Sajnos a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké, a macskáké, vagy a csótányoké. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket.

Egy fókát például egy év alatt meg lehet tanítani arra, hogy labdát táncoltasson az orrán. Egy anya azonban évekig tartó könyörgéssel sem idomítható arra, hogy a főzelékek helyett mindig rántott húst készítsen újburgonyával.

Az apa nevű élőlénnyel sem könnyebb a helyzet. Rossz szokásairól, miszerint naponta képes megkérdezni, hogy: na, mi volt az iskolában? - a legrosszabb érdemjegyek és intők folyamatos szállításával sem lehet leszoktatni.

Számtalan apró cselt és tudományosan kipróbált fogást sorolhatnánk fel, amelyek többé-kevésbé sikert hozhatnak a szülők nevelésében. (Erről majd egy külön könyvet írok egyszer.) Most a sikeres módszerek közül csak egyet említek, amellyel általában azonnali és biztos hatást válthatunk ki. Ez pedig az úgynevezett „szeretlek-technika”.

Nézzünk néhány példát:

1. Szülőanyánk óriási patáliát csap, mert nem mosogattunk el, bár megígértük. Ilyenkor nedvedző szemekkel a szemébe nézünk és tekintetünk sugarából az olvasható ki, hogy Szeretlek Anyu! A hatás holtbiztos.
2. Megnevelt anyánk némán levegő után kapkod és elmosogat helyettünk.
3. Apánk dühösen rángatja lefelé a nadrágszíját, mert osztályfőnöki intőt kaptunk. Persze nem mi voltunk a hibásak. Az a hülye Csaba ütött vissza, de ezt úgysem magyarázhatnánk el az ősünknek. Sokkal jobb, ha mélyen a szemébe nézünk, és pillantásunk azt mondja: Mielőtt agyonversz, tudnod kell, hogy szerettelek. Nevelési alanyunk szája ilyenkor tátva marad, zavartan babrál a szíjjal, mintha csak vetkőzni kezdett volna, és egy órán belül felemeli a zsebpénzünket.
4. A szülők nevelése nagy figyelmet és sok munkát igényel, de megéri a befektetett energiát. A gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él, és csak ritkán harap.