjék, hogy a Sertéstenyésztő Nemzeti Vállalattal a szerződés megkötése akadályokba ne ütközzék. 1949. október 24.''[42]
Az 1949-es év újabb két letartóztatást és bebörtönzést jelentett: Rónai Jenőt és Dr. Weiner Ferencet ekkor tartóztatták le. Történetükről külön fejezet szól.
Az előző fejezetben említett belső rendi fegyelmi problémák, esetleges meglepetések (pl. a mosonmagyaróvári történet) megelőzésének másik útja volt a rendtagok magaviseletének szemmel tartása. Bár ez emlékeztet a kormányzati szervek módszereire, az ilyesmi a rend életében nem számított szokatlannak, és az így gyűjtött adatok főként nem zsarolás vagy a likvidálás szándékával keletkeztek, bár rossz kezekbe kerülve bizonnyal alkalmasak voltak ilyesmire is.
,,Mivel ebben az évben nem küldjük el a rendházaknak a nyomtatott minősítési íveket, arra kérem Ftisztségedet, hogy _augusztus elejére_ egészen rövid és nagyon tárgyilagos _minősítést_ terjesszen föl az egyes rendtársakról.
Ez a tömör minősítés elsősorban arra terjeszkedjék ki,
Nincsen-e észrevehető lazulás az illető rendtárs szerzetes papi viselkedésében;
a múlthoz viszonyítva nincs-e hanyatlás az elöljárókhoz, a rendtársakhoz és a mai nehéz helyzethez való magatartásban;
milyen a világgal való érintkezése és külső szereplése;
milyen a házi kötelességekben (igénytelenség, részvétel a házi munkákban stb.)
megfelel-e a mostani elfoglaltságában való buzgósága;
milyen az egyházi hatóságokkal és a világi papsággal szemben való viselkedése;
nincs-e az illetővel kapcsolatban olyan mozzanat, amelyről a rendi felsőbbségnek tudomással kell bírnia.''[43]
Az itt következő részlet Sík Sándor rendi vezetési politikájának finomságait mutatja. A teológiai ismétlővizsga letétele kötelező volt a fiatal tanárok számára. Anyaga ez esetben csupa olyasmi, ami hivatásukat erősíthette, a szokatlanul durva környezet kezelésében segítségükre lehetett.
Dogmatikából: Isten világfölöttisége. Az isteni akarat erkölcsi kiválóságai. az Egyház rendeltetése. Az Egyház alaptulajdonágai.
Morálisból: De actibus humanis. De obligatione legis. De cessatione obligationis. De natura conscientiae. De communicatione cum infidelibus et haereticis. De voto. De abstitnentia et jejunio. A vizsgálatot legkésőbb április végéig köteles elvégezni.
Debrecen: 4 fő, Szeged: 4 fő, Tata: 1 fő, Vác: 2 fő[44]
A zilált rendi viszonyokat jellemzi a következő részlet. A Familia Domusok mindig egy évre készülő összesítések a házak tagjairól, azok feladatairól. 1949 végére a rendi vezetés előtt már úgy látszik teljesen homályos volt, hogy az egyes rendtagok éppen mivel foglalkoznak (jobb esetben csak a munkájuk, és nem a tartózkodási helyük), és szükséges volt a felmérés a következő évi Familia Domus összeállításához.
Az 1949-es év egyik legszomorúbb eseménye volt a szerzetesnövendékek kitiltása az egyetemről. Ez egy tanítórend esetében katasztrofális, tekintve, hogy a hivatásuk gyakorlásához szükséges végzettséget a növendékek nem tudják megszerezni, a gyakorlatban majdnem avval a helyzettel egyenértékű amikor a szabadságharc után a rend novícius-felvelő jogát megszüntették. Az alábbi levelet a Ciszterci rend kezdeményezésére a Piarista és a Bencés rend közösen küldte meg a miniszternek.
,,A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkari dékáni hivatala f.é. október hó 19 én, szerdán délelőtt 10 órakor beidézte a nevezett fakultás szerzetes-papnövendék hallgatóit és felszólította őket, hogy egy a VKM által leküldött nyilatkozatot írjanak alá, amelyben kötelezik magukat, hogy tanulmányaik végeztével állami szolgálatot vállalnak. A dékán kijelentette, hogy a nyilatkozat megtagadása esetén egyetemi tanulmányaikat nem folytathatják.
A felszólított egyetemi hallgatók, - egyházi főhatóságukkal egyetértésben - másnap, október 20-án kénytelenek voltak a nyilatkozat aláírását megtagadni, mert nem kötelezhetik magukat olyan munkakör vállalására, amely elvileg lehetetlenné teszi a szerzetesi elöljárók szabad rendelkezési jogát alárendeltjeik felett.
Alulírott szerzetes-elöljárók megütközéssel értesültek erről az intézkedésről, mert ebben a Magyar Népköztársaság alkotmányának sérelmét és az egyházi hivatás teljesítésének akadályozását kénytelenek látni.
A Magyar Népköztársaság alkotmánya 48.§.1. pontjában minden magyar állampolgár számára biztosítja a művelődés, tehát az egyetemi tanulmányok végzésének, jogát. Semmilyen tételes intézkedés nem kötelez senkit arra, hogy közvetlenül állami szolgálatba lépjen, különösen nem azokat, akiket egyéb, államilag is elismert foglalkozás ebben akadályozhat. Egyébként nyilvánvaló, hogy ez az intézkedés kizárólag az egyháziak ellen irányul, mert a többi hallgatótól hasonló nyilatkozatot nem követeltek. Amennyiben pedig e rendelkezés célja az volna, hogy az egyháziakat az egyetemről eltávolítsa, akkor kénytelenek lennénk ebben az ugyancsak az alkotmány által biztosított vallásszabadság sérelmét látni.
Az egyházi törvénykönyv (1354.§ 2.) kötelességévé teszi az egyházi elöljáróknak, hogy a papság és szerzetesség szellemi művelődéséről is gondoskodjék. Ez a kötelezettség a szorosan vett teológiai ismereteken kívül a profán tudományok ismeretét is felöleli. (1364. 3. - 1375.) Mind a személyes felkészültség, mind pedig a papjelöltek középfokú tudományos képzése természetszerűen kívánja, hogy a szerzetesnövendékek egyetemi úton végezzék tanulmányaikat és legalább egy részük tanári oklevelet is szerezzen. A Magyar Népköztársaságnak érdeke, hogy a magyar nép lelki gondjait viselő papság műveltsége megüsse azt a korszerű nívót, amelyet ma minden szellemi pályán működő tagjától méltán megkíván a magyar nép Köztársasága.'' [46]
Ez volt az első alkalom, hogy a három rend a növendéknevelés érdekében összefogni tervezett. A kezdeményezés végül nem valósult meg. (A hajdani ötlete életképességét mutatja, hogy azt ma, 50 év után, feléleszteni szándékoznak a rendek egy közös teológiai főiskola létrehozásával.) Így írt erről Tomek Vincének a provinciális:
Az 1949-es év zárása a provinciális összefoglalója volt Tomek Vincének:
,,[...] omnes scholae et convictus nostri saecularisati sunt [...] Quod domos nostras attinet, haec habeo referenda. Periculum adest semper imminens, quoe adhuc ulteriores partes domorum occupentur. Hucusque in Budapest, Debrecen, Szeged et Vác coacti sumus partes etiam strictissime ad domum religiosam pertinentes tradere. In Vác per coactam traditionem partis domus vetus porta quoque occupata est et nos novam aperire coacti sumus in via Szabadság (antea gróf Csáky Károly-via). In Mosonmagyaróvár benevisum est nonnulla cubicula laicis vitam domus et clausuram non turbantibus elocare. Domus tatensis ad exercitia spiritualia ab Ordinariatu probata licentiam a Ministerio por Interis quoque obtinuit. Bona immobilia domorum partim occupata, partim talibus oneribus et tributis gravantur, quod eorum sustentatio per longius tempus vix erit possibilis. In hac relatione status Domus Szegediensis et gravissimus. Novissime in Kecskemét possesionem sic dictam Máriatanya quoque Statui elocare cogebamur. Ex tribus Parochiis nostris (Kecskemét, Nagykanizsa, Sátoraljaújhely) Kecskemétiensis maxime prosperat. [...]''[48]
Az 1950-es év a rend életében a végső krízis és az újrakezdés éve. Az elmúlt évek megpróbáltatásai olyan súlyosak voltak, hogy öröm az év végi újrakezdésen alig érezhető. Talán joggal, hiszen az újrakezdés csupán egy jogi engedély volt, mit sem változtatott az azt követő a számtalan gyakorlati csapdán, gáncson, elszigetelési kísérleten, rendtagok további meghurcolásán és megfélemlítésén, a teljes kiszolgáltatottságon.
Az év fontosabb eseményei az állameskü kapcsán kezdődő huzavona a püspökikar és a kormány között, a szerzetesrendek feloszlatása, szerzetesek elhurcolása, végső anyagi nehézségek, majd az egyház és állam megegyezése után az iskolák újraindulása.
1950. január elején a következő tájékoztatás érkezett a piarista rendfőnökhöz:
A jövedelem-kiegészítésben részesülő személyek esküjének szövege a következő: ,,Én... esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és Alkotmányához hű leszek; az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami hivatalos titkot megőrzöm; hivatásom körében a nép érdekeinek szolgálatával járok el és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítsam.''
[...] akik az esküt az illetékes miniszter által megállapított időpontig nem teszik le, jövedelem-kiegészítésükről minden igény elvesztésével lemondottnak kell tekinteni.''[49]
A rendeletre különböző reakciók születtek, alább a szerzeteselöljárók közös levele a VKM miniszternek:
Tomek Vince hivatalos véleménye:
Tomek Vince magánlevélben közölt véleménye:
,,[...] A kitűzött napon, mint az újságokból értesültünk, a protestáns egyházfők letették az esküt.[53] ''
A katolikus egyházon belül máshol is jelentkező anyagi nehézséget mutatja, hogy az egyébként szerény igényű, és sokat tűrő Sík Sándor a következő levelet volt kénytelen írni a veszprémi püspöknek:
1950 elején a püspöki kar memorandumot tervezett a kormánynak benyújtani az egyház sérelmeiről. A szerzetesrendek vezetői több technikai javaslattal álltak elő:
A szerzetesrendek feloszlatása és a szerzestesek nyári elhurcolása után létrejött az egyház és az állam közötti ,,megegyezés''. A megegyezés következménye volt 8 katolikus iskola visszaadása a szerzetesrendeknek. A kedvezményezett rendek igazolást kértek a püspöki kartól, hogy az iskolák működtetését, csak a püspöki kar kérésére vállalták:
A tárgyalások részleteiről:
Alulírott, mit a katolikus egyház és állam közti tárgyalások szociális bizottságának tagja, felelősségem teljes tudatában kijelentem a következőket: A szociális bizottság ülésén Veres József államtitkár kijelentette, hogy a rendházak lakói szobáiknak bútorzatát, ruháikat és kézi könyvtárukat magukkal vihetik. Ugyancsak kijelentette azt is, hogy a rendházban a feloszlatást elrendelő kormányrendeletet után három hónapig a tagok bent maradhatnak, az élelmiszert használhatják, a sertésállományt meghizlalhatják és levághatják, ez ideig a termények felett szabadon rendelkezhetnek. [...]''[58]
Tomek Vince levele válaszul Sík Sándor 1950. szeptember 19-i tájékoztatójára a Minisztérium és az egyház között az iskolák átadására.[59]
Sík Sándor tájékoztatja Tomek Vincét a visszaadott iskolák, illetve a tartomány működéséről:
Jelen tanulmány az 1948-50-es időszakban, az 1948:XXXIII.tc. alapján történt eseményekre terjed ki az államosítás tekintetében. Amint az alább következő részletekből kiderül az iskolák államosítása több lépcsőben történt.
Általában a következő séma szerint zajlott le az államosítás az egyes rendházak és iskolák esetén: 1948-ban kiszállt egy kéttagú államosítási bizottság és jegyzőkönyv készítése mellett állami tulajdonba vette az általa a törvény hatálya alá tartozónak vélt területet. Néha körültekintően, de többször rosszhiszeműen olyan területeket is államosítottak, amelyek a rendházak területéhez tartoztak, illetve olyan megosztásokat javasoltak, amelyek a rendházak életét nehezítették, többször lehetetlenné tették, vagy teljesen természetellenes módon illeszkedő tulajdonrészekhez vezettek. A jegyzőkönyvekben foglaltak ellen, illetve már a tárgyalások során Sík Sándor józan, de nem egyszer naívan nagyvonalú javaslatokat tett, illetve fellebbezéseket írt a VKM miniszterhez. 1949 folyamán 1-2 alkalommal újabb bizottság szállt ki és módosította az első bizottság javaslatát - még nagyobb területet foglalt le többnyire, a ház életét teljesen lehetetlenné téve, esetleg cserét javasolt, ami többnyire még nagyobb területveszteséghez vezetett. Újabb fellebbezés született erre, amire a válasz rendre elutasító volt. 1950 folyamán sorra megérkeztek a végzések az államosításról és a telekkönyvi átírásról. Ezt megelőzően a lefoglalt területekre a közigazgatási hivatalok ingatlanadót vetettek ki és a fellebbezéseket csak borsos illeték ellenében voltak hajlandók tárgyalni.
1950-ben a ,,megyegyezés'' eredményeként két már lefoglalt iskolát az állam visszaadott katolikus iskola céljára. A területek és a felszerelések átadása azonban nem ment olyan simán, mint ahogyan a rend adta azokat át. A felszerelések elvesztek, tönkrementek. Kecskeméten az épületet elfoglaló hivatal egyszerűen nem volt hajlandó kiköltözni, megkeresésre folyton azt válaszolta, hogy az már csak napok kérdése. Az újrainduló iskolák alig hasonlítottak elődjeikre, új korszak kezdődött a rendtartomány történetében...
1948 júliusában Sík Sándor köriratban figyelmeztette a házfőnököket az államosító bizottságok érkeztére. Hogy a házfőnökök felkészültsége a tárgyalásokra jelentett-e különbséget nem lehet megítélni, csak valószínűsíteni lehet, hogy igen, de az ésszerű megosztási javaslatokat nem nagyon vették fontolóra a hatóság emberei.
A rendi földbirtokok államosításakor az elv a következő volt: csak az esetben lehet az ingatlanokat igénybe venni, ha az ingatlan kulturális céltját a tárcaközi bizottság nem találta közérdekűnek, vagy az intézménynek olymértékű egyéb jövedelme van, amely a földbirtokot nélkülözhetővé teszi.
A rend az egyik földhivatali végzés ellen benyújtott fellebbezésében nem kevés bátorságról tesz tanuságot a következő érveléssel:
A fejezet további része a rendi iskolák államosításának a levelezésből kibontakozó képét mutatja be.
Az alábbi részlet három, a pesti házhoz tartozó ingatlan igénybevételének rövid történetét villantja fel. Ahogyan a további igénybevételekből is világosan látszani fog, a törvény végrehajtásánál a cél nem a törvény előírásainak érvényesítése, hanem a lehető legnagyobb mennyiségű ingatlan lefoglalása volt.
,,a) az ingatlanoknak csak egy részét használják kulturális célra
b) nem mutatták fel az alapítványi és kulturális célvagyonokat felülvizsgáló tárcaközi bizottság határozatát.
A fellebbezés indokai:
ad a) [...] a harci események elmúltával az szóban forgó három ingatlan teljesen el volt pusztítva és tele volt részben még fel nem robbant és földbefúródott vagy szabadon fekvő lövedékekkel, roncsokkal, továbbá eltemetett hullákkal. [...] a három ingatlan még 1947-ben sem volt megtisztítva a lövedékektől. [...] Végre 1947 tavaszán a honvédség megtisztította az ingatlant, ekkor azonban a közismert 1947. évi aszály miatt az a kísérletünk, hogy az ingatlant ekével vagy ásóval megműveljük, - kudarcot vallott. A három év óta meg nem lazított talaj a háborús események és az 1947. évi szárazság folytán annyira megkeményedett, hogy azon az eke nem fogott. Az 1947. évi őszi esőzések után azonnal hozzáláttunk az ingatlan megműveléséhez, annak eredete rendeltetése szerint gyümölcsfákkal való betelepítéséhez és kérjük méltóztassék újabb szemlét elrendelni, amely igazolni fogja, hogy az ingatlant igenis az észrevételeinkben megjelölt kulturális célra használjuk.
ad b)Mi az 5600/1945 F.M.sz. rendelet 11.§-ban körülírt bejelentést megtettük és tudomásunk szerint a szóban forgó tárcaközi bizottság a mi javunkra döntött.
A 600/1945.M.E.sz. rendelet 17.§-nak (2) bekezdése kimondja a következőket: 'Amennyiben az előző bekezdésben írt bizottság a kulturális vagy alapítványi célt közérdekűnek nem találja, - az alapítványi földbirtokot teljes egészében igénybe kell venni.'
Világos ebből, hogy csak azt a földbirtokot lehet igénybe venni, amelyre nézve a tárcaközi bizottság kimondta, hogy nem közérdekű annak meghagyása. Nyilvánvaló tehát, hogy nem nekünk kell felmutatnunk a tárcaközi bizottság határozatát ahhoz, hogy a földbirtokot nekünk meghagyják, hanem a Földigénylő Bizottságnak kellett volna felmutatnia a tárcaközi bizottság oly határozatát, amely megállapítja, hogy a mi kulturális céljaink nem közérdekűek. [...] Kérjük végül figyelembe venni, hogy a 8499-es ingatlant életjáradékért vettük, mely életjáradék havi 650,- forint összegben ma is terhel minket és a telekkönyvben is be van kebelezve. Rendkívül méltánytalan volna, ha ezen ingatlant tőlünk elvennék, viszont az életjáradékot tovább kellene fizetnünk. [...]
Maga a törvény, különösen a 2400/1945 sz. rendelet kimondja, hogy a földosztás egyik célja éppen a kulturális, - vallási és egyéb közérdekű intézmények létesítéséhez szükséges telkek biztosítása. E cél érdekében tehát még ingatlanjuttatásról is lehetne szó [...]''[64]
A véghatározat érvelése sajátos, a mostmár megfellebbezhetetlen döntést végrehajtják.
Indoklás:
,,A Kegyes Tanítórend fellebbezésében ingatlanai mentesítésére alkalmas indokot nem adott elő. Ingatlanai az ad.1. bek.-ben foglaltak alapján igénybevehetők. Az ingatlanok célvagyoni minőségére való hivatkozással az ingatlanokat mentesíteni nem lehetett, mert ezzel kapcsolatban a R. 17.§. szerint a célvagyoni minőség megállapítását már korábban kérnie kellett volna. Mivel az 1947. évi V. tc. 9§. alapján a kulturális célvagyon megvizsgálására létesített bizottság működése megszűnt, - most már ennek megállapítása iránti kérelem elkésett.''[65]
Nem világos a levéltárban fellelhető adatokból, hogy az igénybevételnél a fentebb említett válogatás nélküli lefoglalásokon felül a hivatalok részéről tapasztalható ,,szipolyozó'' magatartás csupán a hibás adatokon alapult, vagy szándékosság is volt-e mögötte. A szándékosság gyanítható csupán az alábbi rövid részletben látható hibás adókivetés gyakori ismétlődéséből.
