Beszélgetés Jelenits István piarista szerzetes-tanárral
Kevés olyan szerzetes létezik, mint Jelenits atya, hallottam a minap egy ismerősömtől, mert a mai erőszakosan érdekérvényesítő korban ritka az olyan ember, aki bár nem hagyja szó nélkül az igazságtalanságot, de véleményét mindig úgy tudja közölni, hogy azon senki nem sértődik meg. Körülötte soha nem romlik el a hangulat.
Számomra a legkedvesebb anekdota Jelenits atyától: A régi rendszer idején egy fiatal ügybuzgó pártembert osztottak be vizsgaelnöknek Pannonhalmára. A fiatalember azon csodálkozott, hogy miként tudnak a pannonhalmi diákok olyan önfeledten szórakozni a szünetekben, amikor minden osztályterem falán ott látni a feszületet. Jelenits atya ezt így kommentálta: Inkább egy szenvedő áldozat képét lássunk nap mint nap, mint egy mosolygó gyilkosét.
– Miért vélekednek úgy az emberek erről a korról, erről a világról, amiben most élünk úgy, hogy rosszabb, mint a többi?
– Azt hiszem, hogy sok újdonságot hozott ez a kor, és a régihez hozzászokott ember egyre inkább azt veszi észre, hogy a talpa alól kicsúsznak a dolgok. Ez aztán félelmet támaszt bennünk. Sokan úgy hiszik, hogy ennél csak rosszabb jön. Nem tudjuk még, hogy mi jön, de az egy kicsit rajtunk is múlik. Mi, hívő emberek abban is bízhatunk, hogy az Isten nemcsak mögöttünk van, hanem előttünk is, tehát nem az Ő tudta nélkül történik, ami történik. Talán nem rosszabb jön, hanem csak valami szokatlanabb. Olyan, amit kevésbé tudunk kiszámítani. Talán régen az embereknek jobban megvolt az az érzésük, hogy amit ők átéltek egy élet alatt, nagyjából azt fogja a gyermekük is átélni. Bizonytalanabb a jövő, mert felgyorsult a történelem. Sok olyan dolog múlik el, szűnik meg körülöttünk, amit az élet nélkülözhetetlen részének gondoltunk.
– Különös, hogy legfőképp a nyugati országokban élő emberre jellemző ez a félelem. Azt hallottam, hogy a hitetlenség oly mértékű nálunk, hogy a fejlődő országokból kell misszionáriusokat küldeni a gazdag és büszke Európába. Kósáné Kovács Magda közben attól fél, hogy bekebelez bennünket a Vatikán.
– József Attila írta, hogy "fortélyos félelem igazgat" mindent, ezek a félelmek ma is élnek. Nem a legrosszabbat kellene egymásról feltételeznünk. Minket zavar, ha rólunk rosszat gondolnak, őket pedig az zavarja, ha róluk gondolunk rosszat. Magyarországon a kereszténység mint földalatti mozgalom élt sokáig, nagyon szűk mozgástérrel rendelkezett. A változás után egy nem keresztény gondolkodónak is szembesülnie kellett az Egyház jelenlétének tényével. Ezt egyesek támadásnak vélik, holott csak egy életre támadó, megelevenedő szervezetnek a természetes mozgása, igaz, hogy az elvett javait igyekszik visszaszerezni, mert az szükséges a tevékenységéhez. Ok nélkül, de nem egészen alaptalanul támadnak ezek a félelmek. A félő ember, az Egyháztól messze élő ember, nem csoda, hogy így gondolkodik,hiszen azt nevelték bele a kommunizmusban, hogy az Egyház egy veszedelmes intézmény. Másrészt vannak történelmi alapjai is ennek az elgondolásnak, hiszen volt olyan időszak, amikor az Egyház egy egész társadalmat meghatározó, és a maga szándékait a hatalom eszközével is érvényesítő közösség volt. Nem akarja ezt az Egyház visszahozni, de mégis, azokat az értékeket, amelyeket hordoz, azokat igenis a maguk rangja szerint képviselni akarja. Figyelmet igényel. Nem feltétlenül megadást, hanem szót igényel az emberek között.
– Azért sem alaptalan a félelem, hiszen a közösségben, az egymás iránti szeretetben nagyon nagy erő rejlik.
– Igen. Ahhoz, hogy ebben a gyorsan változó világban eligazodjék az ember, ahhoz nem elég a saját okossága, és nem elég az a tapasztalat, amit kapott a szüleitől, hanem az kell, hogy másokkal össze tudjon fogni, mert több szem többet lát. Együtt könnyebb feldolgozni azokat a tapasztalatokat, amelyek váratlanul rászakadnak az emberiségre. Miért egyesülnek az Európai Unió országai? Azért, mert egyenként képtelenek arra, hogy feldolgozzák a történelem rájuk szakadó tapasztalatait. Az EU sem más országok ellen szerveződik, hanem arra, hogy együtt mélyebben gondolkodjanak, hogy a ránk szakadó meglepetések bele ne sodorjanak minket egy vakmerő, vagy ostoba gazdasági politikába. A közéletben is ez egy jó tendencia, hogy kialakulnak baráti közösségek, akik összejárnak, elbeszélgetnek dolgokról, és nem Szabad Nép félórát tartanak, hanem okosan megvitatnak egy-egy kérdést.
– Nehéz ezt a szokást újraéleszteni, mert kicsit leszoktunk már a társas együttlétekről. Bezárkóznak az emberek, lecövekelnek a tévé mellé.
– Ma is érvényes a kenyér és cirkusz jelszó, a tömegeknek most is a táplálkozás a legfontosabb, és az, hogy tudjon mit kezdeni a szabadidejével. A tömegkommunikációs eszközök hirtelen tökéletesedtek ennyire, de nem a gondolkodásra nevelik az embereket, nem is az igazi információigényüket elégítik ki, hanem szenzációkkal szolgálnak, amik szórakoztatják, izgatják, idegesítik a tömegeket. A mai ember feladata, hogy megtalálja az eszmecserének olyan alkalmait, amiben maga is gondolkodásra van késztetve ugyanakkor segítőtársakat kap más kereső és gondolkodó társakban. Nem olyanokra gondolok, akikkel azért jön össze, hogy az egyébként is meglévő közös elképzeléseiket hangosabban képviseljék, hanem azért, hogy közelítsenek egymás felé, és ezáltal árnyaltabban tudjanak gondolkodni.
– A szavaknak nagy erejük van, és a gondolkodás összefügg a nyelvvel.
– Sietősen élünk, és a demagógia kísértése is nagyobb, mint régen. Sietősen fogalmazzuk meg gondolatainkat, pedig fontos lenne az, hogy jobban megbecsüljük a szavakat, és ebben is példát adjunk egymásnak. Rá kell ébrednünk az igaz beszéd jelentőségére. Olvasni kell. A film elsősorban a vizualitásával hat és nem a szövegével, bár van néhány film, amiben a szövegnek is kitüntetett szerepet adnak, de kevés.
– Mel Gibson Passiója közelebb viszi az embereket az Istenhez?
– Igen, van olyan ember, akit közelebb visz. A Szentszék megnyilatkozásaiban mindig visszatér az, hogy nem csak az Egyházhoz szól, hanem minden jóakaratú emberhez fordul. Jóakaratú ember az, aki nem felháborodásra való okot keres abban, amit lát, hanem a megértést keresi. A jóakaratú embert a Passió közelebb viszi Jézushoz.
