Mi vezetett minket Krisztushoz? Talán hirtelen elragadtatás vagy meggyőződés, amely napnál világosabban megláttatta velünk, hogy ő az élet megoldása és az út, amelyen Istenhez eljutunk? Vagy inkább olyanok vagyunk, mint Zakeus, a vámosok fejedelme, aki hallott róla, és a kíváncsiság, a látni-vágyás indította el Jézus felé? Mi is sokat hallottunk Jézusról, aki jelen van világunkban, jelen van az egyházban, a hivők életében. Mi is kíváncsiak vagyunk, milyen is az a csodálatos Krisztus-arc, és milyen azoknak az élete, akik hisznek benne. „Látni szeretnénk, saját életünkben is „megtapasztalni” valóságát és jelenlétét, – őt, akit jórészt csak hagyományból és szokásból fogadtunk el, szüleink vagy barátaink életéből ismertünk, s nagyon sokszor félreismertünk. Keressük, kutatjuk, hol van most, hol találkozhatunk vele az egyházban. Közelebbről akarjuk megismerni, s aggódunk, ha nem láthatjuk őt a körülötte tolongó tömeg miatt.
S egyszer csak hirtelen, mint Zakeus, szemtől-szembe találjuk magunkat vele, és halljuk személyesen hívó hangját. Mert egyetlen lépés feléje elegendő volt, hogy ő jöjjön elénk irgalmával és szeretetével s hogy ránk kiáltson és lefoglaljon magának.
Igen, ez jellemző rá: az első lépést ő teszi meg felénk, az érdeklődés, sőt a kíváncsiság első jelére, mert azért jött, hogy „megkeresse és megmentse, ami elveszett” (Lk 19,10). Ilyennek jövendölték már a próféták, hogy a megroppant nádat sem töri el és a füstölgő mécsest sem oltja ki. Ebből a végtelenül érzékeny, kereső szeretetből forrásozik türelme is irántunk, bűnösök iránt. Időt ad a megtérésre, a bűnbánatra. Miért teszi? Egyszerűen azért, mert szeret minket és hűséges hozzánk. Ö teremtett minket, és azt akarja, hogy legyünk, örökké éljünk, és soha el ne vesszünk. (Vö.1. olvasmány!)
Jézus nemcsak irgalmas hozzánk, hanem ha nagyon szeretnénk látni és megismerni, mint Zakeus, be is tér hozzánk, szállást vesz nálunk. Akkor is, ha olyan bűnösök vagyunk, mint Zakeus. Jézus pedig megelőző szeretetével a megtérést hozza házunkba, szívünkbe. S milyen boldogok vagyunk, ha a szentmisében (szentáldozásban) betér a megtérés által megtisztult lelkünkbe! Ezentúl már csak vele és szerinte akarunk élni.
