Halljad, én népem, tanításomat,
számnak igéit füledbe fogadd,
Példabeszédre nyitom ajakam,
elmondom, ami régtől rejtve van[250]
Amit hallottunk s megismértünk,
és amit atyáink beszéltek nékünk,
El nem titkoljuk fiaik elől,
elbeszéljük a késő nemzedékig,
Az Úr nagyságát és az ő hatalmát
és amiket tőn, csodatéteményit.
Mert Jákobban ő parancsot adott,
Izraelben törvényt hozott:
Hogy amit atyáinknak meghagyott,
fiaiknak adják tovább.
Hogy tudja meg az eljövendő nemzedék, a születendő gyermekek,
és fiaiknak ők is adják serényen át,
Hogy Istenbe vessék reményüket
s el ne feledjék Isten tetteit,
de megtartsák törvényeit;
S ne legyenek olyanok, mint atyáik,
a pártütő és makacs nemzedék:
A nemzedék, melynek szivében szilárdság nem lakott,
s lelkében nem volt Istenhez hüség.
Efraim fiai, az íjjas harcosok,
hátat mutattak napján a csatának.[251]
Isten kötését nem tartották,
törvény szerint járni vonakodának.
Elfelejtették tetteit,
s a csodálatos dolgokat, amiket mutatott nekik.
Atyáik előtt csodákat müvelt,
Egyiptom földjén, Tanis mezejében[252]
A tengert meghasítá s átvitte őket rajta,
a vizeket feltorlaszolta bástyaképpen.
S vezette őket nappal fellegében,
egész éjszaka tűz fényében.
Sziklákat repesztett a sivatagban,
s inniok adott bőséges patakban.
Folyókat fakasztott a sziklatőben,
s vizek omoltak folyammódra bőven.
Tovább vétkeztek mégis szakadatlan,
makrancoskodtak a Fölséges ellen a sivatagban.
És szívük ott Istent kísértett,
mikor vágyuknak enni kértek.
Az Isten ellen kezdtek szólani:
mondták: ,,Vajon tud-e az Isten a pusztában nekünk asztalt teríteni?
Ime a sziklát megütötte, és patak omolt, víz szökelt elé:
de kenyeret adhat-e vajjon, népének húst készíthet-é?
Hallotta ezt az Úr és dühre gerjedett,[253]
s tűz lobbant Jákob ellen
s forrt a harag Izrael ellen,
Mert Istenben nem hittenek,
segítségében nem reméltenek.
Parancsolt odafenn a fellegeknek
és megnyitá ajtóit az egeknek.
Mannát esőzött rájuk: egyenek,
adott nekik mennyei kenyeret.
Ette az ember erősek kenyérjét,[254]
bőven-lakásig küldött nekik élést.
Keleti szelet támasztott az égből
s hatalmával elhozta dél szelét.
És húst esőzött rájuk, mint a port,
és szárnyast, mint a tenger fövenyét.[255]
És belehulltak táboruk szivébe,
sátoraik körébe.
És ők ettek s ugyan jóllaktanak,
megelégíté kivánságukat.
Ám vágyuk még alighogy bételt,
még a szájukban volt az étel,
Isten haragja rájuk gerjedett,
És nagyjaik között vérfürdőt rendezett,
s leteríté Izrael ifjait.
De mégis tovább vétkezének,
és csodáinak nem hivének.
S elemésztette napjaikat gyorsan,
éveiket letörte hamarosan.
Ha öldökölte őket, megkeresték,
hozzátérültek és Istent keresték.
És eszükbe jutott, hogy sziklájuk az Isten,
szabadítójuk a Fölséges Isten.
Ám megcsalták szájukkal őt,
és nyelvük néki hazugul beszélt.
Szívük nem volt hozzá igaz;
s nem állták híven a kötést.
De ő irgalmas, elengedte vétkük s nem pusztította őket el,
indulatát visszatartotta gyakran,
nem öntötte ki rájuk egész haragja teljét.
Megemlékezett, hogy csak test az ember,
lehellet, amely tovaszáll és vissza nem tér.
Hányszor lettek a pusztán pártütők,
keseríték a sivatagban őt!
Újra meg újra Istent kísértették,
búsították Izrael szentjét.
Nem emlékeztek meg kezéről,
a napról, melyen kiváltotta őket az ellenség kezéből,
Amikor Egyiptomra küldötte jeleit,
Tánisz síkjára csodatetteit.[256]
És folyóikat vérré változtatta
s patakjaikat úgy, hogy nem ihattak.
Küldött rájuk emésztő légyhadat
s békát, amely nem hagyta nyugtukat;
Termésüket adta bogárnak,
és verejtékük gyümölcsét sáskának.
Szőlőiket megverte jéggel,
fügefáikat dérrel.
Barmaikat jégeső verte meg,
és nyájaikat mennykövek.
Ellenük küldte lángos haragát,
háborodást, dühöt, szorongatást,
a romlás szolgáinak csapatát.[257]
Haragja útját megnyitotta:
haláltól meg nem óvta őket,
és állataikat dögvésznek adta.
