Cselekvési vágya nem korlátozódik csupán szakmai területre, hanem a házasságra és a családi életre is kiterjed. A férfi előszeretettel gyakorolja ezeken a területeken is vezetési és uralkodási vágyát. Kedvező feltételek között magához ragadja a kezdeményezést, nehéz helyzetekben a döntést. Innen már csak egy lépés a házi zsarnokoskodáshoz. Valljuk meg: egyszer csak úgy gondolja, hogy körülötte forog a világ. S szépen kialakul az a valóságban kialakuló szemlélet, mely a férfin keresztül, szükségletein, ízlésén, vágyain átlátja a világot.
Ez az előbb jellemzett fizikai erő bizonyos stabilitást biztosít a férfi egyéniségének. Kedélyvilága kiegyensúlyozott, ritkán ingadozó. Nagyjában ugyanaz marad életének különböző szakaszaiban, eltekintve azoktól az időszakoktól, amikor valami nagy gondnak terhe bizonytalanná teszi.
Szellemi alkata folytán hajlamos az általánosításokra. Elméleti megfontolásokban leli sokszor tetszését. Szívesen sző világmegváltó terveket, öröme telik a szervezésben, alakítani kívánja környezetét, embertársait. Ha probléma merül fel, szívesen folyamodik általános elvekhez. Ezek a törekvések néha valóságosan eltorzítják személyiségét, elveszítheti érzékét a konkrét, kézzel fogható mozzanatok, a gyakorlati teendők iránt. Miközben szinte elvész a magas spekulációk, tervek és programok között, nem veszi észre, hogy mi vár rá közvetlen közelében, és mi a sürgős. Ez a cselekvésvágy, ezek a szellemi játékok néha annyira eluralkodnak a férfi egyéniségén, hogy érzelem világa elsatnyul. Kevés férfi tudja természetesen és szabadon kinyilvánítani a szeretetét, melyet egyes személyek és tárgyak iránt érez. Ez a túlzott tapintat vezet egyeseket odáig, hogy minden szeretet-megnyilvánulásukat gyökerében magukba fojtják. Sok férfi tűnik olyannak, mint akinek kő van a szíve helyén. Képtelenek gyöngéden elmosolyodni, vagy könnyet ejteni. Ezek a különböző tendenciák, érvényesülnek a szexuális magatartás terén is. Az érzelmi vonatkozásban tartózkodás, az uralkodási ösztön és a cselekvési vágy ösztönzi arra, hogy ő tegye meg az első lépést. Ő kezdeményezi a dialógust, utána a szerelmi játékot. Mivel érzelmi síkon gátlásos, könnyen kelti partnernőjében a szenvtelenség, érzelemhiány benyomását. Sok asszony panaszkodik – és legtöbbször igazuk is van – hogy testi együttélésük idején házastársukkal semmiféle kapcsolatuk nincs, mert a férfi szinte kizárólag a maga fizikai kielégülését keresi. S ha ez a magatartás nem is általános, érdemes beszélni róla, mert nagyon is alapvetően megfelel férfi hajlamoknak, ezért tudatosan kell ügyelni e téren minden férfinak.
A férfiasság egyik jellemzője a szakaszos ritmus, a folytonossággal szemben. Akár munkáról, akár pihenésről van szó, fizikai erejét jobban tudja kamatoztatni rövid, de nagy erőkifejtéssel, pihenőket közbeiktatva, mint hosszantartó folyamatos munkában.
Mivel a férfi könnyen tűri a ritmusos szakaszosságot, az egyik területről a másikra való átkapcsolást, az a veszély fenyegeti, hogy nem veszi észre a különböző tevékenységek összefüggését, kapcsolatát. Hány asszony panaszolja, hogy férjük, alig hogy túlestek egy heves veszekedésen, már karjába akarja zárni őket. Nála a vitatkozás az egyik dolog, a szerelmes gyöngédség a másik dolog, és egyáltalában nem érzékeli az ellentétet, ami pedig az asszonyban megütközést kelt.
