Valamikor régen, élt egy derék szegény ember. Olyannyira derék volt, hogy híre az egész országban elterjedt. Még a király fülébe is eljutott.
Nosza, több se kellett, hívatta is nyomban a szegény embert, aki uralkodója hívására azonnal fel is kerekedett.
Ez is bizonyítja mennyire derék volt.
Messze lakott a királyi udvartól, így hát gyalogszerrel vágott neki a hosszú útnak. Egyszer csak elérkezett egy nagy vízhez. Belévetette magát, és úszni kezdett. Akkoriban éltek még lóhalak arrafelé. A lóhoz semmi közük nem volt, de hát, mint tudjuk a lótetű sincs másképp ugyanezzel.
Egy ilyen hatalmas állat azonnal be is kapta a szegény embert, és vadul úszni kezdett vele.
Meg kell jegyeznünk ezen a ponton, hogy ezeknek az állatoknak nagy, üreges áluk volt. Derék szegény-emberünk gyorsan belecsusszant az álüregbe, hogy a víziszörny ne tudja lenyelni. A lóhal megelégelte a szegény ember hiábavaló cipelését, úgyhogy a partra úszott és kitátotta hatalmas száját. A derék szegény ember kiugrott, és – lássatok csodát – éppen a király palotájánál találta magát. Sietett is a trónterembe uralkodójához, hogy elmesélje csodálatos utazását.
Azóta is mondják az emberek, ha sietve érkeznek valahová: Lóhal álában siettem hozzád.
