Mindent megpróbáltunk már: kilestük egymás hadállásait, melyikünk bukkan fel előbb, fedetlenül hagyva a szívét, vagy a homlokát, hogy egy szempillantásnyi idővel gyorsabbak lehessünk a másiknál. Mindketten sebet kaptunk.
Megpróbáltuk rendezett körülmények között elbuktatni a másikat. Látszólag békés csendben, könnyed taglejtésekkel, halk hangon és a figyelmét elterelve a hurokról. Vagy sikerült a cselvetés, vagy nem. Ha sikerült, az áldozat népének bosszújától kell félnünk, ha nem, a békét csak fegyverszünetnek hívtuk. Megpróbáltuk saját képünkre és hasonlatosságunkra átalakítani őt, a másikat, akit elneveztünk társnak, partnernak, szövetségesnek, rokonnak, csak éppen felebarátnak nem; faragtuk őt, hol gyöngéden, hol hevesebb módon, hogy felismerjük benne magunkat, vagy azt, akit fel akartunk benne ismerni; ő azonban ellenállt, Az akart lenni, ami - valójában. E perctől kezdve nem nevezzük társnak, rokonnak; ellenfelünk lett. Megpróbáltunk mindent, éjjel, amikor aludt, learattuk a gabonáját, nappal, amikor dolgozni ment, felégettük a házát és felmutattunk a fehéren izzó napra, barátjában megingattuk a hitet, beárultuk a felügyelőnél, hogy részeg, azért nem dolgozik, pedig tudtuk, hogy otthon fekszik, betegen. Virágot vittünk neki, hogy megtudjuk, meddig húzhatja még, vagy ha megdicsértük, mindjárt ecetet csepegtettünk ünnepi borába, mert nem bírtuk elviselni tiszta örömét. De idő előtt elfáradtunk e folytonos hadviselésben. Azután megpróbáltuk bebizonyítani neki, hogy helytelen úton jár, hogy téved, igen, téved, sőt, súlyos tévedésben van, s igyekezzék megváltoztatni gondolatait, vagyis kövesse azt, ami helyes, egyedül helyes. Eleinte őszintén és türelemmel szóltunk hozzá, de ő elhallgatott és lesütötte a szemét. Aztán erősebben kértük, figyelmeztettük a veszélyekre, ám ő konokul hallgatott. Majd heves kiáltásra fakadt, s kölcsönös türelmetlenségünk egymást állította fal mellé, és a máglyára. Mindent megpróbáltunk és akkor végre az Apostol kimondta az ultima rátiot: ,,Fogadjátok el egymást'', s hozzáfűzte, erre őt Mestere tanította. Fogadjátok el egymást: vagyis szabadítsátok ki egymást a gyűlölet cellájából, fogadjátok el egymást: vagyis adjatok helyet a valóságnak, mert a valóság mi vagyunk, mindannyian, akik vagyunk s úgy, ahogyan vagyunk. Elfogadni egymást csak fenntartás nélkül lehet. Ha én téged elfogadlak, elfogadom benned azt is, amit te kivetnél magadból. Ezt csak én tehetem meg veled, te magaddal nem. S így e kettőségben vagy te egy: egységed az én elfogadásom. Szükséged van tehát rám, hogy te egység lehess: az én szeretetem a te egységedhez elengedhetetlen. Bólintanom kell hát: azzal, hogy elfogadlak, egyben meg is oldalak téged, ha önmagadnak talán megoldhatatlan vagy. Ezért nem válogathatok benned: ezért nem mondhatom rád, hogy eddig kellesz, innen azonban már nem. Ha ezt teszem, jóváhagyom a kettéosztottságodat, ahelyett, hogy egységre segítenélek. S a legutolsó érv: hogyan utasíthatnálak, s hogyan utasíthatnál vissza, ha Mesterünk, akié vagyunk te és én, elfogad minket?
