Song Offerings

Áldozati énekek

THOU hast made me endless, such is thy pleasure. This frail vessel thou emptiest again and again, and fillest it ever with fresh life.

This little flute of a reed thou hast carried over hills and dales, and hast breathed through it melodies eternally new.

At the immortal touch of thy hands my little heart loses its limits in joy and gives birth to utterance ineffable.

Thy infinite gifts come to me only on these very small hands of mine Ages pass, and still thou pourest, and still there is room to fill.

Te tettél végtelenné engem. Néked telik ilyenben kedved. Ezt a törékeny edényt te üríted ki újra meg újra és te töltöd meg mindig friss élettel.

Ezt a kicsi nádfurulyát te vitted hegyen-völgyön át magaddal, s belőle leheleted örökké új melódiákat fakasztott.

Kezednek halhatatlan érintésére kicsiny szívem gyönyörűségében felejti, hogy korlátai vannak, s kimondhatatlan mondanivalók keletkeznek benne.

Mérhetetlen adományaid csakis ezen az én igen kicsiny kezemen át juthatnak hozzám. Évszázadok telnek-múlnak, s te csak egyre töltögetsz, s mégis van hely, hova töltögess.

WHEN thou commandest me to sing it seems that my heart would break with pride; and I look to thy face, and tears come to my eyes.

All that is harsh and dissonant in my life melts into one sweet harmony - and my adoration spreads wings like a glad bird on its flight across the sea.

I know thou takest pleasure in my singing. I know that only as a singer I come before thy presence.

I touch by the edge of the far spreading wing of my song thy feet which I could never aspire to reach.

Drunk with the joy of singing I forget myself and call thee friend who art my lord.

Amikor parancsodat hallom, hogy énekeljek, szívem szinte megszakad büszke örömében: nézek arcodba s könnyek jönnek szemembe.

Mindaz, ami életemben kemény és disszonáns, édes harmóniába olvad, imádatom szétterjeszti szárnyait, mint egy örömtől ittas madár, mikor a tengeren átröpül.

Tudom, hogy örömöd telik az énekemben: tudom, hogy csakis mert dalnok vagyok, juthatok színed elé.

Énekem messze szétterjesztett szárnya szélével megérintem lábadat, melyhez elérni soha nem is törekedhetnék.

Megittasulva a dalolás gyönyörűségétől, megfeledkezem önmagamról s barátomnak nevezlek téged, ki uram vagy.

I KNOW not how thou singest, my master! I ever listen in silent amazement.

The light of thy music illumines the world. The life breath of thy music runs from sky to sky. The holy stream of thy music breaks through all stony obstacles and rushes on.

My heart longs to join in thy song, but vainly struggles for a voice. I would speak, but speech breaks not into song, and I cry out baffled. Ah, thou hast made my heart captive in the endless meshes of thy music, my master!

Nem tudom, hogyan énekelsz te, én mesterem! Csendes ámulattal csak hallgatom, hallgatom egyre.

A te zenédnek fénye bevilágítja a világot. A te zenédnek éltető lehelete égről égre árad. A te zenédnek szent folyama áttör minden kőtorlaszon és zúgva rohan előre.

Szívem úgy vágyódik rá, hogy belekapcsolódjék énekedbe, de hasztalan küszködik, hogy hangot adjon. Beszélni szeretnék, de a beszéd nem kényszeríthető bele az ének formájába, s hiábavaló erőlködésemben felsírok. Ó, én mesterem, zenédnek végtelen hálószemeivel befogtad, rabul ejtetted szívem!

LIFE of my life, I shall ever try to keep my body pure, knowing that thy living touch is upon all my limbs.

I shall ever try to keep all untruths out from my thoughts, knowing that thou art that truth which has kindled the light of reason in my mind.

I shall ever try to drive all evils away from my heart and keep my love in flower, knowing that thou hast thy seat in the inmost shrine of my heart.

And it shall be my endeavour to reveal thee in my actions, knowing it is thy power gives me strength to act.

Ó, életemnek élete, mindig igyekezni fogok, hogy tisztán tartsam testemet, mert tudom, hogy tagjaimon éltető leheletednek varázsa árad el.

Mindig igyekezni fogok, hogy mindent, ami hazug, távol tartsak gondolatvilágomtól, mert tudom, hogy te vagy az igazság, ki meggyújtottad lelkemben az értelem világosságát.

Mindig igyekezni fogok, hogy elhessegessek szívemtől minden rosszat s virágzásban tartsam szeretetemet, mert tudom, hogy szívem legbenső szentélyében te trónolsz.

És törekvésem lesz, hogy minden cselekedetemben a te képedet tükrözzem, mert tudom, hogy a te hatalmad az, mely nékem erőt ad a cselekvésre.

I ASK for a moment's indulgence to sit by thy side. The works that I have in hand I will finish afterwards.

Away from the sight of thy face my heart knows no rest nor respite, and my work becomes an endless toil in a shoreless sea of toil.

To-day the summer has come at my window with its sighs and murmurs; and the bees are plying their minstrelsy at the court of the flowering grove.

Now it is time to sit quiet, face to face with thee, and to sing dedication of life in this silent and overflowing leisure.

Egy pillanatig csak, kérlek, tűrj meg itt magad mellett. A munkát, mely éppen kezemben van, bevégzem majd azután.

Távol színed látásától, lelkem nem ismer nyugalmat vagy megpihenést, és munkám végeszakadatlan küszködés lesz csak a fáradalmak parttalan tengerében.

Ma odalépett ablakomhoz a nyár - zsongó zenéjével, sóhajaival; a méhek szerelmes dalaikat döngicsélik a virágos berek térein.

Most itt az idő, hogy csendesen üljek, szemtől szemben véled, s az élet Istennek ajánlásáról énekeljek ebben a csöndes, szent, egész lelkemen eláradó semmittevésben.

PLUCK this little flower and take it, delay not! I fear lest it droop and drop into the dust.

It may not find a place in thy garland, but honour it with a touch of pain from thy hand and pluck it. I fear lest the day end before I am aware, and the time of offering go by.

Though its colour be not deep and its smell be faint, use this flower in thy service and pluck it while there is time.

Tépd le ezt a kicsi virágot, ne késs és vidd magaddal! Másként - attól félek - hervadtan lekonyul s porba hull.

Talán nem lesz koszorúdban hely számára, mégis tiszteld meg őt kezednek fájó érintésével és szakítsd le! Másként - attól félek - lemegy a nap, mielőtt még észrevenném s az áldozat ideje elmúlik.

Ha nem is dússötét a színe, ha gyönge is az illata, használd föl mégis szolgálatodban és tépd le, amíg nem késő!

My song has put off her adornments. She has no pride of dress and decoration. Ornaments would mar our union; They would come between thee and me; their jingling would drown thy whispers.

My poet's vanity dies in shame before thy sight. O master poet, I have sat down at thy feet. Only let me make my life simple and straight, like a flute of reed for thee to fill with music.

Énekem lerakta magáról ékességeit. Nem büszkélkedik már szép ruhával, cicomával. A díszek csak akadályoznák egyesülésünket, csak beékelnék magukat kettőnk közé, haszontalan csilingelésük csak elfojtaná a te suttogásodat.

Költőszívem kevélysége meghal szégyenében színed előtt. Ó, költő, mesterem, íme leültem lábaidhoz. Csak azt engedd, hogy életemet egyszerűvé s egyenessé tegyem; nádfurulyává, mely arra való, hogy te töltsd meg zengő muzsikával!

THE child who is decked with prince's robes and who has jewelled chains round his neck loses all pleasure in his play; his dress hampers him at every step.

In fear that it may be frayed, or stained with dust he keeps himself from the world, and is afraid even to move.

Mother, it is no gain, thy bondage of finery, if it keep one shut off from the healthful dust of the earth, if it rob one of the right of entrance to the great fair of common human life.

A gyermek fejedelmi öltözékben, nyakán drágaköves lánccal - semmi örömet nem lel többé a játékban; ruhája feszélyezi minden lépését.

Attól fél, hogy koptatja vagy beporolja, s ezért távoltartja magát a világtól: szinte mozdulni sem mer.

Anya! Semmi haszon nincs pompás díszeidnek e rabszolgajármából, ha ez csak elzár a föld áldásos porától s ha csak elveszi a jogot, hogy beléphessünk a közös emberi élet nagy vásárterére.

O FOOL, to try to carry thyself upon thy own shoulders! O beggar, to come to beg at thy own door!

Leave all thy burdens on his hands who can bear all, and never look behind in regret.

Thy desire at once puts out the light from the lamp it touches with its breath. It is unholy - take not thy gifts through its unclean hands. Accept only what is offered by sacred love.

Balga, te, ki magad vállain akarod vinni saját magad terhét! Koldus, te, ki saját ajtódhoz mégy könyöradományért!

Hagyd ott összes terhedet annak kezében, ki mindent elbír, és soha sajnálkozó pillantást utána ne vess!

Szenvedélyes vágyad egyszeriben kioltja a lámpa fényét, melyet leheletével érint. Szentségtelen az, ne vedd át ajándékaidat tisztátalan kezéből! Csak azt fogadd el, amit szent szeretet kínál!

HERE is thy footstool and there rest thy feet where live the poorest, and lowliest, and lost.

When I try to bow to thee, my obeisance cannot reach down to the depth where thy feet rest among the poorest, and lowliest, and lost.

Pride can never approach to where thou walkest in the clothes of the humble among the poorest, and lowliest, and lost.

My heart can never find its way to where thou keepest company with the companionless among the poorest, the lowliest, and the lost.

Itt van a zsámolyod, itt pihen rajta lábad, hol a legszegényebbek, a legnyomorultabbak s az elveszettek élnek.

Ha le akarok hajolni hozzád, az én meghajlásom le nem érhet azokba a mélységekbe, hol lábad pihen a legszegényebbek, legnyomorultabbak s az elveszettek között.

Büszkeség soha nem juthat közel oda, ahol te jársz-kelsz az alázatosak ruhájában, a legszegényebbek, legnyomorultabbak s az elveszettek között.

Szívem soha nem találhatja meg útját oda, ahol te tartasz barátságot a baráttalanokkal, a legszegényebbek, legnyomorultabbak s az elveszettek között.

LEAVE this chanting and singing and telling of beads! Whom dost thou worship in this lonely dark corner of a temple with doors all shut? Open thine eyes and see thy God is not before thee!

He is there where the tiller is tilling the hard ground and where the pathmaker is breaking stones. He is with them in sun and in shower, and his garment is covered with dust. Put off thy holy mantle and even like him come down on the dusty soil!

Deliverance? Where is this deliverance to be found? Our master himself has joyfully taken upon him the bonds of creation; he is bound with us all for ever.

Come out of thy meditations and leave aside thy flowers and incense! What harm is there if thy clothes become tattered and stained? Meet him and stand by him in toil and in sweat of thy brow.

Hagyd abba a csengő, zengő énekeket s az imák morzsolását! Kit imádsz a csukott ajtajú templom magányos sötét zugában? Nyisd föl szemedet és lásd, hogy a te Istened nem áll előtted!

Ott van ő, hol a szántóvető szántja a kemény földet, hol az utcakövezők törik a köveket. Ha nap süt, ha zápor esik, velük van ő, s ruhája porlepett. Tedd le ünnepi szent palástodat, s éppen úgy, mint ő, szállj le te is a poros földre!

Megváltás? Hol található e megváltás? A mi Mesterünk örömmel vette magára a teremtés nyűgös kötelékeit. Velünk mindnyájunkkal össze van ő kötve mindörökre.

Hagyd abba hát az üres elmélkedést! Tégy félre virágot és tömjént! Mi baj, ha ruhád rongyos és foltos lesz? Menj elébe az úton s állj mellette a mindennapi küszködésben, arcodnak verítékében!

THE TIME that my journey takes is long and the way of it long.

I came out on the chariot of the first gleam of light, and pursued my voyage through the wildernesses of wolds leaving my track on many a star and planet

It is the most distant course that comes nearest to thyself, and that training is the most intricate which leads to the utter simplicity of a tune.

The traveller has to knock at every alien door to come to his own, and one has to wander through all the outer worlds to reach the innermost shrine at the end.

My eyes strayed far and wide before I shut them and said " Here art thou!"

The question and the cry "Oh where? " melt into tears of a thousand streams and deluge the world with the flood of the assurance "I am!"

Hosszú idő kell utazásomhoz. Hosszú az út is.

Elindultam az első fénysugár kocsiján, folytattam utam világok sivatag pusztaságain át s otthagytam lábam nyomát nem egy álló- és bolygócsillagon.

A leghosszabb út az, amelyen az ember legközelebb jut önmagához; s a legbonyolultabb gyakorlat, mely egy hang legtökéletesebb egyszerűségéhez vezet.

A vándornak előbb minden idegen ajtón kopogtatnia kell, amíg elér a sajátjához, s az egész külső világot be kell barangolnunk, hogy végül eljuthassunk szívünk legbensőbb szentélyéhez.

Szemem mindenfelé elkalandozott, mielőtt becsuktam és mondtam: "Itt vagy te!"

A kérdés és a kétségbeesett "Ó hol?" kiáltás ezer könnyfolyamba olvad fel s elönti a világot a biztos hit hatalmas árjával: "Vagyok!"

THE song that I came to sing remains unsung to this day.

I have spent my days in stringing and in unstringing my instrument.

The time has not come true, the words have not been rightly set; only there is the agony of wishing in my heart.

The blossom has not opened; only the wind is sighing by.

I have not seen his face, nor have I listened to his voice; only I have heard his gentle footsteps from the road before my house.

The livelong day has passed in spreading his seat on the floor; but the lamp has not been lit and I cannot ask him into my house.

I live in the hope of meeting with him; but this meeting is not yet.

Az ének, melynek eléneklésére idejöttem, mindmáig elénekeletlen.

Napjaimat eltöltém azzal, hogy a húrokat ráfeszítettem hangszeremre, aztán megint leszedtem róla.

Az idő még nem jött el, megfelelő szavakra még nem leltem, csak a vágy kínozza szívemet.

A bimbó még nem pattant fel; csak a szél sóhajt el mellette.

Nem láttam arcát, nem hallgattam figyelve szavát, csak halk lépteinek neszét hallottam meg az úton a házam előtt.

Az egész áldott nap eltelt azzal, hogy pihenőhelyét készítettem el a földön, de a lámpa még nincs meggyújtva, s így nem kérhetem, hogy betérjen házamba.

Életemet a remény táplálja, hogy találkozom majd vele, de e találkozás ideje még nem érkezett el.

MY desires are many and my cry is pitiful, but ever didst thou save me by hard refusals; and this strong mercy has been wrought into my life through and through.

Day by day thou art making me worthy of the simple, great gifts that thou gavest to me unasked-this sky and the light, this body and the life and the mind - saving me from perils of overmuch desire.

There are times when I languidly linger and times when I awaken and hurry in search of my goal; but cruelly thou hidest thyself from before me.

Day by day thou art making me worthy of thy full acceptance by refusing me ever and anon, saving me from perils of weak, uncertain desire.

Sok a vágyam, keserves a panaszom, de még mindig megóvtál azzal, hogy keményen megtagadtad kérésem. Ennek a te szigorú kegyelmednek vasszálai át- meg átszövik életemet.

Nap nap mellett méltatsz egyszerű fenséges ajándékokra, melyeket kéretlenül adtál meg: ez az égbolt és a napfény, ez a test, az élet s a lélek, s közben megóvsz a mértéktelen vágyak veszedelmétől.

Vannak napok, mikor bágyadtan csak vesztegelek; és vannak mások, mikor magamra eszmélek és szorgos buzgón törtetek célom felé, de te könyörtelenül csak elrejtőzöl előlem.

Nap nap mellett érdemesítesz, hogy a magad teljességében fogadjalak be, azáltal, hogy újra meg újra elutasítasz kérelmemmel s így megóvsz a semmis, bizonytalan vágyak sok veszedelmétől.

I AM here to sing thee songs. In this hall of thine I have a corner seat.

In thy world I have no work to do; my useless life can only break out in tunes without a purpose.

When the hour strikes for thy silent worship at the dark temple of midnight, command me, my master, to stand before thee to sing.

When in the morning air the golden harp is tuned, honour me, commanding my presence.

Azért vagyok itt, hogy néked dalokat zengjek. Nagy csarnokodban egy szerény hely a sarokban az enyém.

Teremtett világodban nincs számomra munka. Hasznavehetetlen életem csak céltalan, szeszélyes hangokban tud megnyilatkozni.

