A kishitű hisz valamit, de csak bizonyos határokig. Úgy hisz, hogy számít valamire vagy kételkedik. Hisz, de naivul, ösztönösen és meggondolás nélkül. Próba alkalmával abba a veszélybe kerül, hogy elveszti a fejét. Péter kiugrik a hajóból, rohan Jézus felé, mielőtt gondolkodna. Észre sem veszi, hol jár. De jön egy heves szélvihar, kiesik elragadtatásából, elveszti Jézust szeme elől, rémületbe esik és süllyedni kezd. Van azonban annyi hite, hogy felkiáltson: „Uram, ments meg engem!” Bízik abban, hogy Jézus megmenti őt. A kishitűség épp hogy megmenti a vízbe fulladástól, de már nem tartja fenn. A kishitűnek az a feladata, hogy fejlődjék és naggyá legyen. A hit nemcsak egyszeri ajándék, kiteljesedése sok fáradozás, áldozat és gyakorlat árán valósul meg. Feladat marad egész életre szólóan, sőt még a halálban is.

A keresztény embernek nemcsak az a vágya, hogy higgyen. Bár a hit túlnyúlik a puszta tudáson, mégis arra törekszünk, hogy egyszer majd a hiten is túljussunk. Mert hinni annyit jelent: a háborgó vízen át is Jézushoz sietni. A hit célja és teljesedése pedig az, hogy hozzá érkezzünk és vele legyünk.