A X. kerületi adószámviteli osztály pedig az ottani kerületben lévő 41690 és 41955 hrsz. ingatlanainkra ugyancsak az 1948. évre 62kg búzaadót vetett ki.
Tisztelettel jelentem, hogy mindkét ingatlanunkat a fővárosi földhivatal 17900/1948 és 18850/1948. sz. határozatával kisajátítottnak nyilvánította és az Országos Földhivatal pedig 397200 sz. határozatával a fellebbezésünket elutasította s így a jelzett ingatlanok már nem tulajdonaink.''[66]
A rendnek a diákszövetség ingatlanának megmentésére tett kísérlete sikeresnek látszott, hiszen az ingatlanon működő sporttelep joggal volt közhasznúnak mondható, hiába igényelte azt ,,ki'' a közeli általános iskola igazgatója.
A Kegyestanítórend [...] az épület egyik részében kápolnát rendezett be [...]. Az épületben Chandzsiri Józsefné felügyelnek lakást adott a telep felügyeletéért és gondozásáért, ugyancsak a Kegyesrend, mint haszonélvező fizeti az összes állami és közületi adókat. A sportpályát a Kegyesrend engedélyével rendszeresen használják az Orbánhegyen lévő iskolák úttörői, a Farkasréti Temető Közalkalmazottainak József Attila Sportköre és a Magyar Kegyestanítórend Újoncnevelő intézetének (Budapest, XII., Költő u. 40/b) papnövendékei.
[...] kérem Miniszter Urat, hogy [...az] ingatlant [...] továbbra is a Magyar Kegyestanítórend használatában meghagyni szíveskedjék.''[67]
,,Képessy József, a Fővárosi Sportosztály tisztviselője szóbelileg jelentette, hogy a XII. kerületi Diána utcai általános iskola igazgatója a XII. került Költő utca 30. szám alatt lévő sportpályát igényli. [...]
A sportpályát a rend engedélyével díjtalanul használják a XII. kerületben lakó ifjak, havi 50 Ft-t fizet a Farkasréti temető közalkalmazottainak József Attila Sportköre a hetenként egyszer igénybevett pálya tisztogatásáért és locsolásáért. [...] esetenként használják a Kegyesrend Újoncnevelő intézetének papnövendékei. [...] A XII. kerületi Diana-utcai általános iskolának a hét még szabad 2-3 délutánjára készséggel rendelkezésére bocsátjuk a sportpályát a nyers kiadások megtérítése ellenében''[68]
Az 1949. májusi kísérletet követően csak 1950. februárjában vették el az ingatlant, akkor azonban indoklás nélkül.
A Hangya utcai ingatlan kulturális céljának kimutatására kicsit erőltetettnek látszik Sík Sándor érvelése, az azonban bizonyosra vehető, hogy a rend megélhetése szempontjából az ingatlan művelésének igen fontos szerepe volt.
A Vallás és Közoktatásügyi minisztérium Tanterve és Utasítása ugyanis előírja a mezőgazdasági (gyümölcs, virág, zöldség) ismeretek tanítását, másrész pedig a szomszédban levő kegyesrendi újoncnevelő rendház novíciusainak ugyanez a terület kertészeti munkák helyéül is szolgál. [...] a helyszíni szemle idején a szóban forgó részt még nem lehetett megművelni, mivel (nemrég harctér lévén) ott bejelentett, de addig még el nem távolított robbanóagyagok voltak.''[70]
A Budapesti Piarista Gimnázium állami tulajdonba vétele részletekben, kis lépésekben történt. A gimnáziumi részek lefoglalása után a rendházi és főiskolai részeket is hol cserére, hol másra hivatkozva három év alatt teljesen birtokba vették.
Állami tulajdonba veszem teljes egészében (az I. számú miniszteri bizottság által 1948. évi augusztus hó 19. napján felvett jegyzőkönyvben megjelölt) I. számú épületet, a kápolna a hozzátartozó sekrestye és utcai feljáró kivételével.
Az épületnek jegyzőkönyv melletti átvétele iránt azonnal intézkedjék és a jegyzőkönyvet két példányban terjessze fel hozzám.
Budapest, 1949. június hó 30. a miniszter helyett Szávai Nándor s.k. államtitkár''[71]
Az igénybevételek során gyakori eljárás egyik példája látható alább. Az első államosító bizottság munkája technikai, együttélési, használhatósági kérdések megoldatlan tömegét hagyja maga után. Az ezek megoldására kiszálló második bizottság a problémák megoldására további épületrészeket foglal le, esetleg ,,cserét'' ajánl, a csereterület az állam javára többnyire 10-20-szor nagyobb.
Fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy ennek az épületrésznek ilyetén lefoglalása a legnagyobb mértékben megbénítaná a kápolna használatának a lehetőségét is. (pl. a kórust megközelíthetetlenné teszi) és tűzrendészeti szempontból is lehetetlen helyzetet teremtene, amennyiben a tömegek befogadására szolgáló kápolnának egyetlen szűk kijáratot hagy.
Rá kell mutatnom arra is, hogy az újonnan birtokba v\"endő épületrész és a rendnek megmaradó épületrész műszakilag egységet alkot (a mindkét épületrész központi fűtésére szolgáló kazánház, gépész-lakás, mosókonyha stb. mindenestül a most birtokba v\"endő épületrészbe esik), ami számos megoldandó problémát jelentene.''[72]
Az igénybevétel másik gyakori indoka volt, hogy az épületben a diákok számára működtetett konviktusi részeket is le kell foglalni. Többnyire konviktusnak minősítették a bizottságok a háború után kényszerből a rendházban elszállásolt diákok átmeneti szálláshelyét.
1949. augusztus 1-jén felvett jegyzőkönyv a Budapesti Kegyesrendi Gimnáziumban az I. és a II. emeleten egy lakószoba és egy dolgozószoba meghagyási iránti kérelem nem teljesíthető.
,,A kazánházat állami tulajdonba kell venni és a nem államosított II. számú épület fűtését térítés ellenében az állam vállalja. Így az állam tulajdonába kerül az öt iker-kazán [...] A rend mosókonyháját [...] át kell helyezni a II. számú épületbe. Az I. számú épület földszintjén és félemeletén lévő üzletek, irodák, raktárak tulajdonjoga szintén állami tulajdonba megy át."[74]
,,Államtitkár úr! Kedves Barátom! A 1283.Bp.IVA.-13//1949.IV szám alatt hozzám intézett újabb intézkedésedet tudomásul vettem és ezzel kapcsolatban a mellékelt levelet intéztem a Miniszter Úrhoz. Engedd meg, hogy nyomatékosan megkérjelek, lennél szíves annak elintézését szorgalmazni, mert az abban kifejtetteknél foga az elintézés számunkra igen sürgős. (Hogy csak egy konkrét esetet mondjak: ha pl. a kápolna kórusának a II. emeleti folyosóra nyíló ajtaja előbb falazódnék el, mintsem a közösen elhatározott feljáró - amelynek megépítésére ígéretedet bírjuk - megépülne, ez az arra az időre lehetetlenné tenné a hozzáférhetetlenné vált kórus használatát, ami akaratlanul is minden vasár- és ünnepnap megújuló botrányt jelentene)''
Láthatóak a gyakori túlkapások a hivatalosan elhatározott igénybevételek és megosztások végrehajtásában a fentiek alapján is, ezért a rendi vezetés bel\"egyezését az elkerülhetetlenhez 1949-ben könnyebben megadja, a rossz tapasztalatok miatt azonban legalább azt kéri, hogy a végrehajtás a hivatalosan elhatározott módon történjék meg.
A budapesti rendházunk megosztásával kapcsolatos újabb intézkedéseket, amelyek az 1223/Budapest/IV.-1-1949.III. szám - 1283-Bp.A-7/1949.IV. szám - 1283.Bp.IV.A-13/1949.IV. szám alatt jelentek meg, - megkaptam és tisztelettel tudomásul veszem azzal, hogy az utolsó rendelkezés végrehajtása a minisztérium, a Közgazdasági Egyetem és a Magas Építészeti Hivatal képviselői által javasolt elgondolások szerint történik.''[75]
A VKM.1283-Bp.IV.A.-7/1949.IV.sz. alatti rendeletének 3. pontja szerint ,,a rend által az I. és II. emeleten 1-1 szoba (1 könyvtár melletti dolgozószoba és 1 lakószoba) meghagyása iránti kérelem nem teljesíthető.'' Az I. emeleti lakószoba átadása megtörtént. A II. emeleti könyvtár melletti kis, egyablakos dolgozóterem kiürítése azonban rendkívül káros anyagi és kulturális következményekkel járna. Ebben a szobában van ugyanis a rendi központi, kb. 30.000 kötetes könyvtár cédula katalógusa megfelelő szekrényekben elhelyezve, a könyvtárra vonatkozó más jegyzetek, a közel 4 m hosszú dolgozó-asztal, a könyvtár világításának generális biztosítéka, mosdó stb. A dolgozószobának más helyre való átszállítása nemcsak igen költséges feladat volna, de a rendház összeszűkülése miatt szinte megoldhatatlan is. Így legfeljebb a folyosóra lenne kivihető, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a könyvtár használhatósága megszűnik.''[76]
1950-ben az addig a fellebbezések, elutasítások, újabb fellebbezések miatt függőben lévő államosítások lezárulnak, többnyire egy kurta ,,Véghatározat'' formájában. Nem így történik ez a budapesti gimnázium esetében, ami szeptemberben újraindul. Ez az esemény azonban az év elején még nem volt előre látható, és az előkészületek a végleges tulajdonváltozásra itt is megtörténnek. 1950 februárjában egy újabb államosítási bizottság száll ki a gimnáziumba. Önnállóan működik, tulajdonosi részvételre, hozzászólásra, szempontokra nem tart igényt.
A hirtelen fordulatot jelzi a ház történetében, hogy további levelezésre az átadás kérdésében a levéltár adatai szerint nem került sor. A követekező adat már a gimnázium újraindulásáról szól.
Az iskola újraindulása kegy volt a kormányzat részéről, de ez a gesztus nem tartalmazta az iskola működésének tényleges támogatását. Az iskolát csak későn a beiratkozások után jóval, csak szeptember közepén lehetett elindítani. A diákokat minden lehető eszközzel igyekeztek elriasztani az iskolaváltástól és a gimnáziumba való beiratkozástól. Gazdaságossági szempontokra hivatkozva, az előbbiek miatt alacsonyabb létszámú osztályokat össezvonni rendelték, talán azért, hogy a következő évben se tudjon feltöltődni a létszám.
,,Javaslom tehát a kislétszámú osztályok alábbi tervezet szerinti összevonását. [...] az első osztályok létszámának 40 fölé való emelését nem engedélyezem. [...] felhívom az iskolák igazgatói a további felvételek leállítására''[80]
,,Az állammal kötött iskolai egyezmény külön reális és humánus tagozat nyitását biztosítja a minimális létszám meghatározása nélkül. Sem régebbi, sem pedig most érvényben lévő törvények és rendeletek nem szólnak az osztálylétszám alsó határáról, csak a felső határt szabják meg. Tudott dolog az is, hogy az elmúlt tanévben állami iskolában is működtek osztályok minimális létszámmal. [...] Az alacsony létszámot különben megmagyarázzák az ismert körülmények: egyrészt, hogy a katolikus iskolákban jelentkezésre csak az állami iskolai beiratkozások és a tanítás megkezdése után jóval kerülhetett sor, másrészt az a miniszteri bizottságtól is elítélt rosszindulatú hírverés, amely a tanulókat mindenképpen el akarta riasztani a katolikus iskoláktól s amelyre már az iskolai albizottság tárgyalásakor szolgáltunk adatokkal. [...] Módosítani kell az átiratnak az osztályok létszámára vonatkozó egyes adatait, mert október hó 3-a óta a létszám a II. reális osztályban 15-re, a II. humánus osztályban 24-re emelkedett. [...] A VKM IV. főosztálya nem engedélyezi a budapesti piarista gimnáziumban az I. osztályok létszámának 40 fölé való emelését. Ezt tudomásul kell vennünk, bár az igazgató bátorítást kapott, amikor ez irányú írásbeli kérelmét beadta. Őszintén sajnáljuk ezt a határozatot azért is, mert ezeknek a tanulóknak az eltávolítása nagy visszatetszést fog kelteni. Méltánytalannak fogják érezni, hiszen közismert, hogy más iskolákban sem ritka a 40-et meghaladó létszám.''[81]
,,Az I. osztályok létszámának 40-ben való rögzítésén az engedélyezett osztálypárhuzamosításokra való tekintettel változtatni nem áll módomban. [...] A felterjesztésében említett kat. középiskolai főhatóság működéséről tudomásom nincs, amennyiben azonban ilyen alakul, helyes volna, ha felvenné a kapcsolatot a VKM-el.''[82]
Az államosítás előli menekítésnek egyetlen lehetősége volt, hogy a rendház részeit ,,egyházközségi helyiségekké'' alakítják. Ezt kérte Sík Sándor a váci megyéspüspöktől.
A levéltár adatai alapján kibontakozó kép a rendi vezetés elveiről és politikájáról a rendi iskolák államosítása kapcsán nagyvonalúnak mondható. Ahogyan az a többi intézmény esetében is látható Sík Sándor törekedett arra, hogy az átadott iskolák működőképesek legyenek mind a tantermek elhelyezkedése (Kecskemét), mind az étkeztetés szempontjából (Vác). Kecskemét esetében rendházi területeket ajánlott cserébe az internátus területeiért. A rendházi területek a törvény értelmében nem lettek volna államosíthatóak (persze ez a gyakorlatban amúgy sem jelentett garanciát), viszont a cserébe kapott területekre igényt lehetett bejelenteni a törvényre való hivatkozással. A rendfőnöki nagyvonalúságra a válasz nem hasonló nagyvonalúság, hanem némi rosszhiszeműséggel a csereterületekre az igény benyújtása, majd a területre egy hivatal beköltöztetése volt.
,,A magyar Népköztársaság Kormánya és a magyar katolikus püspöki kar folyó évi augusztus hó 30-án kötött megállapodása folytán az 1948:XXXIII.t.c. végrehajtása tárgyában kiadott 8000/1948.VKM számú rendelete alapján átvett nem állami iskolák közül Vezető Kartárs hatáskörébe tartozó kecskeméti Katona József általános gimnázium által használt helyiségeket és kollégiumot a róm.kat. egyháznak, a magyar Piarista Rendnek átadom.''[86]
,,a VKM. 1280-E-3/1950.IV.fő. számú rendelettel átadásra kerülő kecskeméti Katona József általános gimnázium és kollégium átvételével a rend részéről Karl János vagyongondnokot, Ifju Sebestyén igazgatót, Hantos Lőrinc, Murányi Károly, Scultéty Kálmán rendtársamat bízom meg.''[87]
A piarista gondosság az iskolák átadásánál nem nyert viszonzást az iskolák visszaadásánál. A rendfőnök kénytelen a rend saját bútoraiért könyörögni, hogy az iskolát működőképességét biztosítsa.
,,Hálásan köszönöm szíves intézkedését, hogy mernyei volt rendházunkból a kecskeméti piarista diákotthon és piarista tanárok lakásának felszereléséhez a szükséges bútorok felszabadítását engedélyezni szíves volt.''[89]
Hiába kapta vissza a rend 1950 szeptemberében az iskolát, az addig az internátusba beköltözött hivatalt jóidegi innen kitenni már nem lehetett. A hivatal vezetője előbb a rendet hitegette, hogy a költözés már csak napok kérdése, majd a minisztériumot is megtévesztette téves adatok közlésével. Azonban a helyzet tisztázódása után sem költözött ki. Ennek következményeit olvashatjuk lentebb.
A minisztérium válasza a rend panaszos levelére udvarias hangnemű, változást azonban nem ígér.
,,Az Államtitkár Úrnő levelében említett két adat ugyanis, amelyek kizárni látszanak a helyszűkét (130 férőhelyes kollégium és 28 szoba), a valóságban ugyanazt a férőhelyet nevezi meg kétszer. [...] csak egy része szoba és ebédlő, konyha, kamara, mosdóhelyiség stb. is van benne [...]''[92]
A mernyei gazdaság a XIX. század második felétől a rend megélhetését, anyagi biztonságát jelentette. Nem véletlen, hogy Sík Sándor is a rend anyagi lehetőségeinek beszűkülésekor Mernyén egy ,,piarista szövetkezetfélét'' gondolt létrehozni. Később is számított a rend az innen származó élelmiszerre. Ahogyan az alábbiakból is kitűnik jobb megoldásnak látszott a hatósági kenyér- és lisztellátásnál a sásdi malom gabonájának megtartása. A kísérlet eredménye, hogy a rendet a malom eladására kényszerítették.
,,A rend budapesti rendházának 74 tagú személyzete részére a sásdi (Baranya vm.) tulajdonát képező vámőrlő malomból történ kenyérgabona vagy őrlemény fejadag kiutalása iránti kérelmére értesítem, hogy azt teljesíteni nem áll módomban, [...]''[95]
,,Expressz-leveled vétele után ma mindjárt fölmentem a minisztériumba. Nagy másfél évi várakozás után sikerült Matyayhoz bejutnom. [...] kértem, mondja meg mi történt Sásdon. Erre azt mondta, hogy a munkabeszüntetést jelentő távirat után mindjárt bement sásdra, mert a demokráciában - mint mondotta - sztrájkolni nem lehet. Szabót ép akkor vitte el a rendőrség valami politikai ügyből kifolyólag. Kérték, hogy járjon közbe, de politikai ügybe nem avatkozik. Ezután tárgyalt a munkássággal, akik szerinte egyértelműleg Szabó ellen nyilatkoztak. Azt mondották, hogy már vagy két éve kérték Szabó eltávolítását a kormányzóságtól, de az erre nem volt hajlandó. Ezért nyúltak most a sztrájk fegyveréhez. De hiszen mi Szabó helyébe Gr\"en László piarista okleveles gazdát tettük vállalatvezetőnek Mátray úrral való előzetes beszéd után - mondottam én. Ide csak malomvezetői vizsgával rendelkező egyén jöhet - volt a válasz. Beszéltem a pécsi főispánnal is telefonon - mondta. A földművelési minisztérium már kinevezte Miskolczyt malomvezetőnek - s ezzel a sásdi ügy le van zárva. Hiba mutattam neki a Miskolczy kinevezését megsemmisítő írást, hiába van a hivatalos rendelkezés, hogy vállalatvezető kinevezésére csak súlyos szabálytalanság esetén kerülhet sor, mind nem használt.
