Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak!
nagy vagy nagyon, én Uram, Istenem!
Fenségbe és szépségbe öltözöl
és a fényesség burkol, mint köpeny.
Sátor gyanánt feszíted az eget ki,[390]
a vizeken építetted lakóhelyed.[391]
A felhőket rendeled fogatoddá,
magad a szelek szárnyán viteted.
A szeleket teszed követeiddé,
tüzes villámokat cselédeiddé.
Felállítottad a földet talapzataira:
meg nem inog soha, soha.[392]
Az őstengert adtad rá köntösül,[393]
vizek álltak a hegyeken fölül,
De kiáltottál, s szétfutottak,
mennydörögtél, s szerteriadtak.
A hegyek kimeredtek, a völgyek meglapultak,
amint helyüket kijelölted.
Határt szabtál nekik, hogy át ne hágják,
el ne borítsák mégegyszer a földet.
Patakba csorgatod a források vizét,
a hegyek közt suhannak szerteszét,
Abból isznak minden réti vadak:
s a vadszamarak oltják szomjukat;
Ott fészkelnek mellettük az égi madarak,
az ágak közt zengetik hangjukat.
A hegyeket házad vizével öntözöd,
műveid gyümölcséből lakozik jól a föld,[394]
Füvet zsendítesz a barmok fogára,
növényeket ember szolgálatára,
Hogy földből hozzon elő kenyeret,
s bort, vidámítni az ember-szivet;
Hogy arcát olajjal derítse
s szívét a kenyér felüdítse.
Az Úrnak fái jóllakoznak,
amiket ültetett, cédrusai a Libanonnak.
A madarak ott fészket raknak,
a gólyák a fenyőkön laknak.
A magas hegyek a zergének,
borznak a sziklák adnak menedéket.
Holdat alkottál mérni az időt;
a nap tudja óráját alkonyának.
Kiöntöd a sötétet, és éjszaka leszen,
s az erdők minden vadjai az éjben szertejárnak.
Prédáért üvöltöznek a kölyökoroszlánok,
s az Istentől harapnivalót kérnek.
Ha felkel a nap, visszatérnek
és vackukon elheverésznek.
Indul az ember munkája után
és jár napestig a dolga után.
Milyen számosak műveid Uram!
bölcsességeddel teremtettél mindent;
tele van a föld teremtményeiddel.
Im itt a tenger, nagy és messze-széles:
és benne csúszó-mászó rengeteg,
nagy állatok és kicsinyek.
Amott a hajók járnak szerte,
s a Leviáthán, melyet alkotál, hogy játszadozzon benne.[395]
S tetőled várja mind, hogy megadod
idejében a harapnivalót.
Te adsz nekik, ők gyüjtenek,
jóllaknak mind a jóból, ha megnyitod kezed.
Ha arcod elrejted, megháborodnak;
tönkremennek, ha lelkük megvonod,
s porukba visszatérnek.
Ha kibocsátod lelked, újra élnek,[396]
s a föld színét megújítod.
Az Úrnak örök dicsőség legyen!
örvendjen az Úr ő műveiben.
Ránéz a földre, és az megremeg:
hegyeket érint, és füstölgenek.
Mindéltemig énekelek az Úrnak,
Istenem zengem, míg vagyok.
Legyen előtte kedves énekem:
én az Úrban vígadozok.
Vesszenek el a bűnösök a földről,[397]
és ne legyenek többé gonoszok.
Áldást mondj, én lelkem, az Úrnak! Alleluja.
390. sátor gyanánt... akárcsak az Ószövetség egyéb helyein, a Szentírás itt is úgy beszél a teremtett dolgokról, amint azok látszanak, s nem tanít természettudományi ismereteket.
391. a vizeken: ...azaz a ,,felső vizek'' (Móz. I, 1. 7), az ,,égi óceán'' fölött.
392. A föld olyan, mint szilárd oszlopokon álló óriás épület.
393. Az őstenger az egész földet beborította, de Isten szavára visszavonult s előtűntek a hegyek és a völgyek (Móz. I. I, 2- 9).
394. műveid gyümölcsei: a felhők, ill. az esők; házad vize: a ,,felső vizek'' (Jób 38, 22).
395. Leviáthán: a krokodilus; a régi pogány hitregében az istenekkel harcoló tengeri szörny; a zsoltáros szerint azonban Isten azért teremtette, hogy a tengerben játszadozzék, tehát az Isten hatalma alatt álló teremtmény.
396. lelked: Isten lelke minden életnek, főleg az ember életének forrása.
397. a bűnösök: az Isten-teremtette világban egyetlen sértő hang a bűn; ez Isten haragjának oka, ezért kell pusztulniok a bűnösöknek.