Az átkozott királynak, aki senkinek sem hitt, született egy fiúgyermeke. Bement hozzá a szobájába egy szolgálólány:
– Felséges királyatyám, a feleségének fiúgyermeke született.
Fölkapta az asztalról a pallosát, a bejelentő után vágta. Azt mondta neki:
– Hogy' születhetett volna a feleségemnek fiúgyermeke, amikor nem láttam, hogy kikerekedett volna a hasa!
A lány a gangról visszakiabált neki:
– Csak tessék bejönni és megnézni!
– Na, bemegyek veled! De ha nem igaz, már faragtatom is az akasztófát és felakasztatlak, velem nem járatod a bolondját!
– Micsoda ember maga, felséges királyatyám, hogy földön járó embernek a szavát el nem hiszi – felelte a lány –, nem is tudom, hogy magát meddig tartják itt királynak, és egyáltalán hogy választhattak maguk fölé ilyen embert!
– Ejnye, de gorombán beszélsz velem, te lány! Ki a te apád, hogy így mersz velem beszélni?
– Megmondhatom! Egy kútmester! Nagy úr az én apám, mert vizet kerít a föld alól. Szomjan halna a király, ha az én kútmester apám nem volna!
– Szeretnék meggyőződni az apád tudományáról! Hívd ide elibém, hadd lássam, mit tud, addig megnézem, igaz-e, hogy kisfiam született!
– Felséges királyatyám, makacs maga, mint az öszvér.
– Na, gyere, menjünk, lássuk, hogy igazat mondasz-e?!
Bement a király a felesége szobájába. Látja, hogy a királyné az ágyon fekszik. Mellette van a szülésznő, és már be is pólyálták a kisgyermeket. Azt mondja a bábának a király:
– Te bábaasszony! Bontsd ki a pólyát, meg akarom nézni, hogy tényleg fiú-e? Ha fiú, egy nagy arannyal tüntetlek ki, és minden hónapban magas fizetést kapsz tőlem.
A bábaasszony a kisgyermeket elvette a királyné mellől, feltette az asztal közepére, és kigöngyölte a pólyából. Azt mondja a király:
– Na, te bábaasszony, elnyerted a nagy aranyat, azonnal telefonálok az aranybányába, hogy öntsenek egy akkora aranyérmet, hogy a fél oldaladat húzza félre, mikor mégy az úton!
– Felséges királyatyám – mondta a bábaasszony –, jó lesz kisebb is, hogy ne akadályozzon a járásban. Sok asszonyon kell segítenem, egyiktől a másikhoz kell mennem. Ha félrehúzza a nagy arany az oldalamat, nem tudom elvégezni a munkámat.
– Asszony, amiért így válaszoltál, nemhogy aranyat meg havi fizetést nem kapsz, hanem akasztófán végzed!
– Tegyen, amit akar! Kezében a hatalom, látom!
– Te lány! Üzentél már apádért, hogy jöjjön elibém az a kútmester, aki a föld alól a vizet elő tudja teremteni?
– Még nem üzentem, felséges király, személyesen megyek érte.
– Azonnal eridj! Amikor ezt a bábát felakasztatom, akkorra az apádnak is a nyakára kerül a kötél, mert nem hiszem el, hogy a föld alól vizet tud teremteni.
– Pedig, királyatyám, hiszi, nem hiszi, az úgy van! Maga olyan hitetlen ember, hogy csak azt hiszi, amit a két szemével lát!
– Mindenféle pletykadolgot nem hihetek el! Hogy' lehetnék én hét ország királya, ha minden szónak meghajlanék? Hányszor volt már vitám különböző emberekkel, és mindig nekem lett igazam!
– Igen – felelte a lány –, mert a kezében a hatalom! Magának könnyű, megvan a királyi fizetése és nagy úr! Akire megharagszik, felakasztatja! Ezt a szegény szülésznőt is, amiért azt mondta, hogy az arannyal ne húzassa félre az oldalát, fel akarja akasztatni? Hát azt hiszi maga, hogy nincs Isten az égben?
– Na, lányom, most már ne is menj apádért! A te nyakadba kerül a kötél, ha te itt az Istent emlegeted! A földön én vagyok az isten, nem ismerek senkit felettem!