Ezek után dolgavégezetlenül távoztam, bementem még Mátéfyhoz is, de nem akar belenyúlni ebbe az ügybe. Ezek után a Rendfőnök úrral és Karllal való beszélgetés után csak azt tudom kérdezni: mi van a malom eladásával? Történt-e valami lépés ebben az ügyben? Mert úgy látszik, más járható út már nincs számunkra."[96]
A mernyei gazdaság megszűnéséről viszonylag szűkszavú a rendfőnöki levelezés:
,,A volt rendházak kiürítési ütemterve szerint november 20-án kerül Mernyére sor.''[98]
Sík Sándor beszámolója alapján, amely az 1948. február 13-15-én tartott paterna vizitáció tapasztalatai alapján született meg, a mosonmagyaróvári ház élete a háború után gyors fejlődést mutat. A rendfőnök szavai ma is sok aktualitást hordoznak ezért a beszámolóból hosszabban idézünk:
A leánytanulók helyzete: egyházi körök - érthetően - teljességgel perhorreszkálják a koedukációt és ezen a téren előbb-utóbb visszakoznunk fog kelleni. Addig is, amíg a jelen helyzet jól megindokolhatóan fenntartható, óvatosnak kell lennünk és készen kell állanunk az esetleges szigorú kritikára. [...]
A magyaróvári rendháznak e pillanatban legégetőbb problémája kétségkívül az az ellentét, amely a ház tagjainak két csoportja, az u.n. ,,öregek'' és ,,fiatalok'' közt mutatkozik. Annál feltűnőbb ez e jelenség, mert az ilyen formában és ilyen élesen többi rendházunkban sehol sem jelentkezik; és jelentkezik éppen abban a rendházban, amelyben a gondtalan és kellemes háziélet feltételei nemcsak a hasonló társadalmi helyzetű világi családokéinál összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek, de többi rendházainkkal összehasonlítva is alighanem a legjobbak. Az ember nem fojthatja el ezt a gondolatot: olyan szépen élhetnének ezek a derék emberek - hát miért nehezítik meg mesterségesen a maguk és mások számára az életet? - Még feltűnőbbé teszi ezt az ellentétet az a sajátságos körülmény, hogy mindkét fél túlnyomó részben ugyanazokat a vádakat veti a másikszemére, nem egyszer még szinte ugyanazokkal a szavakkal is. [...] Lehetetlen fel nem ismerni, hogy itt elsősorban szubjektív, legfőképpen érzelmi tényezők a döntők, pontosabban: nem egy rendtársunkban az önismeretnek és az önkritikának sajnálatos hiánya, - mai nehéz időkben sok tekintetben megérhető, de mégsem menthető túlzott, sőt olykor beteges érzékenység, (erkölcsileg még ki nem dolgozott, nem egyszer tudat alá fojtott) érzelmek rendetlensége és - talán elsősorban - modorbeli fegyelmetlenség, azonkívül egyeseknél az öregkor iránti keresztény pietás hiánya, másoknál téves felfogás a házfőnök mivoltáról, aki nem primus inter pares, hanem reális precedenciával és joghatósággal bíró elöljáró, a keresztény tanítás értelmében számunkra Isten akaratának képviselje. [...]
Hadd mondjak el egy kis történetet, amelynek hőse egy kiváló és nekem nagyon kedves idősebb rendtársunk, és amely mint gyönyörű és tanulságos példa szinte olvasókönyvbe kívánkozik. Fiatal másodéves tanár korában rájött, hogy osztályában a tanulók két pártra szakadta, amelyek elkeseredett ellenségeskedésben állnak egymással. Rövid beszédben kb. ezeket mondta nekik: Fiúk, én nem keresem, hogy mi az oka köztetek ennek a haragnak, nem keresem azt sem, hogy kinek van igaza. Csak egyet kérek tőletek: az egyik fél, ha a másikból valaki köszön neki köszönjön vissza; a másik fél is, ha amazok közül valaki köszön neki, köszönjön vissza. A többi majd megjön. A fiúk megígérték. A tanár másnap reggel a sekrestyében találta a két ellenséges vezért; meggyóntak és megkérték út, hogy áldoztassa meg őket együtt a béke megpecsételésére. A ellenségeskedés végetért, rendtársunk pedig ma, élete alkonyán is mint élete legszebb napjára emlékezik vissza erre a napra. - Én sem kérek többet kedves Rendtársaimtól, mint annyit, hogy amit meglátott egy 24 éves fiatal piarista és amit meg tudott valósítani két kis gyermek - lássuk meg és valósítsuk meg mi is, felnőtt és tapasztalt férfiak, fölkent papjai Istennek és avatott mesterei a nevelésnek.''[99]
1948 júniusában, közvetlenül az iskolák államosítását megelőzően, feltehetően a kommunista propagandahadjárat részeként, hírlapi botrány robban ki több mosonmagyaróvűri piarista tanár ellen. Az érintettek áldozatok életében éles törést jelent az esemény, ahogyan az életrajzaikból látszik. Az ügy alább idézett adatai az egyházi vizsgálat során felszínre került információkat tartalmazza.
Nagy József előadása alapján, amely a legtöbb lényeges pontban megegyezik a dologra vonatkozó egyéb értesülésekkel, meg lehet állapítani, hogy a lap szövege nem hitelesen adja vissza a nyilatkozatot. Maga a nyilatkozat létrejötte azonban a fennálló elöljárói tilalom megszegése volt; ezt rendtársunk beismeri és kéri a büntetését. [...] Rendtársunk, mint vallomásából és az egész tényállásról megállapítható súlyos idegkimerültség állapotában van, ami sürgősen szükségessé teszi, hogy az iskolai munkából mentesíttessék és módja legyen egészségének visszanyerésére. Ezért megkértem a pannonhalmi kormányzó apát urat, hogy t egy időre a pannonhalmi bencés monostorba befogadni kegyeskedjék, ahová rendtársunknak a rendelkezést követ napon el kell utaznia. Addig is a rendházon kívül senkivel sem érintkezhetik, ellenkező esetben azonnal a legszigorúbb rendi fenyítéket vonná magára. Elutazásáról azonnali jelentést kérek.
A lapnak szóban forgó cikke Szűts Ferenc rendtársunknak egy mondatát is közli, melyet azonban máskor és máshol mondott, s amely nem feltétlenül kifogásolható. Egyéb ellene felmerült vádak és gyanúk nem nyertek bizonyítást. Minthogy azonban a cikkben idézett mondat sokakban botránkozást okozott, és minthogy az említett vádak és gyanakvások nyilván valami alappal bírnak viselkedésében, különben nem jöttek volna létre, szükségesnek látszik, hogy a jövőben a legszigorúbban tartózkodjék minden olyan szótól, érintkezéstől, cselekvéstől amely a jelzett vádak és gyanakvások megerősítésére alkalmasak. azért rendtársunk mostantól kezdve a rendház, az iskola és az egyháziak körén kívül való érintkezésektől a leghatározottabban tartózkodnia kell. Ennek a tilalomnak megszegése azonnal és önmagától a legszigorúbb rendi fenyítéket vonná maga után. Rendtársunk nyilatkozatot fog adni, amelyben megcáfolja a neki tulajdonított intenciót, és leszögezi korrekt egyházi álláspontját.[102]
,,Legfelsőbb egyházi rendelkezésre közlöm, hogy a f.hó 17-én Budapesten tartandó pedagógus naggyűlésen Rendünk egyetlen tagjának sem szabad résztvennie. [...]
Újra a legnagyobb nyomatékkal felhívom kedves rendtársaim figyelmét a napokban megküldött generálisi rendeletre, mely mindennemű politikailag is értelmezhető szóbeli vagy írásbeli megnyilatkozást - és ma tapasztalat szerint _minden_, bármilyen tárgyú vagy tatalmú nyilatkozat politikai célzatossággal állítható be! - _feltétlenül_ megtilt.
Végre hangsúlyoznom kell - felmerült esettel kapcsolatban - azt is, hogy a KTF-től érkező hivatalos kérdéseken kívül senki semmiféle magatartására, szándékaira, gondolkozásmódjára vonatkozó felvilágosítást adatot nem adhat, ígéretet nem tehet, kérdőívet ki nem tölthet - minden effélére vonatkozólag meg kell várni (szükség esetén megkérdezni) a tartományfőnöki utasítást.''[103]
Jelentés a bíborosnak
,,Eminenciádnak folyó hó 16-án 4310/1948. sz.a. kelt kegyes leiratával kapcsolatban legyen szabad legmélyebb tisztelettel a következőket jelentenem.
1. Az Új Híreknek a megnevezett két piarista egyáltalában nem nyilatkozott. A megküldött cikket a Mosonmagyaróvár című helyi laptól vették át (mellékelve!) - lelkiismeretlen átalakítással; Nagy József a Mosonmagyaróvárnak nyilatkozott, Szűts Ferenc pedig egyáltalában nem.
2. [...] Vallomásukból és más házbeli rendtársak eladásából meg kellett állapítanom, hogy Mosonmagyaróváron Budapestről jött parancsra mindenáron nyilatkozatot kellett kicsikarni a lapnak a két megnevezett piarista valamelyikétől. Hogy mért ép e két név volt előtérben, annak magyarázata valószínűleg az, hogy Nagy Józsefet igen hiú és fecsegő embernek ismerték, akit épen hiúsága révén nem látszott nehéznek nyilatkozatra szorítani, Szűts Ferencről pedig azt rebesgetik, hogy vannak összeköttetései a mai rend személyeivel.
3. Megállapítható (részben a nyomdászok bizalmas elbeszéléséből), hogy Nagy Józsefre valóságos hajtóvadászatot tartottak és az utcáról a szó szoros értelemben bekényszerítették a szerkesztőségbe, ahol a beszélgetés nagyjából az védekezése szerint folyhatott le. [...] Valószínnek látszik, hogy a hosszú (egy óránál tovább tartó) beszélgetés alatt az ügyes ellenfél belevitte olyan megfontolatlan elszólásokba is, amelyeket könnyű volt a közleményben ismert módon elferdíteni. Hogy azonban az ott idézett mindíthetetlen mondatokat úgy elmondotta volna, a legnagyobb mértékben valószínűtlen. A ,,fejfájás'' és a ,,kábult fej'' amelyre hivatkozik, kétségtelenül alappal bír ismert előrehaladott betegségében. [...] a provinciálisi tanács azt találta a legmegfelelőbb intézkedésnek, hogy Nagy Józsefet azonnal (egy héttel az iskolaév befejezése előtt!) eltávolítsa Mosonmagyaróvárról, [...]
4. Sokkal nehezebb helyzetbe került a rend vezetősége Szűts Ferenc esetében. Nála ugyanis sem beismeréssel nem állunk szemben, sem semmiféle tényleges váddal. egyáltalán nem nyilatkozott semmiféle lapnak. A Mosonmagyaróvár csak egy jóval előbb, a pedagógiai szabad szakszervezetben egy a magyar kiejtés-olvasásáról szóló szabadeladáshoz való hozzászólásából idézett célzatos félreérthetőséggel egy ott ártatlanul alkalmazott mondatot. Viszont jelleme - nagy műveltsége mellett - nem egyházias, kiegyensúlyozatlan és összeférhetetlen. A rendtársak közül többen valószínűnek tartják a föntebb említett gyanú helyességét, de bizonyítani nem tudják. Hozzájárul a helyzet súlyosságához, hogy a városban az egyházi körök és a jelenlegi hatalom közt annyira kiélesedett a helyzet, hogy minden pillanatban félni lehet egyes rendtagok, köztük a házfőnök-igazgató és főkép a hitvalló egyetemi ifjúsággal benső érintkezésben álló Sárvári János egyetemi lelkész letartóztatásától - eléggé általános vélemény szerint. Szűts azonnali eltávolítása esetén félni lehetne, hogy ez azonnal és durvább formában bekövetkeznék. Azért arra határoztuk magunka, hogy Szűts Ferencet is az általános dispozíciók keretében fogjuk áthelyezni, addig pedig vissza engedtük Mosonmagyaróvárra, azzal a szigorú meghagyással, hogy a legszorosabban vett rendi és egyházi körökön túl senkivel sem szabad érintkeznie, - aminek a megszegése azonnali felfüggesztéssel és áthelyezéssel járna.''[104]
,,Generális Atyánk, aki úgy látszik az újságokban megjelent híradásokból szerzett tudomást Tanár Úr megnyilatkozásairól és akinek hozzájárulásától függött a rendházon kívül való lakásra az engedély, a következő generális-consistoriumi határozat közlésére szólított fel:
'Faveas P. Franciscum SZŰTS, nomine nostro admonere, ut vel petat reductionem ad statum laicalem (quod esset convenientissimum), vel invento benevolo receptore Episcopo, imploret indultum saecularisationis. _Alioquin ad normam can. 688 dimittetur ex Ordine nostro_.'
Ez a határozat részemre megváltoztathatatlan helyzetet teremt. Tanár Úr részére tehát a laikus statusba való visszahelyezés kérése látszik a legmegfelelőbb megoldásnak, mivel nem valószín, hogy ma benevolus receptor Episcopust sikerül találnia. Erre irányuló esetleges kérésének továbbítását a Generális Atya felé vállalom és azt is támogatni fogja. A kérvényhez melléklendő egy nyilatkozat, hogy a coelibatust továbbra is köteleznek fogadja el a maga számára.''[105]
,,A Világosság c. budapesti napilap 1948. december 10-i pénteki számában egy nyilatkozatot olvastunk, melyet állítólag Ön tett: ,,Szabadságvesztéssel és éheztetéssel próbálták eltántorítani elveimtől... stb.''
Minthogy ez a nyilatkozat nemcsak a tényekkel, de Kedves Rendtársam hozzám írt és két tanúval is aláírt sajátkezű aláírású nyilatkozatával is ellenkezik, kérem értesítsen a tényállásról.''[106]
Azt ígérte, hogy Magyaróvárról olcsó gyümölcsöt küld, ehelyett levelet írt Bécsből.
[...] Sárvári József, az ismert magyaróvári piarista tanár több ezer forintot elsikkasztva s az egyik komáromi kereskedő 19 éve unokahúgát megszöktetve, az országból kereket oldott: Bécsbe költözött.
Sárvári [...] tagja volt a 'kékek klubjának' és az 'Etelközi Szövetségnek'
Páter Sárvári 'tudományos alapon' foglalkozott a jobboldali eszmékkel: vaskos könyvet írt a fajvédelemről. A 'fajt' a gyakorlatban úgy védte, hogy nem tűrte meg osztályában a munkásgyerekeket, az első osztályban formálisan 'megritkította' őket. Minden második szegény sorsú diákot 'eltanácsolt'. A következő osztályban pedig a 'megmaradtakat' tehetségre, szorgalomra való tekintet nélkül elbuktatta.''[108]
,,Kérek értesítést arról, hogy a Magyar Nap 1948. szeptember 28. (II. évf. 223. szám) számában megjelent cikk Sárvári rendtársunkkal kapcsolatban írt adatai mennyiben felelnek meg a valóságnak, hogy alkalomadtán egyházi vagy világi hatóságoknak felelni tudjak.''[109]
,,Sárvári János rendtársunk szeptember 11-én délelőtt 11-kor jelentette a házfőnöknek, hogy haza, Zsirára akar menni. Tekintettel, hogy egy héttel azelőtt már volt otthon özvegy édesanyjánál és a vasárnapi szentbeszéd a részéről újból elmaradt volna, a hazautazást elleneztem. Délután azonban tudtomon kívül hagyta el a rendházat és elutazott.
Szeptember 15-én osztrák illetőségű magyaróvári lakos Habestreit Ernő, [...] jelentette a házfőnöknek, hogy vasárnap szeptember 12-én Bécsben a piaristáknál beszélt Sárvári János rendtársunkkal. Azóta semmi hírt itt a házban nem tud róla senki. Ide nem írt és üzenetet sem küldött hollétéről.
A Győrmegyei Hírlapban szeptember 26-án jelent meg az első cikk Sárvári János rendtársunkról. A cikk egész terjedelmét csekély változtatással és újabb adatok betoldásával átvette a Budapesten megjelenő Magyar Nap szeptember 28-án megjelenő II. évf. 223. száma is, majd a szeptember 29-én megjelenő II. évf. 224. szám újból összegezi röviden az előző cikket, azzal a megtoldással, hogy páter Senyei és páter Marton is utána szöktek.
1. A Győrmegyei Hírlapban Sárvári József szerepel. A Magyar Napban már csak páter Sárvári szerepel. Az első vád, hogy Sárvárinak a Kékvérek Clubja, az Etelközi Szövetség és a Törzsökös Magyarok Egyesülete voltak a kedvenc szórakozó helyei és ezekben tartotta eladásait. Ilyen egyesületekről itt Mosonmagyaróvárott senki sem tud és Sárvári sohasem tarthatott ilyen helyeken és így eladásokat.
2. Legjobb tudomásunk szerint soha könyvet nem írt, s így ez a vád, hogy a magyar fajvédelemről írt volna könyvet, nem felelt meg a valóságnak.
3. Az a vád, hogy buktatott, szintén nem felelt meg a valóságnak. A gimnáziumban csak hittant tanított és egészségtant. Három évi itt tartózkodása alatt soha senkit sem buktatott meg. A Győrmegyei Hírlapban szereplő Steiner nevezet tanuló kész mindenki előtt vallani, hogy t a tanár úr nem bántotta, nem tanácsolta el, nem jeles tanuló s jelenleg is itt tanul a gimnáziumban.
4. Az újságnak az a része, hogy levelet írt a házfőnöknek, szintén nem felel meg a valóságnak, mert nem írt és nem üzent. A házfőnök semmit sem tud arról, hogy Sárvári hol tartózkodik jelenleg.
5. Az újság Tóth nevű komáromi kereskedőt említ, akitől nagyobb összeget vett fel és unokahúgát, Tóth Gizit megszöktette. A komáromi hitoktatóval vettem fel az érintkezést, aki több napi kutatás után levélben jelentette, hogy Tóth nevű gyarmatáru vagy esetleg gyümölcskereskedő Komáromban, de még a régi Komáromban sem létezik. A házban senki sem tud arról, hogy Sárvári valamikor is megfordult volna Komáromban.
6. Az iskolák államosítása előtt a páter ,,Sárvári Brigádot'' szervezett jobboldali tanárkollégáiból. Uszítottak a demokrácia ellen és a telepes községekben paradicsommal dobálták meg a reverendás tanár urukat. Ilyen brigádról sem a házfőnök, sem a rendtársak, sem a helybeli rendőrség nem tud, mert bizonnyal már eljárás indult volna ellenük.
A három cikkben annyi a valóság, hogy Sárvári, Senye és Marton ismeretlen helyre távozott. A többi állítás elejétől végig kitalálás, legalább is a rendelkezésre álló adatok szerint eleddig.''[110]
A 106. jegyzettel ellátott rendfőnöki helyzetértékelésből kitűnik, hogy Bozi Ferenc letartóztatásától félni lehetett. Valószínűleg ezt megelőzendő a házfőnök, ahogyan több más piarista is, Ausztriába emigrált. Kézre esett ezt a történetet összekötnie a sajtónak a Szűts Ferencről kitalált történettel. Mindegyik alább idézett újságcikk Sík Sándor általános magyar tartományi tájékoztatójának mellékleteként Rómába Tomek Vincéhez is eljutott.