A nőnél egészen más minden. A fiziológia tanítása szerint a nő hormonháztartása naponként változik, és ezzel együtt jár a nemi szervek naponként változó befolyásolása is. Érthető, hogy ezek a jelenségek, még ha nem is észleli tudatosan, mély hatással vannak a nő egyéniségére. Az anyaságra való rendeltetése és a biológiai folyamatok ritmusszerű váltakozása – íme, a női test két lényeges eleme.
Biológiai ritmusának váltakozása bizonyos változó jelleget ad neki, amit a rosszindulatú férfiak szeszélyességnek neveznek. Ebből kifolyólag egyszer kitörőén lelkes, máskor lehangolt, a fizikai erő és kimerültség váltogatják egymást benne. Tudva, hogy mindezek fizikumának következményei, hajlamos önbizalma elvesztésére. A nő érzelmi világának feltétlen elsőbbsége szexuális életének is rugója, és odáig vezetik, hogy érzelmekkel burkoljon be minden szexuális vonatkozást, sokszor teljesen figyelmen kívül hagyva a szerelem testi megnyilvánulásainak sajátos jelentőségét, szerepét. Íme, újra egy lényeges magatartásbeli különbség a két nem között, mely nem ritkán vezet nehézségekre kettejük kapcsolatában.
Nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy a férfi és a nő személyiségének ez az általános, elnagyolt felvázolása csak relatív értékű (C. és M. Abiven: Élet kettesben).
Az esküvő egy szertartás, mely során a férfi és a nő kiszolgáltatja egymásnak a házasság szentségét (Hát ez az, valóban kiszolgáltatja!).
„A házasélet abban a pillanatban kezdődik, mikor az újdonsült menyecske és a férje elhagyja az esküvői vendégsereget.
Intelmek: A vőlegény semmi esetre se essen neki menyasszonyának és „ne tegye magáévá mennyasszonyi fátyolban”, ahogyan azt népies regényekben leírják, hanem legyen belátó. Mörike a múlt század egyik legnagyobb német lírikus költője, mennyasszonyával otthagyta a násznép sokaságát, kiment egy közeli erdőbe és leültek a patak partjára. Mennyasszonya a kimerültségtől elaludt a karjában. Órákat töltöttek el így, és csak amikor már hajnalodott, ébresztette fel őt, és vezette be a házba. – A nászéjszaka a mennyasszony éjszakája! Az ifjú férj úgy bánjon feleségével, mintha az még mindig a mennyasszonya volna! A nászéjszaka ne az ösztönök, hanem a szerelem éjszakája legyen. (De ilyen legyen az egész további házas életed is!)” (Kahn: Szerelem iskolája)
Ami ezt a két intelmet illeti, a mi férjeink ezt jól megtanulták, hiszen közös beszélgetéseinkből kiderült, hogy a nászéjszakáját mindenki zavartalanul végig aludta. Hadd mondjam el a mi esetünket. Az esküvő másnapján elindultunk nászútra. Hamar megérkeztünk. Zavaromban egész délután rakodtam, pakoltam s mindent kifogásoltam: kicsi a szoba, poros a polc, túl meleg van stb. Este már remegtem a félelemtől. A fürdőszobában addig húztam az időt az átöltözéssel, amíg csak lehetett, s utána sötétben botorkáltam el az ágyig. Háttal az ágy legszélére feküdtem, minél messzebb a férjemtől, s amikor hozzám ért, elkezdtem sírni. Mondanom sem kell, aznap éjjel, miután elmondtam neki, mennyire félek tőle, semmi sem történt köztünk. Kaptam egy puszit a fejem búbjára, és háborítatlanul aludt mindegyikünk a maga helyén reggelig. Meg kell, hogy mondjam azt is, hogy később én voltam az, aki felajánlkozott.
