Johanna P. a parkon keresztül tolja a gyerekkocsit. Boldogan és nyugodtan alszik benne legifjabb fia. Két évvel idősebb nővére anyja kezét fogva megy. A két nagy még az iskolában van. Johanna gyakran megy a parkba a gyerekekkel, mindenekelőtt, hogy meneküljön a szűk lakásból, amit egyszerűen nem hattagú családra méreteztek. Férje keresete mellett egy nagyobb lakás szóba sem jöhet, és noha Johanna maga jól képzett, a két kicsi mellett gondolni sem lehet arra, hogy újra visszamenjen állásába. Johanna és férje a harmadik gyermek után elhatározták, hogy védekeznek, „természetesen”, a fogamzási időszakok megfelelő kihagyásával. „Aztán jött a következő kicsi”, meséli a fiatalasszony. „Egyszerűen túlságosan szabálytalan a ciklusom, és néha lehetetlen volt, hogy teljes nyugalom mellett felkelés előtt mérjem testhőmérsékletemet, mikor a nagyoknak indulniuk kellett, és a kicsi bömbölt.” Persze emellett örültek a kis Benjaminnnak, de a fiatal család még egyszer nem kívánta vállalni a rizikót. „Azóta szedem a tablettát. Andreas és én ugyan mindketten katolikusok vagyunk, a plébánián is közreműködünk, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezzel Isten akarata ellen cselekszünk”, mondja Johanna. „A helyzet nem az, hogy érvényesülésre hajtunk, luxus hobbijaink vannak, vagy egyáltalán nem akarnánk gyereket, egyszerűen meleg otthont akarunk gyerekeinknek, elegendő gondoskodást és megfelelő tanulási lehetőséget akarunk nyújtani számukra. Mi a helytelen ebben az elképzelésben?”
Alapjában ebben semmi sem helytelen, mondja ki még a Második Vatikáni Zsinat is a „szülők felelősségéről”. „Teljes mértékben pozitív követelmény”, ha a szülők nem kívánnak több gyereket, mint ahányat el tudnak látni, mondja Hans Rotter morálteológus a KIRCHE INTERN-nel szemben. A vitatott pont azonban a módszer kérdése. Ez ma is ugyanúgy érvényben van, a tabletta-enciklika, a „Humanae vitae”, amelyben VI. Pál pápa pontosan harminc évvel ezelőtt a fogamzásgátlás mesterséges eszközeit házastársak számára is megtiltotta. Ez annak idején sok hívő katolikus számára megrendülést jelentett, azonban ma a legtöbben hallgatólagosan figyelmen kívül hagyják. A morálteológus Rotter úgy tudja, hogy egy vatikáni morálteológiai kongresszuson már tíz évvel ezelőtt megállapították, milyen kevéssé fogadják el az enciklikát. „A katolikus házastársak 80 százaléka, a gyóntató atyák 70 százaléka, a morálteológusoknak pedig 90 százaléka nem fogadja el az enciklikát, pontosabban szólva a mesterséges védekezőszerek tiltását.”
A fejlődésnek ezt az irányát már az enciklika előtt megsejtették. Leo Josef Suenens bíboros, brüsszeli érsek, már 1962-ben arra bíztatta XXIII. János pápát, hívjon életre bizottságot, amely újra szemügyre venné a születésszabályozást, amit 32 évvel korábban a „Casti connubii” enciklika még szigorúan elitélt. Ez a bizottság, amelyben néhány házaspár is közreműködött, utóda, VI. Pál alatt ülésezett először. Amint a bizottságban a hangsúly egyre inkább abban az irányban tolódott el, hogy a fogamzás elleni védekezés területén az egyház álláspontjának megváltoztatása mellett kell szavazni, a pápa tizennégy bíborost és püspököt küldött ki, „hivatalos bizottságnak” nevezte ki őket, míg mások pusztán a „szakértői” státust kapták meg. Ezek között az újonnan meghívott résztvevők között szerepelt Karol Wojtyla, a mai II. János Pál pápa, aki mindenesetre nem vett részt a bizottság legutolsó ülésén. Tehát Wojtyla nélkül, de azért két olyan püspökkel soraikban, akik már korábban tagjai voltak a bizottságnak, 1966. június 20-án tizenöt bíborossal és püspökkel megkezdődött az utolsó ülésszak. Heten közülük keményvonalas konzervatívok voltak: Alfredo Ottaviani, Joseph Lefebvre, Valerian Garcias és Lawrence Shehan bíborosok, valamint Carlo Colombo, Thomas Morris és Leo Binz püspökök. A résztvevők között csak öt liberális beállítottságú volt: Leo Josef Suenens és Julius Döpfner bíborosok, valamint Claude Depuy, John Dearden és Joseph Reuss püspökök. Egyes résztvevők bizonytalanságban voltak: senki sem ismerte John Heenan bíboros álláspontját, ugyanígy nem lehetett megjósolni José Rafael Pulido-Méndez latin-amerikai és Jean Baptiste Zoa afrikai püspökök döntését.