Megszökött a rendház főnöke.
(A Világosság tudósítójának telefonjelentése.) A Világosság jelentette, hogy Bozi Ferenc, a mosonmagyaróvári piarista rendház főnöke, kitiltotta a rendházból és megtagadta az élelmezést Szűcs Ferenc tanártól, aki helyeselte az iskolák államosítását és síkra szállt a haladásért. Szücs Ferenc kizárása után a mosonmagyaróvári dolgozók és diákok leleplezték Bozi Ferenc antidemokratikus működését. A mosonmagyaróvári vadásztölténygyár egyik munkása a következőket írja róla: 'Bozi Ferenc fasiszta volt, amióta ismerem. A mosonmagyaróvári piarista rendházban, mint az államosított volt piarista gimnázium tanulói írják, Bozi Ferenc kilenc kulákcsemetét, az állami gimnázium tanulóit tartja jó pénzért a kolostorban, tanítja és neveli őket. Nyilván ugyanabban a szellemben ahogy Jány Gusztávot és Szombathelyi Ferencet nevelte, akik szintén Bozi Ferenc tanítványai voltak.'
A leleplezések nyilvánosságra hozatala után Bozi Ferenc félve a felelősségre vonástól az elmúlt éjjel megszökött. Vele egy időben tűnt el Mosonmagyaróvárról egy fiatal, csinos tanítónő is, akinél Bozi Ferenc gyakran megfordult. [...]
Ugyanakkor, amikor Bozi Ferenc megszökött, Győrött a dolgozó nők nagygyűlésén, ahol megjelent Mária Lapsova szovjet asszony és Olga Tournade francia asszony, felszólalt Szűcs Ferenc piarista tanár, aki beszédében a következőket mondotta:
- A béke, a szeretet és azok az eszmék hoztak ide, amelyekért ti is harcoltok. Ujjongtam az örömtől, amikor elérkezett a béke. Kimondhatatlan boldogsággal töltött el az is, hogy a dolgozók újjáépítették az iskolákat. Szerettem volna írásban kifejezni meggyőződésemet, de a tollat kicsavarták a kezemből. Szabadságvesztéssel és éheztetéssel próbáltak eltántorítani elveimtől, de nem sikerült, mert tudom, hogy csak egy út van és ez a nép útja. Én is a népből származom és azok között van a helyem, akik hadat üzentek a háborúnak, a gyilkolásnak és a profitéhes fegyvergyárosoknak.'''[112]
,,Hova jár Bozi Ferenc éjfél után?
Akik kizárták a rendházból Szűts Ferencet demokratikus magatartása miatt, azok nemcsak a demokrácia ellenségei, hanem mint papokról is sokat tudnának beszélni a város lakói. Bozi Ferenc a rendfőnök gyakran látható éjfél után 2 órakor az utcán. Tudja azt is mindenki, honnan jár haza.
Politikai meggyőződésére nemcsak az jellemző, hogy a választásokkor az utcasarkon állt és minden szavazót megfogott: 'csak a közepibe' - így agitált Brankovicséknak. 1943-44-ben viszont Horthyéknak és a nyilasoknak agitált. Az 44-es értesítőben írja, büszkén emlékezve a piarista gimnázium volt tanítványairól, Hóman Ottóról, Imrédi Károlyról, az újvidéki gyilkosról: Szombathelyi Ferencről, a Szovjet Unióban harcoló magyar katonák véreskezű parancsnokáról: Jány Gusztávról, a vérebről: 'testvéri összefogás és a magasabb tekintélyek előtti készséges meghajlás szükségessége jellemzi iskolánk nevelését'. [...]
,,Akinek a marxisták - patkányok
Bozi helyettese Szentiványi István piarista. Az egyik főpapi birtokon volt jószágkormányzó. Úgy bánt a cselédekkel, hogy nem [mert] hazamenni a felszabadulás után, mert félt, hogy agyonverik. Szentiványi több fasiszta könyv szerzője. Egyik könyvében például kereken kijelenti: 'a marxisták patkányok' N ügyeit az egész város ismeri és rendtársai tudják, hogy előző állomáshelyéről is férjes asszonyokkal történt botrányok miatt többször elhelyezték.
Ezeknek áll utjukban Szűts Ferenc a fedhetetlen élet pap, aki a népi demokrácia híve. Ezek zárták ki Szűts Ferencet rendházból. Ítéljenek azok, akik ismerik őket, ki érdemelné meg, hogy elvegyék tőle a reverendát Szűts Ferenc-e, vagy Bozi és Szentiványi.''[113]
Utcára tették Szücs piarista tanárt, mert kiállt a haladás mellett
[...] Magyaróvár közönségét napok óta izgalomban tartja a klerikális reakció egyik felháborító újabb provokációja. [...]
Szücs Ferenc a piarista gimnázium helyettes igazgatója volt és azok közé a papok közé tartozott, akik mindig nyíltan hirdették, hogy a papoknak is a nép mellé kell állni s szolgálni a haladást. Szücs volt az elsők egyike a városban, aki helyeselte az egyházi iskolák államosítását és nyíltan rámutatott arra, hogy az államosítás nem veszélyezteti az egyház érdekeit s külföldön már rég csak állami iskolák vannak. [...]
Mosonmagyaróvár demokratikus pártjai elhatározták, hogy nem hagyják, hogy a Mindszenty reakció sötét tevékenysége utcára lökjön egy demokratikusan gondolkodó szerzetest és úgy döntöttek, hogy Szűcs Ferencet a mosonmagyaróvári múzeum igazgatójává nevezik ki.
A mosonmagyaróvári eset újra azt mutatja, hogy a Mindszenty-reakció milyen kegyetlenül üldözi a haladó papokat, akik szemben a klerikális reakció politikájával a haladás szolgálatában igyekeznek szolgálni az igazi krisztusi eszméket.''[114]
Finom ember volt ez a Bozi
A világosság jelentette, hogy Bozi Ferenc, a magyaróvári piarista rendház főnöke, külföldre szökött. Szökésének nyilvánosságra hozatala után egy magyaróvári kegyszerkereskedő feljelentést tett ellene, mert tőle a piarista rendház főnöke több száz darab gomblyukba tűzhető fehér keresztet vett át bizományba.
A kereszteket Bozi Ferenc ismerősei között árusította, a gimnáziumban pedig, ahol hitoktató volt, kényszerítette a katolikus diákokat a kereszt megvásárlására.
Bozi több száz keresztet el is adott, de az árával nem számolt el a kereskednek. A rendházhoz közelállók úgy tudják, hogy a rendház főnöke a magyaróvári piaristák élelmezésére elirányzott összeget is elsikkasztotta, de szerzetestársai egyelőre még igyekeznek eltussolni az ügyet.''[115]
A mosonmagyaróvári iskola államosításával kapcsolatban a levéltár igen kevés adatot őriz. Valószínűsíthető, hogy az államosítás több más piarista iskolához képest zökkenőmentesen történt. Az első államosítási bizottság 1948. november 16-án működött a helyszínen, a második 1950. február 7-én[116] . A második bizottság működésével kapcsolatban is csak egyetlen rövid fellebbezés született, melynek fontosabb részei alább olvashatók.
Mivel a rendház tagjait 1950. június 18-án deportálták, a VKM véghatározata az iskola államosításáról[118] helyben már nem találhatott piaristát, fellebbezni sem volt értelme ellene, mivel ugyanezen okból már nem volt megosztani való terület.
A deportálás körülményeiről Galambos László visszaemlékezéséből részletes képet alkothatunk.
A következő héten (kedden) olyan hírt kaptunk, hogy az óváriak is sorra kerülnek. 15-én a városházáról jött valaki, és összeírta a rendházban tartózkodókat. Igyekeztünk felkészülni, menteni, amit lehet, de ezen a héten egyik éjjel sem jöttek. Vasárnap este (vasárnap csak nem dolgoznak...) vacsora után mindenki fölment a szobájába. Én a kápolna-perselyeket ürítettem ki, a szobámban a pénzt számoltam, amikor a kertben zajt hallottam. elmentem a házfőnökért (Nagy Vince), aki eljött a szobámba. A kerítésen másztak be. Nagy Vince lekiáltott az ablakból: ,,Ki az?'' - ,,Fogd be a pofád!'' - volt a válasz. Nagy Vincével együtt akkor lementünk a kapuhoz. Ott egy szuronyos rendőr állt. Belépett, bezárta a kaput, a kulcsot kihúzta zárból és zsebre vágta. ,,Miért?'' - kérdeztem. ,,Kihúztam.'' - felelte. Mondtuk, hogy betörtek a kertbe. ,,Hol?'' de akkor már dörömböltek a kertbemenő ajtón. A kertajtó kulcsa az udvarban a nővéreknél volt. A rendőr próbálta puskatussal beverni, de nem sikerült. A betörőknek el kellett kérniük a kulcsot a nővérektől.
Ezután a házfőnök szobájába gyűjtöttek össze bennünket, átadták az internáló írást, félórát adtak a csomagolásra. (50kg) A házfőnöktől a historia domus-t kérték. Nálam is érdeklődtek utána.
Megállapodás szerint fazekassal a kápolnában összekészítettünk egy misézéshez szükséges felszerelést. A tabernákulumból a cibórium tartalmát konszummáltam, karingben. Fazekas asszisztált. Ettől a pillanattól fogva egy ávós mindig kísért, még a WC-re is. A takarítófiú kért a bátyja (Rábai Antal pesti káplán) számára egy kalapot. Azt mondtam a fiúnak, hogy a kerékpáromon menjen haza cikolaszigetre (16km). Amikor már a teherautón voltunk jött a fiú, hogy nem engedik a kerékpárt. Kértem az egyiket, hogy engedjék neki a kerékpárt, éjjel sok lenne neki a gyaloglás. Megengedték. Így egy félóra múlva Helyes László is tudta, hogy mi történt.
A többieknek is utánunk kellett jönni: Nagy L. József, Hencz János, Lengyel J. Lengyel Józsefet rendőr hozta, Medveczkí János Gyöngyösről jött. (Medveczky J. Bácsit a rokonok Gyöngyösön feltették a vonatra egy papírdoboz csomaggal együtt. A hatvani állomáson hordárt fogadott, de nagyon lassan tudott jönni, mert papucsban volt és sebes volt a lába, úgy, hogy a hordár felültette a talicskájára, így jöttek a városon keresztül. Éppen hetivásár volt. Ilyeneket mondtak az emberek: ,,Haldoklik, és mégis ide hozzák.'' Másnap egy üveg bort hoztak ,,Annak a bácsinak, akit tegnap a talicskán toltak.'')
Megérkezésünk után egy hét múlva lett teljes a létszám. Kender Józsefet egy hónap múlva hozták. Június 18. előtt egy nappal Tatán tartóztatták le közlekedési szabálysértés miatt, hogy néhány hétig a tatai börtönben mit csináltak vele arról mélyen hallgatott.
Végre, éjfél után fél 1-kor elindultunk. Győr előtt, talán Abda határában megállt a teherautó és pár percre kiszállhattunk. Utána egyfolytában mentünk. Pesten a Margit-hídon mentünk keresztül. Leponyvázott autón utaztunk, a kocsi végében két szuronyos rendőr. Én is a végén ületem, kifelé nézve láttam, hogy merre megyünk.
Gödöllőn elfogyott a benzin. Jó órába került, amíg előkerítették a benzinkutast, s tovább mehettünk. Így tankolás után két órával később, reggel negyed 8-kor érkeztünk Hatvanba. Félreverték a harangokat, a templomból kitódultak az emberek, meg a környékről is sokan. Nagy lett a csődület. A kocsi befutott az első mellékutcába, a ferences rendház kapuja elé. Nagy Vincét tették felelőssé, hogy csillapítsa le a tömeget. Ekkor mondta el nagy Vince első prédikációját Hatvanban. Ebben az is benne volt, hogy a belügyminisztérium rendeletére hoztak ide, Hatvanba minket, ennivalót is hozhattunk és nem bántottak bennünket. Lárma, kiabálás. ,,Nem bántották őket'', ,,Akkor ez meg miért olyan sápadt?'' - gyorsan leszálltunk a teherautóról, be a kertbe. Meghozták a tataiakat is. Megreggeliztünk.
A tömeg nőtt az utcán. Megállítottak minden autót, megnézték, hogy mit visz. A ferences házfőnök a rendőrség felszólítására igyekezett hazaküldeni az embereket. Sok ennivalót hordtak össze. Megvédenek bennünket. Ne féljünk, estére hazajönnek a munkából a férfiak. - A tömeg nem oszlott el. Ha haza is mentek, újra visszajöttek. Így érkezett el a lefekvés ideje. A kis cellákban ketten-hárman férhettünk el. Fazekas, Balanyi, Vida és én egy nagyobb szobába kerültünk. Egy ágy volt benne. Ezt Fazekas vette birtokba. Mi hárman a szőnyegen feküdtünk. - Az utcán a nép énekelt. Mária-énekeket, éjfélkor a Himnuszt. Egyszer csak nagy kiabálás, jajgatás. Szétkergették a tömeget betörték a rendház kapuját és megrohantak bennünket. Alig volt annyi időnk, hogy ruházatunkat magunkra kapjuk, már bent is voltak. Ordítozás... törtek, zúztak mindent, a folyosón a képeket, az ebédlőben a rádiót is összetörték. A konyhában az üveg-, porcelán- és cserépedényeket a falhoz csapdosták, lekvárt, befőttet, tejfölt, stb.
A földszinten a könyvtárban volt elhelyezve Hegyi Ferenc és Magyar Pista. A könyvtár mindjárt a bejárati ajtó mellett volt. Egy másik szobában négy nővér volt, a többiek az emeleten. Amikor rájuk törtek, hiányos öltözetükben a falhoz kellett állniuk déllábon, később nekünk is. Kb. két órát álltunk így, szuronyokkal piszkáltak bennünket. Hogy kit hogyan ütöttek, nem lehet tudni, erről nem beszéltünk. annyit láttam, hogy Jakab Jánosnak az arcán nagy kék folt volt. Veronka fejét betörték. Káromkodtak és ordítoztak.
Az egyik bőröndön római szálloda címkéje volt. ,,Nézd, a büdös csuhást, a pápánál volt utasításért!'' - A zsebemben volt tíz deka kakaó. Ezt Vida fejéhez vágták, - ,,Nézd, a büdös csuhásnak még kakaója is van!'' - kakaófelhő borította be a szobát. - Nagy lárma közben a barátokat a kordájukkal összekötözve hurcolták el, a lépcső csupa vér volt.
Majd összetereltek bennünket egy szobába, a folyosón végig vertek én is kaptam egypár ütést, és szétosztottak bennünket rendet csinálni. Én Tell Sanyi bácsival a konyhába kerültem. Össze kellett söpörnünk a törmeléket és felmosnunk, ill. lemosnunk a falakat. az egész rendházat nekünk (az odahurcoltaknak) kellett kitakarítani. Amikor Tell Sándorral a konyhát felmostuk, az őrködő ávós halkan azt mondta: ,,Kezdjék újra!'' - ez volt az első emberi hang, amit hallottam. Nyilván ez az ávós sem akart másfelé menni. Majd harmadszor is fölmostuk. Telt-múlt az idő, s akkor az ávós azt mondta, hogy az öreg úr ismét mossa fel, én meg söpörjem a folyosót, amit Emerica nővér már felmosott. ekkor már világosodott. - Végeztünk.
fölmentünk a szobánkba. Várakoztunk. 8 órakor közölték velünk, hogy itt maradunk, mi véletlenül kerültünk a sz...ba, szórásba. - ,,Válasszanak maguknak törzsfőnököt!'' - Nagy Vince lett az. - Közben már szórakoztattak bennünket. ,,Én tudom milyenek a papok, béres voltam az öspörösnél!''
Délelőtt a nővérek főztek, két ávós a konyhában beszélgetett vel[ük]. Vasváriak voltak. Bejött egy harmadik, mire elhallgattak. ,,Ez előtt nem lehet beszélni.'' -
Ávósok járkáltak az egész épületben. Veszprémi Tibor az ebédhez egy doboz süteményt is hozott, kitette az asztalra. Az egyik így szólt: ,,Nézd, a csuhásoknak süteményük is van, de a szegény ruszinnak kenyere sincs!''
Ebédre, vacsorára mindenkinek egyszerre kellett lemennie az ebédlőbe. Később tudtuk meg, hogy a netán újra összegyűlő tömeg ellen géppuskát állítottak fel a padláson.
Délután megjelent a párttitkár és felelőssé tette Nagy Vincét, hogy az elhurcolt ferencesek helyén másnap meginduljon a hitélet. Fazekassal körülnéztünk a pincében, s egy üveg bort készítettünk Nagy Vince szájába. Úgy volt, hogy ő lesz az első miséző. Ostya bizonyára lesz majd reggel a sekrestyében. - Vacsora után elég hamar lefeküdtünk. Félóra múlva beszól Nagy Vince: Készüljünk, tovább visznek bennünket. Ekkor már szabályosan becsöngettek. Felöltöztünk, az udvaron állt egy kis teherautó. Mindenki arra szállt fel, csak Hegyi Ferenc és Mészáros Veronka nővér maradt el. Őket még az éjjel mentővel Pestre vitték. Veronkát a Rókusba, Hegyit a zsidókórházba. (Veronka pár nap múlva visszakerült Hatvanba, Hegyi pedig szeptemberben a Pesti rendházunkba ment.)
Utaztunk a kis teherautón, egyszer csak vonat füttyét és zaját hallottuk. Ekkor mentünk át a két Hatvant elválasztó vasúton, az állomás mellett. Bent a városban az egyik nagy ház udvarából egy lovas kocsi járt ki, s mi be az udvarba. valamennyiünket betereltek egy nagy szobába. Előállt a rendőrfőkapitány és azt mondta, hogy ez lesz a szállásunk. ,,Rendezkedjenek be!'' Ekkor söpörték még a szobákat. Megkérdeztem, hol vagyunk. - ,,Mártírok útja 18. Itt gyűjtötték össze a zsidókat.'' - volt a rendőrfőkapitány válasza. Itt is a padlón aludtunk.
Nagy Vince vállalkozót keresett, aki reggel visszamegy vele Újhatvanba misézni. Én mentem vele, más nem vállalkozott. Reggel a plébánián kértünk ostyát és bort. A kántor már várt bennünket, más nem. 7 órakor volt az első mise. Öltözködés közben az egyik házat megszállva tartó ávós egy fél demizson bort hozott mondván ,,Tiszta bor ez!'' - a rendház többi borát megitták a többiek.
Mise után Nagy Vince Emerica nővérrel élelmiszert csomagolt, mert ez az éjjel ott maradt. Óvárról bőven hozhattunk, még evőeszközöket és edényeket is, stb. Az ávósok az élelmiszert nem fedezték föl. Csomagolás közben Nagy Vince kiküldött hozzájuk az udvarra, hogy tartsam szóval őket. Ott volt az előbb említett őrmester is, aki miséhez a bort hozta. Őt még néhányszor láttam, amikor Hatvanon keresztül mentek valahová.
