Talán a tükör a legtitokzatosabb tárgy a világon. Ráadásul az emberiséggel egyidős, hisz az első tükrök a tavak víztükrei voltak. A tükör latin elnevezése speculum, innen a mi spekulálás szavunk. Tükör szavunk viszont ótörök eredetű, a mai csuvas nyelvben „töker”. Ez a szó a tárgy ovális vagy kerek alakjára vonatkozik, az azeri nyelvben teker, a magyarban teker, tér. (visszatér, visszatekeredik, megtér)

A bronztükör, mint a nők által alkalmazott pipereszer már az ószövetségi Bibliában is szerepel:

„Elkészítette a bronzmedencét is és a hozzá tartozó állványt bronzból, azoknak az asszonyoknak a tükreiből, akik a sátor bejáratánál teljesítettek szolgálatot.” /Kivonulás 38,8/ A nők az ókori Egyiptomban is réztükröcskéket használtak. A római katonák a kardjuk fényes pengéjének tükrében fésülködtek.

A Bölcsesség könyvében a tükör egyenesen az isteni bölcsesség szimbólumaként jelenik meg a Bölcsesség dicsérete című fejezetben:

„Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása” (Bölcsesség könyve 7,26) A reneszánsz művészetben a bibliai Bölcsesség könyvét követve a tükör szintén a négy fő erény egyikét, a bölcsességet jelentette.

Szent Pál apostol nemcsak jelképesen írja a Szeretethimnuszban azt, hogy „tükör által homályosan látunk”, hanem objektív tapasztalatból is, lévén hogy az ezüstből, bronzból és rézből készült tükrök igen hamar oxidálódtak, így elhomályosodtak. Egyébként az érctükrök közül az ezüsttükrök voltak a legnépszerűbbek, mert az aranylapocskák homályosabb és torzultabb képet adtak. Amerika felfedezésekor a portugál és spanyol hajósok a bennszülöttek használati tárgyai közt olyan tükröket találtak, melyek fekete lávából és féldrágakövekből, pl. markazitból készültek. Ilyeneket használtak egyebek közt a perui indiánok. Azok az üveglapok, melyeket cinkkel vontak be, csak a 16. században lettek kifejlesztve, a muránói, velencei üveghutában.

Magyar hiedelem, hogy ha valaki megbetegszik, a ház összes tükrét le kell lepellel takarni, nehogy az illető lelke elvesszen. A tükör számos hiedelemben és mesében negatív emberi tulajdonságok szimbóluma. Öntetszelgés, önimádat, hiúság: „Tükröm, tükröm, mondd meg nékem ki a legszebb?” Az összetört tükör a világ szinte minden hiedelmében bajt okoz. Az orosz zsidóknál a törött tükör hét év szegénységet jelent. Az ókori Rómában hét év sorscsapást jelölt. A magyar hiedelemben hét évig nem megy férjhez a lány, ha eltörik a tükre. A mézeskalácsból készült bazári tükörszív tükrében csak magukat és egymást szabad megnézniük a szerelmeseknek, ha valaki más is belenéz, az széttöri a szerelmet. A lousianai indiánok szerint, ha valaki grimaszol villámláskor a tükörben, úgy marad az arca. A tükör lunáris (Hold) szimbólum, ezért kerek alakúak a tükrök, mivel a Hold visszatükrözi a Nap sugarait.

Engem gyermekkoromtól mindmáig elvarázsolnak, megigéznek a tükrök. A világirodalom egésze és a művészettörténet tele van tükrökkel. A hiúságtól az önszembesítésig elég széles a paletta, amit a tükör jelölhet, jelenthet. Számos gondolat és érzés szimbóluma lehet a tükör. A víztükör Nárciszt juttatja önkéntelenül is eszünkbe. Amióta Nárciszok vannak, tükrök is vannak. A Z-füzetek sorozatban megjelent Szélkutya című, verseket és esszéket tartalmazó kötetemben kapott helyet a Nárciszi arcom című versem. Ez a vers, lévén hogy Dsida Jenő Hulló hajszálak elégiája című verse inspirálta, bekerült Lisztóczky László: A költő feltámadása című Dsidáról írott tanulmánykötetébe is, a Versek Dsida Jenőről című fejezetbe, mely írás korábban a Polisz folyóirat 2007. decemberi számában látott napvilágot „Csonkán is rege-kincs a tiéd” címmel.

A Nárciszi arcom című versben a víztükör démoni erő, mely összekuszálja az arcát annak, aki belenéz. Nárcisz öntetszelgésének büntetése az, hogy ráköszönt az öregség, a víztükör fodra ráncként jelenik meg a homlokon és arcon. Az ókori görögök igencsak rosszallták, ha valaki feszített víztükörre követ dobott, mert azt tartották, hogy akinek a víztükörben összekuszálódik az arca, annak a lelke kuszálódik össze és a vízben megpillantott tört arc balszerencsét hoz. Erre a régi görög hiedelemre már a Nárciszi arcom című versem megírása után találtam két 20. századi magyar költőnél allúziót:

Nemes Nagy Ágnes tükre viszont a tükörbe nézés nehézségéről vall:

Kosztolányi Dezső Arcom a tükörben című versében is, mintha az idős Nárcisz siratná el letűnt ifjúságát:

Pilinszky János Kalandozás a tükörben című versében a tükör az önmagunkba zártság, az egyedül maradás, végső soron a magány szimbólumaként jelenik meg:

Rákos Sándor Sirató című versében a dézsában a víztükör rezeg, amikor Krisztus keresztjét ácsolják a hóhérok:

Itt a víz tükre egzisztenciális szorongást, fenyegetettséget, félelmet jelöl.

Kálnoky László Párviadal című versében a tükör az önmagunkkal való szembenézésen túl az önmagunk legyőzésének lehetőségével, kísérletével is eljátszik:

Leggyakrabban azonban mégis a szembenézés szimbólumaként jelenik meg a tükör az irodalomban, amely szembesít önmagunkkal, leplezetlenül mutatja meg nekünk magunkat.

Alábbi versem az Ezredvég 2008. áprilisi számában jelent meg:

Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója című regényében az ambricourt-i fiatal pap így meditál:

„a lelkiismeret egy homályos tükör felszínére siklott, s hirtelen attól féltem, hogy megpillanthatok egy arcot. Milyen arcot? Talán az enyémet? Egy újra megtalált, elfeledett arcot.” A keresztény szimbolikában a tükörbéli arcnak, melybe szívesen szeretnénk belenézni, hasonlítania kell egy Krisztus ikonra. Kempis Tamás szerint a keresztényeknek nem csupán követniük kell Krisztust, hanem utánozniuk is. Az Imitatio Cristi nem azt jelenti, hogy Krisztus követése, hanem azt, hogy Krisztus utánzása. Így lesz a tükör: Krisztus. Tükörkrisztus.