Képzelt riport Tamás apostollal

Riporterünk nemrég megkereste Tamás apostolt, hogy megkérdezze a föltámadt Jézussal való találkozásáról.

Kedves Tamás apostol! Ne haragudjon, de mi magunk között csak úgy hívjuk Önt, hogy a „Hitetlen” Tamás.

Tudom. Nem haragszom, de higgye el, sohasem voltam hitetlen. Vallásos családban nőttem föl, naponta olvastam a Bibliát (az ószövetségit). Attól kezdve, hogy Jézus meghívott tanítványának természetesen a hitem is átalakult.

De úgy olvassuk a János evangéliumban, hogy amikor Jézus megjelent az apostoloknak húsvétvasárnap, és ezt elmondták Önnek, akkor nem akarta ezt elhinni, sőt a szemével és a kezével is meg akart erről győződni.

Akkor azt is tudja, hogy a melléknevem az, hogy „Iker”. Sokan még ma is így hívnak.

Honnan kapta ezt a melléknevet?

Hát onnan, hogy van egy ikertestvérem, akivel úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás. Gyerekkorunkban néha még anyánk is összekevert, ha nem figyelt eléggé. Képzelheti, hogy idegenek mennyire. Ezt gyakran ki is használtuk. Micsoda jó bulik voltak!

Az ikertestvérét nem hívta meg az Úr?

Amikor először találkoztam Jézussal, a testvérem nem volt ott. Én említettem Neki, hogy van egy ikertestvérem, akivel gyerekkorunk óta mindig mindent együtt csinálunk, de Ő azt mondta: Tamás, én téged hívtalak! És ezt úgy mondta, hogy éreztem, ezt többé nem hozhatom szóba. De gondolhatja, hogy mennyire hiányzott a testvérem, akivel attól kezdve alig találkoztunk.

Térjünk vissza az eredeti kérdésünkhöz. Miért akarta ellenőrizni a többiek beszámolóját?

Éppen azért, amit a testvéremmel való kapcsolatomról mondtam. Hátha Jézusnak is volt egy ikertestvére, akiről nem beszélt. Vagy egy Hozzá nagyon hasonló ember jelent meg nekik. Ilyen fontos dologban nem szabad tévedni!

De megmutatta nekik a sebeit!

De csak megmutatta! A sebek festve is lehettek.

Aztán mi történt?

Nyolc nap múlva együtt voltunk (az is vasárnap volt). Őszintén szólva eléggé féltünk, hogy mi is az Ő sorsára jutunk, ezért gondosan bezártunk mindent. De egyszerre csak ott volt köztünk, közénk lépett (és nem „belépett”, - ahogy az önök liturgikus könyvében van - hiszen már ott volt) és egyenesen hozzám fordult, hogy csak bátran tegyem az ujjamat az oldalsebébe, és győződjek meg arról, hogy az bizony valódi lándzsával ütött seb, nem odafestett.

És odatette a kezét?

Nem. Minek is tettem volna oda?

Tényleg, nem is azt mondta, hogy „Én Jézusom!”, hanem azt, hogy „Én Uram, én Istenem!” De miért?

Látja, ez a lényeg. A felismerés, hogy ki Jézus! Hogy Ő Isten.

Erre miből jött rá?

Jézus két megjelenése (a húsvéti és az egy héttel későbbi) között senki sem találkozott vele, hogy „árulkodhatott” volna Neki, hogy mi az én problémám. Mégis tudta. Tudta, amit csak Isten tudhatott.

De Ő azt mondta: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.”

Megint ki kell javítanom a liturgikus fordítást. Nem mondta - hanem kérdezte! „Azért hiszel, Tamás, mert láttál engem?…” Nem, nem azért. Hogy Ő Isten, azt senki a szemével nem láthatja, de hit többet lát, mint a szem. A szemünk becsaphat, de Jézus soha. A látásból sosem születik hit, de a hit többet lát, mint a szem. Én akkor azt is láttam, hogy Jézus pont olyan, mint az ikertestvérem. Az ikertestvérem meg olyan, mint Jézus. De Jézus minden emberrel is azonos.

Kedves Tamás! Soha többé nem mondom Önre, hogy „Hitetlen”, és tiltakozni is fogok, ha másoktól ezt hallom. Bár mindnyájan úgy tudnánk hinni, mint Ön!

Ezért mentem Indiába, hol most is élnek „Tamás-keresztények”, akiket azért neveznek így, mert az én igehirdetésem által lettek Jézus tanítványaivá. Pedig én sem tudtam „megmutatni” nekik a Föltámadottat.

Akkor miért hitték el?

Csak az Úr és az Ő Szentlelke tud hitet kelteni. De a tanúságtevőkre, akikben Jézus működik, szükség van, amint apostoltársam, Pál írja: „Hogyan higgyenek, ha nem hallják?”

Köszönöm a beszélgetést!

Tóth József ötlete alapján