Újra és újra hangsúlyozza az evangélium (különösen a Föltámadott megjelenéseiről szóló híradásokban): Itt valami egészen különös dolog történik. Az Úr megváltozott. Másként él, mint korábban. Létmódja megfoghatatlan, a lélek új hatalmából, egészen az isteniből forrásozik, és újra és újra abba rejtőzik vissza. Mégis életszerű, az egész Jézust tartalmazza, egész lényegét, egész karakterét. Igen, tartalmazza – a sebekben hangsúlyozottan – egész átélt életét, megtapasztalt sorsát, szenvedését és halálát. Semmit sem mulasztott el, semmit sem hagyott „lényegtelen látszatnak”. Minden megragadható, ha megváltozott valóságban is. Ez a valóság a megdicsőülés, amelyből egy villanásnyit jelentett az utolsó jeruzsálemi út alkalmával történt titokzatos élmény. Ez nemcsak az apostolok élményvilágában létezett, hanem önmagában is. Nem valami különálló szellemiség ez, hanem a Pneumában élő lélek, mely mindent áthat, az egész életet, a testet is. Igen, ez a létmód éppen a testi mivoltunk beteljesedését hozza létre; olyannyira, hogy elmondhatjuk: csak az a test igazán tökéletes, amely egészen a lélekbe fölvéve él. Az ember teste valami más, mint az állat teste és csak akkor tökéletes, ha semmiben sem cserélhető össze az állati testtel. Ami sajátosan emberivé teszi az ember testét, csak a feltámadásban és a megdicsőülésben mutatkozik meg.