Ez a mese két csavargókülsejű egyénről szól. Meg mindazokról, akik szerepelnek benne. Nevezetesen Gepárd Géza alőrmesterről, Medve Medárd főőrmesterről, Vadkan Valdemárról és Szirénfalvi Szürkevarjú Szerénáról. De azért persze legfőképpen a két csavargókülsejű egyénről, aki a mese kezdetén éppen a Négyszögletű Kerek Erdő felé ballagott, nagy fittyekkel. Vagy kis fittyekkel. Nem tudom, mert a kisebbik csavargókülsejű elég gyakran mirgett-morgott. Ha gyorsan mentek, ekképpen:
– Mit rohansz, nem szalad el az erdő!
Ha erre a nagyobbik lassított, ekképpen:
– Hogy lehet így cammogni! Sose érünk az erdőbe!
Most már nem is lehet kétséges, hogy a nagyobbik csavargókülsejű Mikkamakka volt, a kisebbik pedig Vacskamati. Őket vette észre a Négyszögletű Kerek Erdő két rendfenntartó közege egy tisztásról.
– Aha – kiáltott Gepárd Géza alőrmester –, két csavargókülsejű!
– Isten hozta őket! – mondta örömmel Medve Medárd, aztán eszébe jutott, hogy ő a főőrmester, és igen szigorú ábrázattal hozzátette: – Irgumburgum-teremtette-szedtevette! – Gepárd Géza alőrmester majd elájult a meghatottságtól.
Te jó ég, ha egyszer majd ő is megtanul ilyen szépen beszélni!
– Eléjük vágunk a riadóautóval! – rikkantotta.
Medve Medárd bólintott.
A riadóautó egy tölgyfa alatt szundikált. A riadóautó ugyanis maga Vadkan Valdemár volt. Ez ügyben be is festették kékre, s az oldalára egy fehér csíkot pingáltak. Ahogy egy riadóautóhoz illik. Azaz egy riadóvadkanhoz.
– Ébredj! – böködte őt Gepárd Géza alőrmester. – Csavargókülsejűek!
Vadkan Valdemár nagy nyugalommal a másik oldalára fordult. Tudta, hogy nem lehet ez valami sürgős ügy, mert akkor Gepárd Géza a saját lábán közlekedne, és nem a riadóautót helyettesítő Vadkan Valdemáron, azaz őrajta, már csak azért is, mert Gepárd Géza legalább ötször olyan gyorsan tud futni, mint ő. Mármint Vadkan Valdemár.
– Jó, jó – mormogta –, csak feltöltöm az akkumulátoromat.
Ezzel megevett négy makkot, két borbolyagyökeret, három szilfahajtást és tévedésből egy folyami kavicsot.
– Az utóbbi időben kissé kemények a csigabigák – mondta mélabúsan.
Ebben a pillanatban ért oda melléjük Mikkamakka és Vacskamati.
– Jó napot, jó napot! – mondták. – Ez a Négyszögtű Kerek Erdő?
– Isten hozott benneteket! – köszönt vissza Medve Medárd főőrmester. – Ez. És menjetek nyugodtan, mert mindjárt letartóztatunk benneteket. Csak rendbehozzuk a riadóautót.
– Ne ijedjetek meg, esetleg szirénát is használunk tette hozzá Gepárd Géza.
– Sok szerencsét hozzá! – mondta Mikkamakka.
– És fityfiritty – toldotta meg Vacskamati, hogy ő is mondjon valamit. Mert őneki mindig kell valamit mondania. Okvetlenül.
Ezzel mentek tovább.
Vadkan Valdemár végre feltöltötte az akkumulátorát, igaz, közben megette Gepárd Géza sapkáját is. Az alőrmester sivalkodott, Medve Medárd megnyugtatta:
– Sapka nélkül is gyönyörű vagy. Kerítsd elő a szirénát!
A szirénát elég nehéz volt előkeríteni, mert éppen napozott egy ághegyen. Mármint Szirénfalvi Szürkevarjú Szeréna. Ő volt ugyanis a sziréna.
– Szirénázzatok magatok! – mondta dühösen. – Éppen most, amikor végre kisütött a nap!
– Ne vitatkozz! – mondta hivatalos hangon Gepárd Géza.
De Szirénfalvi Szürkevarjú Szeréna vitatkozott:
– Kérjétek meg Rigó Rezsőt, ő majd szirénázik nektek.
– Nem elég félelmetes – torkollta le az alőrmester.
Végre elkészültek. Szürkevarjú Szeréna Vadkan Valdemár fejére ült, a hátára meg Medve Medárd és Gepárd Géza.
– Négyes sebesség! – rikkantott az alőrmester.
– Akkor recsegni fog a sebességváltóm. Előbb egyesbe tegyél – mondta Valdemár, és meg se mozdult.
– Na jó, akkor egyes – egyezett bele Gepárd Géza. Kocogni kezdtek. Szürkevarjú Szeréna rikácsolt.
– Elég gyengén adod elő – mondta neki Gepárd Géza –, úgy szólsz, mint egy repedt fazék. A varjú megsértődött, már lebbentette is a szárnyát, hogy elröpüljön, de Medve Medárd közbeszólt:
– Nagyon jól csinálod. Istenien. Még Bölömbika Balambéron és Szélkiáltó Szidónián is túlteszel.
Erre a varjú maradt, és szirénázott tovább.
Vadkan Valdemár ekkor már négyes sebességgel haladt, ami annyit jelent, hogy négyszer annyira lihegett, mint egyes sebességben. A gyorsasága mit sem növekedett.
