Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
mért vagy oly messze távol könyörgésemtől, jajjaim szavától?
Én Istenem! - kiáltozom napestig, s nem figyelsz,
és éjszaka, de szómra nem ügyelsz.
Pedig a szentélyben fölséged széke,
Izrael dicsősége.
Ôsatyáink tebenned bizakodtak,
bíztak, s te őket megszabadítottad.
Hozzád kiáltottak, s megmenekültek,
tebenned bíztak, s meg nem szégyenültek.
Én meg nem vagyok ember, hanem féreg,
emberek csúfja, útálat a népnek.
Gúnyoló szóval illet aki lát,
fejet csóvál, biggyeszti ajakát.[45]
,,Az Úrban bízik, hát segítse meg!
ha szereti, hát szabadítsa meg!''
Te vezettél engem az anyaméhtől;
biztonságom vagy anyám emlejétől.
Rád hagytam magam születésem óta,
anyám ölétől te vagy Istenem,
Ne légy oly messze, itt a nyomorúság,
légy közel: nincs, ki segítsen nekem.
Körülvesznek tulkok tömegben,
Básán bikái környékeznek engem.[46]
Szájok ellenem tátva
ordító, ádáz oroszlán módjára.
Úgy öntöttek el, akár a vizet,[47]
és minden csontom szétesett.
Szívem olyan lett, akár a viasz
elolvad bennem,
Torkom kiszáradt, mint cserépdarab,
és nyelvem ínyemhez ragadt,
halál porába vezettél le engem.
Hiszen ebfalka oldalog körül,
gonosztevők serege vesz körül.
Átlyuggatták kezemet, lábamat,[48]
megszámlálhatom minden csontomat.
Ôk pedig bámészkodva csak mulatoznak rajtam,
elosztják ruhámat maguk között
és sorsot vetnek köntösöm fölött.
Ám Te, Uram, ne maradj messze:
én oltalmam, siess segedelmemre.
Kardnak élétől mentsd meg lelkemet,
ebek karmától én életemet:[49]
Szabadíts meg az oroszlán torkából,
nyomorultat a bölények szarvától.
És hírdetni fogom testvéreimnek nevedet,
a gyülekezet közepén dícsérlek tégedet:
,,Kik félitek az Urat, dícsérjétek,
Jákob minden magva, ünnepeljétek,
Izrael minden magzata, féljétek!
Mert a nyomorult nyomorát nem útálja, nem nézi ő le
és el nem rejti orcáját előle,
s ha kiált hozzá, meghallgatja őt.''
A nagy gyülekezetben terólad szól dícséretem,
amit fogadtam, megteljesítem az őt félők előtt.
Egyenek a szegények és töltekezzenek,
kik őt keresik, az Urat dicsérjék:
,,Éljen örökre szívetek.''
Észbe kapnak és megtérnek az Úrhoz
a föld minden határai,
Leborulnak színe előtt
a nemzetek minden családai.
Mert az Úré az uralom,
ő uralkodik a pogányokon.
Egyedül őt imádják mind, kik a földben alszanak,
leborulnak előtte mind, akik a porba szállanak.
Az én lelkem is neki él,
magvam szolgálni fog neki.
Beszélni fog az Úrról az eljövendő nemzedéknek,
s hirdetni fogják igaz voltát a születendő népnek:
,,Ezek az Úrnak művei!''[50]
45. fejet csóvál: a gúny és megvetés jeléül.
46. Básán bikái: Básán igen termékeny terület volt, sok legelővel. Erőteljes bikái messze földön ismertek (vö. Móz. V. 32 14; Ez. 39, 18; Ám. 4, 1).
47. akár a vizet: ...teste szinte szétesik, mint az edényből kiömlő víz.
48. átlyuggatták: a szó a maszoréta szövegnél régibb és ez esetben megbízhatóbb ősi görög, szír stb. fordítások szövegét adja vissza.
49. életemet: szószerint ez áll: ,,egyetlenemet'', értelme azonban: életemet, lelkemet (vö. Zsolt. 34, 17).
50. Az utolsó két versben a héber szöveg romlott. Itteni szövegünk a régi fordításokra támaszkodik.