Áldlak, Uram, mert megszabadítottál,
ellenségeim kényére nem adtál.
Uram, én Istenem,
Tehozzád kiáltottam, s meggyógyítottál engemet;
Én Uram, kivezetted az alvilágból lelkemet,[63]
kimentettél azok közül, kik a gödörbe mentenek.
Szentek, az Úrnak énekeljetek,
ő szent nevének hálaéneket!
Mivel haragja csak egy pillanat,
s jósága élethosszig megmarad.
Sírással száll le még az est,
a reggel már ujjongni kezd.
Mondtam, mikor elbizakodtam:
,,Meg nem rendülök sohasem!''
Uram, erőt és tisztességet adtál jóvoltodban nekem,
de mikor arcod eltakartad, megzavarodtam.
Tehozzád kiáltok, Uram,
Istenem irgalmáért esd szavam.
,,Mi haszna volna vérehullásomnak,
sírgödörbe leszállásomnak?
Vajjon a por dícsér-e tégedet,
hirdeti-e hűségedet?''[64]
Hallgass meg, Uram, légy irgalmas nékem,
légy, Uram, segítségem!
Táncra fordítottad sírásomat,
megoldottad szőrzsákomat s örömmel öveztél körül,[65]
Hogy neked énekeljen, ne hallgasson a lelkem.
Dícsérlek, Uram, Istenem, szünetlenül!
63. A zsoltáros halálveszedelemben volt.
64. Vö. Zsolt. 6; Iz. 38, 18.
65. szőrzsák: a gyász és a bűnbánat öltözéke (vö. Zsolt. 34, 13).