– Én meg hiszem, hogy van Isten az égben, és magát nem ismerem el Istennek, hiába uralkodik az egész világ felett!
– Ha ezt állítod, bizonyítsd be! Mivel tudod bebizonyítani, hogy nálam nagyobb úr is van a világon?
– Hát ha királyatyámnak arra van szüksége, én megtehetem – azt mondja –, a tűzhelyből kiveszek egy marék hamut, a királynak megmutatom, hogy ez csak hamu, és akkor felsóhajtok Istenhez, és az Isten engem meg fog áldani, ahány szem hamu lesz a tenyeremben, annyi tetű válik belőle! És akkor a király szeme közé lököm, a sok tetű annyira összemarja, hogy olyan lesz az arca, mint a himlősöké!
– Na, te lány, ha ez igaz lesz, elhiszem, hogy van felettem nálam nagyobb úr is, de ha nem igaz, nemcsak hogy felakasztatlak, hanem még porrá is égettetlek!
– Ha nem úgy lesz, ahogy mondtam, tegyen velem, amit akar.
Akkor a lány a tűzhelyből kivett egy fél marék hamut. Letérdepelt a király előtt, és felfohászkodott az Úristenhez.
– Édes jó Atyám, azt óhajtom tőled, bizonyítsd be, hogy nem ez a király a legnagyobb úr a világon, nem ő uralkodik ég és föld felett. Hoztam a tűzhelyből egy fél marék hamut. Ahány szem hamu van a kezemben, annyi tetű legyen belőle, hadd lökjem a király arcába, hogy rágják össze! Legyen olyan, mintha himlős lett volna!
Mire ezt a lány térden állva elimádkozta a Jóisten előtt, már mozgott is a tetű a kezében. Odamutatta a királynak.
– Nézze meg a király, hogy igaz, amit mondok!
Szemközt vágta a királyt a marék tetűvel. Kapkodott a király erre is, arra is, mindenfele csípte neki.
– Hallod, lányom, mindent teljesítek, amit kívánsz, mert be tudtad bizonyítani, hogy felettem nagyobb úr is van, mint én vagyok! Csak kapard le rólam a tetveket, gyógyítsd ki a bőrömet!
A lány kapta magát, elővett egy tollseprűt, leseprette a port a király arcáról. Mert akkorra újra porrá váltak a tetűk. A király elismerte, hogy van Isten, és azt mondta a lánynak:
– Na, lányom, most már ne is hívd apádat, most már elhiszem, hogy van, aki énfelettem uralkodik, és apádnak is elhiszem, hogy vizet tud teremteni a szomjazó embereknek!
– Felséges királyatyám, az apámnak igen csekély fizetése van és sokan vagyunk testvérek, nehéz a megélhetésünk. Nem kérek egyebet a királytól, csak tegye meg nekünk, hogy a magunk földjében munkálkodhassunk, tudjuk a kenyerünket megkeresni két karunk után, hogy éhezni ne éhezzünk, ruházatunk rendes legyen, és legyen járó jószágunk, amivel a földet megműveljük, meg egy fejőstehenünk, egy kocadisznónk, hogy fialjon, és télire tudjunk magunknak disznót hizlalni!
– Jól van, lányom, teljesítem a kérésedet. Eredj haza és mondd apádnak, adok neki egy felnyergelt paripát. Üljön a hátára, és amennyi földet reggeltől estig körül tud lovagolni, azt mind neki adom! Drótkerítéssel húzatom nektek körül, s amíg éltek, semmiféle adót nem fizettek utána, és ahány testvéred van, annyi szobás lakást csináltatok nektek, hogy legyetek boldogok, mert bebizonyítottad, hogy nagyobb úr is van felettem, mint én vagyok!
El is ment a lány az apjáért, mondta neki:
– Édesapám, a király hívatja! Egy felnyergelt paripalovat ad magának, és amekkora darabot körüllovagol reggeltől estig, azt a király drótkerítéssel húzatja körül, és az a föld mind a mienk lesz, adót sem kell fizetnünk utána. Egy szemig a miénk lesz, amit terem. És ad hozzá igavonót, hogy tudjuk mivel megszántani, egy fejőstehenet, egy kocadisznót, hogy a szaporulatából minden esztendőben hízót ölhessünk!