Ha üt az óra, hogy az éjfél sötét templomában megkezdődjék istenséged csendes imádata, parancsold meg, uram, hogy éneklésre készen eléd álljak!

Ha a hajnali levegőben fel van már hangolva az aranyhárfa, tisztelj meg parancsoddal, hogy előtted megjelenjek!

I HAVE had my invitation to this world's festival, and thus my life has been blessed. My eyes have seen and my ears have heard.

It was my part at this feast to play upon my instrument, and I have done all I could.

Now, I ask, has the time come at last when I may go in and see thy face and offer thee my silent salutation?

Én kaptam meghívót e világ nagy ünnepélyére, s így életem áldott. Szemeim láttak, füleim hallottak.

Az ünnepségen a dolgom az volt, hogy játsszam a hangszeremen, s én meg is tettem mindent, mi csak tőlem telt.

Most, kérdem, eljött-e végre az idő, mikor beléphetek? Nézhetlek-e színről színre s lábad elé rakhatom-e néma hódolatomat?

I AM only waiting for love to give myself up at last into his hands. That is why it is so late and why I have been guilty of such omissions.

They come with their laws and their codes to bind me fast; but I evade them ever, for I am only waiting for love to give myself up at last into his hands.

People blame me and call me heedless; I doubt not they are right in their blame.

The market day is over and work is all done for the busy. Those who came to call me in vain have gone back in anger. I am only waiting for love to give myself up at last into his hands.

Csak szeretetre várok, hogy aztán végre kezébe adjam magam. Ezért lett oly késő, s ezért terhel ilyen mulasztásoknak bűne.

Az emberek jönnek írásaikkal, törvénykönyveikkel, hogy szorosan megkössenek, én azonban mindig kisiklom kezeik közül, mert csak szeretetem ébredésére várok, hogy aztán végre kezébe adjam magam.

Az emberek gáncsolnak, nemtörődömséggel vádolnak; s kétségtelenül igazuk is van, ha pirongatnak.

A vasárnapnak vége van, s a szorgos üzletemberek számára vége minden munkának. Azok, kik hiába hívtak, nagy bosszúsan már visszamentek. Csak szeretetem ébredésére várok, hogy magamat aztán végleg kezébe adjam.

CLOUDS heap upon clouds and it darkens. Ah, love, why dost thou let me wait outside at the door all alone?

In the busy moments of the noontide work I am with the crowd, but on this dark lonely day is only for thee that I hope.

If thou showest me not thy face, if thou leavest me wholly aside, I know not how I am to pass these long, rainy hours.

I keep gazing on the far away gloom of the sky, and my heart wanders wailing with the restless wind.

Felhők felhőkre tornyosulnak, sötétedik. Ó, szerelmem, mért várakoztatsz itt kint az ajtódnál egészen egyedül?

A déli idő dologtól izzadó perceiben én is ott állok a tülekedő, szorgos tömegben, de e sötét, magányos napon csak benned van minden reményem.

Ha nem mutatkozol, ha itt hagysz, ügyet se vetve rám, nem tudom, hogy fogom eltölteni ezeket a hosszú esős órákat.

Csak nézem mozdulatlanul az ég messze sötétjét, és szívem - "síró panaszával" - együtt kóborol a nyugtalan széllel.

IF thou speakest not I will fill my heart with thy silence and endure it. I will keep still and wait like the night with starry vigil and its head bent low with patience.

The morning will surely come, the darkness will vanish, and thy voice pour down in golden streams breaking through the sky.

Then thy words will take wing in songs from every one of my birds, nests, and thy melodies will break forth in flowers in all my forest groves.

Ha te nem szólsz hozzám, némaságoddal töltöm meg a lelkem, s elviselem ezt is. Csendben maradok s várakozom, példát véve az éjszakáról, mely csillagfény mellett ünnepvárva virraszt, s fejét türelmesen, mélyen lehajtja.

A reggel egész bizonyosan meg fog jönni, a sötétség el fog oszlani, hangod aranyos árja az egeken áthatol és leözönlik ránk.

S akkor a te szavaid kapnak szárnyra, s minden madárfészekből felhangzó dalokban s erdő, berek virágaiban a te melódiáid törnek elő.

ON the day when the lotus bloomed, alas my mind was straying, and I knew it not. My basket was empty and the flower remained unheeded.

Only now and again a sadness fell upon me, and I started up from my dream and felt a sweet trace of a strange fragrance in the south wind.

That vague sweetness made my heart ache with longing and it seemed to me that it was the eager breath of the summer seeking for its completion.

I knew not then that it was so near, that it was mine, and that this perfect sweetness had blossomed in the depth of my own heart.

Aznap, mikor a lótusz virágba szökkent - ó jaj -, gondolataim szórakozottan kalandoztak erre-arra, s nem vettem észre. Kosaram üres volt, s a virág meglátatlan, a szárán maradt.

Néha-néha elfogott valami szomorúság. Felriadtam álmodozásomból, s a déli szélben még éreztem egy sajátságos varázsú édes illat nyomát.

Ez a meghatározhatatlan édes érzés belopta szívembe a vágyódás fájdalmát. Így tetszett, a nyár mohó, forró lehelete ez, mely beteljesedését keresi.

És nem vettem észre, hogy oly közel van, hogy az enyém, hogy a saját szívem mélyén virágzott ki ez a fölülmúlhatatlanul édes érzés.

I MUST launch out my boat. The languid hours pass by on the shore - Alas for me!

The spring has done its flowering and taken leave. And now with the burden of faded futile flowers I wait and linger.

The waves have become clamorous, and upon the bank in the shady lane the yellow leaves flutter and fall.

What emptiness do you gaze upon! Do you not feel a thrill passing through the air with the notes of the far away song floating from the other shore?

A vízre kell már bocsátanom csónakomat. A parton csak múlnak tétlenül az órák. Ó, jaj nekem!

A tavasz elvégezte a virágszórást és elbúcsúzott. S most a hervadt, múlékony virágszirmok terhével itt várok tétován.

A hullámok zajongani kezdenek; a parton, az árnyas úton sárga falevelek kavarogva lehullanak.

Micsoda ürességre mered rá szemed! A túlsó partról egy messze, távoli ének száll felénk. Nem érzed-e, hogy hangjaira remegés fut át a légen?

IN the deep shadows of the rainy July, with secret steps, thou walkest, silent as night, eluding all watchers.

To-day the morning has closed its eyes, heedless of the insistent calls of the loud east wind, and a thick veil has been drawn over the ever- wakeful blue sky.

The woodlands have hushed their songs, and doors are all shut at every house. Thou art the solitary wayfarer in this deserted street. Oh my only friend, my best beloved, the gates are open in my house - do not pass by like a dream.

Az esős-borongós július mély árnyékaiban titkos léptekkel, halkan, mint az éj, közelegsz, s egyetlen őr sem vesz észre.

Ma a reggel lecsukta szemét, nem törődve a hangos keleti szél makacsul ismételt kiáltozásaival, és sűrű fátyol borult az örökké éber kék égre.

Az erdők elcsitították énekeiket, s minden ház ajtói zárva vannak. A puszta, kihalt utcának te vagy csak magányos vándora. Ó, én egyetlen barátom, én drága, drága szerelmem, házam kapuszárnyai feltárva! - ne suhanj el mellettem, mint röpke álom!

ART thou abroad on this stormy night on thy journey of love, my friend? The sky groans like one in despair.

I have no sleep to-night. Ever and again I open my door and look out on the darkness, my friend!

I can see nothing before me. I wonder where lies thy path!

By what dim shore of the ink - black river, by what far edge of the frowning forest, through what mazy depth of gloom art thou threading thy course to come to me, my friend?

Ezen a zivataros éjjelen kinn jársz-e, barátom, a szerelem útján? Az éj jajgatva hörög, mint egy kétségbeesett.

Ma éjjel nem jő álom a szememre. Íjra meg újra kinyitom az ajtót, s kitekintek a sötétségbe, barátom. Semmit sem látok magam előtt.

Magamban töprengve kérdem, merre vezet most az utad!

A tusfekete folyó micsoda sötét partján, a mogorva erdő melyik messze táján, a sötétség micsoda úttalan, megejtő mélyeiben törtetsz most utadon felém, barátom?

IF the day is done, if birds sing no more, if the wind has flagged tired, then draw the veil of darkness thick upon me, even as thou hast wrapt the earth with the coverlet of sleep and tenderly closed the petals of the drooping lotus at dusk.

From the traveller, whose sack of provisions is empty before the voyage is ended, whose garment is torn and dust - laden, whose strength is exhausted, remove shame and poverty, and renew his life like a flower under the cover of thy kindly night.

Ha a napnak vége van, ha a madarak már nem énekelnek, ha a szél fáradtan csukja össze szárnyát, vonj be engem sűrűn a sötétség fátyolával, mint ahogy a földet beburkoltad alkonyatkor az álom takarójába s gyöngéden lecsuktad a lankadtan lekonyuló lótusz szirmait.

A fáradt vándortól, kinek kenyerestarisznyája kiürült, még mielőtt útja végére ért; kinek ruhája szakadozott, porlepett; kinek ereje kimerült; végy el szégyent és szegénységet s újítsd meg életét, mint ahogy a virágét megújítod a jóságos éj leple alatt!

IN the night of weariness let me give myself up to sleep without struggle, resting my trust upon thee.

Let me not force my flagging spirit into a poor preparation for thy worship.

It is thou who drawest the veil of night upon the tired eyes of the day to renew its sight in a fresher gladness of awakening.

A kimerültség éjjelén hadd simuljak bele minden ellenszegülés nélkül az álom karjaiba! Beléd helyezem bizalmamat.

Ne hagyd, hogy törődött szellememet most még arra kényszerítsem, hogy - úgyis szánalmasan szegényes - előkészületeket tegyen imádásodra!

Te vagy az, ki a nappal fáradt szemére az éjszaka fátyolát vonod, hogy megújítsd tekintetét az ébredés friss gyönyörűségében.

HE came and sat by my side but I woke not. What a cursed sleep it was, O miserable me!

He came when the night was still; he had his harp in his hands, and my dreams became resonant with its melodies.

Alas, why are my nights all thus lost; Ah, why do I ever miss his sight whose breath touches my sleep?

Jött s leült mellém, de én nem ébredtem fel. Ó, micsoda átkos mély álom volt az, én, szerencsétlen!

Jött, mikor az éjszaka csendes volt, hárfája a kezében, s álmom visszhangozta melódiáit.

Ó, jaj, mért hogy ily módon kárba vesztek összes éjjeleim? Mért hogy soha színről színre nem láthatom őt, ki leheletével álmaimat érinti?

LIGHT, oh where is the light? Kindle it with the burning fire of desire!

There is the lamp but never a flicker of a flame, - is such thy fate, my heart! Ah, death were better by far for thee!

Misery knocks at thy door, and her message is that thy lord is wakeful, and he calls thee to the love-tryst through the darkness of night.

The sky is overcast with clouds and the rain is ceaseless. I know not what this is that stirs in me, - I know not its meaning.

A moment,s flash of lightning drags down a deeper gloom on my sight, and my heart gropes for the path to where the music of the night calls me

Light, oh where is the light! Kindle it with the burning fire of desire! It thunders and the wind rushes screaming through the void. The night is black as a black stone. Let not the hours pass by in the dark. Kindle the lamp of love with thy life.

Világosság, ó, hol van a világosság? Gyújtsd meg azt a vágyakozás égő lángján!

Itt a lámpa, de soha egy lobbanása sincs a lángnak, - a te sorsod is ilyen, szívem! Ó, százszor jobb volna számodra a halál!

A lelki ínség kopogtat ajtódon, s azt az üzenetet hozza, hogy a te urad ébren virraszt s találkozóra hív az éj sötétjén át.

Az eget felhők borítják, végeszakadatlan az eső. Nem tudom, mi ez, ami megmozdul szívemben; nem tudom, mit jelent.

A villám pillanatra fellobbanó fénye csak még mélyebb sötétet von a szememre, szívem tapogatózva keresi az ösvényt, amely felé az éjszaka zsongó zenéje hívogat.

Világosság, ó, hol van a világosság? Gyújtsd meg azt a vágyakozás égő lángján! Az ég dörög, a szél sikoltva száguld az ürességen át. Az éj fekete, mint egy fekete kő. Ó, ne hagyd, hogy sötétségben múljanak el az órák. Gyújtsd meg életeddel a szeretet lámpáját!

OBSTINATE are the trammels, but my heart aches when I try to break them.

Freedom is all I want, but to hope for it I feel ashamed.

I am certain that priceless wealth is in thee, and that thou art my best friend, but I have not the heart to sweep away the tinsel that fills my room.

The shroud that covers me is a shroud of dust and death; I hate it, yet hug it in love.

My debts are large, my failures great, my shame secret and heavy; yet when I come to ask for my good, I quake in fear lest my prayer be granted.

Makacsul tartanak fogva bilincseim, de szívem fáj, ha lerázni kísérlem meg.

Szabadság minden vágyam, s mégis szégyenlem, hogy reménye bennem él.

Bizonyos vagyok benne, hogy felbecsülhetetlen kincsek vannak benned, hogy te vagy legjobb barátom, s még sincs szívem, hogy félresöpörjem a hitvány, hamis fényű csillámokat, melyekkel tele a szobám.

A burok, mely takar, porból és halálból való burok: gyűlölöm és mégis szeretettel dédelgetem.

Számos a vétkem, nagyok mulasztásaim, titkos és nehéz a szégyenem, s mégis mikor eléd járulok, hogy tőled igazamat kérjem, reszketek félelmemben, hogy meghallgatást nyerhet könyörgésem.

HE whom I enclose with my name is weeping in this dungeon. I am ever busy building this wall all around; and as this wall goes up into the sky day by day I lose sight of my true being in its dark shadow.

I take pride in this great wall, and I plaster it with dust and sand lest a least hole should be left in this name; and for all the care I take I lose sight of my true being.

Ó, kit földi énem körülzár, siránkozik ebben a börtönben. Szorgosan egyre csak építgetem körötte ezt a falat, s ahogy napról napra feljebb emelkedik az égre, sötét árnyékában egyre jobban vesztem szemem elől igazi lényemet.

Büszke vagyok erre a szép nagy falra, betapasztgatom porral és homokkal, hogy valahogy egy kis rés ne maradjon - s mind e gondos buzgalmam fejében csak igazi lényemet vesztem szem elől.

I CAME out alone on my way to my tryst. But who is this that follows me in the silent dark?

I move side to avoid his presence but I escape him not.

He makes the dust rise from the earth with his swagger; he adds his loud voice to every word that I utter.

He is my own little self, my lord he knows no shame; but I am ashamed to come to thy door in his company.

Egyedül indultam el a találkozóra. Mégis ki az, aki nyomomban lépked a csendes homályban?

Oldalt kerülök, hogy kitérjek társasága elől, s mégse szabadulhatok tőle.

Ahogy nagy gőggel ott lépked, felkavarja a földről a port, s minden szóhoz, amit csak kimondok, hozzáfűzi a maga hangos szavát.

A saját gyarló énem ez, uram, mely nem ismer szégyent. Engem azonban szégyen tölt el, hogy az ő társaságában lépek ajtódhoz.

"PRISONER, tell me, who was it that bound you?"

"It was my master," said the prisoner. "I thought I could outdo everybody.in the world in wealth and power, and I amassed in my own treasure-house the money due to my king. When sleep overcame me I lay upon the bed that was for my lord, and on waking up I found I was a prisoner in my own treasure-house."

"Prisoner, tell me who was it that wrought this unbreakable chain;"

"It was I," said the prisoner, "Who forged this chain very carefully. I thought my invincible power would hold the world captive leaving me in a freedom undisturbed. Thus night and day I worked at the chain with huge fires and cruel hard strokes. When at last the work was done and the links were complete and unbreakable, I found that it held me in its grip."

"Rab, mondd meg nekem, ki vert bilincsbe!"

"Az én uram" - szólt a rab. Azt gondoltam, hogy hatalomban és gazdagságban mindenkin túlteszek a világon, és saját kincsesházamban halmoztam föl az aranypénzt, amely pedig királyomat illette. Amikor meglepett az álom, az ágyra feküdtem, amely pedig az én uram számára volt ott, s felébredésemkor azon vettem magam észre, hogy rab vagyok saját kincsesházamban.

"Rab, mondd meg nekem, ki kovácsolta számodra ezt a széttörhetetlen láncot!"