A plébániai munkánk láttára mindjárt aznap megindult az adakozás. Élelmiszert, pénzt adtak át a sekrestyében. Egy Salvator-vővérnek a születi fát ajánlottak fel. Magyar Pistával elmentünk hozzájuk. Csak néhány hasáb fájuk volt. Egy hasábot felfűrészeltünk, belefért egy bőröndbe. Azt mondtuk nekik, hogy ha a rendőrök érdeklődnek náluk, hogy mit kerestünk ott, mondják hogy fát vettünk 5 forintért. Úgy is lett, alighogy eljöttünk, megjelent náluk egy rendőr, hogy mit kerestünk ott. Ez a ház a város szélén volt, több rendőr is volt azon az úton, amerre mentünk, mert éppen két autó karambolozott. Hazafelé jövet egy szegény asszony egy csomó aprópénzt nyomott a markomba. (9,50 Ft)
Az internálási papíron az volt, hogy Hatvan város területét nem hagyhatjuk el. Néhány nap múlva a helyi rendőrfőkapitány úgy intézkedett, hogy szabad mozgásunkat is korlátozza. Csak a templomba lehetett misézni menni. Magyar Pista engedélyt kapott arra, hogy a piacra menjen bevásárolni, én arra, hogy átjárjak Újhatvanba misézni. A templomba 1-2 ember eljöhetett velem. Temetni nem volt szabad, de elsőpénteken elmehettem néhány beteghez. - Az első héten hiába harangoztunk misére, senki sem jött, csak az első vasárnap voltak néhányan.
Azért indult nehezen a hitélet, mert előzőleg azt terjesztették, hogy leviszik a barátokat, s hoznak helyettük két hét alatt ,,átképzett papokat''. A kántortól kérdeztem meg, hogy a ferencesek mit, hogyan csináltak. Mindenben alkalmazkodtam a helyi szokásokhoz (Szent Antal-litánia, elsőpéntek, stb.) Néhány hét múlva, amikor az oltárdíszítő asszonyok elmondták nekem az átképzett papokról terjesztett híreket, megkérdeztem tőlük, hogy egy ilyen ,,átképzett'' tudná-e úgy végezni, mint én. ,,Hát nem!'' - volt a felelet. - Még augusztusban is egy vidéki asszony azzal szólított meg az utcán, hogy én is az átképzettek közül vagyok?
A rendőrfőkapitánynak sokat ,,köszönhetünk''. Nemcsak a kitelepítést az újhatvani rendházból, hanem Medveczki János és Kender Jóska bajait, a mozgás-korlátozást, stb. Egyébként is sokat kellemetlenkedett nekünk. Szeretett volna szétugrasztani bennünket. Egyszer pl. azzal állt elő, hogy a rendőrök közülünk valakit Lőrinciben (15km-re Hatvantól) láttak. Ki volt az, mondjuk meg. Fenyegetett bennünket.
Az adakozás nem szűnt meg, az emberek a sekrestyébe hozták az adományaikat, vagy a plébániára, sokan az utcán is adtak, főleg pénzt. cigarettát meg rendszeresen az ablakomon dobtak be.
Így telt el a nyár. Meglátogattak bennünket Péteri püspök (megadta a jurisdikciót), a rendfőnök úr, Szűcs János és már rendtársak is. (Jakab János hét nap múlva hazamehetett, volt valaki, aki elintézte az ügyét.) Közben Megindultak a tárgyalások a püspöki kar és a kormány között. Sík Sándor ezekről is tájékoztatott bennünket.''[119]
A nagykanizsai iskola államosításánál is, hasonlóan több más piarista iskola államosításához, állami tulajdonba vettek olyan területeket is amelyek nem tartoztak az államosítási törvény hatálya alá. A rendfőnök tiltakozása, újabb bizottságok munkája és újabb jegyzőkönyvek, javaslatok születése kitartott egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig, amikoris a további tárgyalás értelmét vesztette. Alább a rendi levéltárban fellelhető fontosabb dokumentumok kivonata található.
,,'Megvizsgálta a bizottság a leánygimnázium épületét a keszthelyi mezgazdasági középiskolának Nagykanizsára történ áthelyezésével kapcsolatos elhelyezése szempontjából. Az épület a mezgazdasági középiskola és 75 személyes tanulóotthonának elhelyezésére alkalmas. Megállapította a bizottság azokat a beépített felszerelési tárgyakat, melyeket a leánygimnázium áttelepítésével kapcsolatban a F.M. tárcának téríteni kellene.
Megvizsgálta a bizottság a leánygimnázium átengedésével kapcsolatban annak elhelyezési lehetőségeit a beadott tervezetek alapján. A helyszíni szemle eredményeképpen a helyszínrajz átvizsgálásával kitűnt, hogy a benyújtott különböző elhelyezési javaslatokkal szemben adódik egy olyan megoldás, mely a fiú és a leánygimnázium separáltan való elhelyezését véglegesen lehetővé tenné.
A piarista gimnáziumnak az 1948:XXXIII.t.c. alapján történt államosításával kapcsolatban eljáró bizottság a város tulajdonát képező rendházat hagyta meg rendi célokra, viszont a rendi felülépítmény jogú volt általános iskolai épületet államosította.
A bizottság javasolja ennek megváltoztatását a jegyzőkönyvhöz csatolt vázrajz alapján úgy, hogy a pirossal vonalkázott területek engedtessenek át a Rendnek véglegesen elválasztva a gimnáziumok területétől azzal, hogy a jelenleg rendházat magában foglaló épületnek a jelenlegi teljesen kifogástalan állapotban való átengedése ellenében a kincstár magára vállalná a rendház területének a gimnáziumok területétől való elválasztását és a l\"endő rendház céljaira szolgáló épületnek a célnak megfelelő átalakítását. A rendház által átengedendő épületnek sűrűbben vonalkázott földszinti része az épülettől elfalazva plébánia céljait szolgálná továbbra is.' [...]
A kegyestanítórend a magyar rendtartományának főnöke, a bizottság döntését a fenti feltételek alapján a maga részéről is elfogadja és kéri, hogy Miniszter Úr a részletek megbeszélésére a Rend képviselőjét is vonja be.''[122]
,, [...] A bizottság megállapítja, hogy 1948. augusztus 31-én a rendi célokat és iskolai célokat szolgáló épületek megosztása tárgyában felvett jegyzőkönyv ellen a rend által beterjesztett észrevételeket és a rend kérését a Központi Államosítási Bizottság 1948. október 13-án hozott 413.sz. határozatával elutasította. [...] A bizottság a felsorolt összes épületet, kivéve a helyszínrajzon I jelzett templomot állami tulajdonba venni javasolja, úgyszintén állami tulajdonba venni javasolja az oktatási célul szolgált ingóságokat is, tekintet nélkül arra, hogy az államosítás után leltárba vétettek-e, vagy sem. [...] A rend képviselői kijelentik, hogy észrevételeiket a jogorvoslati határidőn belül írásban teszik meg, jelen jegyzőkönyv aláírását nem tartják szükségesnek, mivel abban a rend észrevételei nem szerepelnek.''[123]
,, [...] legyen szabad megtennem arra észrevételeimet és olyan megoldást hozni javaslata, amely az államosítás céljait teljesen megvalósítja és nem teszi lehetetlenné a plébánia működését és a rendtagok szerzetesi életét. [...] Az 1950. május hó 17-én a rendház épületébe helyezendő ipari középiskola létesítésére kiküldött VKM bizottság vezetője, Kádár István kijelentése szerint _az ipari iskolának nincs szüksége a rendház déli részén fekvő, s mellékelt vázlaton F,,G, H-val jelzett konyha, istálló, mosókonyha épületekre_. Ezek meghagyását legyen szabad tehát kérnem. Ezek kellőképen átalakítva lakásokul szolgálhatnának a rendtagoknak [...]''[124]
A sátoraljaújhelyi államosítással kapcsolatban az összes általam fellelt anyag alább található, az is csak tágabb értelemben érthető ide.
Főtisztelendőséged ajánlja fel az illetékes hatóságoknak _az egész idei bortermést_. Az egésznél többet nem adhatunk, fogadják el tehát a termést, mint jószándékunk kifejezését. [...]
3. Indítsa meg Főtisztelendőséged az eljárást, hogy a szőlő rossz részeit parlagnak nyilvánítsák. Hivatkozni kell arra, hogy ezt a lépést az időjárás következtében leromlott szőlő teszi szükségessé.''[126]
A szegedi államosítással kapcsolatos határozatok és fellebbezések sora is elhúzódott egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig. Az alábbi töredékek bizonyára állami levéltárakból tágabb kontextusba illeszthetőek.
,,A szegedi rendházunkban f.é. február 8-án megjelent kéttagú államosítási bizottsággal egyetértésben azzal a tiszteletteljes kérelemmel fordulok Miniszter Úrhoz, hogy a szegedi kegyesrendi rendháznak 1948. évi július hó 30-án államosítás alá került Szeged, Párizsi krt. 36/c.sz. alatti ingatlanát: utcai és udvari lakóház, teljes egészében rendház céljaira visszaadni szíveskedjék, hogy a rendház jelenlegi lakóhelyéről, a volt Dugonics András gimnázium és rendház épületéből odaköltözhessék. [...] Mind az államosító bizottság, mind a rend képviselete úgy vélte, hogy kérdéses épület visszaszolgáltatásával a rendház átköltözése közmegnyugvásra intéződnék el.''[129]
Szatymazban a szegedi házhoz tartozott egy kis szőlő. Hasonlóan a többi hasonló ingatlanhoz, amelyek vagy államosítás alá kerültek, vagy a rendet hozták olyan helyzetbe, hogy azt ,,felajánlja'' az államnak ez is ,,felajánltatott''.
A tatai házról fellelhető adatok is elég töredékesek, annyira azonban az alábbi egyetlen kivonat is elegendő, hogy lássuk, a tatai ház államosítása során a máshol is sablon szerűen alkalmazott eljárást alkalmazták az állami szervek a törvény által adott lehetőségek bővítésére.
Magyar István visszaemlékezése a deportálásra életszerű párja Galambos László mosonmagyaróvári történetének.
Június elején a Szabad Nép c. napilap egyik számában éles támadás jelent meg Révai József tollából a magyarországi szerzetesrendek ellen, mivel az államosítás után a volt szerzetes tanítók és tanárok nem vállaltak állást az állami iskolában, annak ellenére sem, hogy biztos állást ígértek azoknak, akik Mindszenti József esztergomi bíborosérsek és hercegprímás rendelkezéseivel szemben tanítani akarnak. Országszerte nagyon kevesen voltak, akik elfogadták az állam ajánlatát. Tatán senki.
Révai cikkének megjelenése után futótűzként terjedt el a híre, hogy az ország különböző városaiban az éj leple alatt az államvédelmi hatóság emberei megszállták a szerzetesrendek házait, és a szerzeteseket ún. kényszertartózkodási helyre hurcolták. - Bennünket, tataiakat is megrendített a hír, vártuk, hogy mikor kerülünk sorra. Közben egy váratlan esemény zavarta meg rendházunk nyugalmát. Úrnapja előtti szerdán, estefelé sétámról hazaigyekezvén, a rendház előtti Pintér Elek téren összegyűlt emberek azzal fogadtak, hogy pillanatokkal előbb egy autóból kiszálló ismeretlen alakok Kender tanár urat leszállították kerékpárjáról, betuszkolták az autóba, és elrobogtak vele. Magam is láttam a távozó autót. - Vacsora előtt történt mindez. Azonnal jelentettem Tell Sándor házfőnök úrnak, aki vacsora után leküldött a tóvárosi rendőrségre, hogy jelentsem a dolgot. Ott azt ígérték, hogy kivizsgálják az ügyet, mert erről egyelőre semmit nem tudnak. (Akkor még a tatai rendőrség fogdájában volt Kender József). Ígérték, hogy ha valamit tudnak, értesítenek bennünket. Kender József aznap délután kerékpáron kiment a határba, hogy mezei virági kaszáljon a másnapi körmenetre, mivel ő a tatai plébánián volt kisegítő lelkész. Onnan jött haza, amikor lehurcolták.
1950. június 18-án, vasárnap délután Budapestről az a hír érkezett, állítólag a rendfőnökségtől, hogy ne nyugtalankodjunk, mert hamarosan megindulna a tárgyalások az Egyház és az Állam között, és bennünket, mint a határtól eléggé távol fekvő helyről, nem fognak elvinni. Ebben a tudatban feküdtünk le vacsora után.
Éjfél tájban kopogtatás ébresztett föl álmomból. Odamegyek az ajtóhoz, és ,,Ki az?'' kérdésemre a házfőnök úr hangját hallom: Nyissa ki! amikor ajtót nyitottam, egy pisztoly szegeződött a mellemnek, majd két civilruhás suhanc bejött a szobámba, és kiadta a parancsot:
- Azonnal öltözz, csomagolj (20-30kg-nyi lehet) és indulunk. - Majd a fotelba ülve várták, hogy felöltözzem. Összecsomagoltam néhány inget, alsónadrágot, zoknit, lepedőt és takarót meg egy kispárnát, majd egy kisebb bőröndömbe beraktam a breviáriumomat, iskolai bizonyítványaimat, egy-két személyes holmimat, és átkísértek a házfőnök úr szobájába. Itt gyülekeztek a többiek is: Bíró Imre, Hegyi Ferenc, Kuntár József, Jakab János, Santora Mihály, Veszprémi Tibor. Aláíratták velünk a kényszertartózkodást elrendelő végzést. Jellemző a lelkiállapotunkra, hogy meg se néztük, hogy mit írunk alá. Csak később derült ki, amikor a tetthelyre értünk, hogy az újhatvani ferences kolostor lesz száműzetésünk helye.
Az aláírás után megindultunk le a rendház udvarára. Ott várakozott ránk egy ponyvával födött teherautó, két puskával fölfegyverzett rendőrrel, és megindultunk. A rendházból ketten nem voltak akkor otthon: Medveczky János az előző napokban Gyöngyösre utazott rokonaihoz, Divald István kiránduláson volt, Selmeczi K. József pedig az előző napokban hagyta el a rendet.
A házfőnök úr kérte, hogy legalább valami kis élelmet vihessünk magunkkal. Ezt azonban nem engedélyezték. Éjfél után 2-3 óra tájban megindult velünk a teherautó. A ponyva hasadékán kilesve próbáltuk megállapítani, hogy merre járunk. - Azt láttuk, hogy Budapesten végigmegyünk. Majd reggel 5 óra után megérkeztünk a célhoz. De még akkor sem tudtuk pontosan, hol vagyunk. - Az autó csak hosszadalmas manőverezés után állt meg egy kapuban úgy, hogy a teherautó vége legyen az udvar felé, ahol ki kellett szállnunk. (Nem akarták, hogy az utcán járó emberek meglássák, mi történik). Az udvaron néhány ferencrendi szerzetes testvér fogadott bennünket, a gvárdiánnal, Raffael atyával. - Alighogy leszálltunk, egy másik teherautó is érkezett a Magyaróvárról elhurcolt testvérekkel és négy kedvesnővérrel (Emerica, Veronka, Lidia, Coelesztina) együtt, akik ott a háztartást vezették. - Nagy Vince házfőnök úr szállt ki először, majd a többi rendtársak: Preszeller Ferenc, Lengyel János, Fazekas József, Galambos László, Lengyel József, Tóth Lu... [olvashatatlan]
Ekkor már nagyobb néptömeg sereglett össze a rendház körül, és zúgolódni kezdtek. Azt hitték, hogy a ferences testvéreket is el akarják vinni. Az ávósok vezetője megparancsolta Nagy Vince házfőnök úrnak, hogy csendesítse le, nyugtassa meg a népet. Erre egyik kezében egy fél kenyérrel, a másikban egy szál kolbásszal (a magyaróváriaknak megengedték az ávósok, hogy élelmet hozhassanak magukkal!) beszélt a néphez. Kérte őket, menjenek haza, nem lesz a ferences testvéreknek meg nekünk se bántódásunk. Előtte figyelmeztette az ávós tiszt, hogy minden szaváért felelős lesz!! - A kaput becsukták, bennünket pedig fölvezettek a rendházba, és igyekeztek mindenkinek valami sarkot biztosítani, ahol elhelyezkedhettünk. Hegyi Ferencnek meg nekem a földszinti bejárat melletti könyvtárban jutott hely. - Emlékezetem szerint a rendházban 4 páter és két fráter volt. A rendházzal szomszédságban egy nagyon szépen gondozott kertben zöldségféléket, gyümölcsfákat, szőlőt láthattunk.
A városban gyorsan elterjedt a történtek híre. Mint valami méhkas, fölbolydult a nép. Százával, majd túlzás nélkül lehet mondani, hogy ezrével zarándokoltak a rend házhoz és a templomba a hívek. Hozták az élelmet hiszen a hat ferencrendi testvér számára volt csak élelem a rendház éléskamrájában. Férfiak és nők, fiúk és leányok gyülekeztek, valósággal megszállták a rendház környékét. A hatvani hívek attól féltek, hogy a ferences atyákat is el akarják hurcolni, ezért vették körül a rendházat és a templomot. Különösen délutánra szaporodott meg a számuk, amikor a munkások (sok volt közöttük a vasutas) hazaérkeztek a munkából. - Napközben állandóan csöngött a telefon. A város rendőrparancsnoka fölszólította a gvárdián atyát, hogy oszlassa szét a tömeget. szavai azonban hatástalanok maradtak. - Estére zsúfolásig megtelt a templom. A nép imádkozott és énekelt. - A kint levők pedig a főútvonalon állva szándékosan akadályozták a forgalmat, hogy fölhívják a figyelmet a történtekre. A miskolci főútvonalon közlekedő autókat megállították. Mi bent a rendházban fáradtan és csüggedten, teljes bizonytalanságban vártuk a fejleményeket. Ávósok és rendőrök vigyáztak reánk. - Közben titkos rendőrök és besúgók figyelték, hogy lakosok közül kik hoznak élelmet, kik emelnek legbátrabban szót mellettünk az igazságtalan és kegyetlen eljárás miatt. - A tömeg nem tágított az ismételt fölszólítás ellenére sem, sőt egyre határozottabban fejezte ki elégedetlenségét...
Vacsora után, mivel nem volt elegendő fekvőhely, ki-ki ott keresett magának helyet, ahol tudott. Én Hegyi Ferenccel a könyvtár padlóján feküdtem a földre terített pokrócon és lepedőn.
Éjféltájban nagy kiabálásra és sikoltozásra ébredtünk, majd puskalövéseket is hallottunk. Az ablakon kipillantva azt láttuk, hogy egyenruhás és civilbe öltözött ávóslegények puskatussal és gumibotokkal verik és kergetik szét a népet. A lövések csupán riasztásra szolgáltak, senki nem sebesült meg, legalább is puskagolyótól. Majd berontottak a rendházba. Bennünket kituszkoltak a könyvtárból, mert közben a hat ferences testvért véresre verve és megbilincselve a könyvtárban gyűjtötték össze. Innen teherautóra rakva vitték el őket, mint később megtudtuk, internáló táborba. - Raffael atyát annyira megverték, hogy orrán-száján át csorgott a vére. Fölszentelésemkor tanítónőmtől kapott vékony kis stólámon még most is ott vannak vérének nyomai. Ereklyeként őrzöm.