– Ó, lányom, dehogy megyek én annak a kegyetlen embernek a színe elé, aki soha éltében senkinek egy szavát el nem hitte.
– Édesapám azt gondolja, hogy még most is olyan kegyetlen ember? Már nem az! Megtért, elismerte, hogy van Isten, mert Isten meghallgatott engem, és a hamut tetűvé változtatta. Szemközt vágtam vele. Le is sepertem az arcáról, most meg mennem kell kigyógyítani őt, mert rajtam kívül nincsen orvos, aki a tetű rágta sebet be tudja gyógyítani. Hiszen ezért adja nekünk ezt a nagy ajándékot. Ráadásul ahányan vagyunk testvérek, annyi szobás lakást csináltat nekünk, hogy mindenkinek legyen külön szobája.
– Lányom, elköszönök a gyermekeimtől, mert tudom, azért hívat a király, az a kegyetlen ember, hogy felakasztasson, te csak félrevezetsz engem!
– Ej, édesapám, miért gondolja, hogy ellensége vagyok, hogy rosszat akarok magának! Csak egész bátran menjen a királyhoz, jelentkezzen nála. A kastély elé hozatja magának a lovásszal a lovat. Üljön fel rá és menjen! De gondoljon rá, hogy reggeltől estig nem állja meg éhen-szomjan! Tegyen a zsebébe kenyeret, szalonnát, egy kis üvegbe töltsön pálinkát, hogy ehessen-ihasson a ló hátán.
– Igazad van, nem is állok meg egy percre sem a lóval, hogy mentől nagyobb területet tudjak körüllovagolni, ha ugyan igaz, amit mondasz!
– Úgy van az, édesapám, ahogy mondom! Én is igyekszem vissza a királyhoz, keresek valami gyógyító szert, ami begyógyítja az arcát, nehogy bosszút álljon rajtam, vagy valamiképpen visszavonja a szavát!
A lány el is ment, és bejelentette a királynak:
– Felséges királyatyám, igen csúnya az arca, mert a tetű összerágta!
– Bizony, lányom, nagyon viszket minden testrészem. Szeretnék újra olyan szép ember lenni, mint voltam! Ha kigyógyítasz, a fiamhoz adlak feleségül, te leszel a király menye! De ha nem, bizony haragudni fogok rád is meg a családodra is!
– Felséges királyatyám, hallottam az ígéreteit, jön is már apám, nyergeltetheti a lovat!
– Már két órája várja a lovász. Ha apád ilyen hanyag ember, hogy órákat késik, százezer hold földdel kevesebbet tud körüllovagolni estig, de én arról nem tehetek, az az ő hibája!
Erre a szóra az ember is megjelent, mert látta, hogy a lánya a gangon a királlyal beszélget.
A lovász felsegítette a lóra. Az ember lovagolt reggeltől sötét estig, már tizenegy óra is volt, mire hazakerült. A lova patkója helye mindenütt meglátszott. A király megparancsolta a mesterembereknek, hogy amerre a ló elment, állítsanak vasoszlopokat, húzzanak kerítést.
A lány meg útnak indult. Kérdezi tőle egy vénasszony:
– Hova mégy, te lány, ilyen búsan?
– A királyunknak a tetű felette az arcát! Valamiféle gyógyító szert keresek, amivel meggyógyíthatnám. Azt ígérte, ha kigyógyítom az arcát, a fia elvesz feleségül!
– Lányom, én szegény asszony vagyok, de tudok neked olyan hintőport adni, hogyha behinted vele a király arcát, két órán belül olyan szép lesz, hogy a nap is megáll a csodálatára! De nehogy azt gondold ám, hogy ingyen adom!
– Mondja meg, nénikém, hogy mit kér, csak hamar, mert a királynak nagy a fájdalma!
– Amikor a király menye leszel, jogod lesz mindenbe beleszólni. Én életemben ahányszor egy kötél gallyat vittem az erdőből, a kerülő mindig megfogott, és vagy elvert a nádvesszőjével, vagy pedig három-négy napra a tömlöcbe zárt azért a kötél száraz gallyért.
– Hiszen ha csak ilyen csekély a kérése, ennél többet adok magának, ha a király menye leszek.
– Mivel ajándékozol meg, halljam!
