Az evangélium örömhírét tovább kell adni. Jézus parancsa máig szól a keresztényekhez: Elmenvén, tanítsatok minden nemzetet!

Új világ új rendjében de nagy szükségük is lenne örömhírre a megkeseredett embereknek, igaz tanításra a bizonytalanoknak: A munka sok, a munkás kevés. Nincs rá pénzünk, hogy iskolákat építsünk, vélik a monetáris restrikciótól üdvösségüket remélők. Nem érünk rá, most piacot kell szerveznünk - vetik oda a gazdasági haszonért sürgölődők. Mindegy, hogy mit, mindegy, hogy ki tanít, csak az alapvető elemi ismeretek megnyíljanak - mondogatják a pluralizmus hívei. Úgyis fogynak a gyerekek, minek szaporítani az iskolákat - fontolgatják a bölcsebbek.

Közben hosszú sorban állnak minden megnyíló, megnyitott vallásos oktatási intézmény előtt a bekéredzkedők, tanulni vágyók sorai. Néha nem is tudták pontosan, mit keresnek, csak érzik, hogy hiányzik valami az életükből. Néha nagyon is tudják, maguk tapasztalatából, előző nemzedékek elbeszéléséből, mi az, amihez ott a falakon belül, a tanítás során hozzájuthatnak.. Kiszabadult az elfojtott vágyakozás, felszöktek az igények. Szánom a sereget! – mondhatná el róluk az Úr, mikor a helyek beteltével megszomorodottan fordulnak vissza a küszöbökről a hivatalosak, de nem választottak. „Mert olyanok, mint a pásztor nélkül maradt nyáj…!”

Nem először van ilyen helyzet hazánkban. 275 éve – másfél százados háború, megszállás után, romos, pusztává lett országban, nagy szegénység közepette, sokak ellenérzése mellett kezdődött itt Szegeden is, a magyar délvidéken az újjáépítés, az új honfoglalás, a harmadik honalapítás. Akkor is sok volt a vetni, építeni való, az aratás még messze távol ködében, és kevés, ijesztőn, csüggesztőn kevés a munkás kéz. Ebben a helyzetben, semmiből építeni, örömhírt hirdetni, tudomány által a béke fegyverét kézbe adni jelentek meg ebben a városban a kegyes atyák, a piaristák. Jöttek, tanítani!

Tanítottak elkötelezetten, megértőn, biztonsággal. Pietate et litteris építették újjá az országot. A 18. században három nemzedék alatt város nőtt a pusztában, polgárság alakult a Tisza partján, kereszt jelében bízó, győzedelmes nemzedékek nőttek ki az iskola falai közül.

Akkor is létezett racionalizmus. Akkor is vallották a hatalom mindentudását. A többvallású országban, a más rendben, joggal élő hazában akkor is megjelent az uniformizáló hatalom igénye: az engedelmes, önállótlan polgár. Akkor is gyanakodva nézték, ami sajátosan magyar, nem értették igazán a keresztény szabadság, az önkéntes meggyőződés törvényét. A kegyes atyák ezt tanították.

Vetésük sugárba szökkent. A magyar reformkor a művelt, szabad polgár, a hívő dolgos keresztény számára akarta, Széchenyi szellemében, megújítani hazánkat. Oltár köré, a hit oltára és a tudás oltára köré gyűlt a nemzet. A legnagyobb magyar itt, a Tisza partján is anyagi valósággá formálta építő gondolatait - hogy legyen a magyar:

A csatatereken két nagyhatalommal szemben elbukott a magyar szabadság, de a lelkekbe oltott hit és tudás adott erőt az újjászületésre. A szegedi piarista iskolából kikerült értékes hazafiak, tudós és gyakorlati munkában kiváló tanítványok sora vette ki részét a nagy építésből, a polgári Magyarország megvalósításából, amint arra mód nyílt. A kiegyezés utáni szabadság ismét megnyitotta a lehetőségeket. Kézzelfogható közelségbe jutott szabadság és gazdagság édes de veszélyes gyümölcse. A szabadelvű politika átnőtt a világi, a hitet a magánéletbe utaló, a szabad versenyt szeretet és kegyesség nélkül, kegyetlen törvények szerint hirdető törtetés rendjébe – és elszalasztva a nagy lehetőséget, bele is bukott abba…

A nagy vérzivatar után a magyar Délvidék viruló városai közül Temesvár – ugyancsak a Kegyes atyák fellegvára elveszett az ország számára, Szeged központból egyszerre határmenti, hátországától jórészt megfosztott várossá vált. Mégis innét nőtt ki a háborút követő években az újpogánysággal szembeforduló keresztény magyar rend gondolata.

