Péguy mondotta egyszer: „Egyetlen dolog van, ami miatt igazán szomorkodhatunk: hogy nem vagyunk szentek.” Valóban, a keresztény embernek egyetlen nagy eszménye van: az életszentség. S a krisztusi életmű egyetlen nagy ellensége tulajdonképpen a bűn, az erkölcsi rossz. S a bűnt, a szentség ellentétét halálos komolyan el kell utasítanunk, ahogyan a mai evangélium tanítja. Sőt, mindent vissza kell utasítanunk, ami bűnre vezet, ami megbotránkoztat. (Ezt a szót gyakran félreértik az emberek, sokszor a haragos csodálkozást vagy méltatlankodást nevezik „botránkozásnak”. Eredetileg a „botránkoztatni” annyi, mint „bűnre vinni”, „bűnre vezetni”. Ezt a jelentésváltozatot, sajnos, a Magyar Értelmező Kéziszótár sem tünteti fel!)
Minden körülmények között vissza kell utasítanunk a bűnt, annak minden fajtáját. (Jézus hasonlatai: kéz, láb, szem!) A bűn ugyanis nem más, mint ellentmondás Istennek, a Szentnek. A bűn elleni küzdelmet ne csak a negatív oldalról fogalmazzuk meg: mit ne tegyünk, mit nem szabad stb. A bűntől való elfordulás a lényeglátó krisztusi ember célratörő ereje. Aki tudja, miért él, az elfordul a céltól eltérítő úttól és a hamis út kísértésétől. Krisztus intése nem tilalomfák felállítása, nem bűnlajstromok felsorolása akar lenni, hanem Isten országa szentségének és tisztaságának meghirdetése.
Vannak pillanatok, amikor választanunk kell: Istennel vagy ellene akarunk-e élni. Végső soron egész életünk is nagy választás, s egyben ítélet is magunk felett. Szent Jakab apostol levele (vö. szentlecke) a döntés és a következetesség hiányát veti a gazdagok szemére. A gazdagok az„ítélet napjára” gyűjtik kincseiket. Mindnyájan az ítélet napjára készülünk, de nem mulandó javak gyűjtögetésével, hanem a bűn elvetésével és az örök értékek megbecsülésével, mert az örök célra, az örök életre törekszünk.