– Ameddig belát ebbe az erdőbe, ott üttessen le egy karót, odáig az erdő a magáé lesz, és annyi fát vitethet haza, amennyit csak akar. Felébe hazaviszik, felébe felvágják, úgyis a magáé marad a negyede!
– A hazahozásban nem lesz hiba, kedves lányom! Vannak nekem jó embereim a faluban, mert én igen sok embert kigyógyítottam, jósló kuruzsló asszony vagyok, mindenféle bajra tudok orvosságot. Látod, az a fű, az a borzaskás levelű ott előtted, ni, az is orvosság, csak nem tudjátok, hogy mire jó! Hogyha valaki rühes, s azt a füvet megfőzi és megfürdik a levében, a rüh két napon belül letisztul róla. Kétszer kell megfőzni, és kétszer kell megfürödni benne.
– Jaj, istenem, mért nincs nálam egy notesz, hogy felírhatnám, amiket mond!
– Hiszen, lányom, te királyné leszel, ne kapjál te az ilyenen! Te nem leszel rászorulva, hogy kuruzsló legyél, még elvennéd a kenyeremet, már bánom, hogy ennyit is elmondtam. Mert, lányom, a szegénynek is meg kell élnie valahogy! Te királyné leszel, éljél csak boldogul a királyságodból, én pedig megélek a kuruzslásomból!
– Na, jól van, édesanyám, adja a hintőport, s ha sikerül, magáé az erdő, ameddig a szemével belát!
– Ha ez nem sikerülne, akkor gyere csak vissza hozzám, itt lakom ebben a kis házban, az erdő szélén. Azért csináltattam ide a házamat, mert sose tudtam idáig annyit keresni, hogy fát vegyek. Innen könnyebb volt belopódznom az erdőbe egy kis fáért.
Akkor egy marék port belekötött egy zsebkendő sarkába, és odaadta a lánynak. A lány hazament a királyhoz.
– Felséges királyatyám, tessék csak megmosdani, hadd legyen egy kicsit vizes az arca!
A király kapta magát, maga elé tette a lavórt, jól megszappanozta kezét, és bemázolta az arcát szappanos vízzel. A lány elébe állott, és szemközt csapta a porral. Öt percen belül olyan gyönyörű ember lett a király, hogy a lakásában lámpát sem kellett gyújtani, úgy fénylett az arca. Abban az időben még nem találták fel a villany- és gázlámpákat, csak gyertyával vagy házi lámpával világítottak. De akármilyen sötét volt, éjjelenkint a király udvarán nem kellett gyertyavilágot gyújtani, úgy világított a király, hogy a fényénél a kocsisok meg tudták itatni a lovakat. Ilyen szép ember lett a király! Bement a feleségéhez, hogy megvigasztalja, odaállott az ágy mellé, a királyné ránézett. Azt mondja:
– Mi történt, szívem szép szerelme, hogy ilyen gyönyörű szép ember lettél?
– A Jóisten küldte ezt a lányt, a kútmester lányát, mivel bebizonyította, hogy van felettem nagyobb úr, hamut vett ki a tűzhelyből, szemközt vágott vele, és a tetűk engem összeettek. Utána találkozott valami kuruzslónővel, hozott tőle olyan port, hogy meggyógyultam tőle, kisimult az arcom, olyan szép ember lettem, hogy a fényességemtől éjszaka is világos van a szobában, és ha kiállok az udvarra, a kocsisok megitathatják a lovakat, nem kell nekik gyertyát gyújtani.
Az asszony azon töprenkedett, hogy az urát elszeretik tőle, mert gyönyörű szép ember, a lányoknak nagyon fog tetszeni.
– Küldd ide, kedves uram, azt a lányt, aki neked ezt a port szerezte!
Na, felhívatta, bement a lány a szobába:
– Hogy hívnak, lányom, mi a neved?
– Én a kútmester lánya vagyok, Julcsa!
– Maradt-e abból a porból, amivel a királyt szemközt csaptad?
– Maradt, van még a zsebkendőm szegélyében egy kevés. Talán a felséges királyné is akarna belőle?
– Hát bizony, lányom, ültessél csak fel, fogd meg a kezemet, és csapjál vele szemközt! Ha az uram szép ember, én is hadd lennék szép asszony, ha ő ajándékot adott neked érte, nekem is van annyi hatalmam, hogy megajándékozzalak!
