Amíg latinul végeztük a liturgiát, alig figyeltünk fel a szentmise sok-sok apró részletére. S most hogy magyarul végezzük, örömmel tapasztaljuk, hogy milyen gazdag hangulatilag és gondolatilag egyaránt már az előkészítő rész is. Miután keresztet vetettünk, és a miséző pap üdvözölte a megjelenteket, felszólítás hangzik el: Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket!
Bűnbánó szív, tiszta lélek méltó a megváltó áldozathoz. „A töredelmes lélek áldozat az Istennek; a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg” – énekelte már az ószövetségi költő (Zsolt 50, 19.). S a legrégibb eucharisztikus szabályzatban, a Didakhéban (I. század végén) ez olvasható: „Az Úr napján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát, előtte tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok. Mindaz, akinek vitás ügye van felebarátjával, addig ne jöjjön közétek, míg ki nem békült, nehogy közönségessé váljon áldozatotok. Az Úr ugyanis erről mondotta: Mindenütt tiszta áldozatot mutatnak be nékem, mert nagy király vagyok, mondja az Úr, és nevem csodálatos a nemzetek között (Mal 1,11-14.)” (Didakhé, XIV. Vanyó László fordítása.) Kezdettől fogva élő tanítás ez, már Szent Pál is hirdette: „Aki méltatlanul eszi ezt a kenyeret, vagy issza az Úr vérét, vétkezik az Úr teste ellen. Tehát vizsgálja meg magát az ember, és úgy egyék ebből a kenyérből és igyék ebből a kehelyből” (1 Kor 11,27-28.). Az idézetből kitűnik, hogy a szentmisét mindenkor megelőzte a bűnbánat, (a gyónás), bár ennek pontos eredeti formáját nem ismerjük. A közgyónás (Confiteor) mai szövege középkori (9-11. századi) eredetre megy vissza.
Amikor mindnyájan – pap és hívek együtt – megvalljuk és megbánjuk bűneinket, alázatos lelkületről teszünk tanúságot. Mindnyájan, kivétel nélkül, rászorulunk az Isten irgalmára, mert mind bűnösök vagyunk. Az első, a vétkező Ádám unokái vagyunk. S a bűn miatt messzire kerültünk Isten szentségétől. Az ószövetségi ember már rá se mert tekinteni a szentségben megjelenő Istenre, még a prófétának meghívott Izajás sem (vö. Iz 6,5). És íme, most Krisztus által – minden szentmisében – az életszentségre hív meg minket az Úr, vagyis arra hív, hogy életében részesedjünk, az isteni szentség részesei legyünk.
Legyen őszinte a lelkiismeret-vizsgálatunk és bánatunk. Őszintén tudatos és lélekből fakadó. Talán nincs időnk arra – sajnos, néhány helyen semmi időt sem hagynak rá! –, hogy egészen részletesen, mindenre kiterjedően végezzük el lelkünk „ellenőrzését”. (A miséző pap vagy más liturgia-vezető irányító gondolatokat adhat az időszerű lelkiismeretvizsgálathoz.) Alapvetően fontos azonban, hogy bűnbánó szívvel, teljesen Istenre hagyatkozó lélekkel kapcsolódjunk bele a legszentebb áldozatba. Úgy lesz igazán gyümölcsöző a részvételünk, ha tiszta szívet teremt belénk Isten.
