Uram, Istenem!
Téged hív az ember az ínség napjain,
    és neked tartozik hálával az örvendezés idején.
Milyen nagyszerű dolog hálát mondani,
amikor minden nehézség nélkül belátjuk,
    hogy jó és tökéletes ajándékokkal halmozol el minket;
amikor maga a szív is készséggel belátja ezt,
és földhöz tapadt értelmünk is hozzájárul azonnal.
De még boldogabb, aki hálát ad akkor is,
    ha élete szomorú marad.
Még boldogabb, aki hálát tud adni akkor is,
    ha szíve elkeseredik és lelke elsötétül,
    amikor a kétségek közt hányódó értelem hitszegővé lesz,
    és az emlékezet feledékennyé válik,
    amikor a szeretet rémülten visszaborzad,
    és az okosság ellenáll,
        nem is büszkeségből, hanem kedvetlenségből,
– még boldogabb, aki ilyenkor is hálát tud adni Istennek.
Mert az igazán szereti Istent.
Elmondhatja neki, a Mindentudónak:
„Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek téged!”