Jézus több példabeszédet mondott a világ végéről és második eljöveteléről. Hallgatóit az a kérdés izgatta: Mikor lesz mindez? Mikor lesz a világ vége? „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya” (Mt 24, 36).
Jézus világosan tudtára adta tanítványainak, hogy egyáltalán nem lényeges dolog a „mikor?”, hanem az a fontos, hogy – mindennek tudatában – ők hogyan élnek, mit tesznek: hogyan várják Krisztus második eljövetelét. Mert akármikor történik is, amiről Jézus jövendölt, a „hogyan” kerül számonkérésre: ennek az időnek, az itteni földi létnek a felhasználása, várakozása, készülete.
A talentumokról szóló példabeszéd is ezt az igazságot világítja meg. Az idegenbe utazó, de majd egyszer – ki tudja, mikor? – visszatérő úr: Jézus Krisztus. A szolgák, akikre rábízza vagyonát, a talentumokat: mi vagyunk. Amikor visszatér – egyénileg már a külön ítéletkor, halálunk után –, mindnyájunkat számon kér, hogyan kamatoztattuk a talentumokat. Jutalmunk, az örök élet a két időpont közti „próbatételtől” függ: hogyan használtuk fel, hogyan gyümölcsöztettük Isten ajándékait, életünket, tehetségünket, a kapott kegyelmeket. Mert mindnyájan kaptunk talentumokat, értékeket Istentől: természetes és természetfeletti javakat. Nem azért kaptuk, hogy – akár félelemből, akár lustaságból –, elássuk azokat, hanem hogy használjuk, forgassuk, kamatoztassuk.
Jézus nem ijeszteni akar minket e példabeszéddel. Inkább vigasztal: életünk minden ideje értékes, mennyei javakat „szerző” idő, személyiségünk minden jó tulajdonsága Isten tervét építheti, – csak az kell, hogy felelősséggel vállaljuk azt, aki vagyunk, és tisztességgel „ügyeskedjünk” tehetségünk érdekében.
Figyelmeztet ez a példabeszéd arra is, hogy közreműködésünk szükséges ahhoz, hogy üdvözüljünk. Ezért lelkiismeret-vizsgálatunk egyik fontos kérdése legyen: együttműködtünk-e a kegyelemmel és Isten ajándékaival, indításaival?