Bent a rendházban ezután kezdődött a kegyetlenkedés. Engem és Hegyi Ferenc rendtársamat a könyvtár melletti konyhába parancsoltak, és ott egy-egy sarokba állítottak a fal felé fordulva. Ezután sorban polgári és egyenruhás rendőrök, ávósok jöttek, és durva, trágár szavak kíséretében ütlegelni kezdtek, köpködtek bennünket. A konyhában egy tálban tojások voltak és poharakban tej. A hatvani hívek hozták számunkra. A tejet ránk locsolták, a tojásokat pedig a fejünkhöz vagdalták, vagy a falhoz, és röhögtek, amikor szétloccsanva reánk fröccsent. Az egyik rámfogta géppisztolyát, és ravaszát csattogtatva ijesztgetett. Megparancsolta, hogy fejemet a falhoz támasztva lábammal egyre hátrább-hátrább lépjek. Közben a másik szuronyos puskájával a lábam szurkálta, hogy még hátrább, még hátrább. - A rendház folyosóin és szobáiban megkezdődött a rombolás. A falakon lévő, beüvegezett képeket a földre dobálták, rájuk tapostak. Később mindannyiunkat egy nagyobb szobában gyűjtöttek össze, csomagjaink tartalmát egyetlen halomba öntették, és fölszólítottak bennünket, hogy mindenki válogassa ki a saját holmiját. Majd sorba állítottak bennünket, és vezényszóra tornamutatványokat végeztettek velünk. Hegyi Ferencet és Mészáros Veronka nővért súlyos sérülések miatt Budapestre kellett szállítani kórházba. Mi pedig vártuk sorsunk további alakulását. Reggel egy 30-35 év körüli magasabb rangú tiszt jött. Vádolta a ferences testvéreket, akik szerinte föllázították Hatvan népét. Mi legyünk nyugodtak, mostantól fogva mi leszünk a kolostor és templom urai. Válasszunk magunknak - mondta - egy ,,törzsfőnököt'', és rendezkedjünk be. Június 20-án egész nap teljes bizonytalanságban vártuk, hogy mi lesz velünk. Napközben rendőrök jöttek be a szobákba, szidták az elhurcolt ferences testvéreket, velünk pedig gúnyolódtak. - Abban a szobában, ahol voltam, a kertész testvér lakott. Itt őrizte a permetezéshez szükséges anyagokat. Ezek láttára az egyik ávós fölháborodva mondta, hogy ez a barát azért halmozta föl ezt a sok mérgező anyagot, hogy megmérgezze a várost. - részben az izgalomtól, részben a bizonytalanságtól egész nap csak ténferegtünk, nem tudtunk igazán pihenni, se aludni.
Este 9 óra felé, éppen feküdni készültünk, amikor megjelent egy rendőrtiszt néhány közlegény kíséretében, és megparancsolták, hogy szedjük össze minden holminkat, mert innen tovább kell mennünk. - Mind a két rendház tagjait csomagjainkkal együtt egyetlen nagy teherautóba zsúfoltak. Egymás hegyén-hátán, csomagjainkon kuporogva, fekve fértünk csak el. Lassan megindult velünk az autó. Azt hittük, hogy az állomásra visznek bennünket, hogy bevagonírozzanak, mint a zsidókat annak idején. 15-20 percnyi út végén egy L alakú épület előtt állt meg az autó. Mártírok útja 18.sz. olvastam a föliratot a ház falán. (Később megtudtuk, hogy a nyilasok a zsidókat ebben a házban gyűjtötték össze.) Leszálltunk, és amikor a vaskerítéses kapun bementünk, egy lovas kocsit láttunk az udvarban. A stráfkocsin bútorok voltak. A ház utolsó lakójának holmija volt rajta. A zongorát mi segítettük föltenni. Megtudtuk, hogy délután 4 órakor kapták a rendelkezést, hogy este 9 órára ki kell üríteni a lakást.
A több szobából álló épületben csak a négy falat találtuk, egyetlen szék, asztal vagy fekvőhely nélkül. Csupán a verandán volt egy rozzant pad. - A padlóra terített takarókra, pokrócokra feküdtünk, párnánk a csomagjaink voltak. Másnap a következőkről tájékoztattak bennünket: itt fogunk lakni egy ideig. fölváltva nekünk kell ellátnia pap nélkül maradt ferences templomban a szolgálatot (misézés, gyóntatás, prédikálás). A többiek kimehetnek az óhatvani öregtemplomba misézni, de a város lakóival érintkezni tilos. Fát és élelmet, ami ott a rendházban található elhozhatjuk egy kétkerekű kocsin a ferences rendházból. Tartsuk rendben a kertet. Két kijelölt ember elmehet a piacra is vásárolni. A hívek hozhatnak élelmet, de csak a plébánián keresztül kaphatjuk meg. - Egyébként a házat elhagyni nem szabad. Akik szökést kísérelnek meg, azokat internálják. Éjszakánkét ellenőrzés volt, hogy megvan-e mindeni. Közben ismételten fölszólítottak bennünket, hogy aki vállal az államnál tanítást, és ezt írásban is adja, azonnal elhagyhatja a kényszertartózkodási helyet. Senki nem írta alá. - Egyik nap Jakab János rendtársunk elbúcsúzott tőlünk. Nem tudtuk, és én még ma sem tudom, hogy miért engedték el. Később értesültünk, hogy az egyik salgótarjáni általános iskolában tanított, amíg nyugdíjba nem ment. Tatán családi házukban élt nővérével és onnan járt be misézni a tatai templomba.
Egyik éjszaka teherautó állt meg a ház előtt. Rendőrök jöttek és fölszólítottak bennünket, hogy a Tatáról, illetve Magyaróvárról utánunk hozott személyes holmijainkat hordjuk be a kint várakozó teherautóról. Majd aláíratták velünk, hogy minden rendházban maradt személyes dolgunkat maradéktalanul megkaptuk. Mindeni keresse ki a magáét. - Ami rossz ruha, cipő csak volt a szobákban, azt mind elhozták, használhatót semmit. Mindenkinek hoztak egy éjjeliszekrényt is.
Július közepén kora reggel megérkezett egy rendőr kíséretében Kender József rendtársunk is, aki egy hónapig volt a felsőgallai ávó pincebörtönében. Egy szál ingben, rövid nadrágban volt, úgy ahogyan június közepén kaszált Tatán kint a réten, hogy mezei virágokat hozzon az úrnapi körmenetre. - Elmondta, hogy több napon és főként éjszakán vallatták. Azt akarták megtudni, hogy a rendházban és a plébánián hol van a titkos leadó és vevő rádió. Arra is kíváncsiak voltak, hogy mit jelentenek a templom falán azok a titokzatos számok. Milyen jeladás az a hívek számára? - Alig akarták neki elhinni, hogy azok az énekek számát jelzik a Szent vagy Uram c. énekeskönyvben. Nagyon kíméletlenül bántak vele. Minden áron kémkedést akartak rábizonyítani a rendházra és a plébániára.
Később megengedték, hogy levelet írhassunk és rendtársi rokoni látogatókat is fogadhassunk. Budapestről matracokat kaptunk. Így kényelmesebben tudtunk pihenni és aludni. Vass Péter rendtársunk, aki akkor alsó-gallai plébános volt nemcsak meglátogatott bennünket, hanem csomagot is küldött. Élelmiszer volt benne.
Egyik nap értesítettek bennünket, hogy menjen ki valaki az állomásra, mert Medveczky János bácsi rendtársunk érkezik Gyöngyösről ő ugyanis nem volt a rendházban június 18-án, amikor elhurcoltak bennünket. Látogatóba utazott rokonaihoz Gyöngyösre. Nyolcvan év körüli, fáradt, beteges ember létére is utánunk kellett jönnie. Saját lábán nem tudott bejönni, és más jármű nem lévén, egy hordár kocsijára fektettük és a hordárral együtt húztam be a szálláshelyünkre.
Az életünk lassan-lassan konszolidálódott. Egyre-másra érkeztek a hírek az Egyház és az Állam közötti tárgyalásokról, arról, hogy iskolákat kapunk vissza. Sík Sándor rendfőnök úr is lejött, és a két rendház és gimnázium számára tanárokat választott, majd pedig nyugdíjasokat.
Szeptember 13-án véget ért száműzetésünk, indulhattunk vissza Budapestre, illetve Kecskemétre, ki-ki abba a rendházba, ahová a rendkormány helyezte.
Hatvan hívő népe a legnagyobb szeretettel volt irántunk. Bőségesen elláttak élelemmel. A plébániáról a sekrestyés, Fehér bácsi segítségével hozhattuk el az összegyűlt élelmet. - A piacon gyakran előfordult, hogy nem kellett fizetnem a vásárolt terményekért. - Mivel nem volt szabad érintkeznünk a lakosokkal, úgy is segítettek rajtunk, hogy pénzt dobtak be a nyitott ablakon, vagy a misézésből hazajövet előttünk a földre dobták az adományt és intettek, hogy vegyük föl. - Óvatosaknak kellett lenniök a lakosoknak, mert a június 19-i éjszaka után állítólag 40 családot hurcoltak el, akikről tudták, hogy bátrak kiálltak a ferencesek mellett és mellettünk.
Úgy gondolok vissza a hatvani három hónapra, mint valamilyen rossz álomra. De ennek az álomnak és epizódnak a szomorú és rossz emléke mellett több vigasztaló és derűs emléke is volt és nagy tanulsága. A közös sors még közelebb hozott bennünket egymáshoz.''[133]
Sík Sándor megdöbbentően tárgyilagos hangú levele jelzi, a rendfőnök az eddigi összes csapások ellenére apróságokra is figyelmes józansággal kormányozza provinciájának romjait.
A váci iskola államosítása több lépésben történt, több szándékos félreértéssel és jogsértéssel. Ugyanúgy elhúzódott az elválasztás folyamata a szerzetesrendek feloszlatásáig, mint a legtöbb piarista iskola esetében.
,,A bizottság az iskolaépület és a rendház megtekintése után a következő határozatokat hozta: Állami tulajdonba kerül a gimnázium épülete a hozzátartozó telekrésszel beleértve az iskolaudvart is. Az ingatlan többi részei a rend tulajdonában maradnak.
Az iskola udvara jelenleg is kerítéssel van elkülönítve.
Állami használatba kerül a tanulóotthonnak a rendház földszintjén a kapubejárattól balra elhelyezett része. [...]
A tanulóotthonnak négy helyisége volt a rendház emeletén. Ezeket 1947-ben a noviciátus helyiségeiből alakították át tanulóotthonnak, mert átmenetileg máshol nem tudták elhelyez ni a tanulókat. Ezeket a helyiségeket cseréli el a bizottság a rendház kapubejáratától balra elv egy és jobbra elv három helyiséggel. [...]
A konyha közös használatába a volt iskolafenntartó nem egyezik bele.''[136]
,,Az internátus átadásáról szóló jegyzőkönyvet megkaptam. Az abban foglaltakhoz hozzá nem járulhatok [...]
1. A jegyzőkönyvbe bev\"endő, hogy az állami tulajdonba kerülő gimnázium a telekkel együtt per alatt áll.
2. ,,Állami használatba kerül a tanulóotthonnak a rendház földszintjén... stb.'' rész nem világos. A használattal teher, kötelezettség is jár. [...] A következő szempontok az irányadók:
a) A konviktus minden közteherből [...] fizeti a ráeső százalékot. [...]
b) _Semmiféle helyiség közös használatához nem járulhatunk hozzá_. Tehát nem lehet közös a bejáró kapu. A portán levő kapus csak egy gazdának lehet felelős. [...] Szerzetesházban közvetlenül a kapu mellett u.n. fogadószobának kell ennie, amely a klauzúrán kívül van s ugyancsak itt kell lennie a házfőnöki irodának, tehát a kapubejárattól jobbra levő helyiségeket nem adhatjuk át. [...]
f) A régi noviciátusból alakítandó konviktusi helyiségekért ,,cserébe'' ne adhatunk semmit, különben is ilyen esetekre vonatkozólag a bizottságnak irányadásul szolgálhat a VKM-től számunkra kiadott átvételi utasítás megfelel pontja.''[137]
,,A váci volt kegyestanítórendi gimn. épületek szétválasztásának módosítása: A folyó évi augusztus hó 2. napján a helyszínen eszközölt megállapításokat az alábbiakban módosítom. Állami tulajdonba kerül [...] a földszinten lévő összes helyiség, a pince is. [...][138]
Váci államosítás 1949. október 27-én
,,A VKM két tisztségviselője több más egyén kíséretében a váci piarista rendházban. A rendházat jövetelükről előzőleg nem értesítették. Végigjárták a rendház épületét és a közben elkerült házfőnöktől csak annyit kérdeztek, hogy az egyes szobák milyen célokat szolgálnak. A szemle után a Városházára vonultak és ott jegyzőkönyvet vettek fel:
,,Jegyzőkönyv 1949. október 27-én a VKM 1076-V-11.1949. ODKH sz. rendeletével kiküldött kéttagú államosítási bizottság a váci ,,SASFIÓKÁK'' gyermekotthon államosításának és a volt piarista rendi tanuló otthon államosítási revíziójának végrehajtása tárgyában.
A bizottság megállapította, hogy a Konstanin tér 4-8., Rákóczi tér 18., Rákóczi tér 8-10. sz. alatti épületek az államosítási törvény hatálya alá esnek. Ezek kizárólag oktatás, nevelés, tanítás céljait szolgálták az államosítási törvény hatályba lépésének idejéig.
A bizottság az alábbi határozatot hozta:
Államosítja, illetve állami kezelésbe veszi a váci SASFIÓKÁK árvaháza Konstantin tér 4-8, Rákóczi tér 8-10, -18.sz. alatti épületeket a benne található nevelési oktatás, tanítási célokat szolgáló összes berendezési-, és felszerelési tárgyaival együtt.
Állami tulajdonba veszi a Rákóczi tér 18.sz. alatti épületben elhelyezett lelkészi hivatalban fellelhet összes iskolai, illetve tanuló otthon céljait szolgáló felszerelési tárgyakat, [...] továbbá a Kisváci kápolnában elhelyezett felszerelési tárgyakat, amelyeket az egyház a váci SASFIÓKÁK árvaházának megszüntetése után helyezett el a kápolnában, de a fenti intézet tulajdonát képezte. [...] az egyház rendelkezésre bocsássa lakbérfizetési kötelezettség nélkül a Rákóczi tér 18.sz. alatti épületben elhelyezett kápolnát és az ebből nyíló volt tanulóotthoni konyhát, amit jelenleg az egyház lelkészi hivatalnak rendezett be.
A bizottság a Konstanin tér 4.sz. alatti volt piarista internátusi tan.otthon államosítási revíziójával kapcsolatosan a következő döntést hozza.
Államosítja a Bizottság a főépület és az iskola között fekvő udvart teljes egészében és az iskola mögött elterülő gyümölcsöst egészen a jelenlegi apácáklakta épületig bezárólag.
Államosítja a bizottság a Köztársaság úti bejárattól kiindulva a Köztársaság úti, Konstanin téri és udvari épületszárny földszintjét az udvari szárnyon lévő templomi bejáratig. [...] Államosítja a Bizottság a főépület között elfekvő udvart-kerthelyiséget.''[139]
,,A Jegyzőkönyv szerint a 17 rendtagnak mindössze kilenc szoba marad konyha, ebédlő, pince, raktárhelyiségek és a nélkül, hogy gazdasági udvar zugában álló apácalak - amelyben egyedül nyílnék szűkös lehetőség az élethez szükséges helyiségek (konyha stb.) berendezésére - megközelíthető lenne.
A végrehajtással megbízott kollégiumi vezetőség 1949. évi október hó 29-én, déli egy órakor értesítette a rendház főnökét, hogy a kiköltözést a hatalmas épületből október hó 31. déli 12 óráig hajtsa végre - október 30-a vasárnap volt -, különben, mint szóbelileg hozzátette, rendőrséget vesz igénybe a kilakoltatás végrehajtására.
Miniszter Úr meg fogja érteni, hogy az államosítás ilyen formája és ekkora mérve ellen óvást kell emelnem és hogy Miniszter úr méltányosságához és jogi érzékéhez fellebbezek. [...] Internátusé célokra csak az utolsó néhány esztendőben használtuk az épület egy részét. Ezek az épületrészek már 1948. nyarán az állami internátuséi lettek. Egy későbbi felülvizsgálás folyamán a vegyes használatban levő épületrészek ellenértékeként olyan részeket adtunk át, amelyhez az internátusnak semmiféle jogcíme nem volt. Soha nem tartozott az internátushoz a gyümölcsös, a gazdasági udvar, a rendház belsejében levő udvar: az internátus növendékei mindi az iskola udvarát használták, ahová külön bejárat vezet.
Az állami internátusnak ma jól felszerelt konyhája, ebédlője, pincéje, raktárhelyiségei vannak.
A Magyar Piarista Rendtől semmi sem áll távolabb, mint hogy a népi kollégiumban nevelkedő ifjúságot meg akarja rövidíteni, kénytelen azonban ragaszkodni saját rendtagjai életlehetőségének biztosításához is. Mindkét igényt kielégítené, ha az állam átvenné a főfrontok emeleti részét (ami soha nem tartozott az internátushoz), a noviciátus céljait szolgáló egész, nagy jól felszerelt emeleti szárnyat, a főbejáratot és a rendház udvarának felét. Ellenben a Rend használatában maradna a Köztársaság-úti alsó négy szoba, a felette levő emeleti épületszárny, a sekrestye melletti földszintnek raktár, ebéd és konyha helyiségei, a gazdasági udvarnak ehhez a részhez tartozó fele.
Megjegyezni kívánom, hogy az itt vázolt megoldás 17 szobát hagyna meg a 17 rendtag számára. Ez utóbbi esetben - az igények megszorításával - a Rendház tagjait le lehetne helyezni a megmaradó házrészen belül és nem lennénk kénytelenek a Lakáshivataltól új lakások kiutalását kérni, amit ha - a jegyzőkönyve megoldás esetében - kérni kellene, igen megnehezítené és elhúzná a kiürítés munkáját.''[140]
,,A kéttagú államosítási bizottság határozata ellen felterjesztett felszólamlást elutasítom, mivel a 2700/1949.V.K.M. eln. sz. rendelettel államosított Vác, Konstantin tér 4. sz. alatti volt piarista internátus az 1948.XXXIII.t.c.1.§.-ának (1) bekezdése továbbá 3.§.-ának (1) bekezdése hatálya alá tartozott és mint ilyet a fenti t.c. végrehajtása tárgyában kiadott 8000/1948.V.KI.M. sz. rendelet 8.§.-ában foglalt rendelkezések értelmében közművelődési célvagyonnak kell tekinteni. A fentiek értelmében a kéttagú államosítási bizottság által hozott határozatot jóváhagyom és megerősítem azzal, hogy jelen határozatom ellen jogorvoslatnak nincs helye.''[141]
Véghatározat a váci Konstantin tér 6.sz.a. volt piarista gimn. [...] az állam tulajdonába ment át.[142]
,,[...] minthogy a nevezett államosítási bizottság döntése lehetetlenné tenné a szerzetesháznak további életét, a bizottság által ajánlott csere pedig azt továbbra is lehetővé teszi, azért a cserét tudomásul veszem. [...]''[145]
A tárgyalt időszakban négy piaristát hurcoltak meg bírósági tárgyalásokkal, börtönnel, internálással. Négyük közül kettőnek a története részletesen kibontakozott a levéltár adataiból. Alább olvashatjuk a rendi belső és külső levelezést, valamint a bírósági tárgyalások és ítéletek kivonatait.
