Igen, múltat. Hogy legyen miből táplálkozzék a jelen és a jövő. Annak a fának, amelynek elvágták a gyökereit, nincs jelenje - csak a jelen látszata - és nincs jövője, még látszatra sem. Hazám ezeregyszázadik esztendejébe lépve múltat akarok neki, hogy tudatosan élje meg a jelent és építse a jövőt. Igaz múltat akarok neki, amelyben benne van Mohács is, de első helyen István és Imre és László és Hunyadi János és Mátyás és Bethlen Gábor van benne, meg negyvennyolc, meg ötvenhat, mint örök földi dicsőség. benne van Szegedi Kis István és a gályarabok és Apáczai és Ravasz László, meg Petőfi meg Arany meg Ady meg Radnóti meg minden szellemóriásunk, akikhez hasonlót nem termett a föld.

És igen, akarok. Nem alázatosan instálok érette, nem szeretném, hogy ha egy mód van rá, ugyan szíveskedjenek már megengedni, hogy a gyermekem ellen, sőt magyar reformátusként éljen ebben a hazában… Az akarást - hiszem - a Jóisten munkálta bennem, hosszú éveken-évtizedeken keresztül, a sok-sok körülmény összejátszatása révén. Ő engedte meg, hogy eljussak erre a pontra: akarom. Ez nem hetyke, kuruckodó kijelentés, gőzös melldöngetés, ugyan dehogy. Nagy szó ez: magam elkötelezése. Hogy mindent meg is teszek azért, hogy a gyermekemnek legyen múltja, jelenje, jövője.

És a gyermekemnek akarom a múltat, jelent, jövőt. Bocsáss meg, kedves testvérem, ha most egy kalap alá veszem a te gyerekedet meg az enyémet, azt, aki már megszületett, és azt, aki ezután fog megszületni. Neki akarok múltat, jelent és jövőt, azáltal is, hogy megszületett és meg fog születni, meg azáltal is, hogy imádságból védőfalat vonok köré, nehogy kikullogjon ebből az országból vagy ebből az egyházból, hűlt helyét másnak adva át. De azáltal is, hogy - ismét csak mindent megteszek annak érdekében, hogy jó élete legyen itthon, és hogy itthon legyen ebben a hazában és ebben az egyházban.

Isten segítsen ebben.