Én magam kovácsoltam meg fáradhatatlan gonddal ezt a láncot. Azt gondoltam, legyőzhetetlen hatalmam rabláncon tartja majd a világot, s engem magamat zavartalan szabadságban hagy. Így aztán éjjel-nappal, óriás tűzben kegyetlen, kemény kalapácsütésekkel dolgoztam a láncon. Mikor végre munkámmal elkészültem, s a láncszemek tökéletesen, széttörhetetlenül fonódtak egybe, azon vettem észre magam, hogy vaskarmai engem magamat tartanak fogva.

BY all means they try to hold me secure who love me in this world. But it is otherwise with thy love which is greater than theirs, and thou keepest me free.

Lest I forget them they never venture to leave me alone. But day passes by after day and thou art not seen.

If I call not thee in my prayers, if I keep not thee in my heart, thy love for me still waits for my love.

Akik e világban szeretnek, minden eszközzel biztosan meg akarnak tartani maguknak. De másként van a dolog a te szereteteddel, mely pedig nagyobb, mint az övék, s mégis te szabadságomat meghagyod.

Ők sohase mernek magamra hagyni, attól tartva, hogy megfeledkezem róluk: nap nap után múlik, s te, Uram, nem vagy látható.

Ha nem szólítgatlak imáimban, ha nem őrizlek benn szívemben, a te irántam való szereteted mégiscsak vár az én szeretetemre.

WHEN it was day they came into my house and said, "We shall only take the smallest room here."

They said, "We shall help you in the worship of your God and humbly accept only our own share of his grace"; and then they took their seat in a corner and they sat quiet and meek.

But in the darkness of night I find they break into my sacred shrine, strong and turbulent, and snatch with unholy greed the offerings from God's altar.

Mikor még nappal volt, bejöttek házamba és így szóltak: "Csak egy igen-igen kis helyet fogunk itt elfoglalni."

És szóltak: "Majd segítünk neked Istened tiszteletében, és alázatos- szerényen csakis kegyének ránk eső részét foglaljuk le" - és azzal elhelyezkedtek egy sarokban, s ott ültek csendesen és szerényen.

De az éj homályában egyszerre csak azt látom, hogy zabolátlanul és erőszakosan betörnek belső szentélyembe, és szentségtelen kapzsisággal lopkodják el az Isten oltáráról az áldozati ajándékokat.

LET only that little be left of me whereby I may name thee my all.

Let only that little be left of my will whereby I may feel thee on every side, and come to thee in everything, and offer to thee my love every moment.

Let only that little be left of me whereby I may never hide thee.

Let only that little of my fetters be left whereby I am bound with thy will, and thy purpose is carried out in my life - and that is the fetter of thy love.

Csak azt a keveset hagyd meg énemből, amellyel még lehetséges, hogy téged mindenemnek nevezzelek!

Csak azt a keveset hagyd meg akaratomból, mellyel még lehetséges, hogy téged érezzelek mindenfelé; minden dologban hozzád jöjjek s minden pillanatban néked ajánljam fel szeretetemet!

Csak azt a keveset hagyd meg belőlem, amennyivel még lehetséges, hogy téged soha el ne feledjelek.

Csak azt a keveset hagyd meg bilincseimből, amennyivel a te akaratoddal vagyok megkötve, amennyivel életem a te szándékaidat valósítja meg - és ez szeretetednek a bilincse.

WHERE the mind is without fear and the head is held high;

Where knowledge is free;

Where the world has not been broken up into fragments by narrow domestic walls;

Where words come out from the depth of truth;

Where tireless striving stretches its arms towards perfection;

Where the clear stream of reason has not lost its way into the dreary desert sand of dead habit;

Where the mind is led forward by thee into ever-widening thought and action -

Into that heaven of freedom, my Father, let my country awake.

Ahol a szellem nem ismer félelmet s a fejet büszkén, magasan hordják:

ahol szabad a tudás;

ahol a szűkkeblűség házi falai nem tördelték részletekre a világot;

ahol a szó az igazság mélységes kútjából fakad;

ahol fáradhatatlan előretörekvés a tökéletesedés felé nyújtja karjait;

ahol a józan gondolkodás tiszta folyója nem veszett bele a lélektelen megszokások sivár homoksivatagjába;

ahol a szellem a te vezetésed mellett egyre szélesebben kibontakozó gondolatokhoz és tettekhez jut el:

a szabadság e mennyországában hadd ébredjen fel végre az én hazám!

THIS is my prayer thee, my lord-strike, strike at the root of penury in my heart.

Give me the strength lightly to bear my joys an sorrows.

Give me the strength to make my love fruitful in service.

Give me the strength never to disown the poor or bend my knees before insolent might.

Give me the strength to raise my mind high above daily trifles.

And give me the strength to surrender my strength to thy will with love.

Ez az én imám hozzád, uram, - vágj, csak vágj szívembe ott, ahol nyomorúságos gyöngeségeim gyökere van!

Adj erőt, hogy örömet és bánatot könnyen viseljek el!

Adj erőt, hogy szeretetem gyümölcsöző legyen a szolgálatodban!

Adj erőt, meg ne tagadjam soha a szegényt s ne hajtsak térdet a féktelen hatalom előtt!

Adj erőt, hogy lelkemet magasan a napi apró-cseprő gondok fölé emeljem!

És adj erőt, hogy erőimet szeretettel alárendeljem akaratodnak!

I THOUGHT that my voyage had come to its end at the last limit of my power, - that the path before me was closed, that provisions were exhausted and the time come to take shelter in a silent obscurity.

But I find that thy will knows no end in me. And when old words die out on the tongue, new melodies break forth from the heart; and where the old tracks are lost, new country is revealed with its wonders.

Azt hittem, hogy utazásom véget ért erőim végső határánál, hogy az út itt elzárult előttem, készletem kifogyott s eljött az idő, mikor csendes félrevonultságban kereshetek pihenőhelyet.

De úgy látom, akaratod számomra nem ismer megállást. Mikor a régi szavak kihalnak nyelvemen, új melódiák törnek elő a szívemből; s ha a régi nyomok elvesztek szemem elől, új világ tárul fel előttem csodáival.

THAT I want thee, only thee - let my heart repeat without end. All desires that distract me, day and night, are false and empty to the core.

As the night keeps hidden in its gloom the petition for light, even thus in the depth of my unconsciousness rings the cry - I want thee, only thee.

As the storm still seeks its end in peace when it strikes against peace with all its might, even thus my rebellion strikes against thy love and still its cry is - I want thee, only thee.

Hadd ismételje szívem végeszakadatlanul, hogy téged kívánlak, egyedül csak téged! Minden vágy, mely ettől elvonja figyelmemet, nappal vagy éjjel, hamis és fenékig üres.

Mint ahogy az éjszaka már rejtve ott hordja sötét méhében a világosságra törekvést, úgy csendül meg tudattalan énem mélységében a kiáltás: "Téged kívánlak, egyedül csak téged."

Mint ahogy a vihar mégiscsak végcélját, a békét keresi vágyva akkor, mikor minden erejével a béke ellen támad: éppen úgy küzd lázongó szellemem is szereteted ellen, s mégis kiáltása csak ez: " Téged kívánlak, egyedül csak téged."

WHEN the heart is hard and parched up, come upon me with a shower of mercy.

When grace is lost from life, come with a burst of song.

When tumultuous work raises its din on all sides shutting me out from beyond, come to me, my lord of silence, with thy peace and rest.

When my beggarly heart sits crouched, shut up in a corner, break open the door, my king, and come with the ceremony of a king.

When desire blinds the mind with delusion and dust, O thou holy one, thou wakeful, come with thy light and thy thunder.

Ha szívem kemény és kiszáradt, lepj meg engem az irgalom záporesőjével!

Ha életemből kiveszett a báj, a fiatalos szépség, jöjj el hozzám, s fakassz dalt szívemben!

Ha a zűrzavaros napi munka zajt csap mindenfelől körülöttem, s elzárja előlem a túlsó világot, jöjj hozzám, csendnek ura, békéddel és nyugalmaddal!

Ha szegény koldusszívem sarokba zárkózva, összekuporodva ül, törd fel az ajtót, én királyom, s jöjj be királyi pompával!

Ha vágyak csaló káprázattal és porral vakítják el lelkemet, ó, te szent, örökké éber, jöjj el világosságoddal és mennyköveiddel!

THE rain has held back for days and days, my God, in my arid heart. The horizon is fiercely naked - not the thinnest cover of a soft cloud, not the vaguest hint of a distant cool shower.

Send thy angry storm, dark with death, if it is thy wish, and with lashes of lightning startle the sky from end to end.

But call back, my lord, call back this pervading silent heat, still and keen and cruel, burning the heart with dire despair.

Let the cloud of grace bend low from above like the tearful look of the mother on the day of the father's wrath.

Napokon át már nem adsz esőt száraz szívemnek, Istenem. A látóhatár kegyetlenül forró, csupasz, sehol egy vékonyka leple valami enyhe felhőnek, sehol a leghalványabb jele valami távoli hűs zápornak.

Küldj haláltól sötétlő, bősz vihart, ha ez a kívánságod, s villámostoraid csapásával reszkettesd meg egyik sarkától a másikig az eget!

De parancsold vissza, uram, parancsold vissza ezt az egész valómat átjáró néma forróságot, mely hangtalan, metszőéles, kegyetlen és szörnyű kétségbeeséssel égeti szívem!

Hadd hajoljon le rám onnan felülről kegyelmednek felhője, mint az anya könnyes tekintete az atya vad haragjának napján...

WHERE dost thou stand behind them all, my lover, hiding thyself in the shadows? They push thee and pass thee by on the dusty road, taking thee for naught. I wait here weary hours spreading my offerings for thee, while passers by come and take my flowers, one by one, and my basket is nearly empty.

The morning time is past, and the noon. In the shade of evening my eyes are drowsy with sleep Men going home glance at me and smile and fill me with shame. I sit like a beggar maid, drawing my skirt over my face, and when they ask me, what it is I want, I drop my eyes and answer them not.

Oh, how, indeed, could I tell them that for thee I wait, and that thou hast promised to come. How could I utter for shame that I keep for my dowry this poverty. Ah, I hug this pride in the secret of my heart.

I sit on the grass and gaze upon the sky and dream of the sudden splendour of thy coming - all the lights ablaze, golden pennons flying over thy car, and they at the roadside standing agape, when they see thee come down from thy seat to raise me from the dust, and set at thy side this ragged beggar girl a-tremble with shame and pride, like a creeper in a summer breeze.

But time glides on and still no sound of the wheels of thy chariot. Many a procession passes by with noise and shouts and glamour of glory. Is it only thou who wouldst stand in the shadow silent and behind them all? And only I who would wait and weep and wear out my heart in vain longing?

Hol állsz te, én szerelmesem, mindenki más mögött s elrejtőzködve az árnyékban? Meglöknek, elmennek melletted a poros úton, semmibe sem vesznek. Én várok itt, fáradt órákon keresztül, szétteregetem neked szánt áldozati ajándékaimat, miközben a járókelők elszedik virágaimat, egyiket a másik után, s kosaram szinte üres már.

Elmúlik a reggel, elmúlik a dél. Az est homályában szemem már kábult az álmosságtól. Az emberek, amint hazafelé mennek, rám néznek, megmosolyognak, és szégyennel töltik el szívem. Ott ülök, mint egy kolduslányka, ruhámat arcomra vonva, s ha megkérdeznek, hogy mit akarok itt, lesütöm szemem és nem felelek.

Ó, hogy is mondhatnám meg nekik valóban, hogy rád várok s te megígérted, hogy eljössz! Szégyenkezésemben hogy is tudnám kimondani, hogy ezt az én szegénységemet menyasszonyi ajándékul tartogatom számodra! Ó, és szívem titkos mélyeiben táplálgatom büszke álmomat.

Itt ülök a gyepen, belebámulok az égbe s álmodom hirtelen elém tündöklő eljöveteledről. Minden fény kigyullad, aranyos zászlócskák lobognak kocsid felett, s az emberek ott az útszélen csak állnak szájtátva, mikor látják, hogy te leszállsz a kocsiülésről, felemelsz a porból, s magad mellé ültetsz: engem, a szegény, rongyos kolduslánykát, ki reszket szégyenkezésében, mint a repkény a nyári szellőben.

De az idő csak suhan tova, s kocsid kerekeinek még semmi nesze. Sok ünnepi menet vonul el mellettem nagy zajjal, kiáltásokkal, káprázatos fényben. Csak te vagy, aki csendesen árnyékban akarsz maradni mindenki más mögött? S csupán én vagyok, aki csak várok, sírok s hiábavaló vággyal emésztem szívem?

EARLY in the day it was whispered that we should sail in a boat, only thou and I, and never a soul in the world would know of this our pilgrimage to no country and to ne end.

In that shoreless ocean, at thy silently listening smile my songs would swell in melodies, free as waves, free from all bondage of words.

Is the time not come yet; are there works still to do? Lo, the evening has come down upon the shore and in the fading light the seabirds come flying to their nests.

Who knows when the chains will be off, and the boat, like the last glimmer of sunset, vanish into the night?

Kora hajnalban valami azt suttogta, hogy vitorlázzunk el egy hajón, csak te meg én, és a világon egy lélek sem fogja soha megtudni ezt a mi elzarándoklásunkat, mely semmiféle hazába és semmiféle célhoz nem visz.

A parttalan óceánon csendesen rám figyelő mosolyodra egyszerű dúdolásaim melódiákká duzzadnak, szabadon ömlenek, mint a hullámok, szabadon a szónak minden nyűgétől.

Még mindig nincs itt az idő? Még mindig van elvégzendő munka? Nézd, az este leszállott már a partra, s a haladó fényben fészkük felé repülnek már a tengeri madarak.

Ki tudja meg, mikor lehullanak a láncok, s a hajó, mint a lenyugvó nap utolsó sugara, belevész az éjszakába?

THE day was when I did not keep myself in readiness for thee; and entering my heart unbidden even as one of the common crowd, unknown to me, my king, thou didst press the signet of eternity upon many a fleeting moment of my life.

And to-day when by chance I light upon them and see thy signature, I find they have lain scattered in the dust mixed with the memory of joys and sorrows of my trivial days forgotten.

Thou didst not turn in contempt from my childish play among dust, and the steps that I heard in my playroom are the same that are echoing from star to star.

Volt egy nap, mikor nem voltam kész fogadásodra, és te, királyom, hívás nélkül, mintha csak a közönséges emberek tömegéből volnál, beléptél szívembe. Nem ismertelek fel, s te rányomtad az örökkévalóság bélyegét életem jó egynehány múlékony pillanatára.

És ma, hogy véletlenül rájuk világítok s nézem e jelzéseket, látom, hogy ott hevertek szétszórtan a porban, összekeveredve rég elfelejtett közönséges hétköznapok öröm- és bánatemlékeivel.

Te nem fordultál el megvetéssel a porban való gyermekes játékomtól, s a léptek, melyeket e játszótéren hallottam, ugyanazok, amelyek visszhangja csillagról csillagra száll.

THIS is my delight, thus to wait and watch at the wayside where shadow chases light and the rain comes in the wake of the summer.

Messengers, with tidings from unknown skies, greet me and speed along the road. My heart is glad within, and the breath of the passing breeze is sweet.

From dawn till dusk I sit here before my door, and I know that of a sudden the happy moment will arrive when I shall see.

In the meanwhile I smile and I sing all alone. In the meanwhile the air is filling with the perfume of promise.

Ez az én gyönyörűségem, hogy így várok, s nézgelődöm az útszélen, hol az árnyék és fény egymást űzik, s hol a nyár nyomába az esős idő lép.

Hírvivők ismeretlen égtájak híreivel felém köszönnek és tovasietnek az úton. Belül örvendez a szívem s édes a tovasuhanó szellő lehelete.

Szürkülettől alkonyatig itt ülök az ajtóm előtt, és egész bizonyos vagyok benne, hogy egyszerre csak itt lesz a boldog pillanat, mikor látni fogok.

Addig pedig csak mosolygok s dalolgatok magányosan. Addig csak telik, telik a lég az ígéret varázsos illatával.

HAVE you not heard his silent steps?

He comes, comes, ever comes.

Every moment and every age, every day and every night he comes, comes, ever comes.

Many a song have I sung in many a mood of mind, but all their notes have always proclaimed, "He comes, comes, ever comes."

In the fragrant days of sunny April through the forest path he comes, comes, ever comes.

In the rainy gloom of July nights on the thundering chariot of clouds he comes, comes, ever comes.