– Felséges királyné, a legidősebb fiát, aki most huszonkét éves, és oda van a hadban harcolni, a király nekem ígérte vőlegényemnek, az ő menyasszonya akarok lenni, azért gyógyítottam ki a királyt.
– Hát akkor annál inkább! Ha a menyem leszel, mért nem akarod, hogy szép asszony legyen az anyósod, és magadra mért nem hintettél a porból? Meg itt van ez a kis csecsemőgyermek, hintsél őrá is, hogy mi legyünk a világon a legszebbek!
– Na, bontsa csak ki a kisgyermeket a pólyából, felséges királyné!
– Ne hívjak egy szolgálót, aki kibontja?
– Nem bizony, mert akkor őrá is hullik a porból, ő is megszépül, és megeshet, hogy a király beleszeret!
– Jaj, akkor a világért se hívjuk ide!
Kibontotta a kisfiút a királyné saját maga, a lány behintette őt is meg az anyját is. A kisfiú azonnal kinőtt a csecsemőkorból, leugrott az ágyról, és labdázni kezdett egy aranyalmával. Azt mondja az anyjának:
– Kedves édesanyám, hát nekem apám nincsen?
– Dehogy nincsen, kedves egy fiam, a király a te apád, ott van a másik szobában. Mit akarsz tőle?
– Biztos' sohasem látott még hétnapos gyermeket labdázni, jöjjön be és játsszon velem!
– Ah, fiam, nem kívánhatod a királyi apádtól, hogy labdázzon!
– Pedig, anyám, ha még annyit sem tesz meg, hogy velem egy kicsit labdázzon, én megtagadom őt, nem vállalom apámnak! Eredj csak, te lány – azt mondja –, én tudom, hogy a sógornőm leszel, menyasszonya vagy a bátyámnak!
– Honnan van neked, fiam, ilyen nagy eszed?
– Mert a porban – azt mondja – nemcsak szépség volt, hanem erő, ész és tehetség is!
– Kedves fiam – azt mondja a királyné –, a Jóisten szerezte miközénk ennek a kútmesternek a lányát, aki széppé tett bennünket, és ésszel is megáldott.
Julcsa, a kútmester lánya átment a királyhoz.
– Felséges királyatyám, tessék jönni, a kisfiú azt kívánja, hogy labdázzon vele!
– Azt ígértem neked, hogy menyem leszel, hát ne boszorkányoskodjál, mert visszavonom a szavamat, micsoda boszorkányos dolog, hogy a hétnapos gyermek az apjával kíván labdázni?
– Ez az igazság, királyatyám, csak tessék bejönni!
– Julcsa, hogyha ez igaz, mától kezdve ne mondd nekem, hogy királyatyám, nem vagyok királyatyád, hanem apósod vagyok! Mától kezdve az én családi körömbe tartozol, ha igaz, amit beszélsz!
– Na, jöjjön velem – azt mondja –, kedves apósom!
Megy be a szobába a király, hát a fiú haptákba vágta magát és szalutált az apjának, egy veres sapka volt a fejében, mint a huszároknak. Nyújtotta a kezét.
– Szervusz, apukám – azt mondja –, azért hívattalak, hogy labdázzunk! Állj te az egyik falhoz, én a másikhoz, és ha én téged eltalállak, akkor nagyobb úr leszek, mint te vagy! Az annyit jelent, hogy a koronát az én fejembe teszed!
– Na, fiam, erre magam is kíváncsi vagyok!
Akkor a király megkapta a labdát, hozzá akarta kanyarítani a fiához, de a fiú ügyesen félreugrott, csak az ajtófélfát találta el a király. A fiú meg úgy mellbe vágta a labdával az apját, hogy hanyatt bukott.
– Jól van, fiam, szavamat adtam neked, hogy a koronát átadom, s bár gyermek vagy még, betartom, amit mondtam.
Kikapta a király a fejéből a koronát, a kisfiú fejébe tette.
– Most átveszem az országot, de azt kikötöm, hogy nem szólhatsz bele semmibe.
