A liturgikus év maga Krisztus - tanítja a liturgikus teológia. Krisztus központú év ez, benne Krisztus élete válik jelenvalóvá. Sőt, valamiképpen a jövő is megjelenik benne: Jézus prófétai szavaiban és működésében, és abban az elkötelezettségben, amelyet a Jézus Krisztusban való hit jelent számunkra, jövőnket illetően. A hit ugyanis elkötelezettség is, előre mutat a jövőbe, hogyan kell élnünk.
A liturgikus év utolsó vasárnapján Krisztus, a király lép elénk: a hatalomban és dicsőségben eljövő, számonkérő és ítélő Úr a világtörténelem utolsó, egyetemes ünnepén, az ítélet napján. Az Atyától kapott küldetésének és hatalmának teljes ragyogásában lép elő, a jövőből, hogy a jelenre figyelmeztessen.
Ez a nap arra figyelmeztet minket, hogy Jézus nem evilági uralkodó fölöttünk, hanem egész személyiségünket igénylő, egész emberségünket lefoglaló és irányító, benső „erőközpont”. Bennünk él és uralkodik, s jelenléte életünk leglényegét érinti: emberi életünk istenivé lesz általa. Ezért jött közénk, hogy saját isteni életét ajándékozza nekünk, s ezt kéri számon tőlünk az utolsó ítéletkor.
Az utolsó nap fényében látni fogjuk, hogy Jézus ígérete beteljesült valóság volt életünkben: „Veletek vagyok mindennap a világ végéig”, akkor is, ha nem vettük észre. Jelen volt (és van) hétköznapjainkban. Minden emberben ő közelít felénk, hiszen melyik embernek nincs szüksége szeretetünkre? Jelen van különösen a legkisebbekben, a segítségre szorulókban: az éhezőkben, a szomjazókban, a ruhátlanokban stb. Hiszen mindenekelőtt ezekért jött: a szegényekért, a sántákért, a bénákért, a vakokért s mindnyájunkért, bűnösökért, akik rászorulunk a megváltás kegyelmeire és igényeljük őt, a Megváltót.
Jézus jelenlétével uralkodik köztünk, s mindennap alkalmat ad. hogy neki szolgáljunk. Észrevesszük őt, s valóban jelenlétében élünk tudatosan?