„Ez a kérdés ma állandóan napirenden van. Egyesek testüket valóságos kultusszal veszik körül. Vannak, akik egész nap sütkéreznek a tűző napon, és minden idejüket testük ápolására fordítják. A szépségversenyeken szépségkirálynőket és izompacsirtákat választanak. Ha így tekintjük a házastársi kapcsolatot, ez oda vezethet, hogy megdicsőítjük a testi szerelmet, annak gyönyöreit és excentricitásait. A test bálványozása pedig súlyos zavarokat okozhat a házaséletben. Egy bizonyos irodalom, mely magát hamisan nevelő célzatúnak tartja, a test jogait követeli, és egészen elfelejti, hogy a test nem más, mint egy hangszer a zenekarban, s aki túlságosan hangosan akar játszani rajta, tönkre teszi a harmóniát.
Hány házaspár képes szabadon, egyszerűen, álszemérem és erőltetettség nélkül élni legbelsőbb kapcsolatukat?
És mégis: kell beszélnünk a testről természetes módon, és egyszerű természetességgel élnünk is kell vele. Az a felfogás, ami abból indul ki, hogy testünkkel természetesen kell élnünk, tovább menve azon igyekszik, hogy a testet a szerelmi kapcsolat szerves részének tekintse. Hiszen más területeken is gondolkodnak a testről, a sportoló számára a test bizonyos gyakorlatok eszköze. A testet tehát a sportolók nem önmagáért fejlesztik, hanem azért, mert segítségével nagyobb önuralomra tehetnek szert és teljesítő képességét is tökéletesíthetik. A művészek, festők és szobrászok számára a test gyakran modell, amelynek segítségével elvont fogalmakat fejezhetnek ki: bájt, erőt, mozgást stb.
Tehát miért ne lenne így a szerelemben is, ahol a test az érzelmi világ kifejezésének eszköze a partnerek számára? Minden emberi kommunikáció a test közvetítésével megy végbe. Miért ne lehetnének a szerelem testi gesztusai a kommunikáció, a dialógus, a kapcsolat eszközei a szerelmesek között?
Géza és Emőke iskolatársak voltak, éspedig ugyanahhoz a baráti társasághoz tartoztak. Hónapokon keresztül barátságuk egyetlen testi jele az volt, hogy reggel és este megszorították egymás kezét. Lassan-lassan mindegyik talált a másikban valami különlegesen vonzót, közelebb érezték magukat egymáshoz. Kézfogásuk öntudatlanul melegebb lett. Ha egymást nézték, szemük beszédes lett. Emőke nagy gonddal öltözött, ha tudta, hogy Gézával találkozni fog. Géza pedig, ha mellette állt, gyorsan megigazította a nyakkendőjét lopva hátra simította a haját. A köztük szövődő titokzatos kapcsolatban testük is részt vett az által, hogy tetszeni akartak egymásnak. Végül elkövetkezett a szerelmi vallomás és a kirobbanó öröm, hogy valaki megérti, és önmagáért becsüli őket, az az érzés, hogy „valakinek mindene vagyok”. Ezt a vallomást az eddiginél hevesebb öleléssel pecsételték meg. „Ölelj át szorosan!” – kérte Emőke. És Géza megtette úgy, hogy Emőkének még a lélegzete is elállt. Mit is jelentett nekik az az ölelés? Bizonyára nem gondolkoztak ezen. Mégis bennük élt a vágy, hogy ezzel kifejezzék egymás iránti szenvedélyes érzésüket és akaratukat, hogy többé el ne váljanak. A szerelmeseknek ez a gesztusa egy kicsit mindig azt fejezi ki: „Szeress, legyünk boldogok, legyünk egymás közvetlen közelében, hogy minket már semmi el ne választhasson. Ne hagyj el soha, bízzál bennem mindig úgy, mint most.” S először csókolják meg egymást. Ez volt-e az első csók az életükben, vagy már ismerték-e azelőtt is? Nem lényeges. Egymás közelségét keresik, testük találkozását.