– Egy kis fogyókúra jót tenne nektek – nyögte. – Azazhogy nekem tenne jót. Mondtam, hogy ne egyetek folyton. A legutóbbi út óta legalább öt kilót híztatok.
– Én aztán nem – méltatlankodott Gepárd Géza –, én szilfid vagyok.
– Nem szilfid vagy, gepárd vagy, mikor tanulod már meg! – mérgelődött Medve Medárd. – S csak nem azt akarod mondani, hogy én híztam öt kilót?!
– Á, dehogy – ijedt meg az alőrmester –, dehogy, biztos Szürkevarjú Szeréna hízott öt kilót.
Szeréna torkán akadt a szirénázás.
– Ééén? Öt kilót! Amikor összevissza fél kiló vagyok!
– Érdekes – mondta elgondolkodva Medve Medárd –, akkor hány kiló lehettél, amikor öt kilóval kevesebb voltál?
– Akkor hét nem létező varjú voltam – vihogott Szeréna.
– Ezt nem értem – morgott Medve Medárd.
– Én is csak félig értem. Azaz félig nem értem – bizonytalankodott Gepárd Géza.
– Ha tovább folytatjátok, szándékosan defektet kapok – lihegte Vadkan Valdemár. – Világéletemben utáltam a számtant. És különben is fáradt vagyok.
– Na jó – mondta Medve Medárd –, akkor viszlek egy kicsit.
Vállára kapta a riadóautót szirénástul, gepárdostul. Csak akkor ültek vissza Vadkan Valdemárra, amikor végre meglátták Mikkamakkát és Vacskamatit. Szeréna szirénázott, ahogy a torkán kifért.
– Mi az, félrenyeltél? – kérdezte tőle Vacskamati.
– Őrült, nem látod, hogy sziréna vagyok?
– Nem vitatkozunk – mondta Gepárd Géza szigorúan, miközben fürgén lepattant a riadóautóról. Le vagytok tartóztatva.
– Foglyokat nem szállítok – mondta gyanakodva Vadkan Valdemár.
– A gépkocsi nem beszél! – utasította rendre Gepárd Géza.
– Mi az, hogy le vagyunk tartóztatva? – kérdezte Vacskamati.
– Hát az, kérlek alássan, azt jelenti – mormogta Medve Medárd, miközben lekászálódott Valdemárról (a riadóautó megkönnyebbülten felsóhajtott) –, azt jelenti, hogy… izé… szóval, hogy le vagytok tartóztatva.
– Nagyszerű – örült Vacskamati –, még sohasem voltam letartóztatva!
– Csend! – szólt rá Gepárd Géza.
– S ha szabadna tudnom, miért vagyunk letartóztatva? – érdeklődött Mikkamakka.
– Mert csavargókülsejűek vagytok – mondta fölényesen Gepárd Géza alőrmester.
– Hát hogyne lennénk csavargókülsejűek – mosolygott Mikkamakka –, amikor tényleg csavargunk!
– Ajaj – nyögött fel Medve Medárd –, ez nagyot változtat a tényálláson! Tényleg csavarognak.
– Csak ő csavarog – kiabált Vacskamati –, én nem!
– Csend! – mondta neki Gepárd Géza, és Medve Medárdhoz fordult. – Munkakerülés – súgta neki.
– Aha, igazad van – csapott a homlokára Medve Medárd. – Munkakerülők vagytok.
– Csak ő – kiabált megint Vacskamati –, én rengeteget dolgoztam!
– Csend! – mondta neki Gepárd Géza. Medve Medárd megköszörülte a torkát.
– Szóval akkor munkakerülésért…
– De hát hogy képzeled – szakította félbe Mikkamakka –, tudod, mennyit dolgoztam én?
– Hát akkor halljam: mit dolgoztál? – szegezte neki a kérdést Medve Medárd.
– Nézz csak az égre! – mondta Mikkamakka.
– Nézek – szegte hátra a nyakát Medve Medárd. A többiek is az eget nézték.
– Mit látsz?
– Bárányfelhőket.
– Milyenek?
– Bodrosak.
– Na látod!
– Mi az, hogy „na látod”?
– Mit gondolsz, mitől bodrosak.
– Mitől? Tényleg, mitől? – álmélkodott Medve Medárd.
– Hát mert kibodorítottam őket – csapott a mellére Mikkamakka. – Mivelhogy én vagyok a bárányfelhő-bodorító.
– Ó – mondták mindannyian –, gyönyörűséges!
– Engem is kibodoríthatnál – sóhajtott Szirénfalvi Szürkevarjú Szeréna.
– Akkor csak ezt visszük el – mutatott Gepárd Géza Vacskamatira. - Mert ez nem dolgozott semmit.
– Dehogynem – siránkozott Vacskamati –, Mikkamakkának segítettem.
– Tényleg segített? – kérdezte Medve Medárd. Mikkamakka felelet helyett az égre mutatott.
– Nézzétek csak!
Ott úszott egy bárányfelhő. Olyan kócos, hogy még!
– Na, azt ő csinálta.
– Miért engedsz neki belekontárkodni? – kérdezte tisztelettel Medve Medárd.
– De hiszen az a legszebb – mosolygott Mikkamakka –, az a kócos.
Egymásra nevettek Vacskamatival.
Ezek után nagy békességben együtt ebédeltek valamennyien. Vadkan Valdemár foga alatt nagyon ropogott valami.
– Már megint kavicsot eszel csigabiga helyett – vihogott kárörvendően Gepárd Géza alőrmester.
– Haha – vigyorgott Valdemár –, a kitüntetéseidet eszem!