A jókhoz Isten mily nagyon kegyelmes,[220]
az Úr a tiszta szívűekhez!
És mégis: lábaim csaknem megtántorodtak,
egy hajszál híjja, s lépteim már-már megcsuszamodtak.
Mert elfogott a bűnösökre az írígy indulat,
jólétben látván a gonoszokat.
Mert fájdalom nem éri őket,
testükben kövérek, erősek,
Nem gyötrelődnek földi gond közt,
a más baja nem ostorozza őket.
Nyakláncként övezi őket a gőg,
erőszak köntösében járnak ők.[221]
Hájas szívükből gonoszság fakad,
és gondolatjuk túlmagasra csap.
Szavuk tele gúnnyal s rosszakarattal,
felülről fenyegetnek erőszakkal.
Káromlást szórnak fel az égig,
nyelvük a földet sepri végig.
Azért népem hozzájuk áll,
s náluk szürcsölni bő italt talál[222]
S mondják: ,,Hogy tudná Isten ezeket?
s a Fölségesben van-e ismeret?''[223]
Íme hát ilyen a gonosztevő,
és meg nem háborítva hatalma egyre nő.
Hiába volt hát szívem tisztasága,
ártatlanságban kezeim mosása?
Mégis szüntelen ostoroztatom
és fenyítés részem minden napon.
Ha én is, mint ők, gondolnék s beszélnék,
elárulnám fiaid nemzetségét.[224]
Hát elmélkedtem, hogy mindezt megértsem,
de nagyon fáradságosnak itéltem,
Mígnem az Isten szentélyébe mentem,[225]
s végüket megfigyeltem.
Igen: sikamlós utat adsz alájuk,
és romlást engedsz rájuk.
Hogy elpusztultak egy kis perc alatt!
elvesztek és romlásuk iszonyat!
Uram, mint ébredő az álomképet,
úgy veted el koholmányaikat, mikor felébredsz.[226]
Mikor a lelkem kétségbeesett
és keserűség marta szívemet,
Balga voltam és értelmetlen,
mint a barom, olyan voltam szemedben.
De én mindig veled leszek;
megragadtad jobbkezemet
Tanácsoddal nekem utat mutatsz,
s a dicsőségbe majdan befogadsz.[227]
Mert mim van nekem kívüled az égben?
s ha veled vagyok, nem kell a föld nékem.
Testem, szivem bár szétenyésszen:
Isten az én szivem sziklája és mindörökre osztályrészem.[228]
Mert ime: elvész, aki elmegy tőled,
elveszted mind a hűség-megtörőket.
Ám énnekem jó Isten közelében
az Úristenben vetni reménységem.
Hirdetni fogom minden művedet
Sion leányának kapui közepett.
220. a jókhoz: a mai héber szövegben és a régi fordításokban ,,Izraelhez''. A héber betűk alapján ez az olvasás is lehetséges, de aligha helytálló, hiszen ez a bölcselkedő zsoltár általában az emberről beszél.
221. gőg és erőszak a ruházatuk és ékességük.
222. A mai héber szöveg, úgy látszik, hibás. Értelmezésünk a régi fordításokra támaszkodik.
223. s mondják: ti. a hatalmasoktól félrevezetett nép.
224. A zsoltáros szeretne híven kitartani Isten gyermekeinek hagyományos magatartásában.
225. Isten szentélyébe: aligha jelenti a templomot, inkább Isten terveit, amelyek mintegy az Ô legbensőbb szentélyét képezik. Tehát Isten felvilágosította terveiről a zsoltárost.
226. mikor felébredsz: ti. az ítéletre; Isten szemében nem érnek többet, mint az ,,álomképek'' és a csalóka látszat, amelyet megvet és semmibe vesz az ember.
227. a dicsőségbe (a dicsőség állapotába, vagy: Isten dicsőségének látásába (majdan) héberül: ,,végül'', vagyis ez élet után) befogadsz (vö. 48. zsolt. 16). Állítja tehát, hogy van örök boldogság a másvilágon.
228. A föld minden java semmiség, ha ezzel a legfőbb és egyedül kívánatra méltó jóval vetjük össze: egyedül az a jó, ha ,,Isten közelében'' lehetünk (28. v.).