A mai evangéliumi perikópa két különböző témájú részre oszlik. Az első rész a házasság és a válás problémáját veti fel, a második a gyermekség értékét és megbecsülését Isten országában. Ez utóbbit választjuk elmélkedésünk témájául.
Első pillanatra evangéliumi idillnek látszik ez a jelenet: Gyermekeket hoznak Jézushoz, hogy áldja meg őket: Az apostolok elküldik a kicsiket és szüleiket, biztosan azért, mert fáradtnak látták az Urat, és nem akarták pihenését megzavarni. Jézus azonban senkit sem hagy figyelmen kívül, aki hozzá igyekszik. Helyteleníti az apostolok elutasító magatartását; és mindenkorra érvényes meghívást intéz a gyermekekhez és szüleikhez: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa” (10,14). Az idillikusnak induló történet tehát komollyá válik, és az Isten országáról szóló jézusi tanítás fontos részévé lesz: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda” (10,15).
Sok teológusnak ez a történet érvként szolgál a gyermekkeresztség mellett. Ha Jézus meghívta őket az Isten országába, akkor nekünk sem szabad elutasítanunk és kizárnunk őket az újjászületés fürdőjéből. Ha Jézus az ő lelkületüket tartotta mintaszerűnek az Isten országa fogadásában, nem szabad a gyermekek vallásos nevelését halogatnunk különböző ürügyekkel. Egészen kiskorában kell már a gyermekeket Jézushoz vezetnünk aki – mint az evangéliumi történet mutatja –, szívesen és örömmel várja és fogadja őket, „hisz ilyeneké az Isten országa”.
Vigyük el korán, néhány éves korukban a templomba is a gyermekeket. Az elején talán akkor, amikor nem zavarjuk a közösségi istentiszteletet a gyerek kérdéseivel és válaszainkkal. Mihamarabb érezze magát otthon az Isten házában s később Isten nagyobb családjában.
Igen korán vezessük be a kicsiket az imádkozás lelkületébe. Hogy magától értetődőnek vegyék az Istennel való beszélgetést. Az első időben semmiképpen sem tanultassunk be velük szó szerinti szövegimádságokat. Elegendő az imádság gesztusa és gondolata, néhány „ügyetlen szó, kérés és Isten nevének tiszteletteljes kiejtése. Később aztán igénye szerint tanul majd meg a gyermek kötött szövegű imádságokat is.
Mindennél fontosabb azonban, hogy a felnőttek példát mutassanak a Jézussal való helyes kapcsolatra. Ha a család így, életszerűen nem vezeti be a kicsiket Jézus barátságába, később esetleg teljesen eredménytelenné válhat minden intés és oktatás. A legkevesebb pedig az, amit tehetünk értük, hogy nem akadályozzuk őket a Jézushoz vezető úton.
