Milyen édes a te hajlékod, seregeknek Ura!
vágyódik lelkem, epedve sóvárog az Úrnak csarnokaiba;
Szívem és testem
késztet az élő Istenhez repesnem.
Hisz a veréb is házat lel magának,
fészket a fecske is, fiókáinak hol helyet találjon:
Én oltárodnál, seregek Ura,
én Istenem, királyom!
Boldogok, Uram, kik házadban élnek,
és mindörökké tégedet dicsérnek.
Boldog, akinek te vagy segítségül,
ha szívében zarándoklásra készül.[292]
Kiaszott völgyeken ha jár, nyomán források fakadoznak,
s korai esők áldást patakoznak.[293]
Ereje napról-napra nő:
hisz az istenek Istenét láthatja meg Sionban ő.[294]
Seregek Ura, halld imám,
Jákob Istene, figyelmezz reám!
Nézz le reánk, paizsunk, Isten,
és fölkented arcát tekintsd meg![295]
Csarnokaidban egy nap bizony hogy többet ér
egyéb napok ezreinél.
Inkább állanék Istenem házának küszöbén,
semhogy a bűnösök sátrában lakjam én.
Mert nap az Isten és paizs,
kegyelmet ád az Úr és dicsőséget is.
Nem vonja meg a jót
azoktól, akik feddhetetlen járnak.
Seregek Ura, boldog ember
kinek reménye Nálad!
292. zarándoklásra, ez az összefüggésből tűnik ki; a szöveg ,,szent utakat'' említ.
293. kiaszott: nem a héber ,,sírni'', hanem az arab ,,nedvességet nélkülözni'' igével kell kapcsolatbahoznunk. Tehát nem ,,siralom völgye'', hanem ,,kiaszott völgy''. A vidám várakozás hajtotta zarándokcsapat úgy halad át a kiaszott völgyeken, mintha csörgedező patakok mellett és az első esők nyomán sarjadt üde zöld növényzet között járnának. Október vége felé, a száraz palesztinai nyár után, az első esőzés meglágyítja a talajt és a növényzet újjászületik.
294. Az út folyamán napról-napra erősebbnek érzik magukat; hiszen már az a reménység is táplálja őket. hogy majd Istent láthatják.
295. A templomba megérkezve imádkoznak a fölkentért, vagyis a királyért is.