A férfi krétaszín arccal görbed a heverő szélén, kezét a gyomrára szorítja. Nyöszörög. Szeme alá sötét árkot mélyít a fájdalom, ajkát összepréseli.
Fáj a gyomra.
Az előszobából berregés hallatszik. Utasszállító repülőgép, traktor vagy tűzoltóautó – gondolja a férfi. De aztán rájön, hogy tűzoltóautó nem lehet, mert akkor szirénázna. A kilincs vadul megnyikkan, csattog.
Az az egyén, akarom mondani, géperejű jármű, aki rángatja, nyilván alig éri fel. Végre kitárul az ajtó, s egy megejtően kopasz gyerek berreg be a kilincs alatt.
– Szervusz, kipi-kopinger – nyögi a férfi –, minek ennyi gáz?
– Követ szállítok – mondja a kopasz (ezek szerint dömper), egyben abba is hagyja a berregést, s úgy tetszik, a dömperséget is. Közelebb lép, mutatóujjával a férfi gyomrára bök: – Megint itt van?
Gyűrött arccal bólint.
– Mit csinál?
– Terpeszkedik.
– Rá is gyújtott?
– Rá.
Mindketten elképzelik a Fájdalmat, ahogy pöffeszkedik odabe. Nagy, lancmók pasas a Fájdalom, fekete, szétálló sörényű, és két hegyes szemfog lóg ki a szájából. Elégedetten fújja a füstöt.
– És Tropkó úr? – kérdezi a gyerek – már beküldted?
Tropkó urat, akinek egyébként Troparin a becsületes neve, nemigen szereti beküldeni a férfi. Azt szeretné, ha a fájdalom magától eltakarodna.
– Még nem – mondja –, de most már itt az ideje.
Egy üvegcséből kiráz egy szemet, lenyeli.
– Bent van? – kérdezi suttogva a gyerek.
– Bent.
– Mit csinál?
– Még csak nézelődik.
– A Fájdalom észrevette már?
– Észre.
– Mérgelődik?
– De még mennyire – mondja a férfi, és a tenyerét jó erősen a gyomrára szorítja.
A nyalka, rokonszenves Tropkó úr bent áll hát a helyszínen, a böhöm Fájdalom gyanakodva föltápászkodik.
– Már kergeti? – kérdezi a gyerek.
– Nem – nyögi a férfi –, még csak beszélgetnek.
– Azt kérdezi a Fájdalom, hogy mit akar már megint a Tropkó úr, igaz? – így a gyerek.
– Azt.
– És Tropkó úr mit válaszol?
– Hogy lesz szíves, Fájdalom úr, elkotródni.
– Kotródik?
– Nem, azt mondja, nem jókedvéből jár ide, hanem az én érdekemben.
– A te érdekedben?
– Igen, mert itt egy fekély – mutatja, hol –, és ez egyre csak nőni fog, ha zsírosat eszem, és vedelek.
– Mit ha vedelsz?
– Pálinkát.
– És Tropkó úr?
– Nem vitatkozik, felgyűrte az inge ujját.
A gyerek szeme felcsillan.
– Leken neki egyet?
– Remélem – nyög a férfi.
– Jobb kézzel is, meg bal kézzel is?
– Jaj!
– Mi az?
– Verekszenek.
– Gyerünk, Tropkó úr, húzz be neki! – lelkesedik a gyerek.
A férfi arcán simulnak a ráncok. Hanyatt fekszik.
– Már fogja a nyakát?
– Fogja.
– Tropkó úr jó erős, igaz?
– Ühüm.
– Még nem kergette ki egészen?
– Egészen még nem, de mindjárt kint lesz.
– Állj az ablakhoz – súgja a gyerek.
– Minek?
– Hogyha kijön a Fájdalom, essen le az emeletről. Majd jól összetöri magát.
A férfi az ablakhoz áll, arcába kezd visszatérni a szín.
– Most – mondja –, most kint van.
– Hess, hess, ronda Fájdalom – kiabál a gyerek, és kezével az ablak felé legyez –, sose gyere vissza!
Puff – a Fájdalom nagyot nyekken a járdán.