In sorrow after sorrow it is his steps that press upon my heart, and it is the golden touch of his feet that makes my joy to shine.

Nem hallottad csendes lépteit?

Ő jön, jön, egyre jön.

Minden pillanatban s minden korban, mindennap és minden éjjel ő jön, jön és egyre jön.

Sok éneket énekeltem már, sokféle hangulatban, de mindegyiknek hangjai csak ezt hirdették: ő jön, jön és egyre jön.

A napfényes április illattól fűszeres napjaiban, az erdei úton át ő jön, jön és egyre jön.

A júliusi éjszakák esős sötétjében a felhők mennydörgő kocsiján ő jön, jön és egyre jön.

Ha bánat bánat után ér, az ő lépésének súlyos nyomát érzi szívem, s ugyancsak az ő lábának aranyos érintése az, melytől bennem az öröm napfénye felragyog.

I KNOW not from what distant time thou art ever coming nearer to meet me. Thy sun and stars can never keep thee hidden from me for aye.

In many a morning and eve thy footsteps have been heard and thy messenger has come within my heart and called me in secret.

I know not why to-day my life is all astir, and a feeling of tremulous joy is passing through my heart.

It is as if the time were come to wind up my work, and I feel in the air a faint smell of thy sweet presence.

Nem tudom, micsoda messze időkből jössz egyre közelebb hozzám, hogy találkozzunk. Napod és csillagaid semmiképp nem rejthetnek el örök időkre a szemem elől.

Sok reggelen és este hallottam lépteidet, küldötted behatolt szívem belsejébe és titkon hívott.

Nem tudom, mért: ma csupa mozgás az életem és szívemen reszkető gyönyörérzés fut át.

Így tetszik, mintha elérkezett volna az idő, hogy véget vessek munkámnak. A légben édes jelenlétednek halvány illatát érzem.

THE night is nearly spent waiting for him in vain. I fear lest in the morning he suddenly come to my door when I have fallen asleep wearied out. Oh friends, leave the way open to him - forbid him not.

If the sound of his steps does not wake me, do not try to rouse me, I pray. I wish not to be called from my sleep by the clamorous choir of birds, by the riot of wind at the festival of morning light. Let me sleep undisturbed even if my lord comes of a sudden to my door.

Ah, my sleep, precious sleep, which only waits for his touch to vanish. Ah, my closed eyes that would open their lids only to the light of his smile when he stands before me like a dream emerging from darkness of sleep.

Let him appear before my sight as the first of all lights and all forms. The first thrill of joy to my awakened soul let it come from his glance. And let my return to myself be immediate return to him.

Az éjszaka szinte el is telt már a rá való hasztalan várakozásban. Félek, hogy reggel hirtelen itt terem az ajtóm előtt, éppen mikor a fáradtságtól álomba merülök. Ó, barátaim, hagyjátok szabadon az útját, fel ne tartsátok!

Ha az ő lépteinek zaja fel nem ébreszt, ti ne igyekezzetek felrázni, kérlek. Nem akarom, hogy álmomból a madarak hangos kórusa szólítson vissza vagy a szél lármás zúgása a reggeli fény ünnepén. Hagyjatok békén aludni, még ha az én uram maga jönne is egyszerre az ajtóm elé!

Ó, álmom, drága álom, mely csak az ő érintésére vár, hogy szétfoszoljék! Ó, én lecsukott szemem, mely csakis az ő mosolyára akarna felnyílni, ha majd itt áll előttem, mint egy álom, mely alvó énem sötétjéből felmerül!

Legyen ő az első fény s az első forma, mely szemem előtt megjelenik! Az ő tekintetétől reszkessen végig az első örömérzés felébredt lelkemen! És hadd legyen az én magamhoz térésem egyúttal hozzá is megtérés!

THE morning sea of silence broke into ripples of bird songs; and the flowers were all merry by the roadside; and the wealth of gold was scattered through the rift of the clouds while we busily went on our way and paid no heed.

We sang no glad songs nor played; we went not to the village for barter; we spoke not a word nor smiled; we lingered not on the way. We quickened our pace more and more as the time sped by.

The sun rose to the mid sky and doves cooed in the shade. Withered leaves danced and whirled in the hot air of noon. The shepherd boy drowsed and dreamed in the shadow of the banyan tree, and I laid myself down by the water and stretched my tired limbs on the grass.

My companions laughed at me in scorn; they held their heads high and hurried on; they never looked back nor rested; they vanished in the distant blue haze. They crossed many meadows and hills, and passed through strange, far-away countries. All honour to you, heroic host of the interminable path! Mockery and reproach pricked me to rise, but found no response in me. I gave myself up for lost in the depth of a glad humiliation - in the shadow of a dim delight.

The repose of the sun-embroidered green gloom slowly spread over my heart. I forgot for what I hat travelled, and I surrendered my mind without struggle to the maze of shadows and songs.

At last, when I woke from my slumber and opened my eyes, I saw thee standing by me, flooding my sleep with thy smile. How I had feared that the path was long and wearisome, and the struggle to reach thee was hard!

A reggeli csendtenger simasága megtört, madarak énekétől kezdett fodrozódni. A virágok mind vidám-frissek voltak az útszélen, az arany pazar gazdagsága előtört a felhők hasadékán. Mi eközben csak szorgosan siettünk tova, s minderre ügyet se vetettünk.

Nem zengedeztünk vidám dalokat; nem játszottunk; nem tértünk be a falvakba, hogy árukat cseréljünk; egy szót sem szóltunk; nem is mosolyogtunk; és nem vesztegeltünk az utunkon. Ahogy az idő elhaladt, egyre gyorsítottuk lépteinket.

A nap az ég közepéig emelkedett, gerlicék turbékoltak az árnyékban. Hervadt levelek táncoltak, kavarogtak a forró déli levegőben. A pásztorfiú elszunnyadt s álmodozott a banyan-fa árnyékában, s én leheveredve a víz mellett, elnyújtóztattam a gyepen fáradt tagjaimat.

Útitársaim gúnyosan nevettek rajtam s emelt fővel tovasiettek: egyszer sem néztek vissza, sem meg nem álltak: eltűntek a messze kék ködben. Keresztülmentek sok réten és halmon, áthaladtak idegen, messze földeken. Teljes tisztelet nektek: ti, hősies csapat a végeszakadatlan úton! Gúnyos csipkelődés és szemrehányás ösztökéltek, hogy felkeljek, de lelkemben e hangok visszhangra nem találtak. Hagytam, hogy énem belevesszen egy boldog alázatosság mélységébe, egy tompa fényű gyönyör árnyékába.

A napfényhímes zöld homály nyugalma lassan eláradt szívemen. Elfelejtettem, hogy miért vándoroltam el, s minden küszködés nélkül átadtam magamat a ritmikus hangok és árnyékok kavargó tömkelegének.

Végre amikor álmodozásomból magamhoz tértem, s felnyitottam szememet, ott láttalak téged magam mellett: mosolyod eláradt álmomon. S mennyire féltem, hogy hosszú és fáradságos lesz az út, s kemény a harc, amellyel megnyerhetlek!

YOU came down from your throne and stood at my cottage door.

I was singing all alone in a corner, and the melody caught your ear. You came down and stood at my cottage door.

Masters are many in your hall, and songs are sung there at all hours. But the simple carol of this novice struck at your love. One plaintive little strain mingled with the great music of the world, and with a flower for a prize you came down and stopped at my cottage door.

Leszállottál trónusodról és állva maradtál kunyhóm ajtajánál.

Én éppen énekeltem szobám sarkában egészen egyedül, s a dallam megütötte füledet. Leszállottál, és állva maradtál kunyhóm ajtajánál.

Sok mester van fényes csarnokodban: s éneket énekelnek ott minden órában. De e kezdő énekes egyszerű dicsérő dala megkapta szerető szívedet. Egy panaszos kis dallam belevegyült a világ nagyszerű zenéjébe, s te kezedben hozva a jutalmat: egy szál virágot, leszállottál, s megálltál kunyhóm ajtajánál.

I HAD gone a-begging from door to door in the village path, when thy golden chariot appeared in the distance like a gorgeus dream and I Wondered who was this King of all kings!

My hopes rose high and methought my evil days were at an end, and I stood waiting for alms to be given unasked and for wealth scattered on all sides in the dust.

The chariot stopped where I stood Thy glance fell on me and thou camest down with a smile. I felt that the luck of my life had come at last. Then of a sudden thou didst hold out thy right hand and say "What hast thou to give to me;"

Ah, what a kingly jest was it to open thy palm to a beggar to beg! I was confused and stood undecided, and then from my wallet I slowly took out the least little grain of corn and gave it to thee.

But how great my surprise when at the day's end I emptied my bag on the floor to find a least little grain of gold among the poor heap. I bitterly wept and wished that I had had the heart to give thee my all.

Koldusként jártam házról házra a falu utcáján, amikor aranyos kocsid feltűnt a távolban, mint valami ragyogó álom, s én kíváncsian tűnődtem magamban, hogy vajon ki lehet ez a királyok Királya.

Reményem magasra szállt, s úgy tetszett: sanyarú napjaimnak immár vége. Ott álltam s vártam alamizsnát, amelyet kéretlenül adnak; vártam gazdagságot, melyet mindenfelől pazarul szórnak a porba.

A kocsi megállott éppen ott, ahol álltam. Tekinteted rám esett. Mosolyogva leszálltál. Éreztem, hogy itt van végre életem boldogsága. És akkor egyszerre csak kinyújtottad felém jobb kezed és szóltál: Mi adományod van számomra?

Ó, micsoda királyi tréfa volt ez: koldulva nyújtani kezed egy koldus felé! Egészen zavarba jöttem s tanácstalanul álltam. Aztán tarisznyámból előkotortam a legsilányabb kis gabonaszemet, s neked adtam.

De mekkora volt meglepetésem, mikor a nap elteltével kiürítettem tarisznyámat szobám földjére, s a szegényes holmik között egy egészen apró kis aranygabonaszemet találtam. Keservesen sírtam, s kívántam: bár lett volna szívem mindenemet néked adnom.

THE night darkened. Our day's works had been done. We thought that the last guest had arrived for the night and the doors in the village were all shut. Only some said, The king was to come. We laughed and said "No, it cannot be!"

It seemed there were knocks at the door and we said it was nothing but the wind. We put out the lamps and lay down to sleep Only some said, "It is the messenger!" We laughed and said "No, it must be the wind!"

There came a sound in the dead of the night. We sleepily thought it was the distant thunder. The earth shook, the walls rocked, and it troubled us in our sleep. Only some said, it was the sound of wheels. We said in a drowsy murmur, "No, it must be the rumbling of clouds!"

The night was still dark when the drum sounded. The voice came "Wake up! delay not!" We pressed our hands on our hearts and shuddered with fear. Some said, "Lo, there is the king's flag!" We stood up on our feet and cried "There is no time for delay!"

The king has come-but where are lights, where are wreaths? Where is the throne to seat him? Oh, shame, Oh utter shame! Where is the hall, the decorations? Some one has said, "Vain is this ery0 Greet him with empty hands, lead him into thy rooms all bare!"

Open the doors, let the conch-shells be sounded! In the depth of the night has come the king of our dark, dreary house. The thunder roars in the sky. The darkness shudders with lightning. Bring out thy tattered piece of mat and spread it in the courtyard. With the storm has come of a sudden our king of the fearful night.

Besötétedett. Napi munkánkat elvégeztük. Így gondoltuk, hogy éjjelre már az utolsó vendég is megérkezett, s a falu minden kapuja zárva van. Csak egynéhányan mondták: "A király jönni fog még." Mi kinevettük őket és szóltunk: "Nem, az nem lehet."

Rémlett, mintha az ajtón kopogtak volna. Mi erre azt mondtuk: semmi, csak a szél. Kioltottuk a lámpákat, és aludni tértünk. Csak egynéhányan mondták: "Az ő előhírnöke ez." Mi nevettünk, és szóltunk: "Nem, a szél az bizonyára!"

Az éjszaka legmélyebb csendjében zajt hallottunk. Álmosan gondoltuk: valami távoli mennydörgés. A föld megrendült, a falak meginogtak, vége volt már nyugodt álmunknak. Csak egynéhányan mondták: a kerekek dübörgése volt ez. Mi álmosan dünnyögtük: "Nem, a felhők dörgése bizonyára."

Az éjszaka hangtalan és sötét volt. Egyszerre dob perdült meg. Egy hang hallatszott: "Ébredjetek, ne késsetek!" Kezünket szívünkhöz szorítottuk, s megborzongtunk a félelemtől. Egynéhányan mondták: "Ide nézz! A király zászlója!" Talpra szöktünk és kiáltottuk: "Nincs veszteni való idő!"

A király megjött, - de hol vannak az ünnepi lámpák, hol a koszorúk? Hol a trónus, amelyre leülhessen? Ó, szégyen; ó, rettenetes szégyen! Hol az ünnepi csarnok, hol vannak a díszek! Valaki szólt: "Hiába már ez a kesergés! Üdvözöljétek üres kezekkel, s vezessétek a csupasz termekbe!"

Nyissátok ki az ajtókat, zendüljenek a dalok! Az éjszaka mélyében megérkezett a király sötét, puszta házunkba. Mennykövek csattognak az égen, a sötétség villámoktól borzong meg. Hozd ki szakadozott kis lábszőnyegedet, s terítsd le az udvaron! Az égiháborúval együtt egyszerre csak itt termett királyunk is e félelmes éjszakán.

I THOUGHT I should ask of thee - but I dared not - the rose wreath thou hadst on thy neck. Thus I waited for the morning, when thou didst depart, to find a few fragments on the bed. And like a beggar I searched in the dawn only for a stray petal or two.

Ah me, what is it I find? What token left of thy love? it is no flower no spices, no vase of perfumed water. It is thy mighty sword, flashing as a flame, heavy as a bolt of thunder. The young light of morning comes through the window and spreads itself upon thy bed. The morning bird twitters and asks, "Woman, what hast thou got?" No, it is no flower, nor spices, nor vase of perfumed water - it is thy dreadful sword.

I sit and muse in wonder, what gift is this of thine. I can find no place where to hide it. I am ashamed to wear it frail as I am, and it hurts me when I press it to my bosom. Yet shall I bear in my heart this honour of the burden of pain, this gift of thine.

From now there shall be no fear left for me in this world, and thou shalt be victorious in all my strife. Thou hast left death for my companion and I shall crown him with my life. Thy sword is with me to cut asunder my bonds, and there shall be no fear left for me in the world.

From now I leave off all petty decorations. Lord of my heart, no more shall there be for me waiting and weeping in corners, no more coyness and sweetness of demeanour. Thou hast given me thy sword for adornment. No more doll's decorations for me!

Gondoltam, el kellene kérnem tőled a rózsakoszorút, melyet nyakadon viselsz, de nem mertem. Így aztán vártam reggelig, míg eltávoztál, hogy pár rózsalevél-töredéket keressek az ágyadon. S - mint egy koldus - keresgéltem a szürkületben legalább egy vagy két elszórt sziromlevelet.

Ó, jaj nekem, és mit találok? Micsoda zálogot hagyott itt szerelmed? Nem virág ez, nem drága fűszer, sem illatszeres üveg, hanem hatalmas kardod, szikrázó fényű, mint a láng, és súlyos, mint a menny villáma. A reggel fiatal világossága behatol az ablakon és elárad az ágyadon. A reggeli madarak csiripelnek és kérdik: "Asszony, mi az, amit kaptál?" Nem, ó, nem virág ez, sem drága fűszer, sem illatszeres üveg, hanem rettenetes kardod.

Ülök szobámban s tűnődve tépelődöm, hogy vajon micsoda ajándék ez a tiéd. Nem találok helyet, hova rejtsem. Viselni szégyenlem - hiszen oly törékeny, gyönge vagyok -, s ha keblemhez szorítom, megsebez. Mégis fogom viselni, a szívemben fogom viselni ezt a dicsőséges, kínos terhet, ezt a te ajándékodat.

Mostantól fogva e világon a félelemnek árnyéka sem marad lelkemben, s te légy a diadalmas győző minden csatámban! A halált hagytad itt számomra társul, s én életemmel fogom megkoronázni. A te kardod velem van, hogy elvágjam vele lenyűgöző bilincseimet, s a félelemnek árnyéka sem lesz ezentúl szívemben.

