Isten, hallgass kiáltásomra,
figyelmezz én imádságomra.
A föld végéről tehozzád kiáltok[159]
szorongatott szivemmel.
Engedj nyugalmat, sziklára emelj fel,
mert te vagy menedékem,
erős tornyom ellenség ellenében.
Bár lakhatnám örökké sátorodban:
meghúzódnám szárnyaid védelmében.
Mert fogadalmaim, Istenem, meghallgattad,
neved félőinek örökét nekem adtad.
Napra napokat engedj a királynak,
sok nemzedékig esztendőkkel áldjad.[160]
Isten előtt trónoljon mindörökké,
kegyességet, hűséget küld hozzá őrizőkké.
Így mindörökké te nevedet áldom,
s fogadásaim mindennap megállom.
159. a föld végéről: csaknem mindig igen messze vidéket jelent; Dávid szájában túlzó kifejezés.
160. Maga a király kér a maga számára hosszú életet (vö. Zs. 20, 5).