A jegyeseknek ez az élménye újra és újra visszatér a házaséletben. A reggeli búcsúcsók, mellyel viszontlátást kívánnak minden munkanap kezdetén egymásnak, a csóknak, amit a tülekedő tömegben váltanak a villamos megállónál, csak azok értik mélyebb értelmét, akik nem sajnálják az időt, hogy erre is gondoljanak. Az összeszedettségnek e pár pillanatában mintha ezt mondanák egymásnak: „ez az emlék az ajkadon egész nap arra figyelmeztessen, hogy a közeledben vagyok”. És a csók este hazaérkezéskor a kimerítő munka után nem jelent mást, mint ennek a kapcsolatnak megújítását. Sok házaspárnak életét átszövik a szerelem ily külső jelei: a férj átöleli a konyhában dolgozó feleségét, a feleség gyöngéden megcsókolja barkácsoló, vagy újságot olvasó férjét. Mindez nem fejez ki egyebet, mint azt a kívánságot, hogy újra kapcsolatba kerüljenek, és azt, hogy újra érezze a férjével való egyesülést, akit a napi foglalatosságok eltávolítottak tőle. A legintimebb gesztusoknak sincs más értelmük. Egy gyöngéd csók között, ami csupán a gyöngédség megnyilvánulása, és egy másik, hosszú heves csók között, amely már a legbensőségesebb együttlét bevezetése, csak fokozati különbség van. De a kétféle csók lényegében ugyanaz: ugyanaz a gesztus, mindkét esetben. Akkor is, amikor a férj szeretettel és gyöngéd szavakkal lassan kibontja feleségét ruháiból, hogy teljesen eggyé váljanak, most már testben is. „Ez nem te vagy még, a ruha elválaszt tőlem, beburkol, én pedig téged akarlak a karomba zárni, egyedül téged, ruhátlanul” – mondja a férj szinte minden mozdulatával. És az asszony mozdulatai így válaszolnak: „neked ajándékozom a testemet, és magamévá teszem a tiédet”. S az ezt követő nemi aktus nem lesz más, mint tökéletes egyesülésük, és annak kifejezése, hogy szükségük van erre az egyesülésre, amit közös szerelmük követel (Élet kettesben).
Kérdés a férjhez: mikor bontottad ki utoljára a feleségedet a ruháiból? Ezzel minden nőt le lehet venni a lábáról épp azért, mert sikernek könyveli el, hogy ruhástól is még mindig hatni tud a férjére.
Kérdés a feleséghez: tudatosan mikor vetkőztél le utoljára a férjed előtt? A férjed újságot olvas, vagy éppen tévét néz. Egy apró jel, mint pl. egy torokköszörülés, amivel magadra vonod a figyelmét, és lassan vetkőzni kezdesz. De mindezt félig hátat fordítva úgy tedd, mintha észre sem vennéd, hogy figyel: ennek a játéknak az a varázsa, hogy bár véletlenszerűnek látszik, a férj biztosan tudja, hogy ez neki szól.
„A házasságban gyakran adódnak problémák, amelyek a nemi életben nehézséget jelentenek.
Hogy is adhatnánk pontos választ olyan kérdésekre, melyekben minél nagyobb spontaneitás a kívánatos. A házasságok általános szokásainak vizsgálata szolgálhat némi tanulsággal. Így pl. gyakran felmerül a kérdés: milyen időtartamú és gyakoriságú legyen a nemi egyesülés. Az a véleményünk, hogy a tíz-tizenöt perces aktus elsietett, mert az előjáték felületes, és a szerelmi játék sem kifejező. A nő még jobban, mint a férfi, általában becsapottnak érzi magát. Maximális időtartamát nehéz meghatározni. Ez a partner hangulatától, fizikai képességétől és a rendelkezésükre álló időtől függ. Visszatérve néhány technikai kérdésre, mivel ez sok, régen prűd nevelésben részesült ember, főleg nő házasságában okoz gondot. Vannak nők, akik számára problémát okoz, hogy elfogadhatják-e férjük becézéseit, különösen a szexuális jellegű simogatásokat, és viszonozhatják-e azokat? Miért kellene ezt megtagadni, ha mindkét házasfél kívánja a házastársi gyöngédségnek ilyen megnyilvánulásait? Ez kétségtelenül hozzá tartozik egymás fokozatos megértéséhez. Bizonyos mozdulatok fokozzák az izgalmi állapotot a két házastársban, s ez által tökéletes összhangra tehetnek szert.” (Élet kettesben)
Sokan kérdezik, mit szabad az ágyban, meddig lehet elmenni? Mindent szabad, amit a másik nem tilt!
