Isten, pogányok jöttek öröködbe,
szentséges templomod megfertőztették,
Jeruzsálemet romhalommá tették.
Szolgáid testét prédára vetették az égi madaraknak,
szentjeid húsát mezei vadaknak.
Úgy ontották ki véröket Jeruzsálem körül, mint a vizet,
s nem akadt, aki eltemesse testüket.[267]
Szomszédaink előtt gyalázat tárgya lettünk,[268]
nevetség és csúfság azok előtt, kik laknak körülöttünk.
Meddig, Uram? örök lesz haragod?
bosszuságod tűzként meddig lobog?
A pogányokra öntsd ki haragod, kik nem ismernek tégedet!
ama birodalmakra, melyek nem hívják nevedet!
Mert Jákobot megemésztették,
lakását sivataggá tették.
Ne tudd be őseink bűneit nékünk,
irgalmasságod siessen elébünk:
mert igen nagyon nyomorultak lettünk.
Segíts meg minket, szabadító Isten, nevednek dicsőségéért,
szabadíts meg, bocsásd meg bűneinket, te nevedért.
Mért mondhassák a pogányok között:
,,Hol van hát az ő Istenök?''[269]
A pogányok szemünk előtt hadd lássák
szolgáid kiontott vérének bosszúlását.
Engedd színed elé a foglyok sóhajtásait;
szabadítsa meg hatalmas karod a halál fiait.
Hétszeresen töltsd vissza szomszédaink ölébe[270]
a gyalázatot, mellyel illettek, Uram, téged.
Mi pedig, a te néped és legelőd bárányai,
áldunk örökre tégedet,
és nemzedékről nemzedékre hirdetjük dicsőségedet.
267. A megöltek holttestei temetetlenül hevernek.
268. szomszédaink előtt: különösen a moábiták, ámmoniták, edomiták voltak mindig gyűlölettel Izrael iránt.
269. A város lerombolása és Izrael népének pusztulása a szomszéd népek szemében magának Jahvénak, az Istennek vereségét jelenti.
270. ölébe: a ruha redőjében szokták tartani azt amit valaki magánál hordott (vö. 73. zsolt. 11: 88. zsolt. 51).