– Jól van, fiam, látom, ügyesebb vagy, mint én, mert eltaláltál a labdával! Átadtam a koronát, de remélem, azt elismered, hogy én vagyok az apád! Amikor valami összejövés lesz, früstök vagy vacsora, vagy ebéd, én nyúlok először a tálba, nem te!
– Hiszen, apám, ha te mondanád, hogy én nyúljak elébb, akkor se tenném, mert a kort becsülni kell! De te idáig nem hittél Istenben, csak azért vettem át tőled a koronát, hogy tudja meg a világ népe, hogy most olyan ember a király, aki ha kimond valamit a száján, azt vissza nem vonja. Én azt akarom, hogy az emberek jólétben éljenek, és engem tiszteljenek, becsüljenek. Külföldön is tiszteljék az országomat! Hogyha bajba jutok és katonára lesz szükségem, segítsenek, békében legyek mindenkivel, mert ha a királyok megharagszanak valakire, összefognak, és tíz-tizenkét ország nekimegy, hogy legyőzzék. Ha másképp nem bírnának vele, széjjeltépik az országát. Én ezt el akarom kerülni!
– Na, fiam! Én már a kenyeremnek jobbrészét megettem, hatvanhét éves ember vagyok. De amiről most te beszéltél, az nekem soha eszembe sem jutott. Gyermekem, nagy ésszel áldott meg a Jóisten! Most még annyit szeretnék mondani, hogy a bátyád oda van a háborúban harcolni énhelyettem. Ha hazajön, mit mondunk neki, hogy én tenéked adtam át a koronát, nem a bátyádnak, hisz őt illette volna! Hiszen ő az idősebb!
– A bátyám engem még nem is látott, mert amikor megszülettem, ő már a harcban szenvedett. Ha át akarja venni tőlem a koronát, jó szívvel átadom, mert belátom, hogy ő rá az érdemesebb! Nagyon szeretném, ha a bátyám hazajönne, és megtudná, hogy testvére született!
– Van nekem egy küldöncöm, aki lóháton viszi minden huszonnégy órában az ennivalót a frontra. Tőle üzenek, hogy hagyja ott a frontot nyugodton, hadd harcoljanak a katonák magukban, ő jöjjön el, mert testvére született, aki már király is, mert a koronát átadtam neki. Nézze meg az öccsét, hogy milyen ember!
Azt mondta a küldöncnek:
– Mondd a fiamnak, hogy jöjjön haza és nézze meg az öccsét, akinek olyan esze van, hogy az egész világot le tudja az eszével játszani. És az apjától labdázással elnyerte a koronát. Jöjjön, nézze meg az öccsét, de ne legyen megijedve, mert ha ő pályázna a koronára, hát ez a fiú átadja neki a királyságot.
A lovász felnyergelte a lovat és feltarisznyázott. Lement a frontra, beszélt a királyfival.
– Az apád hívat, mert született egy fiúgyermeke az anyádnak. Még csak hétnapos, de már elvette a koronát apádtól, mert olyan, mint más huszonegy éves korában, és az apádat labdázásban legyőzte, az apád hozzávágta volna a labdát, de csak az ajtófelet találta el. Úgy egyeztek meg, hogy amelyik legyőzi a másikat, azé lesz a korona. A fiú legyőzte az apját, átvette az országot, ő a király, az öcséd!
– Hát ha Isten az anyámat úgy megáldotta, hogy olyan fiúgyermeket tudott a világra szülni, aki már hétnapos korában leragadta az apám fejéről a koronát, csak éljen vele boldogul, elmegyek, meglátogatom az öcsémet, legyen, aminek lennie kell!
A királyfi hazament, a király sírva, térden ment elébe.
– Kedves egy fiam, nagyon jól tudom, hogy téged illetett volna a királyi korona. De született egy öcséd. Most nyolcadik napos, hétnapos korában magához hívatott, hogy labdázzunk, és amelyikünk a labdával levágja a másikat, annak a fejébe marad a korona. Ő vágott le engem, úgy mellbe vágott, hogy összeroskadtam előtte. Kénytelen voltam a fejemből kivenni a koronát és az ő fejébe tenni. De úgy adtam neki, hogy ha te óhajtasz a király lenni, akkor téged illet, hiszen te most is a harctéren szenvedsz. Ő átadja neked jó szívvel.