Általában a férfi az, aki tanít, s az évek során – már persze, ha jól tanít – egyre kevesebb lesz, amit a feleség tilt.
Erről a témáról azért is beszélek többet, mert eddig senkit sem hallottam panaszkodni. De még a témához kapcsolódva lenne egy kérésem a férfiakhoz. Bár mi nők egy kicsit prűdek vagyunk hozzátok képest, mégis ezt ne társaságban kajánkodva próbáljátok megoldani (a „csakazért is”-ünkre hatva), hanem szeretettel, szerelemmel négyszemközt.
Egyenjogúság a szerelemben. Mindig felmegy a pumpám, valahányszor azt hallom egy férfitól, hogy a kezdeményezés joga az övék. Belegondoltam hány, de hány szeretkezés maradt volna el, s hol tartana most a házasságunk, ha ezt betartom. Emberek vagyunk mindketten. Ahogy a férjem szereti a fagyit, úgy szerethetem én is. Ahogy hozzá szoktatott a sörhöz, úgy iszom most már én is. Megszerettette velem a házaséletet, és ahogy megkívánhatja a testemet, úgy kívánhatom én is őt. Valamikor azt mondta – s vallja ezt ma is –, hogy a szeretkezés neki csak akkor öröm, amikor nekem is az.
Ha szomjas vagy, melyiknek örülsz jobban: egy pohár langyos víznek, vagy a hideg szörpnek, sörnek?
Köztudott, hogy az ember nem mindig szomjas, vagyis nem mindig kívánja a másikat. Ha valóban úgy lenne, hogy csak a férfi kezdeményezhetne, akkor fele annyiszor szeretkeznének, mint egy egyenjogú házasságban. Hacsak a férfi meg nem erőszakolja az asszonyát. Az ilyen feleségtől lehet hallani, most fáj a fejem, fáradt vagyok stb. De azt hiszem, hogy a mi köreinkben ilyen nem fordulhat elő. Ha a feleségedtől sorozatosan mégis ilyen kifogásokat hallanál, hát akkor bizony komoly bajban vagy.
Mi van olyankor, amikor mind a ketten szeretik a fagyit, s a nőnek sem tilos cukrászdába menni? Ilyenkor látható az, amikor egyik nap a férj keresi a felesége kedvét, másnap a feleség a férjéét. Ebben az esetben mindkét félnek megvan a joga, hogy diszkréten elutasítsa a másikat, ha az az előjátékkal nem tudott kedvet csinálni az együttléthez. Ez a férj – aki egyébként nem egy pletykás típus – nem fog a munkatársaival együtt panaszkodni az asszonyokra. De még a többiek óbégatnak, hogy jó ideje elutasítják őket, ő addig csendes büszkeséggel mondhatná el: a feleségem ma éjjel olyan fáradt volt, hogy nem bírt elaludni. Felébresztett, hogy altassam el. Büszke lehet az, aki ezt elmondhatja.