Kezdetben úgy tűnt, a változtatásra hajlandók kártyái jól álltak, azonban a hangulat szemlátomást megváltozott. Senki számára nem volt meglepő, hogy Julius Döpfner müncheni bíboros érsek a tabletták elfogadása mellett lépett fel, azonban amint Gracias bombayi bíboros, aki hosszú éveken át folytatott harcáról volt ismeretes az indiai kormány születésszabályozási kampánya ellen, népe javára tekintettel a tabletták elfogadása mellett szólt, a vélemény egyre inkább a reformerek javára tolódott el, úgy hogy végül Bourges érseke, Lefebvre bíboros is kijelentette, számára nem jelent problémát, hogy csatlakozzék a többséghez. Rövid vita után, hogy pápának mind a többség, mind a kisebbség álláspontjáról küldjenek jelentést, arra a döntésre jutottak, hogy csak egy jelentést küldenek el, mert a bizottság nyilvánvalóan kétféle véleménye láttán a pápa esetleg azt gondolná, kötelessége az adott status quonál maradni. 1966-ban a bizottság átadta a pápának a zárójelentést, amelyben állást foglalt az egyházi álláspont megváltoztatása mellett a fogamzásgátlás ügyében. Noha megállapodtak abban, hogy nem adnak le saját kisebbségi jelentést, Ottaviani bíboros a kisebbségi álláspont négy további teológusával saját jelentést adott át a pápának, amelyben a status quo megtartása mellett léptek fel. VI. Pál pápa 1968. júliusában hozta nyilvánosságra „Humanae vitae” enciklikáját, amelyben szigorúan elutasította a mesterséges fogamzásgátlás minden formáját.
A Második Vatikánum ébredése után az egyház népe tulajdonképp valami mást várt. Emiatt a hívők között nagy volt a csalódás. Nem kevés házaspár komoly lelkiismereti válságba jutott, és egyes gyóntatók nem tudták, mit tanácsoljanak báránykáiknak. Az enciklika megjelenése utáni augusztusban és szeptemberben az osztrák és német püspökök a „Königsteini” és „Maria Troster” nyilatkozatban a mesterséges fogamzásgátló eszközök alkalmazását az egyes házaspárok lelkiismeretére bízták. Ez bátor döntés volt, amely annak idején nem utolsó sorban König bíborosnak volt köszönhető. Más országok püspöki konferenciái is ezt az utat választották, például az olaszok és franciák. Soha nem létezett még olyan enciklika, amelyet kevésbé követtek volna, mint a „Humanae vitae”.
De ma, harminc évvel kiadása után, Róma számára a „Humanae vitae”-vel azonosuló kijelentések a püspökök és papok részéről még mindig az igazhitűség mércéjét jelentik. Andreas Laun salzburgi segédpüspök még mindig úgy dicséri az enciklikát, mint amelyben az egyház először mondott nemet a szexualitás és a nemzés manipulációjára. Sőt, a „Humanae vitae” „jelentős falat” emelt a hatalmasok azon kísérlete elé, amellyel „egész népeket akarnak gyámság alá helyezni éppen a nemzés érzékeny területén”, hangsúlyozza Laun. Ezzel szemben kritikusok azt a kérdést vetik fel, hogy valóban nagy szolgálat-e megakadályozni az embereket az aids terjedése elleni védekezésben, vagy hogy szabályozhassák gyermekeik számát olyan mértékben, hogy azokat táplálni is tudják. A „Humanae vitae” „nőbaráti és nőket felszabadító dimenziója”, amelyről Laun beszél, csak igen ritkán fedezi fel éppen magát a nőt. Ugyanis a fogamzásgátlás minden úgynevezett „természetes” módszerének dicsérete mellett, amely által – ahogy Laun segédpüspök mondja – „a férfiak is rávezetődnek arra, hogy alárendeljék magukat a nő ritmusának”, és így „a szeretet érdekében feltörjék a társadalomba belekeményedett hatalmi struktúrákat”, szívesen hagyják figyelmen kívül, hogy igen sok nő éppen ezt a módszert tartja ellentétesnek saját testi ritmusával. Ugyanis éppen akkor nem szabad, amikor a termékeny napok során a test különösképp alkalmas a nemi érintkezésre.
A hívők már régen elbúcsúztak a „Humanae vitae”-től. Alig akad nő, aki a pápa tilalmára hivatkoznék, ha megkérdezik, szed-e tablettát. Arra még inkább hivatkoznak, hogy testüket nem kívánják megzavarni mesterséges hormonokkal. Egy amerikai tanulmány szerint a fogamzásképes korban lévő amerikai nők 60 százaléka védekezik mesterséges eszközökkel, és csak három százalékuk él a periodikus megtartóztatással. Sőt, egyes országokban több katolikus nő védekezik mesterséges eszközökkel, mint nem-katolikus, így például Libériában 41 százalék katolikus, és csak 17 százalék nem-katolikus nő él ezzel a lehetőséggel.
