Áldjátok az Urat, jóságos ő,
zsoltározzatok Istenünknek, mert édes ő:
a dícséret megilleti.
Jeruzsálemet felépíti újra,[584]
széjjelszórt Izraelt összeszedi.
Meggyógyítja a megtört szíveket,
bekötözi sebeiket.
A csillagok számát ő szabja meg,
nevén szólítja mindegyiküket.
Nagy a mi Urunk, erős és hatalmas,
bölcsességének nincs határa.[585]
Az alacsonyt fölemeli az Úr,
a gonoszat porig alázza.
Az Úrnak hálát énekeljetek,
Istennek hárfán zsoltárt zengjetek.
Felhőt borít az égre ő,
a földre tőle száll eső.
Hegyeken ő sarjaszt gyepet,
ember szolgálatára füveket;[586]
Megadja étküket az állatoknak,
hozzá kiáltó hollófiaknak.[587]
Lovak erején kedve nem telik,
férfi-lábizmon nem gyönyörködik.[588]
Az őt félőkön leli az Úr kedvét,
kik bizalmuk jóságába vetették.
583. Az öt utolsó zsoltár a héber szövegben Alleluja szóval (dícsérjétek az Urat) kezdődik. Az Alleluja-zsoltárok kifejezés kiválóan jellemző tartalmukra.
584. Jeruzsálemet felépíti újra: innét látszik, hogy a zsoltár összeállítás, hiszen a számkivetésből hazatértek már fölépítették a szent várost.
585. Bemutatja Isten hatalmát és bölcsességét, mely megújította népét.
586. gyepet... füveket; vö. 103. zs. 14.
587. hollófiaknak: vö. Jób 38, 41. A régiek azt tartották, hogy az öreg hollók gyenge fiaikat kizavarják a fészekből.
588. Istennek nem tetszik a hatalmasság és erő (pl. a nagy birodalmaké), hanem a jámborok hite és bizalma. Vö. 19. zs. 8; 32, 16-18.