„A szerelmi élet elsekélyesedése a házasságban. Az átlagember házassága évében kibújik a vakondodújából – néhány hónapra. A nászútról hazaérve azonban ismét visszatér megszokott életmódjához, és azt hiszi, hogy a házasság magától megy tovább. „Szenvedélye” ismét a pénz, a sport, az újságolvasás, a kártya. Reggel megkapja a kávéját, friss zsemlével, este a vacsorát, éjszaka az asszonyt. Hogy a szerelem állandó igyekezet, a házasság páros élet, a nemi érintkezés kamaramuzsika, ezekről semmit sem tud. Ha mindkét partner megelégszik ezzel az érzelmek hegyóriásai közé tett kirándulással, akkor nincs köztük diszharmónia. De gyakran panaszkodnak.
Az asszony: „én már egyáltalán nem érdeklem őt. Eleinte minden csodálatosan indult. Velem töltötte minden idejét, este megborotválkozott, évődött velem, néha megittunk együtt egy üveg bort. De most? Azt mondja, mindig halálosan fáradt. Nem törődik semmi mással, csak az autójával”. Vagy: „Este megtömött aktatáskájával jön haza, az ágya mellett halomban állnak a szaklapok, nappal állítólag nem ér rá őket elolvasni. Nagy ritkán rászánja magát, hogy hozzám jöjjön, rám ugrik, mint egy kakas, és ha kész van, már megy is. Hát ez a házasság? Mondhatom!”
A férj: „Tökéletesen megváltozott. Azelőtt estére kiszépítette magát, és nagyon csinos volt az éjszakai lámpa rózsaszínű fényében. Egy szép napon a lámpa eltört, és többé meg sem csináltatta. A haját már nem fésüli fel, hanem beköti, „hogy szép maradjon”. Minden lefekvés előtt vastagon bekeni az arcát krémmel. Azt mondja, ez fontos, különben nappal nem lesz szép a bőre.” Vagy: „Amióta gyereke van, semmi más nem létezik a számára, csak a gyerek. Mintha én nem is lennék a világon. Fél, hogy megint másállapotba kerül. Ha néha érintkezünk, nem gondol másra, csak hogy időben kiugorjon az ágyból és megmosakodjon.” (Dr. Fritz Khan: A szerelem iskolája)
„[…] a közös, sikeres szexuális élet élménye behatol a házastársak énjének legmélyére, noha ezt a hatást nem is ismerik fel. Számos asszony a szexuális harmónia révén, és annak tudatában, hogy férjükre ilyen befolyással vannak, nagyobb magabiztosságra tesz szert. Nem ritka tünet, hogy egy; fiatal lányt, akit igen félénknek ismertünk, pár hónapos házasság után egészen kicserélődve, öntudatos, felszabadult, fizikailag is megváltozott asszonyként látunk viszont. Lélektani magyarázata is lehet a fejlődésnek, és nagyobb fokú érettségre való törekvésnek. A nő érzi, hogy az általa szeretett férfi viszonozza a szerelmét, és elismeri a nőiességéből fakadó képességeit. A férfinél ugyanez a helyzet. Őt is megerősíti a házasság abban, hogy szeretni tud, és szerelmet tud ébreszteni, boldoggá tudja tenni a kiválasztott asszonyát.
A férfi pszichológiájáról szóló fejezetben láthattuk, hogy a férfire veszély leselkedik ebben a vonatkozásban, szexuális életének belső hasadása. Egyrészt szerető gyengédséget érez felesége iránt – még ha egyesek nem is tartják szükségesnek, hogy ezt kifejezésre juttassák, mások azonban néhány kedves szóval, időnként egy-egy kis ajándékkal nyilvánítják ki –, másrészt: egy erős, majdnem személytől független vak nemi vágy ébredhet fel bennük, mely a végletekig hajszolva, akármilyen más partnerrel is kielégülést nyerhet. Erre a magatartásra a nő általában nagyon fájdalmasan reagál. Azt érzi, hogy ő csak a férfi kielégülésének puszta tárgya, ellenérzés, csalódottság és zavartság vesz rajta erőt. A szexuális dialógus azonban arra kötelezi a férfit, hogy erre a természetes hajlamra megfelelően reagáljon. Meg kell kísérelnie fokról fokra, hogy testével kifejezze azt az erős szerelmi vonzalmat, amelyet asszonya iránt érez. így egyre inkább lehetségessé válik a férfi számára, hogy ne legyen benne a test és a szív kettéválasztva. Az évek során türelmes kísérletezéssel bizonyára sikerül átalakítani, megszelídíteni, kevésbé brutálissá, egyszóval humánusabbá tenni a testi kapcsolatot.” (Élet kettesben)
Ennek a harmóniának másik jótéteménye az, hogy a házastársak egy bizonyos szexuális fegyelmezettségre tehetnek szert. A közvélemény általában azt tartja, hogy a férfi szexuális téren, meglehetősen automatikusan viselkedik. Minden szexuális inger nyomán, legyen az erotikus kép felidézése, látás, tapintás, a férfiban – szinte függetlenül tőle – láncreakció keletkezik: merevedés, szexuális érintkezés kívánása, magömlés, orgazmus. Mindez pontosan úgy történne, mint az állatoknál.