Jelenleg az antibébi tablettánál sokkal több vita folyik egy egészen más tabletta körül. A Viagráról van szó, a világon elsőként megjelent hatékony erekciós és potencianövelő tablettáról, amit az USA-ban a Pfizer gyógyszerkonszern fejlesztett ki és dobott piacra, nagy érdeklődést keltve. Hosszú évek óta impotens betegeknél újra létrejön az erekció, öreg férfiak fiatalnak érzik magukat, és a férfi ego megszabadul minden belső kétségétől. Mindenesetre, hogy az Anya-Természet tudja mit csinál, amikor idősebb korban megtagadja a „működőképességet”, azt azok a halálesetek bizonyítják, amelyek időközben a Viagra bevétele következtében álltak elő. Ezekben az esetekben a szív nem volt képes lépést tartani a visszanyert férfierővel. A potencianövelő tablettával kapcsolatos bizalmatlanság eddig ismeretlen szövetségekhez vezetett. Az ismert feminista Alice Schwarzer, az „Emma” női folyóirat kiadója, éppoly bizalmatlan az új csodaszerrel szemben, mint Heinrich Basilius Streithofen bonni domonkos páter. Alice Schwarzer attól tart, hogy a Viagra igen hamarosan „erotika-gyilkossá” fejlődhet, amely nem a szexualitást növeli, hanem azt éppen eltemeti, és a férfiakat „fásult be-ki magatartásban” rögzíti. A domonkos Streithofen a Viagra alkalmazását „egyértelműen természetellenesnek” minősítette. A Viagra „a férfi ágyék műtrágyája”. A partner iránti gyengédséget, jóságot, megértést és türelmet nem képes pótolni.
A Vatikánban higgadtabban szemlélik a dolgot és remélik, hogy a tabletta következtében a „szerelem termékenyebbé válik”, amint azt monsignore Claudio Sorgi, a pápai Laterán-egyetem docense véli. Nem lát semmiféle „morális ellenvetést”, mert a tabletta bizonyosan jobb, mint a „mesterséges megtermékenyítés minden áron”. Hans Rotter insbrucki morálteológus sem lát „lényeges ellenvetést morálteológiai szempontból” a Viagra ellen. Természetesen nem az egyház dolga, hogy megítélje a Viagra orvosi és lélektani hatásait. De alapjában pozitív dolog, ha legitim kapcsolat keretein belül élénkíti a szexuális érintkezés képességét. Azonban magától értetődő feladata az egyháznak az a hangsúlytevés, amely rávilágít arra, hogy a szexualitás területéhez a szeretet és gyengédség is hozzátartozik.
Morális szempontból jelentéktelen, de a kis kék tabletta mégis rejt bizonyos veszélyt a szexuáltudományok szempontjából. Az Osztrák Szexuálkutatási Társaság arra a következtetésre jutott, hogy az általános Viagra-eufória igen veszélyes. A potencia- és erekciós zavarok férfiaknál „a legtöbb esetben az érintett személy élettani és lélektani állapotának okaira vezethetők vissza, vagy a partnerek közötti kapcsolat zavaraira, amelyek gyógyszeres úton nem „kezelhetők”. Ezen problémákra inkább a pszichoterápia, illetve a párterápia nyújthat megoldást. Sok férfi azonban félelemmel tekinti az ilyen terápiákat, és az ezekkel kapcsolatban személyére, valamint partnere iránti bánásmódjára vonatkozó kérdéseket, ezért szívesebben buknak a gyógyszeripar ígéreteire, vagy mechanikai eszközök használatára problémáik elsimítása érdekében. Úgy tetszik, ez a körülmény Rómában kisebb felindulást vált ki, mint a felelősségteljes házaspárok azon kívánsága, hogy gyermekeik számát mesterséges eszközökkel is korlátozhassák.
(PS. A fordító „szerénytelen” megjegyzései: Harmadik gyermekünk, Eszter – két császármetszés után – a Vatikán által engedélyezett természetes védekezés „következtében” született meg, hála Istennek. Természetesen ő is császármetszéssel. Negyven évvel ezelőtt a szülészi sebészet ennyire volt képes, ezért Eszter után „kapuzárás” következett, ami az akkori felfogás szerint mesterséges fogamzásgátlásnak számított. Papi jóbarátaink végigkérdezése után magunk felelősségére a kapuzárás – mi csak masninak neveztük – mellett döntöttünk, mondván, hogy a három meglévő gyermek számára fontosabb az édesanya, mint az esetleges távozás az életből egy méhrepedés következtében, nem is beszélve az ezzel együttjáró negyedik gyermek életének veszélyeztetéséről. Aztán Eszter pontosan ugyanezt csinálta végig a maga három gyermeke érdekében, azzal a különbséggel, hogy idén hasfalsérv elhárítási okokból egy plasztikai műtéten kellett átesnie. Az érem másik oldala, hogy ismeretségi és rokoni körünkben két olyan gyermek is él – már saját gyermekekkel is rendelkezően – akik „gumis védekezés” ellenére fogantak és jöttek a világra. Megintcsak: hála Istennek.)
Fordította: Hampel Károly`
Forrás: Kirche Intern 98/7.