Korcsiák Ede 1892-ben született, időszakunkat érintő éltútja: 1946-47 a váci gimnázium tanára, 1948-49-ben a budapesti gyűjtőfogházban, 1950-ben a szegedi csillagbörtönben, 1951-55 között a márianosztrai börtönben. 1956-74-ig kántor többfelé az országban. 1979-ben hal meg.
Ügyének iratait olvasva világosan látszik, hogy semmi egyebet nem tett, mint bármely más piarista, lelkiismeretesen tanított és válaszolt a diákok kérdéseire. 1949. március 13-án a házfőnöke megítélése szerint az ügynek nem lehet komoly folytatása.
Ezek alapján az a kialakult benyomásom, hogy Edét néhány szerencsétlen kijelentésnél több nem terheli a valóságban. Közismert, hogy a szájára soha nem tudott vigyázni. A gyerekek - kicsapott, kimaradt diákok - azonban eléggé ellene vallottak, nyilván kioktatva, és, hogy mentsék magukat. A szóban forgó fegyverek a hegyek közt talált használhatatlanságig megrozsdásodott pisztolyok, melyeket ugyan kismirgliztek, persze kívülről, belül azonban annyira rosszak, hogy azokkal lövést leadni nem lehetne.
Az alezredes rendkívül udvariasan viselkedett, hangoztatta, hogy az ügyet a legdiszkrétebben kezeli. A püspök úrnak megemlítettem az esetet. azt mondotta, hogy hasonló eset az papságában is meglehetős számban fordult el, a nélkül, hogy egyetlen esetben is bárminemű következménye lett volna. [...]
Edének a jelen pillanatig semmiféle baja nem történt, nem keresték. Ebből én is azt a meggyőződést kezdem szerezni, hogy tényleg nagyobb baj nem lesz belőle [...]
A dolog másik oldala, hogy Ede egészen össze van törve. bár vigasztalom, és mindenkinek határozottan megmondottam, hogy ne rémítse, mégis, sajnos, akadnak részint fegyelmezetlen, részint talán nem egészen jóindulatú rendtársak, akik vigasztalásörve alatt újra meg újra libabőröztetik a szerencsétlent. Ede a szobájából nem modul ki, az utcára nem teszi a lábát, az iskolában nem tanít. A városban a dolog el van terjedve, sajnos, mint szokás, erősen túlozva, p.o. azt híresztelik, hogy 50 diákot hurcoltak el, amiből egy árva szó sem igaz. Mindössze a hetedikes Vargányit hallgatták ki, de az is rendesen jár iskolába. vargányit én nem akarom kihallgatni, mert a tanári karban az a - nem tudom mennyire indokolt - gyanú alakult ki, hogy Vargányi a rendőrség besúgója.
A dolgokat ismételten átgondolva úgy látom - szabályszerű 3 napig gondolkodtam rajta - hogy legjobb lenne Edét azonnal áthelyezni. [...Ede] iskolába nem jár, idegileg tönkrement. [...] Ha esetleg az ügynek lesz folytatása, azt hiszem, hogy a javunkra szól, ha Edét áthelyezéssel ,,büntettük''. Ez a körülmény nekünk is javunkra szól, de Edének is. Talán épen emiatt eltekintenek egyéb büntetéstől, ha ugyan ilyen még következhetik.
[...] Hogy eddig nem tettem az ügyről jelentést - Benke Megyerrel az én tudtom nélkül üzent - azért volt, mert nem akartam fölösleges izgalmadat szerezni sem Neked, sem a többieknek [...]''[147]
Március 21-re már a házfőnök sem ilyen bizakodó:
A VKM minisztert úgy látszik nem tájékoztatták hivatalos helyről - ahol az ügyről feltehetően jóval bővebben tudtak, mint akár Korcsiák Ede maga - legalábbis a rendfőnöktől kér felvilágosítást az ügyről.
Amint a Kis Újság c. politikai napilap 1948. márc. 21-i számában a ,,Váci diákok fegyveres össz\"esküvése'' cím alatti közlemény megjelent, azonnal jelentést kértem a váci kegyesrendi gimnázium igazgatójától ez ügyben.
Mivel a jelentésből azt láttam, hogy K o r c s i á k E d e, a váci kegyesrendi gimnáziumban alkalmazott kegyesrendi tanár ez ügyben kompromittálva van: őt azonnal eltiltottam a tanítástól és ellene a fegyelmi eljárást megelőző felügyeleti vizsgálatot szándékoztam elrendelni az 1934.XI.t.c.4.p. alapján.
Közben azonban megindult ellene a népbírósági eljárás is és mivel ennek kapcsán a nevezett letartóztatásba került, ezért a fegyelmi eljárást a népbírósági eljárás befejezéséig fel kellett függesztenem.''[149]
Az alábbi kivonat Korcsiák Ede perének bírósági jegyzőkönyvéből készült. Az elképesztő vádakat hallva megérthetjük Benke Imre házfőnök kezdeti optimizmusát, első hallásra aligha venné valaki komolyan a sokszor tréfának tűnő ügyészi érvelést.
I-II. 1946 közepén Vácott I.r., II.r., V.r., akihez később II.r. és IV.r. csatlakozott, rezsim- és oroszellenes illeg. szervezet létesítését határozták el. I.r. vádlott ,,V'' keresztszövetség elnevezést adta és jelvényként fekete bársony alapon ,,V'' betűt készített a kereszttel. A rezsimellenes gyűlölet táplálója VI.r. volt, aki tudott a szervezet működéséről (fegyverkezés, robbantási tervek). V.r. és az azóta elhunyt Csontos László azért keresték fel, mert tudták, hogy a demokrácia ellensége. Sokszor mondta tanulói előtt: ,,Lesz ez még másként is.'', ,,Vigyázzatok, mert úgy seggbe rúglak, hogy mehettek a kommunista pártba.'', ,,Mit gondoltok, a moszkvai tanonciskolában vagytok?''. 1946-ban I.r., II.r. V.r. és Csontos I.r. lakásán elhatározták, hogy a II.r. és V.r. által szerzett 2 géppisztollyal Szlovákiába szöknek, onnan esetleg a német-amerikai övezetbe. A szökést megelőző nap estéjén II.r., V.r. és Csontos elmentek VI.r. lakására, tervüket vele közölték. VI.r. azt felelte erre: ,,Hülyeség, nem fontos kimenni, mert itt is meg lehet várni a cirkuszt.'' Figyelmeztette őket: ,,Vigyázzatok nehogy az orosz övezetbe jussatok, mert azt ugyanaz, mintha otthon volnátok.'' II.r., V.r. és I.r. és Csontos azonban a határon fegyvereik eldobása után elfogattak, a szökés pol. célja rejtve maradt.
Ezután I.r., II.r. beszervezték III..r.-t és IV.r.-t terrorcselekmények végrehatására és az ország egyéb illegális szervezeteivel való kapcsolat felvétele céljából. I.r., II.r., II.r., IV.r. V.r. ettől fogva rendszeresen találkoztak (hetenként kétszer vagy kéthetenként a dunnaparton vagy VI.r. lakásán.)
VI.r. szemrehányást tett II.r.-nek és társaiknak a kudarc miatt: ,,Ha már egyszer elindultatok, miért hagytátok magatokat elfogni, inkább el se indultatok volna!''
VI.r. a találkozókon hangoztatta: ,,Küszöbön áll egy újabb világháború, ha az oroszok sokat sóhajtoznak, majd ledobnak rájuk egy atombombát, akkor majd elhallgatnak.'' Intett, hogy kevesen lévén, ne csináljanak nagy cirkuszt; majd később. Addig eldugni a fegyvereket, mindent titkolni.
VI.r. kijelentette V.r.-nek: ,,Kár kitelepíteni a svábokat, mert fordulat esetén úgyis visszaszivárognak.''
1947 őszén VI.r. kijelentette, hogy ki kell várni az angol-szász-orosz háborút, amikor a szervezet a helyi viszonyok ismerete révén segíteni tud majd a nyugatiaknak. Figyelmeztette őket a fegyverek eldugására, előadásokat tartott a partizánharcok céljáról. Bírálta a munkásság életnívóját.
1947 nyarán I.r., II.r. és Csontos nyilas- és horogkereszttel ellátott röpcédulákat szórtak el Vácott. Erről VI.r. is tudott.
1947 őszén I.r. megbízta Haraszti Katalin váci lakost 200 db röpcédula nyomtatására. Szöveg: ,,Ébredj magyar! Az ősi föld veszélyben. Védd meg Rákositól és pribékjeitől. Új, igaz szocialista kormányt akarunk. Le Rákosival Mi jobb, vagyis jó koalíciót akarunk. Igaz szocialista nyomda.'' [...]
1948. febr.-ban I.r. lakásán tanácskozást tartott I.r., II.r., II.r., IV.r. megállapodtak, hogy márc. 15-én Rajkot Vácott felrobbantják. III.r. és I.r. vállalkozott a robbantóanyag elhelyezésére. Eleget tettek azonban Vir. figyelmeztetésére, hogy halasszák el tervüket, mert még túl nagy a kockázat. I.r. 1db Mauser-puskát, 92 töltényt, 2 zacskó puskaport, 1 gyújtózsinórt, 5........., 7 kézigránátot; II.r. 1 Steyer magyar karabélyt, 1 pisztolyt, 1 géppisztolyt; V.r. 1 géppisztolyt tartottak birtokukban.
III.
1947 nyarán I.r., V.r. és Csontos elvágták az oroszok telefonvezetékeit, beszélgetéseiket induktorral lehallgatták. Ezt VI.r. is tudta.
1947 őszén I.r., II.r., II.r. és Csontos a temetőben ledöntötték az orosz emlékmű oldalán lévő vázát. Erről tudott VI.r. is.
1948. januárjában elhatározták az egész emlékmű felrobbantását.
IV.
II.r. Csontos III.r. beszámoltak VII.r.-nak a mozgalomról és a merénylettervről (Rajk ellen), amiről az jelentést nem tett.
V. (lásd előbb)
A most következő indokok" előbbi adatok ismétléséből áll és az ezekből levonható következtetések és vádak ismertetésével foglalkozik.
Vallomások (jegyzőkönyvek)
Fövényesi János I. jegyzőkönyve.
Tartalom: Mivel tagja volt a Madisz vezetőségének, 1947. májusában kizárták a piarista gimnáziumból. Rossz néven vették tőle az is, hogy helyi újságban kiszerkesztette nyugatos.................... [!] 1947. őszén kivált a Madiszból, akkor már Csepregiék befolyása alatt állott. Csepregivel való ismeretsége már 1946. őszén is fennállt, a szökési tervről tudott. Röviddel a meghiúsult szökés után találkozott Csepregivel, csatlakozott a terror-szervezetéhez, Csepregi terveit, elgondolásait megismerte. Főleg a fegyverek ,,imponáltak'' neki, bírták némi habozás után a bekapcsolódásra.
Rendszeresen összejöveteleket tartottak az előzőkben leírt helyen és időben /. Csepregi beszámolt neki robbanókészletük gyarapodásáról. Egy ízben Fövényesire is bízott néhány robbantóanyagot, amit az azonban később visszaadott. Társaival együtt egy alkalommal segédkezett Vácra vinni egyes tárgyakat (3 lőszeres láda, sí-bakancs, 8 húskonzerv), melyeket Csontos egy fegyver eladása útján szerzett. 1947 őszén őrá bízták a közben öngyilkossá lett Csontos puskájának őrizetét, valamint egy puskacsőét, amelyet Csepregitől vett át szintén. 1947 végéig a fegyverbeszerzéssel kapcsolatos dolgokon kívül egyéb tevékenységet szervezetük, tudomása szerint, nem végzett. A temetőbeli rombolásokról, telefonhuzal-elvágásokról, röpcédula szórásról csak a kihallgatások után (?) szerzett tudomást. (Az előbbi vallomásával itt, azt hiszem, ellentétbe kerül). 1948 elején ő lett a vezető. Tagok voltak még Csapregi, Bajcsy, Németh. Ismerte a szervezetet Korcsiák és Fehér. Korcsiáknak 1947. év őszén mutatta be Csepregi. (Korcsiák aztán kifejtette neki a már előbb ismertetett politikai nézeteit). Korcsiák az ő osztályfőnöke volt. 10-15 ízben volt Korcsiáknál, néha Csepregivel, néha egyedül. Fehért 1948 elején ismerte meg.
1948-ban elhatározta bűntársaival a szovjet-emlékmű felrobbantását, amely tervet technikai okokból nem tudták végrehajtani. E miatt és bátorság hiányából kifolyólag nem robbantották fel a kom. pártgyűlést sem. Tervbe vették a Rajk elleni merényletet is, neki kellett volna a robbantósert beszerelni Rajk autójába. A 2 utóbbi tervet Korcsiák és Fehér is megtudta. (Korcsiák erről a már előbb ismertetett módon nyilatkozott).
Fehérrel 1948 elején ismerkedett meg. Közölte vele a kommunista-párthelyiség felrobbantásának tervét, amit azonban a rizikó miatt csak elvben helyeset. Bátorságukért megdicsérte őket. A márc. 15-i tervüket is közölte vele, is közölte vele, ez azonban nem érdekelte. A vádlott véleménye az, hogy Fehér homosexuális volt és s fiúkat érdeklődés színlelésével akarta magához édesgetni. Jegyzőkönyv II. ápr. 1.
Tartalom: Fegyverrejtegetésért bűnösnek érzi magát. Hogy terrorszervezet tagja volt, abban könnyebb befolyásolhatósága miatt nem érzi magát bűnösnek, tettének súlyát nem látta. Előző vallomását fenntartja. Honthyról azt állítja, hogy a szervezet találkozásain nem vett részt a meghiúsult szökés óta egészen 1947. szilveszteréig, amikoris kifejtette neki, hogy a szervezet tovább működik, mire Honthy megígérte a rádió adó-vevő készülék elkészítését. Bajcsy István Alajos I. jegyzőkönyv. márc.9.
Tartalom: 1945-ben ismerkedett meg Csepregivel [...] Őrt állt, míg társai feldöntötték a vázát, erről Korcsiáknak beszámolt. Hogy az előbb is tudott a szervezkedésről, bizonyítja, hogy a vádlottnak arra a kérdésére, aki már előre feltételezte, hogy Csepregi már előbb beszélt a szervezetről, hogy: ,,Az ilyen kisebb szervezetek, ha valami lesz, honnan fognak fegyverhez jutni?'' Korcsiák azt válaszolta: ,,Az illetékesek majd gondoskodnak róla.'' Egy más alkalommal, mikor a vádlott dicsekedett vele, hogy van fegyvere, Korcsiák azt válaszolta: ,,Nem kellett volna gyűjteni, légy óvatos és dugd el!'' [...] ''[150]
Korcsiák Ede magára maradt szüleinek támasza fiuk bebörtönzése után a piarista rend lett.
,, [...] kérem, Korcsiák Ede rendtársunk édesapjának tartás díját (Veszprém, Szeretetotthon) szíveskedjék továbbra is a központi pénztárból fizetni, mivel a rendház ekkora terhet a jelen körülmények között nem bír meg (ti. hogy a hátralékot kifizesse), továbbá Korcsiák Ede támogatását a rendház végzi el. Időnként pénzzel és élelmiszerrel támogatja.''[152]
Lénárd Ödön a leghosszabban bebörtönzött magyarországi szerzetes-pap. Többszöri szabadulás, majd újrabebörtönzés után 1977-ben szabadult a börtönből (utoljára a bebörtönzött papok kiözül) közvetlen pápai közbenjárásra. Ügyének összetettsége és rendkívüli hossza ellenére a piarista levéltár alig őriz adatokat róla. Valószínűleg az állami szervek archívumaiban bővebb információt találhatnánk.
1948-ban az egyházi a gondolkodás nyitottságát szolgáló folyóirat kiadását kezdeményezi. Természetesen aligha jelenhetett meg belőle több mint az első szám. A piaristák mindenesetre - érthetően - nem terjesztették.
,,Egyik munkaközösségünk a katolikus Egyház belső használatára készíti rendszeresen az Élet a betűk mögött című, mutatványpéldányban mellékelt munkaanyagot. Anyagi és egyéb okokból iskolai, mozgalmi és pasztorációs munkával foglalkozó munkatársaink ma sajnálatosan nem tudnak eredetiben hozzáférni a külföldi, ránk nézve fontos és bennünket tájékoztató munkánkban szolgáló irodalmi anyaghoz és ennyiben munkánk elmaradottá válik Ennek orvoslására készül a jelzett munkaanyag, amelyiknek célja olvasni és számontartani a bennünket katolikus szempontból érdeklő külföldi szellemvilágot és azt rövid kivonatokban megfelel összeválogatással közölni.
A munkaanyag elsősorban szellemi, gazdasági, szociális kérdéseket tart szem előtt. [...] Mivel belső használatra készülő anyag, a sajtótörvény értelmében külső terjesztésre nem alkalmas. Annak természetesen nincsen akadálya, hogy valaki a maga példányát, mint magánember, jóbarátnak, vagy ismerősnek kölcsön adja. Hogy azonban belső jellegét megőrizhessük a dolognak, az egyes egyházi centrumokhoz csak az A.C. Országos Kulturális Szakosztálya juttathatja el az anyagot az illető egyházi centrumtól igényelt mennyiségben. [...] Az anyagot szíveskedjék, mint rendi körlevelet szétküldeni a posta minél nagyobb kikapcsolásával.
Számonként és példányonként anyagi költségekhez való hozzájárulás címén 15,-Frt térítést kell kérnünk Megjegyzem, hogy csak a technikai elállítás költségei meghaladják számonként és példányonként a 20,-Frt-ot, a szellemi munkaköltségről nem is beszélve. a többit azonban egyéb forrásból tudjuk fedezni. Az Élet a betűk mögött-el egy régi és sokat kívánt vágyunk válik valóra és azt gondoljuk, hogy erős kardot adunk vele a szellemi harcot vívók kezébe.''[154]
Lénárd Ödönnek a rendszer által elítélt legnagyobb bűne az ifjúsággal való kitartó foglalkozás volt. Letartóztatása előtti utolsó fellelhető nyom róla egy ifjúsági lelkigyakorlat megszervezése volt.