– Nem óhajtom a királyságot tőle, ha olyan eszes ember, hogy már hét-nyolc napos korában megfelel királynak. Csak legyen ő a király, egyszerre mindketten nem lehetünk királyok. Ha meghal, én leszek az utódja, ha meg viselni tudja a koronát az én életemen keresztül, csak viselje egészséggel, majd én az írnoka leszek az öcsémnek. Nem muszáj nekem ezen megütközni. Szeretném látni az öcsémet, hol van?
– Eredj be az anyád szobájába, ott van, anyáddal beszélget – azt mondja –, mert anyád még a gyermekágyát fekszi, de a fiú már jár a világban.
Bemegy a fiú, látja, hogy ott ül egy hét ország királya az asztal mellett, eszébe sem jutott, hogy az lenne az ő öccse. Azt mondja neki:
– Jó szerencsével, felséges királyatyám, engedelmet kérek, azért nem kopogtattam, mert az anyám szobájába jöttem.
– Ne mondd nekem, bátyám, hogy felséges királyatyám! Ha király vagyok is, de azért neked csak az öcséd vagyok – azt mondja –, azóta születtem, amióta te a harctéren vagy.
– Hát akkor letérdelek és hálát adok az Istennek, hogy nekem milyen kedves testvért teremtett, mialatt én a harctéren voltam. Apám megkérdezte, hagy haragszom-e az öcsémre, amiért a koronát elragadta. Dehogy haragszom, inkább örülök, hogy a Jóisten ilyen nagy áldást hozott a házunkra, ilyen szép testvért adott, aki hét-nyolc napos korában olyan, mint egy huszonegy-huszonkét éves fiatal király. Királyságra termettél, illik a fejedbe a korona, kedves egy öcsém! Mondd el nekem hamarjában, hogy rendelkezel az én életem sorával?
– Kedves egy bátyám! Van itt egy lány, a kútmester lánya, Julcsának híják. Az apám azt ígérte neki, hogy te elveszed feleségül.
– Bajos dolog, öcsém, mert én már jegyet váltottam a babérkirály lányával, hogy őt fogom elvenni. A kútmester lányát meg sose láttam, azt se tudom róla, megérdemli-e, hogy a király menye legyen.
– Kedves bátyám, behívom a lányt, nézd meg! Ha nem tetszik, nem muszáj elvenned, de megmondom előre, nála szebbet sehol a világon nem találsz.
Kiment a kis kereszteletlen király, mert még nem volt megkeresztelve, várták haza a keresztelőre a bátyját.
– Gyere csak be, Julcsa – azt mondja –, itthon van a vőlegényed, aki téged soha nem látott. Már dicsértelek neki, hogy milyen szép vagy.
Julcsa benyitott az ajtón. A király idősebbik fiának, akit Ferdináncnak hívtak, elállt a lélegzete, amikor a kútmester lányának, Julcsának a szeme közé nézett. Felállott, lekapta ujjáról az aranygyűrűt, a Julcsa ujjára húzta. Azt mondta:
– Te leszel az én hitvestársam, míg élek a világon! Kedves öcsém, meg vagyok elégedve a választásotokkal. Neked mi az óhajod?
– Nézd, én már jól benne vagyok az időben, lassan lejár a kilencedik napom, és még nem vagyok megkeresztelve. Hívjatok keresztapát, keresztanyát, papot, és kereszteljetek meg! Mert kereszteletlenül nem illik a fejembe a korona!
– Azon ne múljon, kedves öcsém! Itt a menyasszonyom, a kútmester lánya, Julcsa, ő lesz a keresztanyád, én pedig, mint bátyád, keresztapád leszek.
Hozták a papot, és megüttették a hét ország dobját, hogy gyülekezzenek össze hercegek, grófok, nagy kalapú tótok, hányt-vetett cigánylegények, mert a királynál keresztelő van, és a világi banda menjen a keresztelőbe a keresztelőt elhúzni.
Összegyülekeztek királyok, hercegek, grófok, nagy kalapú tótok, hányt-vetett cigánylegények, és sütöttek-főztek, mint egy lakodalomban. Javában állt a keresztelő. És egyszer jött egy fekete levél a királynak, hogy megbukott a hadserege. A kis csecsemőgyermek, az új király, azt mondta:
– Két órán belül lent leszek a fronton. A katonáknak mondjátok meg, valamennyien jöjjenek haza, mert én egymagam fogom az ellenséget kiverni az országunkból!
