Jézus megkérdezi, hol vannak a többiek. Nem jöttek vissza. S akkor a hálát adó emberhez fordul: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított!” (Lk 17,18)

Többször megtapasztaltam már, hogyan kezdtek egészen új életet emberek, akik komoly betegség után álltak talpra vagy súlyos baleset után tértek vissza az életbe. Úgy fogták fel életüket, mint Istentől kapott ajándékidőt. Hálásak voltak minden új napért, amit megérhettek. Hálásak voltak minden barátságos figyelemért, amelyben részesültek. Szinte újjászülettek. Életük egészen megváltozott.

Minden eredményünk, amit a tudományban, a technikában vagy a gazdasági életben elértünk, saját erőfeszítéseinkre vezethető vissza, arra a törekvésünkre, hogy újabb, jobb megoldásokat találjunk és az előzőekkel sose legyünk teljesen megelégedve. S ez a szükségszerű „hajtás” társadalmunkban feszültséget okoz azzal a képességünkkel szemben hogy hálásak legyünk. Mégis fáradoznunk kellene azon, hogy a jobbra való törekvésünk ne akadályozza a hálaadást minden jóért, amivel rendelkezünk