Mostantól fogva elhagyok minden gyermekes, üres cicomát. Szívemnek ura, nem fogok többé hiábavaló várakozásban siránkozva ülni egy sarokban, viseletem nem lesz többé gyáva és puhán édeskés. Te kardodat adtad nekem díszül; játékbaba-cicomák nem kellenek immár nekem!

BEAUTIFUL is thy wristlet, decked with stars and cunningly wrought in myriad-coloured jewels. But more beautiful to me thy sword with its curve of lightning like the outspread wings of the divine bird of vishnu, perfectly poised in the angry red light of the sunset.

It quivers like the one last response of life in ecstasy of plain at the final stroke of death; it shines like the pure flame of being burning up earthly sense with one fierce flash.

Beautiful is thy wristlet, decked with starry gems; but thy sword, O lord of thunder, is wrought with uttermost beauty, terrible to behold or to think of.

Szép a karkötőd: csillagokkal ékes és ezer- meg ezerszínű drágakőből készült remekmű. De még sokkal szebb nékem a kardod, villámpengéjével, mely mintha csak Vishnu isteni madarának szétterjesztett szárnya volna, amint tökéletes egyensúlyban lebeg a lenyugvó nap haragvörös fényében.

Megvonaglik, mint mikor az eszméletbontó kínban, a halál végső csapására válaszként utolsót mozdul az élet; ragyogva fénylik, mint lényegünk tiszta lángja, mely egyetlen hatalmas fellobbanásban minden földiességet kiéget.

Szép e csillagos drágakövekkel ékes karkötőd; de a kardod, ó, mennykövek ura, a lehető legtökéletesebb remekmű; félelmes a látása, vagy még csak elgondolása is.

I ASKED nothing from thee; I uttered not my name to thine ear. When thou took'st thy leave I stood silent. I was alone by the well where the shadow of the tree fell aslant, and the women had gone home with their brown earthen pitchers full to the brim. They called me and shouted, "Come with us, the morning is wearing on to noon." But I languidly lingered awhile lost in the midst of vague musings.

I heard not thy steps as thou camest. Thine eyes were sad when they fell on me; thy voice was tired as thou spokest low - "Ah, I am a thirsty traveller." I started up from my daydreams and poured water from my jar on thy joined palms. The leaves rustled overhead; the cuckoo sang from the unseen dark, and perfume of babla flowers came from the bend of the road.

I stood speechless with shame when my name thou didst ask. Indeed, what had I done for thee to keep me in remembrance? But the memory that I could give water to thee to allay thy thirst will cling to my heart and enfold it in sweetness. The morning hour is late, the bird sings in weary notes, neem leaves rustle overhead and I sit and think and think.

Semmit sem kértem tőled; nevemet sem mondtam meg. Mikor búcsút mondtál, némán álltam ott. Egyedül voltam a forrásnál ott, ahol ferdén esett rá a fa árnyéka; az asszonyok hazamentek színültig töltött barna agyagkorsóikkal. Hívtak s hangosan odakiáltottak: "Jöjj velünk, a reggel már délbe hervad." De én tétovázva ott álltam még egy ideig. Kusza szálú gondolatok és érzések közepette teljesen megfeledkeztem mindenről.

Nem hallottam meg lépteidet, mikor odajöttél. Tekinteted rám esett, s oly szomorú volt; hangod oly fáradt, mikor halkan megszólaltál: "Ó, szomjas vándor vagyok én!" Felriadtam álmodozásomból s összefogott két tenyeredbe vizet töltöttem korsómból. A levelek zúgtak a fejünk felett, a kakukk énekelt a vak homályból, s az út kanyarodása felől babla-virágok illata szállt felénk.

A szégyentől elállt a szavam, mikor nevemet kérdezted. Igaz is; ugyan mit tettem én érted, hogy emlékezetedben tarts? De a gondolat már, hogy szomjúságod csillapítására vizet adhattam, szorosan tapad szívemre, s édes érzéssel fogja át. A reggeli óra későre jár, a madarak fáradt hangon énekelnek, neemfa-levelek zúgnak a fejem felett, s én csak ülök és tűnődöm, tűnődöm egyre.

LANGUOR is upon your heart and the slumber is still on your eyes.

Has not the word come to you that the flower is reigning in splendour among thorns? Wake, oh awaken! Let not the time pass in vain!

At the end of the stony path, in the country of virgin solitude my friend is sitting all alone. Deceive him not. Wake, oh awaken!

What if the sky pants and trembles with the heat of the midday sun - what if the burning sand spreads its mantle of thirst -

Is there no joy in the deep of your heart? At every footfall of yours, will not the harp of the road break out in sweet music of pain?

Lankadtság ül szíveden, s az álom még ott lebeg szempilládon.

Nem jutott el hozzád az üzenet, hogy a virág a tövisek között királyi pompában s ragyogásban áll? Ébredj, ó, ébredj! Ne hagyd az időt hasztalanul tovatűnni!

A köves út végén a szűzi magányosság honában barátom ott ül egészen egyedül. Ne csald meg őt! Ébredj, óh, ébredj!

Mi baj, ha az ég a déli nap hevében megremeg és szomjasan liheg; mi baj, ha a forró homok széttárja szomjúságköpenyét?...

Nincs szíved mélyében öröm? Nem tör majd elő az út hárfájából minden lépésedre édes zene: a fájdalom zenéje?

THUS it is that thy joy in me is so full. Thus it is that thou hast come down to me. O thou lord of all heavens, where would be thy love if I were not?

Thou hast taken me as thy partner of all this wealth. In my heart is the endless play of thy delight. In my life thy will is ever taking shape.

And for this, thou who art the King of kings hast decked thyself in beauty to captivate my heart. And for this thy love loses itself in the love of thy lover, and there art thou seen in the perfect union of two.

Ezért telik bennem oly tökéletes örömöd. Ezért van, hogy leszállottál hozzám. Ó, te, minden egeknek ura, hol volna a te szereteted, ha én nem lennék ?

De mind e gazdagság osztályosává tettél engem. Gyönyörvágyad végtelen játszóteret talál szívemben. Akaratod az én életemben ölt újra meg újra formát.

És azért te, királyok Királya, szépségbe öltöztél, hogy behálózd, rabul ejtsd szívem. És ezért folyik össze szereteted a szerelmesed szeretetével s ezért tűnsz te szemünk elé két lélek tökéletes egyesülésében.

LIGHT, my light, the world-filling light, the eye- kissing light, heart-sweetening light!

Ah, the light dances, my darling, at the centre of my life; the light strikes, my darling, the chords of my love; the sky opens, the wind runs wild, laughter passes over the earth.

The butterflies spread their sails on the sea of light. Lilies and jasmines surge up on the crest of the waves of light.

The light is shattered into gold on every cloud, my darling, and it scatters gems in profusion.

Mirth spreads from leaf to leaf, my darling, and gladness without measure. The heaven's river has drowned its banks and the flood of joy is abroad.

Világosság, én világosságom, világokat betöltő fény, szemet csókolgató, szívet simogató fény!

A fény benn táncol, kedvesem, az életem szívében; a fény belekap, kedvesem, szerelmem húrjaiba; az ég megnyílik, a szél pajkos vadsággal száguld, kacagás fut végig a földön.

A pillangók kibontják szárnyuk vitorláit a fénytengeren. A fényhabok taraján liliomok, jázminok és jácintok nőnek.

A fény aranyporrá törik szét minden felhőn, kedvesem, s pazar bőségben szórja szét a drágaköveket.

Örömfátyol húzódik levéltől levélig, kedvesem, és mérhetetlen vidámság. Az ég folyói átlépték partjaikat, s szerteszét özönlik az örömár.

LET all the strains of joy mingle in my last song - the joy that makes the earth flow over in the riotous excess of the grass, the joy that sets the twin brothers, life and death, dancing over the wide world, the joy that sweeps in with the tempest, shaking and waking all life with laughter, the joy that sits still with its tears on the open red lotus of pain, and the joy that throws everything it has upon the dust, and knows not a word.

Hadd vegyüljön össze utolsó énekemben az öröm mindenféle hangja; az öröm, melytől a föld a fű duzzadó bőségében áradoz; az öröm, mely a két ikertestvért: életet és halált végigtáncoltatja széles e világon; az öröm, mely a vihar szárnyán végigszáguld, s minden életet felráz és felébreszt kacagásával; az öröm, mely könnyeivel csendesen megül a fájdalom kibontott szirmú piros lótuszán; s az öröm, mely mindent, ami csak az övé, a porba hajít, s egy szava sincsen.

YES. I Know, this is nothing but thy love, O beloved of my heart - this golden light that dances upon the leaves these idle clouds sailing across the sky this passing breeze leaving its coolness upon my forehead.

The morning light has flooded my eyes - this is thy message to my heart. Thy face is bent from above, thy eyes look down on my eyes and my heart has touched thy feet.

Ó, jól tudom, hogy mindez itt semmi más, mint a te szereteted, szívem szerelme; ez az aranyos fény, mely a leveleken táncol; ezek az üres lomha felhők, melyek keresztül-kasul vitorláznak az égen; ez tovasuhanó szellő, melynek hűvös érintése most is itt van a homlokomon.

A reggeli fény árja elöntötte szememet: ez a te üzeneted szívemnek. Arcod lehajlik onnan felülről rám, szemed ide lenéz szemembe, és szívem megérintette lábadat.

ON the seashore of endless worlds children meet. The infinite sky is motionless overhead and the restless water is boisterous. On the seashore of endless worlds the children meet with shouts and dances.

They build their houses with sand and they play with empty shells. With withered leaves they weave their boats and smilingly float them on the vast deep. Children have their play on the seashore of worlds.

They know not how to swim, they know not how to cast nets. Pearl fishers dive for pearls, merchants sail in their ships, while children gather pebbles and scatter them again. They seek not for hidden treasures, they know not how to cast nets. The sea surges up with laughter and pale gleams the smile of the sea beach.

Death-dealing waves sing meaningless ballads to the children, even like a mother while rocking her baby's cradle. The sea plays with children, and pale gleams the smile of the sea beach.

On the seashore of endless worlds children meet. Tempest roams in the pathless sky ships get wrecked in the trackless water, death is abroad and children play. On the seashore of endless worlds is the great meeting of children.

Végtelen világok tengerpartján összesereglenek a gyermekek. A végtelen ég mozdulatlanul csügg felettünk, a nyugtalan víz zúgva háborog. Végtelen világok tengerpartján táncolva és lármásan gyülekeznek össze a gyermekek.

Homokból építik házaikat, s játszanak az üres kagylóhéjakkal. Hervadt levelekből róják össze hajóikat, s mosolyogva indítják útnak a mérhetetlen, szörnyű mélységek felett. Gyermekek játékaikat űzik a világok tengerpartján.

Nem tudják ők, hogyan kell úszni; nem tudják, hogyan kell hálót kivetni. Gyöngyhalászok lemerülnek a mélybe gyöngyökért, kereskedők tovavitorláznak hajóikon, mialatt a gyermekek kavicsokat szednek össze s dobálnak megint szét. Őket nem kínozza vágy rejtett kincsek után; ők nem tudják, hogyan kell a hálót kivetni.

A tenger kacagások közepette megdagad, sápadt mosoly fénylik a homokos parton. Halált osztogató habok érthetetlen, zsongó dalokat dúdolgatnak a gyermekeknek, mint az anya, miközben kisgyermeke bölcsőjét ringatja. A tenger játszik a gyermekekkel; sápadt mosoly fénylik a homokos parton.

Végtelen világok tengerpartján összesereglenek gyermekek. Vihar száguld az úttalan égen, hajók zátonyra jutnak a minden nyomot elsöprő vízben, halál járkál mindenfelé, s a gyermekek csak játszanak. Végtelen világok tengerpartján van a gyermekek nagy találkozója.

THE sleep that flits on baby's eyes - does anybody know from where it comes? Yes, there is a rumour that it has its dwelling where, in the fairy village among shadows of the forest dimly lit with glow-worms, there hang two timid buds of enchantment. From there it comes to kiss baby's eyes.

The smile that flickers on baby's lips when he sleeps - does anybody know where it was born? Yes, there is a rumour that a young pale beam of a crescent moon touched the edge of a vanishing autumn cloud, and there the smile was first born in the dream of a dew-washed morning - the smile that flickers on baby's lips when he sleeps.

The sweet, soft freshness that blooms on baby's limbs - does anybody know where it was hidden so long? Yes, when the mother was a young girl it lay pervading her heart in tender and silent mystery of love - the sweet, soft freshness that has bloomed on baby's limbs.

Tudja-e valaki, hogy honnan jön az álom, mely a kisgyermek szempillái körül repdes? Az a hír járja, hogy ott van lakása valahol tündérországban, az erdő árnyában, melyet csak homályosan világítanak meg szentjánosbogárkák; ott csüng két félénk kis varázsbimbó. Ezekből száll elő, hogy csókdossa a kisgyermek szemét.

Tudja-e valaki, hogy hol született a mosoly, mely az alvó kisgyermek ajka fölött lebeg? Az a hír járja, hogy a holdsarló egy fiatal, sápadt sugara hozzáért egy szétfoszló őszi felhő széléhez, s itt született meg először egy harmatmosta reggel álmában az a mosoly, mely az alvó kisgyermek ajka fölött lebeg.

Az a kedves, félénkpiros életszín, mely rózsásan árad el a kisgyermek tagjain, tudja-e valaki, hol volt elrejtve oly sokáig? Mikor még anyja fiatal leányka volt, ott pihent benne, átjárva szívét, mint gyöngéd halk szerelem-misztérium, az a kedves, félénk piros életszín, mely rózsásan árad el a gyermek tagjain.

WHEN I bring to you coloured toys, my child, I understand why there is such a play of colours on clouds, on water, and why flowers are painted in tints - when I give coloured toys to you, my child.

When I sing to make you dance I truly know why there is music in leaves and why waves send their chorus of voices to the heart of the listening earth - when I sing to make you dance.

When I bring sweet things to your greedy hands I know why there is honey in the cup of the flower and why fruits are secretly filled with sweet juice - when I bring sweet things to your greedy hands.

When I kiss your face to make you smile, my darling, I surely understand what the pleasure is that streams from the sky in morning light, and what delight that is which the summer breeze brings to my body - when I kiss you to make you smile.

Mikor színes játékokat hozok neked, gyermekem, megértem, mire jó a színek e játéka a felhőn, a vízen, s mért vannak különfélére festve a virágok, - mikor színes játékokat hozok neked, gyermekem.

Mikor énekelnek, hogy táncolni kezdj rá, tudom csak meg igazán, hogy mért van zengő muzsika a falevelekben; s mért száll a hullámok hangkórusa a figyelmesen hallgatózó föld szíve felé, - mikor énekelek, hogy táncolj rája.

Mikor valami édességet hozok mohón utána kapó kezecskédbe, tudom, mért van méz a virágkehelyben; s mért telik meg csendes titkon édes lével a gyümölcs, - mikor édességet adok mohó kezecskédbe .

Mikor megcsókolom arcodat, hogy mosolyt csaljak ajkadra, kedves kicsikém, egész világosan megértem, micsoda öröm özönlik szerte az égről a reggeli fényben; s micsoda gyönyör érinti testemet a nyári szellőben, - mikor megcsókollak, hogy mosolyt csaljak ajkadra.

THOU hast made me known to friends whom I knew not. Thou hast given me seats in homes not my own. Thou hast brought the distant near and made a brother of the stranger.

I am uneasy at heart when I have to leave my accustomed shelter; I forget that there abides the old in the new, and that there also thou abidest.

Through birth and death, in this world or in others, wherever thou leadest me it is thou, the same, the one companion of my endless life who ever linkest my heart with bonds of joy to the unfamiliar.

When one knows, thee, then alien there is none, then no door is shut. Oh, grant me my prayer that I may never lose the bliss of the touch of the one in the play of the many.

Te ismertettél meg barátokkal, kiket nem ismertem. Te készítettél pihenőhelyet számomra idegen házakban. Te hoztad közel hozzám a távolit, s tetted testvéremmé az idegent.

Szívemben nyugtalanságot érzek, mikor el kell hagynom megszokott, biztos szállásomat; nem gondolok rá, hogy az újban benne rejlik mindig a régi, és te is benne vagy.

Születésen és halálon át, e világban és másokban, ahová csak vezetsz, te vagy végtelen életemnek soha nem változó, egyetlen útitársa, ki szívemet az öröm láncával folyton-folyvást összekapcsolod az idegennel, társtalannal.

