Volt miért hálát adni a tíz bélpoklosnak, akit Jézus meggyógyított. Nemcsak azért, mert a bélpoklosság mindenkor a legszörnyűbb betegségek közé számított, és most pillanatok alatt kigyógyultak belőle, hanem azért is, mert visszatérhettek az emberi és vallási közösségbe, a mindennapi rendes életbe. Az ószövetségi felfogás szerint ugyanis a poklosság teljes kitaszítottságot jelentett, mind a vallási, mind az általános emberi közösségi életből. Úgy hitték, hogy a lepra Isten különleges büntetése (vö. Szám 12,10-14) s a halál elsőszülött gyermeke (Jób 18,13). A mózesi törvény értelmében a bélpoklosokat kivetették a társadalomból, nem léphettek be a táborokba és a városokba, födetlen fővel kellett járniok és ruhájukat megszaggatniok (vö. Lev 13,43 sköv.). Legfeljebb egymással találkozhattak, a nyomorúság szolidaritásában, esetleg kisebb csapatokba verődtek, mint „törvényen kívüli elemek. Így kerülhettek össze az egyébként nem jó viszonyban lévő zsidók és szamaritánusok. Az emberekkel való találkozás nekik nem az emberi kapcsolatok és beszélgetések alkalma lett, hanem az elkülönülésé és az elidegenedésé. Kiáltásuk nem a segélykérés vagy a hívás szava volt, hanem a törvényszerű figyelmeztetésé: „Tisztátalan, tisztátalan!”, hogy kikerülhessék őket az egészségesek (Lev 13, 45).
Jézushoz kiáltó kérésük azonban a végső emberi bizalom és remény fellángolása: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” És Jézus nem kerüli ki őket, megérti kiáltásukat és megszánja a nyomorultakat. Visszaállítja életüket a közösségbe és a mindennapi értékek közé. „Törvényesíti” őket, tisztává teszi és visszahelyezi a társadalomba. S teszi Jézus mindezt úgy, hogy tartja magát a mózesi törvényhez: csak a papok, a nép törvényes képviselői nyilváníthatják ki, hogy egészségesek, ezért hozzájuk küldi őket. Ekkor történik az az esemény, amelyet kiemelten közöl Lukács evangélista: egy a tíz közül visszatér Jézushoz hálát adni és leborul az Úr lábaihoz. Csak egyetlen egy, a tíz közül. S az az egy is szamaritánus volt, aki a zsidóknak „idegen”.
Hálát adni a jelen esetben azt jelenti: hinni. Aki hálát ad Istennek, az nyilván hisz is benne. Az a külső jeleken, törvényeken, sőt a csodákon is túlra, mélyebbre lát. Kétszeresen gyógyult. Ezért bocsátja el Jézus a szamaritánust ilyen váratlan fordulattal: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.” Aki felismerte Jézusban az Istent és a Messiást, az valóban kétszeresen egészséges lett: emberi és vallási értelemben is. Új teremtménnyé lett, az Isten országa tagjává lett, amikor visszatért a társadalomba. A másik kilenc csak az emberi világba talált vissza. Nem kétséges, melyik visszatérés ér többet az evangélium fényében.
Eucharisztia szó szerint annyit jelent, mint hálaadás. Az eucharisztikus áldozaton rendszeresen részt vevők száma sem sokkal több nálunk, mint Jézus gyógyításánál volt (10-12%). Pedig a szentmisén való részvétel hitünk kifejezése is: meggyógyultunk, felemelt minket Isten az ő országába Jézus Krisztus által. Ezért is szeretjük olyan nagyon a szentmisét.
