Szervezett testület vagy inkább vallási párt voltak a farizeusok, akikről gyakran hamis elképzeléseink vannak. Semmiképpen sem vehetjük őket a mai értelemben „képmutatóknak”, akik valami látványos látszat jámborságot képviseltek. Ők az atyák törvényéhez ragaszkodva hűségesen minden előírást meg akartak valósítani, hogy Isten tetszését elnyerjék és Isten megígért üdvösségében részesedjenek… Komoly törekvéseik és a nép javát szolgáló igyekezetük miatt széles körben tekintélyt szereztek maguknak. Mindenesetre buzgóságukban nagy súlyt fektettek a törvény aprólékos előírásaira.

A farizeusi törekvés a törvény külsőséges figyelembevételére azzal a veszéllyel jár a „jámbor” emberre nézve, hogy magát jobbnak tartja, mint a többieket, megsérti a szeretetet, s keménnyé és büszkévé válik (vö. Mt 23,23). Könnyen elfelejti, hogy maga is rászorul az isteni irgalomra…

Emberi tragédia ez, hogy olyan emberek, akiknek példaszerű vallá- sosságot kellene mutatniok, eltévesztik Isten akaratát. Kísértést jelenthet az is, hogy másokat mint „farizeusokat” megítéljenek és közben maguk válnak „farizeussá”.