Aki egyszer téged ismer, senki nem idegen annak többé; előtte nincs bezárt ajtó. Ó, hallgasd meg kérésemet, hogy a Soknak játékában mindig érezzem magamon az Egy áldásos érintését!

ON the slope of the desolate river among tall grasses I asked her, "Maiden, where do you go shading your lamp with your mantle? My house is all dark and lonesome - lend me your light!" She raised her dark eyes for a moment and looked ad my face through the dusk. "I have come to the river," she said, "to float my lamp on the stream when the daylight wanes in the west." I stood alone among tall grasses and watched the timid flame of her lamp uselessly drifting in the tide.

In the silence of gathering night I asked her, "Maiden, your lights are all lit - then where do you go with your lamp? My house is all dark and lonesome, - lend me your light." She raised her dark eyes on my face and stood for a moment doubtful. "I have come," she said at last, "to dedicate my lamp to the sky." I stood and watched her light uselessly burning in the void.

In the moonless gloom of midnight I asked her, "Maiden, what is your guest holding the lamp near your heart? My house is all dark and lonesome, - lend me your light." She stopped for a minute and thought and gazed at my face in the dark. "I have brought my light," she said, "to join the carnival of lamps." I stood and watched her little lamp uselessly lost among lights.

Az elhagyatott folyó lejtős partján, magas fű közt megkérdeztem tőle: "Leánykám, hová mégy, védően árnyalva be köpenyeddel lámpádat? Házam teljesen sötét és magányos, add egy időre nekem világodat!" Ő rám emelte egy pillanatra sötét szemét, s a homályon át belenézett arcomba: "Én azért jöttem ide a folyóhoz" - szólt -, "hogy vízre bocsássam világító lámpámat, mikor a nap fénye meghal nyugaton." Ott álltam egyedül a magas fű között s néztem, csak néztem lámpájának félénk kis lángját, amint - fényével senkinek nem használva - ott bukdácsolt előre a sárban.

Az egyre dúsabb és teljesebb éjszaka csendjében megkérdeztem tőle: "Leánykám, minden lángod meggyújtva lobog, hová igyekszel a lámpáddal? Házam egészen sötét és magányos, add nékem egy időre világodat!" Ő ráemelte sötét szemét arcomra, s egy pillanatig habozva állott. "Én azért jöttem" - mondotta végül -, "hogy lámpámat az égnek ajánljam fel." Én álltam s néztem, csak néztem lámpája fényét, amint senkinek sem használva, elégett az üres levegőben.

Az éjjel holdtalan sötétjében megkérdeztem tőle: "Leánykám, mit akarsz, mit keresel - lámpásodat egészen odaszorítva a szívedhez? Házam egészen sötét és magányos, add nekem egy időre világodat!" Megállott egy pillanatra, gondolkozott, aztán nagyra nyitott szemével mozdulatlanul nézett arcomba. "Én azért hoztam fényemet, hogy beállítsam a lámpák farsangi diadalmenetébe. Én álltam s néztem, csak néztem kis lámpáját, amint senkinek nem használva, beleveszett a többi fény tömkelegébe.

WHAT divine drink wouldst thou have my God, from this overflowing cup of my life?

My poet, is it thy delight to see thy creation through my eyes and to stand at the portals of my ears silently to listen to thine own eternal harmony?

Thy world is weaving words in my mind and thy joy is adding music to them. Thou givest thyself to me in love and then feelest thine own entire sweetness in me.

Micsoda isteni italt akarsz szürcsölgetni, Istenem, életem e túláradó serlegéből?

Én költőm, gyönyörűséged telik abban, hogy az én szememen át nézd, amit teremtettél, hogy odaállj az én fülem kapujához, s csendben ott hallgasd - figyelve saját örök harmóniádat?

Lelkemben világod szövi a szavakat, s a te örömöd adja a zenét hozzá. Te magadat nékem adod szeretetben, s aztán saját teljes édességedet bennem élvezed.

SHE who ever had remained in the depth of my being, in the twilight of gleams and of glimpses; she who never opened her veils in the morning light, will be my last gift to thee, my God, folded in my final song.

Words have wooed yet failed to win her; persuasion has stretched to her its eager arms in vain.

I have roamed from country to country keeping her in the core of my heart, and around her have risen and fallen the growth and decay of my life.

Over my thoughts and actions, my slumbers and dreams, she reigned yet dwelled alone and apart.

Many a man knocked at my door and asked for her and turned away in despair.

There was none in the world who ever saw her face to face, and she remained in her loneliness waiting for thy recognition.

Ő, ki mindig benn maradt lényem mélyén, a szelíd fény és gyönge lobogás félhomályában; ő, ki soha fel nem lebbentette fátyolát a reggeli világosságban: ő lesz utolsó énekembe foglalt utolsó ajándékom számodra, Istenem!

Szavak kérték már kezét, de meg nem nyerhették. Rábeszélés kinyújtotta már felé mohó kezét, de hiába.

Bolyongtam egyik hazából a másikba, szívem legmélyén benn hordozva őt; ami életemben haladás és hanyatlás volt, körötte űzte fel-le hullámjátékát.

Ő volt gondolataim, tetteim, szendergésem és álmom királynéja, és mégis messze s magányosan lakozott.

Nem egy ember kopogtatott ajtómon s kérte őt. Aztán reménytelen kétségbeesésben megint visszafordult.

Senki a világon nem látta még szemtől szembe, s csak megmarad magányában s várja, míg te felismered.

THOU art the sky and thou art the nest as well.

O thou beautiful, there in the nest it is thy love that encloses the soul with colours and sounds and odours.

There comes the morning with the golden basket in her right hand bearing the wreath of beauty, silently to crown the earth.

And there comes the evening over the lonely meadows deserted by herds, through trackless paths, carrying cool draughts of peace in her golden pitcher from the western ocean of rest.

But there, where spreads the infinite sky for the soul to take her flight in, reigns the stainless white radiance. There is no day nor night, nor form nor colour, and never, never a word.

Te vagy az ég, s ugyancsak te vagy a fészek is.

Ó, te, szépséges, itt a fészekben a te szereteted az, mely színekkel, hangokkal s illatokkal fogja körül a lelket.

Jön a reggel aranyos kosarával, jobbjában hozza a szépség koszorúját, hogy néma csendben megkoronázza vele a földet.

S jön az este magányosan, nyájaktól árva mezőkön, úttalan utakon át, aranyos korsójában a béke bús vizéből hozva a napnyugati békeóceánból.

De amott, ahol a végtelen ég terül szét - a lelkekért, hogy odairányítsák röpülésüket -, a makulátlan, sugárzó, fehér fény uralkodik. Itt nincs nappal, sem éjjel, nincs forma, sem szín, és soha, soha nem töri meg a szó a csendet.

THY sunbeam comes upon this earth of Mine with arms outstretched and stands at my door the livelong day to carry back to thy feet clouds made of my tears and sighs and songs.

With fond delight thou wrappest about thy starry breast that mantle of misty cloud, turning it into numberless shapes and folds and colouring it with hues everchanging.

It is so light and so fleeting, tender and tearful and dark, that is why thou lovest it, O thou spotless and serene. And that is why it may cover thy awful white light with its pathetic shadows.

Napsugarad kitárt karral száll le erre az én földemre, s így áll egész áldott napon át az ajtóm előtt, hogy aztán innen könnyemből, sóhajomból s dalomból szövődött felhőt vigyen vissza lábaidhoz.

Boldog gyönyörűséggel burkolod körül csillagfényes melledet ezzel a ködös felhőköpennyel - a formák és ráncok ezer változatával -, s közben folyton más- és másképpen színezed.

Oly könnyű és lenge, oly finom, könnyű és sötét e köpeny, s azért szereted, te, makulátlan tiszta és derűsen ragyogó! S ezért engeded meg, hogy fájdalmas árnyékfoltjaival ráboruljon fenséges fehér fényességedre.

THE same stream of life that runs through my veins night and day runs through the world and dances in rhythmic measures.

It is the same life that shoots in joy through the dust of the earth in numberless blades of grass and breaks into tumultuous waves of leaves and flowers.

It is the same life that is rocked in the ocean-cradle of birth and of death, in ebb and in flow.

I feel my limbs are made glorious by the touch of this world of life. And my pride is from the life-throb of ages dancing in my blood this moment.

Ugyanaz az életözön, mely ereimen éjjel-nappal átáramlik, futja be a világot is, és táncol ritmikus ütemekben.

Ugyanaz az élet ez, mely a föld porán át boldog gyönyörűségben szökken sudárba a számtalan fűszálban, s mely a levelek és virágok tarkán kavargó hullámaira törik meg.

Ugyanaz az élet ez, mely a dagályban és apályban ott ringatózik a születés és halál óceán-bölcsőjében .

Érzem, mint dicsőülnek meg tagjaim ez életteli világ érintésétől. S büszkeségem az örökkévalóságok életlüktetéséből fakad, melyek itt táncolnak e pillanatban is vérem sejtjeiben.

Is it beyond thee to be glad with the gladness of this rhythm? to be tossed and lost and broken in the whirl of this fearful joy?

All things rush on, they stop not, they look not behind, no power can hold them back, they rush on.

Keeping steps with that restless, rapid music, seasons come dancing and pass away - colours, tunes, and perfumes pour in endless cascades in the abounding joy that scatters and gives up and dies every moment.

Túlesik már lényed határain, hogy együtt örvendezz ez örvendő ritmusokkal?, hogy e félelmesen nagy öröm kavargó sodra megrendítsen, elborítson és megsemmisítsen?

A dolgok mind rohannak előre, meg nem állnak, vissza nem néznek; semmiféle hatalom vissza nem tarthatja őket, csak rohannak tova.

E gyorsan lüktető, soha meg nem pihenő zene ütemeire jönnek s mennek tánclépésben az évszakok; színek, hangok és illatok ki nem apadó zuhatagban omlanak bele a túláradó gyönyörbe, mely cseppekre hull szét, elvész és meghal minden pillanatban.

THAT I should make much of myself and turn it on all sides, thus casting coloured shadows on thy radiance - such is thy maya.

Thou settest a barrier in thine own being and then callest thy severed self in myriad notes. This thy self-separation has taken body in me.

The poignant song is echoed through all the sky in many- coloured tears and smiles, alarms and hopes; waves rise up and sink again, dreams break and form. In me is thy own defeat of self.

This screen that thou hast raised is painted with innumerable figures with the brush of the night and the day. Behind it thy seat is woven in wondrous mysteries of curves, casting away all barren lines of straightness.

The great pageant of thee and me has overspread the sky. With the tune of thee and me all the air is vibrant, and all ages pass with the hiding and seeking of thee and me.

Csak akaratod szerinti csalóka káprázat műve, hogy én oly sokat tartsak földi magamról, mindenféleképpen forgassam, s ily módon színes árnyékokat vessek sugárzó fényességeden.

Te választófalat emeltél saját lényegedben s aztán e részekre különített önmagadat ezer meg ezer hangon hívod. Lényednek e részekre különülése öltött testet bennem.

Az átható éles dal az egész égen visszhangzik különféleképp árnyalt könnyben, mosolyban, félelemben és reményben. Hullámok kélnek és szállnak, álmok fátyola szakad és szövődik újra. Bennem van önnön megsemmisülésed.

Arra az ellenzőfalra, melyet emeltél, az éjjel és nappal ecsetje megszámlálhatatlan alakot festett. Mögötte van trónusod, csodálatos, titkos értelmű hajlott vonalakból szőve, - minden élettelenül merev egyenes vonalat száműztél innen.

A mi kettőnk nagyszerű színpompája szétárad az égen. A mi kettőnk hangjától él és rezeg az egész éter, s egész világkorszakok telnek el abban, hogy mi ketten: te meg én, elrejtőzünk egymás elől s aztán keressük egymást.

HE it is, the innermost one, who awakens my being with his deep hidden touches.

He it is who puts his enchantment upon these eyes and joyfully plays on the chords of my heart in varied cadence of pleasure and pain.

He it is who weaves the web of this maya in evanescent hues of gold and silver, blue and green, and lets peep out through the folds his feet, at whose touch I forget myself.

Days come and ages pass, and it is ever he who moves my heart in many a name, in many a guise, in many a rapture of joy and of sorrow.

Ő az a legbenső Valaki, aki mélységes titokzatos érintésével igazi lényemet öntudatra kelti.

Ő bocsátja rá szememre varázsát, s játszik boldogan szívem hárfáján, az öröm és fájdalom sokféleképpen változó ritmusaiban.

Ő szövi az arany, ezüst, kék és zöld tünékeny színeiből ezt a Maya- fátylat, - ráncai közül ki-kivillantja lábát, melynek varázsos érintésétől egyszeribe teljesen megfeledkezem földi magamról.

Napok jönnek, évszázadok múlnak s folyton-folyvást ő az, aki sokféle néven, sokféle megjelenési formában, az öröm és fájdalom sok átszellemült pillanatában szívemben érzelmeket fakaszt.

DELIVERANCE is not for me in renunciation. I feel the embrace of freedom in a thousand bonds of delight.

Thou ever pourest for me the fresh draught of thy wine of various colours and fragrance, filling this earthen vessel to the brim.

My world will light its hundred different lamps with thy flame and place them before the altar of thy temple.

No, I will never shut the doors of my senses. The delights of sight and hearing and touch will bear thy delight.

Yes, all my illusions will burn into illumination of joy, and all my desires ripen into fruits of love.

Számomra a megváltás nem a lemondásban van. A szabadság ölelését én a gyönyör ezer rám tapadó kötelékében érzem.

Színben és illatban folyton árnyalódó borodból folyton kínálsz egy-egy friss itallal, és színig töltöd vele ezt a földi edényt.

Világom meggyújtja majd lángodon a maga száz és száz különböző lámpáját, s aztán templomod oltára elé állítja le őket.

Nem. Soha nem fogom bezárni érzékeim kapuit. A látás, hallás, tapintás gyönyörűsége lesz hordozója benned érzett gyönyörűségemnek.

Az érzéki káprázatok tüze a boldogság tiszta fényévé izzik majd, s minden vágyam a szeretet gyümölcsévé érik.

THE day is no more, the shadow is upon the earth. It is time that I go to the stream to fill my pitcher.

The evening air is eager with the sad music of the water. Ah, it calls me out into the dusk. In the lonely lane there is no passer by, the wind is up, the ripples are rampant in the river.

I know not if I shall come back home. I know not whom I shall chance to meet. There at the fording in the little boat the unknown man plays upon his lute.

Lement a nap, árnyék borul a földre. Ideje, hogy a folyóhoz menjek korsómmal.

A víz bánatos zenéje epedő vággyal tölti meg a léget, s úgy hívogat ki a homályba. A magányos úton egy lélek se jár. Szél van, a hullámfodrok lassan kúsznak tova a folyón.

Nem tudom, haza fogok-e még térni. Nem tudom, kit hoz a véletlen elém. Amott a révnél, kis csónakján az Ismeretlen játszik lantján.

THY gifts to us mortals fulfill all our needs and yet run back to thee undiminished.

The river has its everyday work to do and hastens through fields and hamlets; yet its incessant stream winds towards the washing of thy feet.

The flower sweetens the air with its perfume; yet its last service is to offer itself to thee.

Thy worship does not impoverish the world.

From the words of the poet men take what meanings please them; yet their last meaning points to thee.

Adományaid, melyeket nekünk, halandóknak juttatsz, kielégítik minden szükségletünket, s mégis meg nem fogyatkozva térnek vissza hozzád.

A folyó végzi a maga napi munkáját, melyet végeznie kell, sietve rohan mezőkön, tanyákon át, s mégis szüntelen folyásával csak azért kanyarog, hogy végre a te lábadat mossa.

A virág megédesíti illatával a levegőt; mégis utolsó szolgálata az, hogy néked ajánlja fel magát.

A te imádásod nem teszi szegényebbé a világot.

A költők szavait az emberek úgy értelmezik, ahogy éppen nekik tetszik; azok végső értelme mégis mindig rád utal.

DAY after day, O lord of my life, shall I stand before thee face to face? With folded hands, O lord of all worlds, shall I stand before thee face to face?

Under thy great sky in solitude and silence, with humble heart shall I stand before thee face to face?

In this laborious world of thine, tumultuous with toil and with struggle, among hurrying crowds shall I stand before thee face to face?

And when my work shall be done in this world, O King of kings, alone and speechless shall I stand before thee face to face?

Nap nap után ott állok-e majd szemtől szemben véled, ó, életem ura? Imára kulcsolt kézzel ott állok-e majd szemtől szemben véled, minden világok ura?