,,Az Actio Catholica Orsz. Ifjusági Titkárságával egyetértésben rendünk vállalkozott néhány nyári ifjúsági lelkigyakorlatos hét rendezésére. [Nyíregyházán...]''[155]
Letartóztatásáról, börtöni életéről a levéltár nem árul el semmit, csak az alábbiak találhatók.
,,Lénárd Ödön rendtársunkat, az A.C. orsz. kulturális titkárát az államvédelmi osztály f.hó 17-én letartóztatta. Jun. 18-án budapesti rendházunkban házkutatást tartottak és elvittek egy A.C. sokszorosítógépet. Ezzel kapcsolatban kihallgatták Ohmach Nándor főiskolai igazgatót, dr. Albert István teol.tanár-prefektust és négy I. éves növendékünket.''[156]
Rónai Jenőről az alábbiakon túl valószínűleg találhatók még iratok a rendi levéltárban, amelyeket azonban nekem nem sikerült fellelnem. Fontosnak tartottam azonban legalább a fejezetcímmel megemlékezni a hűségesen kitartó piarista pap emlékéről.
,,Alulírott, mint a kegyestanítórend magyar rendtartományának főnöke, tisztelettel kérem, hogy a Gyűjtőfogházban letartóztatásban lévő rendtagjainkat, név szerint Lénárd Ödönt, Korcsiák Edét, dr. Weiner Ferencet és Rónai Jenőt rendkívüli engedéllyel meglátogathassam.''[158]
,,Értesítem, hogy az igazságügyminisztérium kérelmét nem találta teljesíthetőnek.''[159]
Letartóztatása hirtelen történhetett, mint az alábbi részletből is kitűnik.
A Weiner Ferencről fellelhető dokumentumok hasonlóságot muatanak Korcsiák Ede perével. Az ítélet alapjául néhány mondat foszlány, neki tulajdonított állítás szolgált.
Jegyzőkönyv
Készült az izgatás bűntette miatt Dr. Weiner Ferenc ellen indított bűnügyben a budapesti népíróság különtanácsa előtt Budapesten 1949. évi május hó 24. napján megtartott nyilvános főtárgyalásról [...]
Tanácselnök ismertette a budapesti népügyészség 1949.Nü.973/1.sz. vádiratának a Bp.255.§.1.és 2.bekezdésében megjelölt részét, amelyre vádlott lényegében az alábbiak szerint válaszolt:
A vádat megértettem, nem érzem magam bűnösnek. 1943. szeptember óta tanítok Tatán az iskolák államosítását megelőzően, mint hittanár működtem, 5-8 osztályokig tanítottam. A 6. osztályban erkölcstant, a 7. osztályban pedig egyháztörténelmet. Emlékszem rá, hogy valamit mondtam a káosszal kapcsolatban, de én azt a helyi iskolai viszonyokra értettem, t.i. az egyházi iskolai tanításról az államosított iskolai átmenetel némi zökkenővel történt. Én kijelentéseimet nem vonatkoztattam a demokráciára, hanem az iskolai viszonyokra, nevezetesen a diákok rendetlenkedéseire, a dohányzásra és a többire értettem s így hasonlítottam össze a világteremtése előtti káosszal. Arról, hogy mennyi gazemberséget követnek el a demokrácia szent leple alatt, arról nem szóltam. A csajkával kapcsolatban a vádiratban foglalt kijelentéseket megtettem. Én azonban ezzel a kijelentésemmel is csak arra akartam ráutalni, hogy vagyonközösségi gondolat az egyháztól sem idegen, hiszen a szerzetesek is így élnek. Fenti kijelentésemnél erre fektettem a hangsúlyt. Én ezzel az önzetlen lelkülettel kívántam előtérbe állítani. Ezen kijelentéseimet nem gúnnyal tettem meg és azt mondtam, hogy szép lesz, ha majd így lesz, mert nekem nem okoz gondot a táplálkozás kérdése. Én a humor iránt általában fogékony vagyok és előadásaimnál alkalmazom is ezt, azért, hogy előadásaimnak megadjam a savát, borsát. Az államosítással kapcsolatban és arra vonatkozólag már nem emlékszem pontosan, hogy tettem-e kijelentéseket, de abban bizonyos vagyok, hogy kijelentéseimet nem a vád szerint tettem meg. Én csak arra utaltam, hogy a tanulógyerekeknek nincs elég könyvük, valóban az volt a helyzet, hogy az osztály felének nem volt könyve, arra hogy megváltozik majd ez, nem tettem megjegyzést. Én csak összehasonlítottam az azelőtti helyzetet és utaltam arra, hogy azelőtt olcsón hozzájuthattak a tanulók a könyvekhez. Én a budapesti piaristáknál végeztem az iskoláimat, ott is az volt a helyzet, valamint 1936-tól 43-ig például a mosonmagyaróvári iskolában is kaptak könyvet a tanulók. Voltak olyan kijelentéseik is, hogy jó úton haladunk, ezt a kijelentést tettem pl. Makarenko műveivel kapcsolatban is. Kérdésre a vádlott folytatja:
Az erkölcstan tanítása közben gyakorlati példák felhozatalának megvan a lehetősége, mert hiszen az erkölcstan nem elméleti tárgy. Sztalin és Lenin műveivel kapcsolatban azt mondottam tanítványaimnak, hogy nekünk Sztalin és Lenin műveit olvasnunk kell, mert azok nem ponyvák, hanem komoly tudományos munkák. Én Sztalin és Lenin műveit ezen kijelentéseim megtétele előtt nem olvastam, csak egyes szemelvényeket olvastam műveiből. Makarenkó ,,Új ember kovácsa'' című művével kapcsolatban szóltam arról, hogy a szovjet csak 30 év után jött rá arra a nevelési rendszerre, amit az egyház már 2000 év óta követ. Ez alatt én azt értettem és azt céloztam, hogy amint az egyház, úgy az orosz rendszer is, jó állampolgárokat nevelni a gyermekekből, és hogy az egyház is akarta és tette is a kollektív nevelést és az elhagyott gyermekek istápolását. A szovjet tudósokkal kapcsolatban az általam szólottakkal az volt a szándékom, hogy megvilágosítsam azt a kérdést, hogy tulajdonképpen az életet nem ismerhetjük és így pl. Micsurin sem képes arra, hogy az emberi életet megváltoztassa. Az egysejtű létrehozása sem a tudomány álláspontja szerint, sem szerintem nem kizárt. A kollegistákkal kapcsoltban megtettem azt a kijelentést, illetőleg csahosoknak és spicliknek mondtam őket, de én ezt a kijelentésemet nem a népi kollégistákra értettem; azon fiúkra értettem ezen kijelentéseimet, akik a diákvezetőségnek tagjai voltak. Azt azonban, hogy ezeket a piszkokat és szeméteket majd kisepri a gimnáziumból a tavaszi vihar, nem mondtam. Elismerem azt, hogy általános állatkert kifejezést használtam pl.: akkor is, amikor a felettem levő tanteremből zajokat hallottam. Azt azonban nem mondtam és marháknak nem neveztem azokat, akik az általános iskolába járnak.''[162]
A bírósági jegyzőkönyv további része diákok zavaros vallomásaiból áll, akik a Weiner Ferenc által is említett állításokat hol neki tulajdonították, hol másnak, hol más szövegkörnyezetben elhangzottaknak, hol nem is hallották azokat. Ennyi mindenesetre úgy látszik elegendő volt az elítéséséhez.
A börtönben lévő piaristákat a levéltár adatai szerint a rendtársak nem látogathatták. A rend ügyvédje viszont rendszeresen látogatta őket, és gyér híreket hozott róluk.
Egyúttal van szerencsém közölni, hogy a mai napon meglátogattam dr. Wiener és Rónai Jenő védenceimet. Mindketten egészségesek, üdvözletüket és jókívánságaikat küldik rendfőnökségüknek és rendtársaiknak.''[163]
A kegyelmi kérvényeket rendszeresen elutasították, a szabadult piaristákat megfigyelés alatt tartották, gondosan vigyáztak, hogy szellemi munkához ne juthassanak.
,,A 330.278/1949. eln.sz. felhívásra kívül jegyzett és az ellenem a budapesti népbíróságon Nb.XXIII.1095/1949 sz.a. folyt eljárásban szabályszerűen igazolt védőm útján a következő kérelmeket terjesztem tisztelettel fel:
Méltóztassék [...] ellenem a fegyelmi eljárás lefolytatását elrendelni,
Méltóztassék a [...] bűnügyi zárlat alá vont [...] 1949. április és május havi tanári illetményeimet [...] édesanyámnak kifizetni. [...]
A budapesti népbíróság bűnösnek mondott ki az 1946:VII.tc.2.§.b) pontjába ütköző izgatásnak a Btk. 92.§.-a szerinti vétségében. Az ítélet ellen védőm és én is semmiségi panaszt jelentettünk be, és alapos reményem van arra, hogy a NOT. az ítéletet enyhíteni fogja, sőt esetleg e súlyos báncselekmény helyett néhány meggondolatlan kijelentésemet egészen másként fogja értékelni. [...]
Amennyiben a fegyelmi eljárás adataiból nem derülne ki, kérem a fent hivatkozott népbírósági iratok beszerzését is, amelyekből megállapítható, hogy néhány meggondolatlan kijelentésem miatt kerültem jelenlegi súlyos helyzetembe. A reám netán kiszabandó jogerős büntetést el fogom viselni, azonban kérem Miniszter Urat, hogy a fegyelmi eljárásban meghozandó döntésnél méltóztassék tekintettel lenni szerencsétlen édesanyámra, akinek egyetlen eltartója vagyok és méltóztassék egy méltányosan megállapítandó kegydíj folyósításával lehetővé tenni, hogy édesanyám utolsó napjaira nyomorultul ne pusztuljon el.''[164]
,,Értesítem, hogy dr. Weiner Ferenc érdekében benyújtott kegyelmi kérelem nem volt teljesíthető''[165]
A Piarista Rend ítélet nélkül internált tagja: dr. Weiner Ferenc ([...] Utoljára hittanár volt a tatai gimnáziumban 1949. március 19-ig. 14 havi börtönbüntetését letöltötte 1950. május 19-én, azóta Kistarcsán van.)''[166]
Amint azt gondolhattuk is a rendszer elnyomó intézkedéseire az egyének többféle válasszal élhetnek. A kitartás példái közül fentebb többet is láthattunk. Természetesen lehetséges megoldásként kínálkozott a külföldre való távozás. Ezt a rend elő is segítette azoknak akik vállalták. Elsősorban Tomek Vince rendi generális volt a külföldön munkát kereső piaristák támasza. Többen Amerikába, vagy Ausztriába távoztak. Nekik a generális hivatalos megbízólevelet adott valamilyen tevékenységre, ami elegendő volt ahhoz, hogy hivatalosan külföldre utazhassanak.
Így Megyer József, Kerkai József, Sántha György Bátori József akiknek igazolványa külföldi utazáshoz alább olvasható.
Farkas Dénes azon kevesek egyike, akik az állam által kínált lehetőséget fogadták el. Hivatalosan ugyanis nagyon bíztatták, beosztásokkal kecsegtették az egyháziakat, hogy Mindszenty tiltása ellenére vállaljanak munkát állami iskolában. Az állam és egyház ilyen szép együttműködésére példa a kilépett piarista jegyzetben olvasható életútja. Mindenesetre Sík Sándor kötelességszerűen elbocsájtotta az engedetlen szerzetest.
Lukács József, öreg piarista szerzetes már nem szívesen viselte utolsó éveiben a rendszer által szándékosan okozott kényelmetlenségeket. Ahogyan az alább látszik szívesebben megalkudott volna a kínálkozó lehetőségekkel, így a rendben az egyik olyan személlyé vált, akinek a példája semmiképpen nem volt követendő. Tomek Vince határozott hangú levélben kérte az esetre vonatkozó büntetőjogi canonok körlevélben való ismertetését. Mindennek ellenére Sík Sándor levelezéséből kiérezhető a szeretet, amellyel az ügyet kezelte.
,,[...] Lukács mögött hosszú és érdemes papi múlt áll. [...] Az utóbbi időkben azonban provinciális elődeimmel szemben súlyos hibákat követett el és olyan fegyelemsértéseket, amelyek a rendben való megmaradását a legnagyobb mértékben nehézzé és valószínűtlenné teszik. Ehhez járult a legutóbbi időkben a Szovjet-magyar Művelődési Társaságban folytatott tevékenysége, illetve egy-két szerencsétlen fellépése, melyek miatt eminenciája a Hercegprímás Úr saját megyéjében el is tiltotta őt a papi tevékenységtől.
Mindezek alapján szigorúan kellett fellépnem vele szemben. ezt a szigor azonban a végsőkig mérsékelte egyrészt a tisztes múltjára és öreg korára (70 éves) való tekintet, másrészt az a törekvése, hogy elkerüljük a botrányt, amely nemkívánatos összeköttetései révén egy erőszakos fellépés esetén a legnagyobb valószínűség szerint kitörne és bizonyára nem kímélné eminenciájának személyét sem.
Most a helyzet az, hogy a végső rendi intézkedés alapján e hó folyamán el kellene hagynia Sátoraljaújhelyt és a Somogy megyei mernyei rendházunkba mennie büntetésszerű formában. Minthogy Sátoraljaújhelyhez, illetőleg ottani családi házához és szülőjéhez, valamint összeköttetéseihez ragaszkodva ennek semmiképpen sem akar eleget tenni, az a törekvése, hogy valamelyik egyházmegyébe - és itt a boldogult Prohászka püspök úrral való összeköttetései alapján elsősorban Székesfehérvárra gondol - inkardinálást kapván Újhelyben maradhasson, ahol nyugdíjából, illetve megyei levéltárosi fizetéséből élne. Amennyire én látom, vagy sikerülni fog ez neki, vagy aposztatává lesz és ez esetben alig kerülhet el a fentemlített nyilvános botrány. Minthogy ezt az utóbbit épen a fentemlített körülmények miatt nagyon szeretném elkerülni, azért magam és a rend részéről szívesen látnám az előbbi megoldást és megadnám neki a dimisszoriális levelet.''[172]
,,_Büntetőjog_. - Noha kérésemre a Regulae Comm. 312. pontja és a vele kapcsolatos büntetőjog már ki van hirdetve, [...] mégis újra kell hangsúlyoznom ezekben a válságos időkben a büntetőjog óriási fontosságát akkor, amikor az atyai szeretet már nem tud célt érni. A Lukács-eset likvidálása most már halasztást nem tűr.''[173]
,,Lukács József kérésének a háttere a következő. [...] továbbra is piarista reverendában jár és a templomunkban misézik, amin a hívek botránkoznak és egyesek nem mennek hozzá, ha áldoztat. Erre magánlevélben figyelmeztettem a piarista reverenda viselésére vonatkozó rendelkezésre és kértem, hogy keressen más miséz helyet. [...] Albert tanácsára praecedensek nyomán azt írtam neki, hogy a reverenda-gombok kívülre varrásával is megoldhatja a dolgot.''[174]
A Generális válasza dr. Lukács József kérelmére
,,Itt küldöm a Generális válaszát. A megoldásra nézve örömmel látom, hogy ugyanazt mondja, amit én ajánlottam közvetlen megoldásnak.
A levélből némi meglepődéssel látom, hogy az itthon történt dolgokról az én tudósításaimon kívül is jutnak hozzá információk, - sejtelmem sincs róla, hogy honnan.''[175]
,, [...] tuam instantiam non possem ad Sanctam Sedem deferre ob rationes, quae sequuntur: Tu, dilecte Pater, non gaudes bona fama impraesentiarum Romae, nam suspectus es nimis amiticia cum inimicis Ecclesiae. Qua de re pluria documenta sunt transmissa Romam (articuli et publicationes ephemeridum, photograpiae etc.). Suspensio, qua afflictus es, etiam valde nocet famae tuae.
In re, de qua agitur, ex parte nostra nihil obstat, quominus etiam ex rationibus oeconomicis, etiam in posterum utaris habitibus, qui Tibi adhuc praesto sunt, forma tamen eorum exteriror saltem ita debet mutari, _ut globuli (gombok) inparete exteriore habitus nostri per modum clericorum saecularium adhibeantur_.''[176]
Balanyi György, et al., A magyar piarista rendtartomány története, Magyar Kegyestanítórend, Budapest, 1943
Balogh Sándor - Jakab, Sándor szerk., A magyar népi demokrácia története 1944-1962, Kossuth, 1978.
Benda Kálmán főszerk., Magyarország történeti kronológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
Beresztóczy Miklós, A katolikus papi békemozgalom 20 éve, Ecclesia, 1970.
Bihlmeyer-Tüchle
Egyházi vonatkozású jogszabályok gyűjteménye, ÁEH, 1974.
Galcsik Zsolt, Szerzetesrendek feloszlatása Nógrád megyében (1950) (Dokumentumgyűjtemény), Budapest, 1996.
Gergely Jenő, Katolikus egyház, magyar társadalom 1890-1986, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989.
Gergely Jenő, A politikai katolicizmus Magyarországon 1890-1950, Kossuth, 1977.
Gergely Jenő, A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971, Kossuth, 1985.
Gergely Jenő, Az 1950-es egyezmény és a szerzetesrendek felszámolása Magyarországon, Vigilia, Budapest, 1990.
Holl Béla, szerk.: Piaristák Magyarországon 1642-1992, Magyar Piarista Tartományfőnökség, Budapest, 1992
Jelenits István sar., Sík Sándor összegyűjtött versei, Szent István Társulat, Budapest, 1976
Köpeczi Béla, ,,A magyar oktatás negyven éve'' in Pedagógiai Szemle, 1985, 293-298.
Léh István - Koltai, András, A Magyar Piarista Rendtartomány történeti névtára 1666-1997, Magyar Piarista Tartományfőnökség, Budapest, 1998
Lénárd Ödön: Rácsosztotta ég, Héttorony kiadó, h.n., é.n.
Lukács Sándor, ,,Iskolapolitikánk a felszabadulást követő években'' in Valóság, 1982, 35-50.
Mészáros István, Kimaradt tanagyag - Diktatúra és egyház 1945-1956, I., Márton Áron, Budapest, 2. kiad., 1994
Mészáros István, Mindszenty és Ortutay - Iskolatörténeti vázlat 1945-48, Magánkiadás, Budapest, 1989
Mindszenty József: Emlékirataim, 3.kiad., Thaurdruck, Giesriegl G.m.b.H., Tirol
Molnár Károly - Vaskó, László, A magyar demokratikus tanügy negyven éve, Veszprém, 1985
Orbán sándor, Egyház és állam 1945-1950, Kossuth, 1962.
Simon Gyula, szerk., Nevelésünk húsz éve, Budapest, 1964
Simon Gyula - Szarka, József, A magyar népi demokrácia nevelésügyének története, Budapest, 1965
Szabó János, sar., A százgyökerű szív - Levelek, naplók visszaemlékezések Sík Sándor hagyatékából, Magvető, Budapest, 1993
Szántó Konrád, A katolikus egyház története II., Ecclesia, 1985
Szerb Antal, Magyar irodalom történet, Magvető, Budapest, 9. kiad., é.n.
