Uram,
olyan magától értetődő dolog,
hogy mindennap kezedet nyújtod,
megmentesz a pusztulástól, magadhoz emelsz,
és kenyereddel, testeddel táplálsz.
Hazamegyek most, és sajnos, órákra,
talán napokra megfeledkezem rólad.
Nem, ezt mégse engedd!
Nem tudom ugyan megtenni,
hogy gondolatban állandóan veled foglalkozzam,
ezt nem is kívánod,
de maradj velem szüntelenül, ahogyan ígérted:
„aki eszi az én testemet és issza az én véremet,
bennem marad és én őbenne.”
Úgy éljek a világban, ahogyan te élnél,
otthon, a gondok és tervezgetések között,
úgy dolgozzam, ahogyan te dolgoznál,
a számok és akták tömegében.
Legyek szelíd és alázatos,
este is, ha majd fáradt leszek,
és gyerekek lármáznak körülöttem.
Légy velem örömeimben is,
sosem csupán önmagamért,
hanem mindig a szeretet szolidaritásában!
Téged lássalak a másik emberben,
akiben ugyanúgy élsz, mint bennem,
Milyen jó lenne,
ha csupa Krisztus lenne a világ!
De most már indulok,
mielőtt fantáziám elragadna,
indulok megvalósítani
a bennem és a hétköznapokban
állandóan megújuló
halálodat és feltámadásodat.
