Boldog, akinek bűne megbocsátva,
kinek befödve gonoszsága.
Boldog férfiú, akinek az Úr vétkeit fel nem rója,
az álnokságtól lelkét ki megója.
Ameddig néma voltam, csontjaim sorvadoztak,
szüntelen sóhajtozásomban.
Mert éjjel-nappal rámnehezedett a te kezed,
életerőm elszáradt bennem, mint nyári nagymelegben.
Bűneimet megvallottam neked,
nem titkoltam el én vétkeimet.
Mondtam: ,,Megvallom immár az Úrnak gonoszságom'',
s te elengedted vétek-adósságom.
Szükségük idején tehozzád
minden igazak ezért esdenek,
És nem fogják elérni őket,
ha betörnek, a nagy vizek.
Te vagy a menedékem, megmentesz kínjaim közül,
szabadulásom örömével veszel engem körül.
Az útra, melyen járni kell, megtanítlak és kioktatlak,
megnevellek, a szemem rajtad.[69]
Ne legyetek, akár a ló, akár az öszvér, értelmetlenek,
fékkel, kantárral kell zabolázni őket,
hogy közeledbe jöjjenek.[70]
Az istentelent sok csapás veri,
de ki az Úrban bízik, azt irgalmasság övezi.
Vígadjatok az Úrban, igazak, és örvendezzetek,
s újjongjatok mindnyájan, egyenesszívüek!
69. megnevellek: szószerint ez áll: ,,szemem rajtad (nyugtatván) tanácsot adok''.
70. A héber szöveg valószínűleg megromlott s értelmét teljes pontossággal visszaadni nem lehet.