A mai vasárnap evangéliumának példabeszéde a nagy királyi lakomáról, eredetileg – más példabeszédekhez hasonlóan – üdvtörténeti példabeszéd. Jézus megvilágítja Isten örök szeretetének, üdvözítő tervének történelmi megvalósulását. A nép akkori vezetőihez intézi elsősorban, tudtukra adja, hogy választottságukhoz és vezetői feladatukhoz méltatlanok, mert nem fogadták el a Messiást, s ezért a felelősséget is vállalniok kell. Máté, a korábban lenézett vámos, előzőleg azt is megjegyzi, hogy „a papi fejedelmek és a farizeusok megértették, hogy róluk volt szó” (Mt 21, 45.), mégsem tértek meg, hanem Jézus ellen törtek. Ezzel dokumentálták Jézus beszédének igazát.
Az akkori helyi „címzetteknek” szóló jelentésen kívül azonban általánosabb üdvtörténeti mondanivalója is van e példabeszédnek: Jézus által minden nép meghívást kapott Isten országába. Igazolódott Izajás próféta jövendölése a szent hegyről (vö.1. olvasmány!), ahol a nemzetek mind „asztalra találnak”. Ebben a tanításban hangot kapott az ősegyház missziós tanítása is, sőt a küldetés teljesítésének vezetői rendje (hierarchiája) is – ahogyan az egyik neves protestáns szentírás-magyarázó, Joachim Jeremias megjegyzi.
A missziós egyház „szolgái” ugyanolyan feladatot teljesítenek, mint a választott népet hívogató szolgák, Mózes és a próféták. Az ősegyház egyik legkedveltebb példabeszéde volt ez az evangéliumi rész – mondhatni – miniatűr egyháztan. Már az els6 századokban a példabeszéd minden apró kifejezését allegorikusan is magyarázni kezdték, s belőle virágzott ki a keresztény misztika csodálatosan szép költői szótára (Jézus a jegyes, a megszentelő kegyelem a menyegzői ruha stb.), s ezeknek a magyarázatoknak révén nyert teljesebb értelmet s nagyobb népszerűséget az Énekek éneke.
Minket persze elsősorban a példabeszéd mai alkalmazása érdekel. Az az intés például, amely a menyegzői ruha nélkül lakomázó vendég ítéletében ragad meg minket. Mi is meghívottak vagyunk a lakomára, mely Isten országa. Nem tartunk-e minden mást gyakran sokkal fontosabbnak, mint az Isten országát, hitünket és Krisztus követését?
