(...)

3. A magasrendű erkölcsiség kialakításának tizenhat alaptétele van. Ezek közül az első: Kivétel nélkül minden erényt bele kell plántálni az ifjúságba. (...)

4. Mindenekelőtt alapvetőek azonban az úgynevezett sarkalatos erények, azaz a bölcsesség, a mértékletesség, lelkierősség és igazságosság. Nem emelhetünk ugyanis épületet alap nélkül, és a részek nem fognak összetapadni, ha nem támaszkodnak alapjaikra.

5. A bölcsességet a helyes oktatásból merítik azáltal, hogy megtanulják a dolgoknak és azok értékének valódi megkülönböztetését. A dolgokról szerzett helyes ítélet ugyanis minden erénynek igazi alapja. (...)

6. Sajátítsák el a mértékletességet és szokjanak hozzá, hogy ügyeljenek is rája, alvásban és ébrenlétben, munkában és játékban, beszédben és hallgatásban, képzésük egész időtartama alatt. (...)

7. Az erőslelkűséget tanulják az önlegyőzés útján; azáltal, hogy korlátozzák a túlságos futkározást, az időn túli és kívüli játékos kedvet, és fojtsák el a türelmetlenséget, hangoskodást, haragot. (...)

8. Tanuljanak igazságosságot azzal, hogy senkit se sértsenek meg, mindenkinek adják meg azt, ami neki jár, kerüljék a hazugságot és csalást; kötelességszerű és kedves dolgokat vigyenek végbe. Ezekre éppúgy, mint a fenti dolgokra, ugyanolyan szabályok szerint kell őket kiképezni, amelyeket a következő tételek írnak elő.

9. A lelkierőnek mindenekelőtt szükséges megnyilvánulása az ifjúnál a tisztes, szabad beszéd és a fáradságok elviselése.

Minthogy ugyanis az életet megfigyelés és cselekvés során éljük át, a gyermekeknek el kell sajátítaniok azt a képességet, hogy szembenézzenek az emberek tekintetével és tisztes munkáival (...). Az erény tettekben, nem a beszéd folytán születik.

10. A tisztes kifejezésmód a tiszteletre méltó emberekkel való érintkezés során fejlődik ki, mégpedig akkor, ha ezek figyelő szeme előtt hajtják végre a rájuk bízott feladatokat.

(...) Össze kell írni a választékos beszélgetés szabályait, beszédgyakorlatokat kell folytatni, és különféle dolgokról kell naponta a tanítókkal, tanulótársakkal, szülőkkel, személyzettel és másokkal beszélgetni (...)

11. Munkabírásukat úgy fogják fokozni az ifjak, ha mindig tesznek valamit, akár komoly, akár játékos dolgot. A figyelem szempontjából ugyanis közömbös az, hogy mit és mi célból cselekszenek, csak cselekedjenek valamit.

12. A gyermekekbe mindenekelőtt bele kell csepegtetnünk az igazságosság testvérerényét, a gyors és azonnali szolgálatkészséget. (...) Buzgón kell tehát életünk célját az ifjúság lelkébe vésnünk, hogy nem önmagunkért születtünk, hanem Istenért és felebarátainkért, azaz az egész emberi nemért, hogy már ifjúkorától fogva komolyan tudatosuljon benne az, hogy Istent, az angyalokat, a napot és a nemesebb teremtményeket utánozza, azaz igyekezzék szolgálatával minél több embernek használni és segíteni. (...)

13. Az erények alakítása kezdődjék meg a zsenge gyermekkorban, mielőtt még a bűn megfertőzné a lelket. (...) Sokat jelent az, ha fiatalon szoktatjuk a gyerekeket; a cserépkorsó is sokáig megőrzi annak illatát, amivel legelőször töltötték meg.

14. Az erényeket állhatatos cselekvéssel sajátítjuk el. (...)

15. A szülők, dajkák, tanítók és tanulótársak mintaszerű életének példái állandóan előttünk fényeskedjenek.

A gyermekek (...) előbb tanulnak meg valamit utánozni, mint felfogni. (...)

16. A példákhoz útmutatásokat és életszabályokat kell csatolnunk. (...) Az ilyenfajta élet útmutatásait gyűjtsük össze a Szentírásból és a bölcsek mondásaiból. (...)

17. (...) Természetünk megromlása következtében a rossz könnyebben és mélyebben meggyökerezik; minden módon távol kell tehát tartanunk az ifjúságtól a romlás valamennyi lehetőségét, amilyenek az erkölcstelen baráti társaság, trágár beszédek, tartalmatlan és értéktelen olvasmányok (mert a bűnös példa méreg a lélek számára, akár fül útján éri), végül pedig a tunyaságot, mert a semmittevés rosszra tanít, vagy a lélek kábultságára vezet. Hasznos lesz tehát ha mindig elfoglaljuk valamely akár komoly, akár szórakoztató dologgal, s nem engedjük, hogy eltespedjen.

18. (...) Mindenképpen szükség van fegyelmezésre, hogy a rossz erkölcsökkel szembehelyezkedjünk.

Fegyelmezést nem annyira tanulmányi okok miatt kell alkalmazni (hiszen a tanulás helyes módszerrel nyújtva, gyönyörűséget és az emberi értelem boldogságát jelenti), hanem erkölcsi kihágás miatt. (...)

Comenius: Didactica Magna – XXIII. Fejezet – részlet