A bátyja elkapta a karját. Azt mondta neki:
– Még meg se kereszteltünk, és máris ilyeneket üzensz te egy olyan királynak, akinek annyi a katonája, mint fűszál a réten? Azt hiszed, elbírsz velük egymagad? Csak fölbosszantod, még jobban gerjeszted a tüzet, kedves öcsém, ha ilyeneket üzengetsz neki.
– Ne félts te engem! Van annyi erőm, hogy legyőzzem a számtalan katonáját, még fegyvert sem kell használnom, bottal verem le őket!
Kihirdették, hogy az összes katonaság térjen haza az országba, majd az új király lemegy a frontra és elbánik az ellenséggel, még fegyvert sem visz, mert nem látja érdemesnek, hiszen ő, aki most lett megkoronázva és megkeresztelve, bottal is kizavarja az ellenséget az országából. Amikor az ellenséges király meghallotta, hogy mit üzent neki a most született új király, azt mondta:
– Most már meg nem állok, ameddig keresztül nem gázolok az egész országon!
A katonaság hazament. Az ellenség nyomult befele, egy erdő széléhez értek. Az új király csináltatott magának egy öntöttvas buzogányt, hetven méter hosszút, tizennégy mázsa volt a súlya. Odaállott az erő szélére, a hetvenméteres buzogányt felemelte, és megfenyegette az ellenséget.
– Álljatok meg, ha kedves az életetek, mert ha nem, ez a buzogány jár a végetekre!
A király annál jobban kiabált a katonáknak:
– Hurrá! Rajta! Öljétek meg, csak nem fogunk egyetlen embertől megszaladni!
De bizony, ahogy jöttek a katonák, úgy hullottak ezrivel. Forgatta a buzogányt, két óra sem kellett neki, a teljes hadsereget romba döntötte, a királyt foglyul ejtette és hazavitte. A pincében láncra kötötte, és áztatott kenyérhajjal összegyúrt kolompért adott neki enni, mint a disznót, úgy etette, vályúból, azért, mert nem fogadta meg a szavát. Ennek az ellenséges királynak volt egy igen tehetséges lánya. Elment a királyhoz.
– Felséges király! Nem kérek egyebet, legyen tiéd az országunk, csak az apámat engedd el! Ha bármi bajod vagy bántódásod lenne, segítségedre fogok sietni, mert tudd meg, hogy te vagy ugyan a világ legerősebbike, de a legtudományosabbja én vagyok!
– Hadd nézzek a szemed közé, hisz nekem még nincsen szeretőm, ha megszeretlek, feleségül veszlek, hadd legyen egy pár a világ legerősebb embere és a világ legtudományosabb nője!
A szeme közé nézett a király, és megtetszett neki a lány. Az apósáról rögtön levetette a láncot, felhívatta, és királyi asztalához ültette.
– Te leszel az apósom, mert megszerettem a lányodat, visszaadom az országodat, legyél a királya! A lemészárolt embereidet nem tudom feleleveníteni, igaz, ha tudnám se tenném. Eredj haza, a lányod pedig mától kezdve itt marad!
A király csak annyit válaszolt:
– Örülök, hogy a felséges király megbocsát nekem, és a lányomat feleségül veszi. De ezt csak rosszféle lányokkal szokták megtenni, hogy egyszer meglátják, és mindjárt ott fogják. Engedje velem haza a lányomat, és jöjjön el érte hintóval! Kérje meg a kezét, és úgy hozza el.
– Jól van! Elengedem a lányodat, de haza is kísérem, mert nem tudok sokáig meglenni nélküle, és nem akarok azon töprenkedni, hogy nem történt-e valami bajotok az úton.
Hazakísérte a lányt. Ahogy hazaértek, rögtön jegyet váltottak. Megüttették a hét ország dobját. Összegyülekeztek hercegek, grófok, nagy kalapú tótok, hányt-vetett cigánylegények. Megülték a királyi lakodalmat, a menyasszonyt hintóra ültette, hazahozta. Máig is élnek boldogul, ha még nem haltak meg.