De ennek az ellenkezője az igaz. Az ember agya révén bizonyos mértékig reflexei urává lehet.
Úgy tűnik, hogy a nemi élet megfelelő átgondolása, a másik fél boldogságának figyelembevétele, bizonyos önfegyelmezettséget eredményezhet. A szervezetre ható nemi ingerek: a partner testének látása, egy megelőző szexuális élmény felidézése, egy csók, egy simogatás, melyek automatikusan idézik elő a nemi izgalmat és az azt követő reakciók özönét, talán nem fognak már úgy jelentkezni, mint az azonnal kielégítendő szükség. Anélkül, hogy minden esetben feltartóztathatatlan feszültség jönne létre köztük, a vonzalom megnyilvánulásai újra lehetségesek lesznek, és úgy fogják azokat értelmezni, mint figyelmességet, és nem pedig szükségszerűen a teljes intim együttlétre való felhívást.
Ez a fegyelmezettség lehetővé teszi a nyugodt, kiegyensúlyozott életet, az egymástól való távollét, a házastárs betegsége, s az önkéntes megtartóztatás idejében is (pl. szülés előtti és utáni időszak).
Fontos tudnunk, hogy a szerelmet nem kapni készen, ajándékba, az esküvő napján. Csak lassan fejlődik, növekszik. Egész életünk feladata, hogy építsük.” (Élet kettesben)
„Az a házasság boldog, amelyben a férj és a feleség egymással boldogok. Teljesen mindegy, hogy gazdagok vagy szegények, hogy szenvedélyesen szerelmesek-e egymásba, vagy csak „kedvelik egymást”, gyakran vagy ritkán élnek egymással nemi életet, hogy mások a házasságukat boldognak vélik-e vagy sem.
Az a házasság boldog, amely betölti, megvalósítja a házasság értelmét. A boldog házasság nem azonos a békés házassággal.
A házasságban a nemek harcolnak egymással egyéniségük megtartásáért, és bizony mindkét oldalról hallatszik ennek a harcnak a jelszava. Csakhogy ez nem a boldogtalanok hangja, hanem a küzdőké.
A hallgatás művészete. A veszekedéshez ketten kellenek. A régiek harci jelmondata: „lármával támadj az ellenségre, és csendben küzdj meg vele!”. Ha te hallgatsz, a veszekedésnek vége. Attól a szóáradattól, amit elmondhat a másik, megkönnyebbül.
A házasság nem nevelőintézet. Mindenki hagyja meg a másikat olyannak, amilyen. Főleg a férfiaknak van gyakran Pügmalion-komplexusuk: „olyan asszonyt faragok belőle!”. Semmilyet se farag. Legfeljebb ő fogja felsérteni a kezét, ha üveggolyót akar formálni.
Ne várjunk hálát! A házasságban nincs te és én, csak mi, mert amit a másiknak teszünk, azt mindig kettőnkért tesszük. Sose tehetünk valamit a „másikért”, mindig csak a házasságunkért.” (A szerelem iskolája)
