Magyarul így, egybeírva találjuk meg ezt a szót liturgikus fordításainkban. Az egybeírás hangsúlyozni akarja, hogy sajátos, liturgikus kifejezés ez, a latin „introitus” fordítása, ami elsősorban bevonulást, bemenetelt jelent. Nem arról van szó csupán, hogy a mise elején énekelünk valami kezdő éneket, hanem az előkészítő résznek különleges szerepet vállaló mozzanata ez a „kezdőének”: megszólaltatja a szentmise egyik témáját, alapszólamát, és hangulatot teremt mindjárt a kezdet kezdetén. Régen (a hitoktatásban is) sokszor a kezdő szavak szerint tájékozódtak a vasárnapok rendjében, a kalendáriumban. Így maradt meg máig is – latin nevük után – például a Rorate-mise, a Gaudete- és a Laetare- vasárnap elnevezés.
Kezdetben, amikor az 5. században valószínűleg I. Celesztin pápa elrendelte, valóban ének volt a kezdőének, a pap és kísérete énekelte bevonuláskor. Ez volt az ún. „kis bevonulás”. Az ének, a zene nyelvén szólalt meg először a mise és az egész misztérium egyik főgondolata, s magával ragadta a résztvevőket. A kórus és a nép felváltva adták elő az antifónát és a hozzá tartozó zsoltárt. Sajnos, amikor a nép már nem kapcsolódott bele (a középkor végén), mert teljesen a kórus vette át a szerepet, vagy mert nem értették az ének szövegét és jelentését, a kezdőének lerövidült, elmaradt a zsoltározás és lassanként az ünnepélyes bevonulás is. A csonka kezdőéneket egyszerűen csak felolvasták. Ma is így történik legtöbbször, az ún. „olvasott misékben”. Őszintén meg kell mondanunk, hogy a kezdőének mai formájában, így megcsonkítva, többször kissé értelmetlen vagy legalábbis fölöslegesnek érzett szövegként hat sokak számára, amikor felolvassák. Ezért ajánlatos, hogy a pap minden esetben egy-két szóval bővítse ki a kezdőéneket. Ha valahol, itt helye van a rövid magyarázatnak. Legfontosabb szerepe ezeknek a bevezető szavaknak az, hogy a mise valamelyik alapgondolatát, célját kiemeljék, s hangulatilag előkészítsék a résztvev3ket a szentmise misztériumára. A misekezdő gondolatoknak célja lehet az is, hogy eltereljék a zavaró gondolatokat, és a résztvevők figyelmét az ünnepre, illetve ünneplésre fordítsák. Arra is törekednünk kellene, hogy megőrizzük a szentmise ünnepélyességét, és legalább nagyobb ünnepeken ünnepélyes bevonulást tartsunk, amely alatt zsoltározunk.
Örvendező, ünneplő lélekkel érkezzünk az Úr oltárához, mint hajdanában az újonnan megkereszteltek, akik azt énekelték: „Bemegyek az Isten oltárához, Istenhez, aki ifjúi örömmel tölt el engem” (42. Zsolt.).