Fenséges égboltod alatt, magányosan és csendben, alázatos szívvel, ott állok-e majd szemtől szemben véled?

Ebben a fáradságos munkával, folytonos küszködéssel tele világban a siető, tülekedő tömeg közt állok-e majd szemtől szemben véled?

S ha majd munkámat e világban elvégeztem, egyes-egyedül, szótlanul ott állok-e majd szemtől szemben véled, ó, királyok Királya!

I KNOW thee as my God and stand apart - I do not know thee as my own and come closer. I know thee as my father and bow before thy feet - I do not grasp thy hand as my friend's.

I stand not where thou comest down and ownest thyself as mine, there to clasp thee to my heart and take thee as my comrade.

Thou art the Brother amongst my brothers, but I heed them not, I divide not my earnings with them, thus sharing my all with thee.

In pleasure and in pain I stand not by the side of men, and thus stand by thee. I shrink to give up my life, and thus do not plunge into the great waters of life.

Így ismerlek, mint Istenemet, s messze, félre tőled állok, nem valami kedves hozzámtartozót látok benned, s nem közeledem. Így ismerlek, mint atyámat, s lábad előtt mélyen meghajolok, nem szorítom meg kezed, mint jóbarátomnak szoktam.

Nem állok ott, ahol te leszállsz hozzám, s enyémnek nyilvánítod ki magad, hogy szívemhez szorítsalak s meghitt társamul fogadjalak.

Te vagy a Testvér testvéreim között, de emezekkel én nem törődöm, keresményemet velük meg nem osztom, hogy mindenemet csak véled osszam meg.

Örömben és fájdalomban nem állok embertársaim mellett, - hogy így melletted álljak. Visszariadok attól, hogy feláldozzam életemet, s így nem merülhetek bele az Élet fenséges vizébe.

WHEN the creation was new and all the stars shone in their first splendour, the gods held their assembly in the sky and sang "Oh, the picture of perfection! the joy unalloyed!"

But one cried of a sudden - "It seems that somewhere there is a break in the chain of light and one of the stars has been lost."

The golden string of their harp snapped, their song stopped, and they cried in dismay - "Yes, that lost star was the best, she was the glory of all heavens!"

From that day the search is unceasing for her, and the cry goes on from one to the other that in her the world has lost its one joy!

Only in the deepest silence of night the stars smile and whisper among themselves - "Vain is this seeking! Unbroken perfection is over all!"

Mikor a teremtés új volt, s minden csillag első fényében ragyogott, az istenek gyűlést tartottak az égen és zengedezték: "Ó, tökéletesség képe! Ó, tiszta, zavartalan öröm!"

Ám egyszerre felkiáltott az egyik: "Így tetszik, valahol szakadás támadt a fény láncában, s egy csillag elveszett. "

Hárfájuk aranyos húrja elpattant, énekük elakadt, s ijedten kiáltozták: "Valóban, az az elveszett csillag ért legtöbbet, az volt az egész ég dísze, büszkesége!"

E naptól fogva szakadatlanul keresik, s egyik ajkról másikra száll a panaszos kiáltás, hogy benne a világ elveszítette egy örömét.

Csak az éjszaka legmélyebb csendjében mosolyognak össze a csillagok, s egymás között suttogják: "Hiába ez a keresés! Megszakítás nélküli, teljes tökéletesség honol mindenütt!"

IF it is not my portion to meet thee in this my life then let me ever feel that I have missed thy sight - let me not forget for a moment, let me carry the pangs of this sorrow in my dreams and in my wakeful hours.

As my days pass in the crowded market of this world and my hands grow full with the daily profits, let me ever feel that I have gained nothing - let me not forget for a moment, let me carry the pangs of this sorrow in my dreams and in my wakeful hours.

When I sit by the roadside, tired and panting, when I spread my bed low in the dust, let me ever feel that the long journey is still before me - let me not forget for a moment, let me carry the pangs of this sorrow in my dreams and in my wakeful hours.

When my rooms have been decked out and the flutes sound and the laughter there is loud, let me ever feel that I have not invited thee to my house - let me not forget for a moment, let me carry the pangs of this sorrow in my dreams and in my wakeful hours.

Ha nem sorsom, hogy találkozzak veled ez életemben, éreztesd mindig velem, hogy meglátnom téged nem lehetett; ne engedd ezt felednem egy pillanatra sem, hadd hordozzam magamban e bánatfullánkot álmomban és éber óráimban!

Midőn a napjaim e világ nyüzsgő vásárán tovatűnnek, s kezem megtelik a napi nyereséggel: éreztesd mindig velem, hogy semmit sem nyertem, ne engedd ezt felednem egy pillanatra sem, hadd hordozzam magamban e bánatfullánkot álmomban és éber óráimban!

Ha az út szélén ülök, s a fáradtságtól alig lélegzem; ha fekvőhelyemet készítem el lent, az út porában: éreztesd mindig velem, hogy hosszú út áll még előttem, ne engedd ezt elfelednem egy pillanatra sem, hadd hordozzam magamban e bánatfullánkot álmomban és éber óráimban!

Ha szobám ünnepi díszben áll, furulya szól és hangos a kacagás, éreztesd mindig velem, hogy te nem vagy házam meghívott vendége, - ne engedd ezt felednem egy pillanatra sem, hadd hordozzam magamban e bánatfullánkot álmomban és éber óráimban!

I AM like a remnant of a cloud of autumn uselessly roaming in the sky, O my sun ever-glorious! Thy touch has not yet melted my vapour, making me one with thy light, and thus I count months and years separated from thee.

If this be thy wish and if this be thy play, then take this fleeting emptiness of mine, paint it with colours, gild it with gold, float it on the wanton wind and spread it in varied wonders.

And again when it shall be thy wish to end this play at night, I shall melt and vanish away in the dark, or it may be in a smile of the white morning, in a coolness of purity transparent.

Mint egy őszi felhőnek visszamaradt foszlánya, mely céltalanul kóvályog az égen, olyan vagyok én, ó, örökké dicsőséges napom! Érintésed még nem oldotta fel párás lényegemet, még nem olvasztott eggyé fényeddel s így, messze, távol tőled, ó, hány hónapot, hány évet számlálok meg!

Ha ez lenne kívánságod s ebben telik kedved, ám vedd ezt az én tovaillanó, üres lényemet, színezd meg, aranyozd meg, indítsd útnak a pajkos, kósza szél szárnyán, és bontsd szét tarka csodákra!

Ha pedig kívánságod az lesz, hogy egy éjjel vége legyen e játéknak, felolvadok s beleveszek a homályba, vagy - úgylehet - a fehéren csillogó reggel egy mosolyába, valami áttetsző tisztaság hűvösségébe.

ON many an idle day have I grieved over lost time. But it is never lost, my lord. Thou hast taken every moment of my life in thine own hands.

Hidden in the heart of things thou art nourishing seeds into sprouts, buds into blossoms, and ripening flowers into fruitfulness.

I was tired and sleeping on my idle bed and imagined all work had ceased.

In the morning I woke up and found my garden full with wonders of flowers.

Sok tétlen, üres napon gyötört a bánat, hogy csak elvesztegettem időmet. Pedig soha nincs az elvesztegetve, Uram; Te saját kezedbe vetted életem minden pillanatját.

Belerejtőzve a dolgok szívébe, te csírává táplálod és fejleszted a magot, virággá a bimbót, a virágot pedig gyümölccsé érleled.

Fáradtan, tétlen álomban feküdtem bágyasztó ágyamon, s azt hittem, minden munkám szünetel.

Reggel felébredtem, s azt láttam, hogy kertem tele van virágcsodákkal.

TIME is endless in thy hands, my lord. There is none to count thy minutes.

Days and nights pass and ages bloom and fade like flowers. Thou knowest how to wait.

Thy centuries follow each other perfecting a small wild flower.

We have no time to lose, and having no time we must scramble for our chances. We are too poor to be late.

And thus it is that time goes by while I give it to every querulous man who claims it, and thine altar is empty of all offerings to the last.

At the end of the day I hasten in fear lest thy gate be shut; but I find that yet here is time.

Az idő végtelen a te kezedben, uram. Nincs ki a te perceidet számlálja.

Napok és éjszakák tűnnek el, világkorok bontanak szirmot s hervadnak el, mint a virágok. Te tudsz várni.

Nálad századok váltják fel egymást, míg egy kis vadvirágot kialakítanak.

Nekünk nincs vesztegetni való időnk, s mert nem érünk rá, lázasan kell törtetnünk célunk felé. Túlságos szegények vagyunk ahhoz, hogy késhessünk.

És így esik meg aztán, hogy időm letelik, mert minden sopánkodó, panaszos embernek, aki kéri tőlem, adok belőle s a te oltárod minden áldozati ajándék nélkül, üresen áll egészen az utolsó percig.

Mikor napom végére jár már, sietek, mert félek, hogy zárva találom már kapudat; de azt látom, még van idő.

MOTHER, I shall weave a chain of pearls for thy neck with my tears of sorrow.

The stars have wrought their anklets of light to deck thy feet, but mine will hang upon thy breast.

Wealth and fame come from thee and it is for thee to give or to withhold them. But this my sorrow is absolutely mine own, and when I bring it to thee as my offering thou rewardest me with thy grace.

Anyám, fonok majd nyakadra gyöngyláncot bánatkönnyeimből.

A csillagok fénykarikákat sodortak számodra, hogy bokáidat ékesítsd velük; de az én ajándékom kebleden fog csüngni.

Gazdagság- és hírnévnek te vagy a forrása, s tőled függ, hogy megadd vagy megtagadd. De ez az én bánatom teljességgel az én sajátom, s ha ezt áldozati ajándékomul neked hozom, te kegyelmeddel jutalmazol meg érte.

IT is the pang of separation that spreads throughout the world and gives birth to shapes innumerable in the infinite sky.

It is this sorrow of separation that gazes in silence all night from star to star and becomes lyric among rustling leaves in rainy darkness of July.

It is this overspreading pain that deepens into loves and desires, into sufferings and joys in human homes; and this it is that ever melts and flows in songs through my poet's heart.

A magányosság éles fájdalma végigárad az egész világon. Ez hoz létre a végtelen égen megszámlálhatatlan alakot.

A magányosság e mély bánata mered éjszakánként némán egyik csillagszemből a másikba, s ez válik zenévé a július esős sötétjében a susogó lombok között.

Ez a mindenre ráboruló nagy fájdalom mélyül szerelemmé, vággyá, szenvedéssé és örömmé az emberek honában, ez olvad folyton-folyvást dallá, s árad folyton dalként át költőszívemen.

WHEN the warriors came out first from their master's hall, where had they hid their power? Where were their armour and their arms?

They looked poor and helpless, and the arrows were showered upon them on the day they came out from their master's hall.

When the warriors marched back again to their master's hall where did they hide their power?

They had dropped the sword and dropped the bow and the arrow; peace was on their foreheads, and they had left the fruits of their life behind them on the day they marched back again to their master's hall.

Mikor a harcosok először léptek ki uruk csarnokából, hová rejtették el hatalmas erejüket? Hol volt páncéluk, fegyverük?

Szegényeknek és tehetetleneknek látszottak, nyílzápor hullott rájuk azon a napon, mikor kijöttek uruk csarnokból.

Mikor a harcosok menete visszatért uruk csarnokába, hová rejtették hatalmas erejüket?

Elhullatták kardjukat, el az íjat és a nyilat is; béke honolt homlokukon, életük gyümölcsaratását ott hagyták maguk mögött, mikor menetjük újra visszatért uruk csarnokába.

DEATH, thy servant, is at my door. He has crossed the unknown sea and brought thy call to my home.

The night is dark and my heart is fearful - yet I will take up the lamp, open my gates and bow to him my welcome. It is thy messenger who stands at my door.

I will worship him with folded hands, and with tears. I will worship him placing at his feet the treasure of my heart.

He will go back with his errand done, leaving a dark shadow on my morning; and in my desolate home only my forlorn self will remain as my last offering to thee.

Halál, a te szolgád itt áll ajtóm előtt. Áthaladt az ismeretlen tengeren, s elhozta ide lakomba meghívásodat.

Az éjszaka sötét, szívem félelemmel tele, - mégis kész vagyok rá, hogy lámpámat vegyem, kinyissam a kaput s "isten hozott"-tal fogadjam őt. A te küldötted az, aki itt áll ajtóm előtt.

Hódolok neki a legnagyobb tisztelettel, összekulcsolt kezemmel s könnyekkel a szememben. Megadom neki a legnagyobb tiszteletet, odahelyezvén lába elé szívem kincseit.

Ő majd - miután küldetésében eljárt - visszatér hozzád, s utána sötét árnyék marad vissza reggelemen; vigasztalan lakomban csak szegény, reményevesztett énem marad: utolsó áldozati ajándékom számodra.

IN desperate hope I go and search for her in all the corners of my room; I find her not.

My house is small and what once has gone from it can never be regained.

But infinite is thy mansion, my lord, and seeking her I have come to thy door.

I stand under the golden canopy of thine evening sky and I lift my eager eyes to thy face.

I have come to the brink of eternity from which nothing can vanish - no hope, no happiness, no vision of a face seen through tears.

Oh, dip my emptied life into that ocean, plunge it into the deepest fullness. Let me for once feel that lost sweet touch in the allness of the universe.

Kétségbeesett reménykedéssel elindulok, és keresem őt szobám minden zugában, de nem találom.

Házam kicsi, s aki egyszer elment innen, soha vissza nem keríthető.

De végtelen nagy a te királyi lakod, uram, és míg őt keresem, eljutottam ajtódhoz.

Itt állok esti egednek aranyos mennyezete alatt s vágytól égő szememet arcodra emelem.

Elérkeztem az örökkévalóság széléhez, ahonnan semmi tova nem tűnhet, sem remény, sem boldogság, sem egy könnyfátyolon át látott arc álomszerű képe.

Ó, merítsd alá életemet ez óceánba, bocsásd le oda, hol a legmélyebb, legteljesebb! Hadd érezzem egyszer még a világmindenség teljességében azt az elveszett drága érintést!

DEITY of the ruined temple! The broken strings of Vina sing no more your praise. The bells in the evening proclaim not your time of worship. The air is still and silent about you.

In your desolate dwelling comes the vagrant spring breeze. It brings the tidings of flowers - the flowers that for your worship are offered no more.

Your worshipper of old wanders ever longing for favour still refused. In the eventide, when fires and shadows mingle with the gloom of dust, he wearily comes back to the ruined temple with hunger in his heart.

Many a festival day comes to you in silence, deity of the ruined temple. Many a night of worship goes away with lamp unlit.

Many new images are built by masters of cunning art and carried to the holy stream of oblivion when their time is come.

Only the deity of the ruined temple remains unworshipped in deathless neglect.

Romba dőlt templom istensége! Vina törött hárfahúrjai nem zengik többé dicséretedet. A harangok este nem hirdetik, hogy az istentisztelet ideje itt van. A levegő csendes és néma körülötted.

Elhagyott lakodba betéved a kósza tavaszi szellő. Hozza a virágok üzenetét - a virágokét, melyeket tiszteletedre nem áldoznak már neked.

Régi buzgó tisztelőd erre-arra kóborol, még mindig vágyódva egyre újra megtagadott kegyelmed után. Este, mikor a kigyulladt tüzek s az árnyékok összevegyülnek a por sötétjével, fáradtan visszatér a romba dőlt templomhoz istent szomjazó lelkével.

Csendben jönnek hozzád, romba dőlt templom istensége, az ünnepnapok, egyik a másik után. Imádásod éjszakái elmúlnak, egyik a másik után, - és senki lámpát nem gyújt.

Sok új szobrot emeltek már mesterek tökéletes művészettel, s ha idejük eljött, elvitte őket magával a feledés szent árja.

Csak a romba dőlt templom istensége marad meg - mert senki nem tiszteli - haláltalan elhagyatottságában.

NO more noisy, loud words from me - such is my master's will. Henceforth I deal in whispers. The speech of my heart will be carried on in murmurings of a song.

Men hasten to the King's market. All the buyers and sellers are there. But I have my untimely leave in the middle of the day, in the thick of work.

Let then the flowers come out in my garden, though it is not their time; and let the midday bees strike up their lazy hum.

Full many an hour have I spent in the strife of the good and the evil, but now it is the pleasure of my playmate of the empty days to draw my heart on to him; and I know not why is this sudden call to what useless inconsequence!

