Magasztaljátok az Urat, mert jó,
irgalmassága örökkévaló.
Ezt mondják az Úr megváltottjai,
kiket az ellenség kezéből válta ki,
És összegyűjtött országok közül,
napkeletről és napnyugatról, éjszak felől és dél felől.
A sivatag pusztán bolyongtanak,
lakó város felé nem leltenek utat.[412]
Szomjúhozának, éhezének,
elepedett bennük a lélek.
S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelemből,
s ő kiragadta a veszedelemből.
Egyenes úton őket vezérelte,
hogy lakozó városra leltek.
Kegyességéért áldják az Urat,
a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak.
A sóvár lelkeket már színig jóllakatta,
az éhes lelkeket jóval töltözni adta.
Ültek sötétségben, homályban,
vasban láncolva és nyomoruságban.
Mivel az Isten igéjét lerázták,
s megvetették a Fölséges tanácsát.[413]
És megalázta szívük gyötrelemmel:
meginogtak, és nem akadt segítni rajtuk ember.
S kiáltottuk az Úrhoz akkor a gyötrelemből,
s ő megmentette a veszedelemből.
És sötétségből őket s homályból kivezette,
bilincseiket széjjelrepítette.
Kegyességéért áldják az Urat,
a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak.
Mert összezúzott érces kapukat,
leszaggatott vas-zárakat.
Betegeskedtek gonoszságukért,
és gyötrődtek vétkeikért;
Lelkük megútált minden étket,
s halál kapuja közeléhez érték.
S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelemből,
s ő megmentette a veszedelemből.
Igéjét küldte, attól lettek épek,[414]
és a veremből kimenekülének.
Kegyességéért áldják az Urat,
a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak.
És áldozzák a hála áldozatját
és tetteit ujjongva mondogassák.
Akik hajóra szálltak, tengerekre,
kalmárutakra, nagy vizekre,
Azok látták az Úrnak műveit,
tengerörvényben csodatetteit.
Szólott s támasztott szélvihart,
tengerhabokat magasba kavart.
Egekig szálltak, örvénybe omoltak;
a bajokban lelkük elolvadt.
Szédültek, támolyogtak, mint a részeg,
és minden tudományuk elenyészett.[415]
S kiáltottak az Úrhoz akkor a gyötrelemből,
s ő kivezette a veszedelemből.
A vihar szelíd széllé változott,
s elhallgattak a tengeri habok.
Örültek akkor, hogy elcsendesedtek,
s vágyuk révébe őket elvezette.
Kegyességéért áldják az Urat,
a csodákért, amiket végbe vitt ember fiainak.
Magasztalják a nép gyülekezetében őt,[416]
áldják a vének tanácsa előtt!
Sivatagokká tett folyamokat,
szomjazó földdé vízforrásokat,
Televény földet sós lapállyá,
a rajta lakók bűnei miatt.[417]
A pusztát változtatta tó vizévé,
kiaszott földet vizek kútfejévé.
S megtelepített éheseket ott,
s várost emeltek benne lakniok.
Bevetették a földet, szőlőket ültetének,
és bőséges aratást élvezének.
És megáldotta őket, s igen megsokasodtak,
és adott nekik bőven barmokat.
Aztán megfogytak s nyomorultak lettek
bajok, csapások nyomása miatt.
De aki gyalázattal árasztja el a főket,
úttalan utakon bolyongni készti őket,
Felemelte a szegényt a nyomorból,
és megsokasította a családokat, mint nyájakat.
Látják ezt az igazak és örülnek,
és elnémul minden gonosz ajak.
Hol van a bölcs, aki mindezt fölérje,
s az Úr jóságát igazán megértse?
412. lakó város: a szimbolikus magyarázat szerint hazájuk Palesztina.
413. Súlyos vétkeik miatt sújtja őket a börtön; a számüzetés is a bűn büntetése volt.
414. igéjét: Isten parancsát.
415. A tengeri vihar eleven leírása annál meglepőbb, minthogy a zsidók nem voltak tengeri hajósnép.
416. a nép gyülekezetében: a városkapunál, ahol a vének ítéletmondásra szoktak összegyűlni.
417. E versek általában az isteni gondviselésre is érthetők; mégis itt valószínűleg arra utalnak metaforikusan leírásokban, miképp segítette meg Isten a fogságból hazatérő és Palesztinában új hazát alapító népet.