„Kyrie eleison!” – így hangzik, görögül, a latin misében. Ez a tény arra mutat, hogy a szentmise egyik legrégibb imádsága ez. Tudjuk ugyanis, hogy a latin liturgiában, sőt magában Róma városában, a hivatalos liturgikus nyelv a görög volt, egészen a 4. századig. A „Kyrie eleison” keletkezésére nézve semmi biztosat nem tudunk, de nagyon valószínű, hogy keletről került át a nyugati liturgiába. Vagy talán a korai, közös (keleti-nyugati) „ősliturgia” emléke? Mindenesetre a görög ekténiák (litánia-szerű könyörgések) – sok „Uram, irgalmazz”-zal –, ma is élő imádságok, nemcsak történelmi emlékek. Mások szerint a római stációs szokásokra megy vissza az eredete. Miután kikerült az ősegyház liturgiája a katakombákból, sok ünnepélyességgel vették körül az eucharisztikus áldozatot. Egy-egy gyülekező (collecta) templomba jöttek össze a római hívek, és körmenetben könyörögve vonultak át a kijelölt „soros” (stációs) templomba, ahol legtöbbször a pápa is megjelent. Amikor a stációzás megszűnt, megmaradt a könyörgés, a litánia, sőt Róma városán kívül is – felvonulás nélkül is – bevezették.
Akárhogy is jött szokásba, mai formájában – első pillanatra – ismétlésnek látszik, a bevezető bűnbánati cselekmény ismétlésének. Pedig nem az. Már csak azért sem, mert korban előbbi. Inkább tekinthetjük úgy mint a bűnbánati rész nyomatékozását és befejezését, mégpedig ünnepélyes, lehetőleg énekes formájú betetőzését bűnbánatunknak. Kibővíti a három könyörgés az eddigi bűnbánati gondolatokat azzal, hogy a szentmisében a Szentháromságos Egy Istenhez imádkozunk. Üdvösségünk a teljes Szentháromság műve, mind a három isteni személy szeretetének a gyümölcse. (Régebben háromszor három könyörgés volt.) A Szentháromságos felfogásnak érdekes kivirágzása volt a középkorban, hogy a megszólítást („Kyrie”, „Uram” vagy „Christe”) kibővítették – az ünnep misztériumának jelentése szerint – a Szentháromság egyes személyeire vonatkozólag. Sok helyen így énekelték, „tropizált” formában. Most az új énekeskönyvünk felújítja ezt a szokást. Példaként bemutatjuk a pünkösdi időben (és pünkösd utáni időszakban) használt egyik Kyriét:
Az új misekönyvben is találunk ilyen kibővített, „tropizált” Kyriét, ez azonban végig csak Krisztusra vonatkozik. Így közvetlenül Krisztusra és megváltó művére irányítja figyelmünket.
Ebben a könyörgő imádságban nem a bánaton és a személyes bűnvallomáson van a hangsúly, mint elöbb, hanem azon a gondolaton, hogy Isten irgalmas, könyörülő Úr. Az egész liturgia egyik alapgondolata ez. Az üdvösség, egész keresztény életünk, üdvösségünk, a szentségek, a szentmise is: mind Isten irgalmas szeretetének a műve. A Kyriében „benne van minden sóvárgás, amely a mi földies, meg-nem-váltott bűnös lényünkből felfelé tör az Isten birodalmába”
