Jézus szülővárosába érkezett, és ott szombaton elment a zsinagógába, hogy tanítson. Hogy mit tanított, arról Márk semmit sem mond, de semmi kétség, hogy ennek a szombatnak a vége nem tanítás lett, hanem visszautasítás. S az egy hivő közösség volt, amely Jézust visszautasította. Ezek az emberek rendszeresen jártak a zsinagógába, hogy igét hallgassanak, énekeljenek és imádkozzanak. És most eljött a nap, a megígért és vágyva vágyott „ma”, a hallás és a találkozás napja – és ez a nap hiába jött el. Sőt: ami találkozás, kezdet és indulás lehetett volna, ostoba befejezéssé, bevágott ajtóvá lett…

Isten saját akarata szerint nyilatkoztatja ki magát. Emberi módon jön az emberekhez. Az embereknek meg kell tanulniok, hogy vállalják, mint embert, máskülönben sohasem fognak Istennel találkozni – még vasárnapon sem a templomban. S el kell gondolkoznunk a názáreti emberek magatartása láttán; mert mi is gondolunk néha arra, hogy Istennek valami másfajta, isteni módon kellett volna hozzánk jönnie.

Hogy mi a szegénységben és gyöngeségben történő eljövetelében ösztönzést érezzünk arra, hogy Isten szabadságával rendezzük dolgainkat és azzal élni tudjunk – ez manapság is nagy csoda lenne Isten közösségében.