Egyszer régen, amikor az embereknek még császáruk volt és a lovak is gondolkoztak – akkoriban még az állatok is járhattak iskolába. Az iskolarendszerük egyfajta egységes iskolát ismert: végül is minden tanuló egyformán állat volt. Éppen ezért az egységes, általános érvényű tantervükben a tantárgyak elsajátítását (futás, úszás, fáramászás, repülés) minden állat számára kötelezővé tették.
Minden állatnak mind a négy tantárgyat tanulnia kellett az általános műveltség elérése érdekében. Minden osztályban ügyeltek arra, hogy a tanulók azonos életkorúak legyenek, és minden osztályban minden állatból, mindkét nemből egyformán legyenek tanulók.
Volt egyszer egy osztály. Osztályfőnökük egy csaknem nyugdíjas korú, lógó hasú sertés volt, aki elméletben mind a négy tantárgyból kiváló volt, a gyakorlati képzésben azonban semmilyen motivációs ingert nem jelentett tanulóinak.
A kacsa kiválóan úszott, ami osztályfőnökét kezdetben igen megörvendeztette. Repülésből azonban csak átlagos volt a teljesítménye; futásból és mászásból pedig szinte reménytelennek tűnt. A futásból és mászásból kapott rettentően gyenge osztályzatok miatt a kacsát felmentették az úszás órák látogatása alól, hogy több ideje maradjon a felzárkóztató gyakorlásra futásból és mászásból. Mivel így sem sikerült a minimális követelményszintnek megfelelnie, ezért külön korrepetálásra is kellett járnia a tanítási időn kívül. Így a kacsa a futástól megviselt lábaival végül az úszásban is csak átlagos teljesítményt tudott nyújtani. Ám az átlagos teljesítmény teljesen elfogadott volt az iskolában, ezért senki sem aggódott emiatt. Kivéve a kacsát és a kacsaszülőket.
A nyúl volt a legjobb futó az osztályban, azonban idegösszeomlást kapott a sok úszólecke miatt.
Mászásból egyértelműen osztályelső volt a mókus. Repülési órái azonban mindig katasztrofálisan végződtek, mert a tanár a mókus kiinduló helyzetét a repülési feladatokhoz mindig a földön adta meg a fa teteje helyett. A folyamatos túlterhelés miatt a mókusnak izomláza, majd krónikus izületi gyulladása lett, így legerősebb tantárgyából, a mászásból is csak hármasokat, futásból pedig csak egyeseket kapott.
A sas magatartási zavarokkal küzdő, problémás tanuló volt, akit szigorúan kellett fegyelmezni. Bár mászásban mindenkit megelőzve, elsőnek jutott a fa tetejére, mégis renitensnek számított, hiszen a számára kézenfekvőbb módszert, a repülést választotta a feladat megoldására.
A nyúl helyett, aki idegösszeomlása miatt idő előtt távozni kényszerült, a prérikutya szülők akarták beíratni fiúgyermeküket. Elkésett szándékukat ne rójuk fel nekik, hiszen a prérikutyák sok időt töltenek a föld alatti odújukban, így későn értesültek csak arról, hogy mi történik a föld felett. Amikor azonban megtudták, hogy a tantervben az üregásás nem szerepel, a mormotákkal és az ürgékkel közösen magániskolát nyitottak.
A tanév végén, mint az iskola legjobb tanulója, egy abnormális angolna – aki viszonylag jól úszott, egy kicsit tudott mászni, futni, repülni is – kapta a megtisztelő feladatot: a tanévzáró ünnepélyen elmondhatta a búcsúbeszédet.
(Ismeretlen eredetű írás részletes átdolgozása. Kézirat. Átdolgozta: Franziska Schaeffer, Berlin, l998. Magyar nyelvre fordította: Márkus Eszter, Budapest, 1998)