A második vérzivatar az elsőnél is súlyosabb következményeket hagyott maga után. A nagyhatalmak osztályán keletre áttolt magyar állam újpogány diktatúra, szociális eszmék mögé rejtőző embertelen gyakorlat, anyagelvű szemlélet hatása alá került. Nem kellett annak a rendszernek a piarista nevelés, gondolkodás. Elvette a piaristák szegedi iskoláját.

Negyven év sivár ellenhatása után új pusztán állva gondolkodunk azon: van-e lehetőség az újrakezdésre? Kell-e az örömhír? Van-e még örömhír? Van-e, aki tanítsa? Van-e ahol tanítsák? Pietate et litteris lehet-e a modern Európa felé haladni, oda felzárkózni?

A piaristák nem kérdeznek. Eljöttek, tanítani, pietate et litteris.

Litterae a tudás könyvekbe zárt, onnét felszívható, rajtunk keresztül tevékeny hatóerővé formálható társadalmi és világi ismeretek sokasága. Elvész a tudomány nélkül való nép: érvényesül, sikert arat a tudományban jártas, ismereteivel bánni tudó, azokat okosan hasznosító nép. A kegyes Atyák tudják, hogy van könyv, mely célhoz vezet: a cselekedetekben megelevenedő hit könyve, könyvei.

Többet, jobbat, jobban akarják tanítani a betűt, a belőle áradó lelket megragadva, éreztetve, tudatosítva. Elitet nevelnek? Azt. Elitet, nem a születés, nem a gazdagság, hanem a becsület és szolgálat elitjét. A litterae közvetítette tudás pietate való alkalmazását, felhasználását.

Mi az a pietas? Jámborság, kegyesség igazában nem fedik a latin szó teljes belső tartalmát. A jámborság ma valami világtól elvont, kamrába zárt magatartást érzékeltet, amit a világosság fiainál okosabb világ fiai megmosolyognak, de nem tisztelnek. A kegyesség a kegyetlenség ellentételeként érezhető igazán, egyébként fényűzésnek, pazarlásnak érzékeli a nagyon is szigorú elszámolást másoktól megkövetelő, maga hasznát kereső mai átlagember. Érzése szerint a pietas nem hogy nem az elit adottsága, hanem a gyengék menedéke, hivatkozási alapja.

A latin mást értett pietas alatt. Bellum pium - iustum, értékelte a legnehezebb férfi próbán, a haza fegyveres védelmén. A háború is lehet pius, ha nemes célokért, önzetlen szellemben, szabályos eszközökkel, ultima ratioként vetik be. Pedig a háború kemény dolog volt Róma szemében is! A pietas sem lehetett hát valami langymeleg kedvesség. A férfi jellem adottsága a pietas. Az, amit a cserkésztörvény úgy fogalmazott meg: másokkal szemben gyengéd, magával szemben szigorú. A kérlelhetetlen őszinteség, a gyengéinkkel szembenézés, a „nemcsak kenyérrel él az ember” böjti fegyelme, a tiszta férfiúság kemény parancsa együtt találhatók e fogalomban.

Az Atyák újra itt vannak. Nem kérdik, kell-e tanítaniok. Krisztustól kapták a küldetést. Nem kérdik, mit kell tanítaniok. Tudják, hogy mi a szükséges. Nem kérdik, hogy kell ma tanítani. Kalazanci Szent József példáján tanulták, nagy elődök sora hagyta rájuk a mindig modern hagyományt. Számukra nem kérdés, hogy a sereget nem elbocsájtani kell útravaló nélkül, hanem jóllakatni a szellem kenyerével és a lélek igéjével, hogy el ne tikkadjon az élet hosszú, meredek és rögös útján.

Akik tanítanak másokat az igazságra, fényleni fognak, mint a csillagok. Ők igazságra tanítanak. Nem csüggedten a veszteségeken, nem mérlegelve a nehézségeket, újra kezdenek, mint akiknek van reményük. Az ő új kezdetük és folytonos hagyományuk erőforrás és új esély Szeged városának, Szeged ifjúságának! Vigyázzunk, mi, annyi esélyt eljátszottak, meg nem ragadók! Ezt az új esélyt, ezt a jó kezdetben rejlő sikert ne játsszuk el!

(Budapesti öregdiák, alkotmánybíró előadása a szegedi Nemzeti Színházban a 275 éves jubileumi ünnepségen.)