Egyiptom minden elsőszülötteit leverte[258]
első zsengéiket Kám sátorai szerte.
S juhok módjára népét kivezette,
a sivatagba nyájmódra kivitte.
Bátorságban, bizton vezette őket,
s tenger borítá el az üldözőket.
És szent földjére őket elvezette,
a jobbjával szerzett hegyekre.
És nemzeteket kiűzött előlük,
és örökségül mérte őnekik,[259]
és sátraikban megtelepítette Izrael törzseit.
De ők csak kísértették a Fölséges Istent és ingerelték,
s parancsait meg nem szivelték.
És elpártoltak, mint atyáik s hűtelenségre kaptak,
mint csalfa íjj vesszője, félrecsaptak.
Magas helyeiken haragra gerjesztették,
bálványaikkal féltékennyé tették.
Hallotta Isten és haragra kelt,
és elrúgta magától Izraelt.
És elhagyta silói hajlokát,[260]
hol emberek között veré fel sátorát.
És erejét fogságra hagyta,
dicsőségét ellen kezére adta[261]
Népét átadta kard élére,
és felgyulladt haragja örökére.
Ifjait tűzláng emésztette meg,
szűzei nem értek jegyünnepet,[262]
Papjai kard alatt elhulltak,
s özvegyei sírni nem tudtak.
Ekkor az Úr felserkent, mint aki szunnyadott,
mint hős, ki bortól bágyadott.[263]
És hátra zúzta ellenségeit,
örökös szégyent cselekvék nekik.
És József sátrát elvetette immár,
és nem lakozott többé Efraimnál.
Hanem kiválasztotta Judának törzsökét,
s melyet szeretett, Sionnak hegyét.[264]
Szentélyét, mint az eget, felütötte,[265]
és mint a földet, melyet ő épített mindörökre.
S kiválasztá szolgáját, Dávidot,
elhozta őt a juhaklok közül,
Elhívta őt a szoptatók mögül,[266]
hogy pásztorkodjék Jákobon, ő népén,
és Izraelen, örökségén.
S ő tiszta szívvel legeltette őket,
s okos kézzel vezette őket.
250. példabeszédre: hasonlat, közmondásos beszéd, tanítóköltemény.
251. Efraim fiai: Efraim törzse volt a legnépesebb és a leghatalmasabb, de a legkevésbé hűséges Istenhez. Bár kitűnő íjászok voltak, meghátráltak a csatában. Ez a vers -- úgy látszik -- hasonlatban mondja mindazt, amit a következő nyíltan kifejez.
252. Tánisz: alsó-egyiptomi város a Nílus deltájában; abban a korban az ország fővárosa.
253. dühre gerjedett: az eredetiben ,,buzogni, főni kezdett'' (mint a fazék a tüzön, a hús a fazékban); itt Isten haragjának föllángolását jelzi (vö. 31. v.).
254. erősek kenyérjét: így fordítja Szent Jeromos; Bölcs. 16, 20, valamint a Hetvenes fordítás és a Vulgata ,,angyalok kenyerét'' mond; az angyalokat a 102. zsoltár, 20 is ,,hatalmas harcosok'' gyanánt említi. A manna azért ,,angyalok kenyere'', mert az égből, az angyalok lakóhelyéről jön, ezért ,,mennyei kenyér'' is (vö. Ján. 6, 32, 50).
255. mint a port... mint a tenger fövényét: költői túlzás a nagy bőség jelzésére. Vö. Móz. IV. 11, 31-34.
256. Felsorolja az egyiptomi csapásokat, de egy kissé más sorrendben, mint Móz. 11. 7-12. vö. még Bölcs. 16-18.
257. a romlás szolgáinak csapatát (szó szerint: kibocsátását): a csapások megszemélyesítése.
258. elsőszülötteit; szó szerint: ,,termékenységének elejét'' (Móz. I. 49, 3, Rubenről).
259. örökségül mérte (a népeket, ti. földjüket) az izraelitáknak.
260. Siló: vö. Sám. I. 1--4; Jer. 7, 12-14; 26, 6-9.
261. fogságra: ti a filiszteusoknak vö. Sám. I. 4-6. erősségét. dicsőségét azaz a frigyszekrényt.
262. nem értek jegyünnepet, szószerint ,,nem kaptak dícséretet'', ti. lakodalmi énekben (a lakodalom neve az újhéberben is a ,,dícsér'' szótővel kapcsolatos).
263. szunnyadott... bortól bágyadott: a hasonlat erőteljesen utal arra hogy Isten látszólag elhanyagolta a népet, de most már síkraszáll érte és megvédelmezi.
264. A frigyszekrény már nem ért vissza Silóba, Efraim földjére, hanem szentély készült számára Sion hegyén Júda törzsében.
265. mint az eget: túlzó kifejezés a templom magas voltának jelzésére.
266. a szoptatók mögül: ti. a juhnyájnak őrzésétől.