Többé egyetlen lármás, hangos szót sem ejtek - így kívánja ezt az én uram. Ezentúl csak suttogó hangon teszek-veszek az emberek közt. Szívem beszéde zsongó dal halk morajába megy át.

Az emberek sietnek a király vásárára. Mind itt vannak a vevők s eladók. Én azonban egészen szokatlan időben, a nap derekán, éppen a munka hevében engedélyt kaptam a pihenésre.

Hadd bújjanak elő hát kertemben a virágok, habár nincs is itt az idejük; s hadd kezdjék rá a délidő méhecskéi elálmosító zümmögésüket!

Jó egynéhány órát töltöttem el a jó és rossz harcában, de most üres, gondtalan napjaimból való játszótársamnak kedve kerekedett, hogy szívemet magához vonja, s én nem tudom, miért ez a váratlan, hirtelen hívás, micsoda érthetetlen célra!

ON the day when death will knock at thy door what wilt thou offer to him;

Oh I will set before my guest the full vessel of my life - I will never let him go with empty hands.

All the sweet vintage of all my autumn days and summer nights, all the earnings and gleanings of my busy life will I place before him at the close of my days when death will knock at my door.

Aznap, mikor a halál kopogtat ajtódon, mit fogsz áldozati ajándékul eléje adni?

Ó, odateszem vendégem elé életemnek tele edényét; nem hagyom, hogy üres kézzel távozzék tőlem.

Őszi napjaimnak, nyári éjszakáimnak egész édes szüreti gazdagságát, munkás életemnek egész aratását s amit tallózásnál még összeszedtem, odarakom majd elébe, amikor napjaim elteltével a halál kopogtat ajtómon.

O THOU the last fulfilment of life, Death, my death, come and whisper to me!

Day after day have I kept watch for thee; for thee have I borne the joys and pangs of life.

All that I am, that I have, that I hope and all my love have ever flowed towards thee in depth of secrecy. One final glance from thine eyes end my life will be ever thine own.

The flowers have been woven and the garland is ready for the bridegroom. After the wedding the bride shall leave her home and meet her lord alone in the solitude of night.

Ó, élet végső beteljesülése, Halál, én halálom, jöjj és szólj suttogó hangodon hozzám!

Nap nap után vártalak, érted viseltem el az élet örömeit és kínjait.

Mindaz, ami vagyok, amim van, amit remélek s minden szeretetem is mélységes titokzatossággal csak feléd hömpölygette habjait. Még egy végső pillantás a szemedből, s tiéd lészen mindörökre életem.

A virágokat mind füzérbe fontam már, a koszorú készen várja a vőlegényt. Az esküvő után az ifjú nő hagyja el otthonát s menjen ura elé egyes-egyedül az éj magányában!

I KNOW that the day will come when my sight of this earth shall be lost, and life will take its leave in silence, drawing the last curtain over my eyes.

Yet stars will watch at night, and morning rise as before, and hours heave like sea waves casting up pleasures and pains.

When I think of this end of my moments, the barrier of the moments breaks and I see by the light of death thy world with its careless treasures. Rare is its lowliest seat, rare is its meanest of lives.

Things that I longed for in vain and things that I got - let them pass. Let me but truly possess the things that I ever spurned and overlooked.

Tudom, eljön majd a nap, mikor szemem elől elvész ez a földi világ, s az élet néma csendben elbúcsúzik, az utolsó fátyolt vonva szememre.

Mégis a csillagok épp úgy fognak őrködni éjjelenként, s a reggel éppen úgy felkel, mint eddig; s az órák, mint a tenger hullámai, megdagadnak, örömöket és bánatokat vetve föl magukkal.

Ha földi óráim végére gondolok: a gát, mely e pillanatokat elzárta előlem, lehull, s a halál világosságánál tisztán látom a világot, sok, előttünk oly értelmetlen kincsével. Értékes a legalacsonyabb ülés is, amit kínált, értékes a legjelentéktelenebb élet is.

Mindaz, ami után hiába vágyakoztam, s az is, amit megkaptam: - el velük most! Hadd bírhassam igazán, amit mindeddig csak lenéztem, figyelembe sem vettem!

I HAVE got my leave. Bid me farewell, my brothers! I bow to you all and take my departure.

Here I give back the keys of my door - and I give up all claims to my house. I only ask for last kind words from you.

We were neighbours for long, but I received more than I could give. Now the day has dawned and the lamp that lit my dark corner is out. A summons has come and I am ready for my journey.

Megkaptam az elbocsátólevelemet. Kívánjatok hát szerencsés utat, testvéreim! Meghajtom fejem mindnyájatok felé, s búcsúzom.

Íme, visszaadom ajtókulcsaimat, s lemondok a házamra vonatkozó minden további jogról Csak pár szót kérek végül tőletek.

Sokáig voltunk szomszédok, de én sokkal többet kaptam, mint amennyit adni tudtam. Most felvirradt a nap s kialudt a lámpa, mely homályos kis kuckómat bevilágította. Behívóparancsom megjött, s én útra készen állok.

AT this time of my parting, wish me good luck, my friends! The sky is flushed with the dawn and my path lies beautiful.

Ask not what I have with me to take there. I start on my journey with empty hands and expectant heart.

I shall put on my wedding garland. Mine is not the red-brown dress of the traveller, and though there are dangers on the way I have no fear in my mind.

The evening star will come out when my voyage is done and the plaintive notes of the twilight melodies be struck up from the King's gateway.

Búcsúm e percében kívánjatok szerencsés utat, barátaim! Az égen piroslik a hajnal; s az út, mely előttem áll, oly gyönyörű.

Ne kérdezzetek, hogy mit kell ide magammal vinnem. Üres kézzel s várakozással tele szívvel indulok utamra.

Esküvői ruhámat öltöm magamra. Az én ruhám nem a küszködő vándorok vörösesbarna köpenye, s ha vár is veszély az úton, én nem félek.

Az esti csillag feltűnik majd, ha utam végére értem, s a király kapuja felől az alkonyat dalának panaszos hangjai hangzanak föl.

I WAS not aware of the moment when I first crossed the threshold of this life.

What was the power that made me open out into this vast mystery like a bud in the forest at midnight!

When in the morning I looked upon the light I felt in a moment that I was no stranger in this world, that the inscrutable without name and form had taken me in its arms in the form of my own mother.

Even so, in death the same unknown will appear as ever known to me. And because I love this life, I know I shall love death as well.

The child cries out when from the right breast the mother taker it away, in the very next moment to find in the left one its consolation.

Nem vettem észre, hogy mely pillanatban léptem át az élet küszöbét.

Micsoda hatalom volt az, amelynek parancsára kibontottam szirmaimat ebbe a hatalmas és félelmes misztériumba, mint ahogyan a bimbó felpattan az erdőben éjszaka!

Mikor azon a reggelen a napvilágot megláttam, egy pillantás alatt éreztem, hogy nem vagyok idegen ebben a világban, s hogy az a nagy kifürkészhetetlen, amelynek sem nevet, sem alakot adni nem tudunk, karjaiba vett engem saját anyám képében.

Éppen úgy halálomkor is megjelenik majd ugyanaz az ismeretlen, és éppen úgy kezdettől fogva ismert valakinek fog feltűnni. És mivel szeretem ezt az életet, tudom, szeretni fogom a halált is.

A gyermek felsír, mikor anyja elveszi a jobb melléről, hogy rögtön a másik pillanatban a bal mellen vigasztalást találjon.

WHEN I go from hence let this be my parting word, that what I have seen is unsurpassable.

I have tasted of the hidden honey of this lotus that expands on the ocean of light, and thus am I blessed - let this be my parting word.

In this playhouse of infinite forms I have had my play and here have I caught sight of him that is formless. My whole body and my limbs have thrilled with his touch who is beyond touch; and if the end comes here, let it come - let this be my parting word.

Ha én innen elmegyek, legyen az a búcsúszavam, hogy felülmúlhatatlan az, amit láttam.

Megízleltem annak a lótusznak rejtett mézét, mely a világosság óceánján nyílik, s így áldott vagyok, - legyen ez a búcsúszavam!

A végtelen formák e játszóterén eljátszottam játékomat, s itt látták meg egyszerre csak szemeim őt, ki formát nem ölt.

Egész testem, minden tagom megreszketett annak érintésétől, ki túl van az érinthető határán; s ha most már a vég eljön, hadd jöjjön - ez legyen a búcsúszavam!

WHEN my play was with thee I never questioned who thou wert. I knew nor shyness nor fear, my life was boisterous.

In the early morning thou wouldst call me from my sleep like my own comrade and lead me running from glade to glade.

On those days I never cared to know the meaning of songs thou sangest to me. Only my voice took up the tunes, and my heart danced in their cadence.

Now, when the playtime is over, what is this sudden sight that is come upon me? The world with eyes bent upon thy feet stands in awe with all its silent stars.

Amíg játszottam veled, sohasem kérdeztem, ki vagy. Nem ismertem sem tartózkodást, sem félelmet, életem csupa pajkos lárma volt.

Kora reggel már te hívó szóval keltettél fel álmomból mint meghitt játszótárs, és futva vittél magaddal egyik tisztásról a másikra.

Azokon a napokon sohase törődtem vele, hogy megismerjem értelmét a daloknak, melyeket nekem énekeltél. Hangom csak felkapta szárnyára a hangokat, s ritmikus játékukra táncolt szívem.

Most, hogy a játék ideje elmúlt, egyszerre micsoda látomás lepi meg lelkem! A világ - lábadra szegezve tekintetét - összes hallgató csillagaival előtted szent félelemben áll.

I WILL deck thee with trophies, garlands of my defeat. It is never in my power to escape unconquered.

I surely know my pride will go to the wall, my life will burst its bonds in exceeding plain, and my empty heart will sob out in music like a hollow reed, and the stone will melt in tears.

I surely know the hundred petals of a lotus will not remain closed for ever and the secret recess of its honey will be bared.

From the blue sky an eye shall gaze upon me and summon me in silence. Nothing will be left for me, nothing whatever, and utter death shall I receive at thy feet.

Én csak folytonos csatavesztésem koszorúit és diadaljelvényeit hozhatom majd neked díszül. Soha nincs annyi erőm, hogy legyőzetlenül kerüljek ki a harcból.

Biztosan tudom, hogy büszke terveim meghiúsulnak, hogy életem mérhetetlen kínok közt fogja szétfeszíteni bilincseit, hogy mindenéből kifosztott szívem felzokog, mint egy üres nádfurulya, s a kő is könnyekben olvadoz.

Teljes bizonyossággal érzem, hogy egy lótusz száz szirma nem marad mindörökké csukva, s méze titkos rejteke feltárul.

A kék égről mintha egy szem nézne rám mozdulatlanul; s némán hívogat. Semmim nem fog megmaradni, semmim, bármi legyen is, - a puszta halált találom ott lábaidnál.

WHEN I give up the helm I know that the time has come for thee to take it. What there is to do will be instantly done. Vain is this struggle.

Then take away your hands and silently put up with your defeat, my heart, and think it your good fortune to sit perfectly still where you are placed.

These my lamps are blown out at every little puff of wind, and trying to light them I forget all else again and again.

But I shall be wise this time and wait in the dark, spreading my mat on the floor; and whenever it is thy pleasure, my lord, come silently and take thy seat here..

Mikor eleresztem a hajó kormányát, tudom, itt az idő, hogy te vedd azt át. Amit meg kell tenni, haladéktalanul tegyük. Hiába minden küszködés.

Vedd el hát kezedet, és vereségeddel vonulj vissza, szívem, s tartsd szerencsédnek, ha teljes csendben ülhetsz ott, ahol helyedet megszabták.

Az én lámpáim minden kis szélfuvallatra kialudtak, s miközben meggyújtásukkal vesződöm, újra meg újra elfeledkezem mindenről.

De most majd bölcs leszek, a sötétben fogok várni, leterítem gyékényszőnyegemet a földre, s amikor kedved támad, uram, jöjj, halkan, és foglalj itt nálam helyet!

I DIVE down into the depth of the ocean of forms, hoping to gain the perfect pearl of the formless.

No more sailing from harbour to harbour with this my weather- beaten boat. The days are long passed when my sport was to be tossed on waves.

And now I am eager to die into the deathless.

Into the audience hall by the fathomless abyss where swells up the music of toneless stings I shall take this harp of my life.

I shall tune it to the notes of for ever, and when it has sobbed out its last utterance, lay down my silent harp at the feet of the silent.

Lemerülök a formák óceánjának mélységeibe azon reményben, hogy itt megtalálom a formátlannak tökéletes gyöngyét.

Nem vitorlázok már viharvert hajómon kikötőből kikötőbe. Régen elmúltak a napok, mikor még kedvem telt benne, ha a hullámok ide-oda dobáltak.

S most sóvárgó vágy fogott el, hogy meghaljak s így belelankadjak a halhatatlanba.

Nagy kihallgatási termedbe, ott a feneketlen örvénylő mélységeknél, hol hangtalan húrokon hullámzó zene kél s dagad, beviszem majd ezt az én élethárfámat.

Felhangolom az örökkévaló hangjaira, s ha kizokogta magából utolsó mondanivalóját is, leteszem hallgató hárfámat a hallgatagnak lábához.

EVER in my life have I sought thee with my songs. It was they who led me from door to door, and with them have I felt about me, searching and touching my world.

It was my songs that taught me all the lessons I ever learnt; they showed me secret paths, they brought before my sight many a star on the horizon of my heart.

They guided me all the day long to the mysteries of the country of pleasure and pain, and, at last, to what palace gate have they brought me in the evening at the end of my journey?

Egész életemben egyre téged kerestelek dalaimmal. Ők vezettek házról házra, velük tapogatóztam magam körül, keresve s meg is érinthetve az én világomat.

Dalaim tanítottak meg mindenre, amit csak valaha tanultam, ők mutattak meg nekem titkos örvényeket, ők mutattak meg nekem egy csillagot szívem látóhatárán.

Ők vezettek el nap nap mellett az öröm és fájdalom birodalmának misztériumaihoz, és végül most este, utam végén, micsoda palotakapuhoz hoztak el engem?

I BOASTED among men that I had known you. They see your pictures in all works of mine. They come and ask me, "Who is he?" I know not how to answer them. I say, "Indeed, I cannot tell." They blame me and they go away in scorn. And you sit there smiling.

I put tales of you into lasting songs. The secret gushes out from my heart. They come and ask me, "Tell me all your meanings." I know not how to answer them. I say, "Ah, who knows what they mean!" They smile and go away in utter scorn. And you sit there smiling.

Eldicsekedtem embertársaim előtt, hogy ismerlek téged. A te képedet látják minden munkámban. Jönnek s megkérdeznek: "Kicsoda hát ő?" Én nem tudok mit felelni nekik. Szólok: "Valóban, nem tudom megmondani. Szemrehányásokkal halmoznak el, s gúnyos megvetéssel mennek odébb. S te csak ülsz itt mosolyogva.

Minden gondolatomat s érzésemet maradandó énekeimbe öntöttem rólad. A titok buzogva tör elő szívemből. Ők jönnek s kérnek: "Mondd meg nekünk minden egyesnek valódi értelmét." Én nem tudok mit felelni nekik. Szólok: "Ó, ki tudhatná, hogy mi azoknak valódi értelme!" Ők kinevetnek, s a legnagyobb megvetéssel távoznak. És te csak ülsz itt mosolyogva.

IN one salutation to thee, my God, let all my senses spread out and touch this world at thy feet.

Like a rain-cloud of July hung low with its burden of unshed showers let all my mind bend down at thy door in one salutation to thee.

Let all my songs gather together their diverse strains into a single current and flow to a sea of silence in one salutation to thee.

Like a flock of homesick cranes flying night and day back to their mountain nests let all my life take its voyage to its eternal home in one salutation to thee.

Egyetlen feléd szálló üdvözletben hadd bontsa ki szirmait bennem minden érzékelő erő s hadd érintse meg ezt a lábaidnál fekvő világot!

Mint ahogy a júliusi esőfelhő mélyen lent csügg még ki nem öntött esőterhével, hadd hajoljon meg mélyen ajtódnál minden szellemi erőm is egyetlen, feléd szálló üdvözletben!

Énekeim hadd gyűjtsék össze különböző hangzataikat egyetlen hömpölygő árba, s hadd folyjanak bele egy csendtengerbe egyetlen, feléd szálló üdvözletben!

Mint ahogy egy honvágytól beteg darucsapat éjjel-nappal repül hegyi fészkeihez, hadd keljen így útra egész életem is örök otthona felé egyetlen feléd szálló üdvözletben!