Advent első vasárnapjával megkezdődik az egyházi év, a karácsonyi ünnepkör, a megtestesülés misztériumának bevezetése. A magyar nyelv Úrjövetnek is nevezi ezt az időt. Történelmileg jellemző rá, hogy az advent is csak azután keletkezett, amikor az egyházban az 5. századtól kezdve általánossá lett a karácsony megünneplése. VII. Gergely pápa szabályozta azt oly módon, hogy négy vasárnapon, a karácsonyt megelőző négy hétben határozta meg az adventi időszakot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Szent András apostol ünnepéhez (november 30-hoz) legközelebb eső vasárnap az advent első vasárnapja. Ekkor a templomokban és a vallásos családokban meggyújtják az adventi koszorú első gyertyáját.
Az ünnepek sorában – kétségtelenül – a karácsony a legbensőségesebb, legcsaládiasabb ünnep. Nem véletlen, hogy a művészeteknek: a zenének, irodalomnak, képzőművészetnek egyik ihletője karácsony misztériuma. Az irodalom különleges érzékenységgel énekli az angyali üdvözletet csakúgy, mint karácsony éjszakájának csodáját: József aggódó buzgólkodását, Mária könnyes örömét, a pásztorok naiv jámborságát, a napkeleti bölcsek illő ajándékait.
Nem mindenki tudja, hogy az adventi időben a hajnali misék, a roráték különleges hangulatot kölcsönöznek a decemberi virradatoknak. (A roráté: a mise kezdőszava: harmatozzatok) Gárdonyi Géza tanítóskodása idejéből származik a novella, amely a falusi emberek, gyerekek korareggeli buzgóságát idézi. A novella első részéből megtudjuk, hogy még sötét van, amikor a rorátéra harangoznak. Fekete árnyak mozognak a templom felé. Közben jönnek a gyerekek is az iskolába, s egy-egy darab fát hoznak magukkal, amivel aznap fűteni fogják a tantermüket. Aztán őszinte elragadtatással írja le az éneklő, imádkozó hívek tiszta szép áhítatát.
Juhász Gyula Roratéja a líra hangján kölcsönzi az előbbi hangulatot. Mindössze néhány sorban, rövid négy versszakban ott van a hajnal derengése, a mise áhítata és a boldog betlehemi gyönyörű gyerekség kereső vágyakozása:
„A kéklő félhomályban / Az örök mécs ragyog, / Mosolygón álmodoznak a barokk angyalok... / Hideg kövön anyókák / Térdelnek. Ifjú pap / Magasba felmutatja / Szelíden az Urat. / Derűs hit tűnt malasztját / Könnyezve keresem. / Ó gyönyörű gyerekség, / Ó boldog Betlehem.”
A várakozás öröme szólal meg Juhász Gyula másik ilyen témájú művében, a Karácsony felé című versében. Szeretné általánossá és egyetemessé tenni a decemberi igézetet:
„Szép tündérország támad föl szívemben / Ilyenkor decemberben. / A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben... / Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, / S ne csak így decemberben.”
A karácsonyi öröm a középkori himnuszokban szólal meg először elemi erővel. Szentviktori Ádám a 12. század egyik himnuszköltője Karácsonyi himnuszában Krisztus születését nemzetekre áradó fénynek nevezi. Az öröm szavaival indul a vers:
„Vigadozz szegény világ, / Mert a szűz ma kisfiát / Számotokra szülte meg.”
Az Ember-Isten felsegíti a bűnösöket, vállalva emberségünk nyomorát. Mindenki örvend, ujjong és csodálja ezt a nagy kegyelmet. E csodálatos titok késztet mindnyájunkat hálaadásra, mert
„Föl nem fejti kényes elme, / Amit itt az Úr kegyelme / Kötött nekünk a bogot. / Megáll eszem a hogyannál...”
A himnusz további soraiban Mária dicséretét zengi a költő, és közbenjárását kéri:
„Mária, tenger csillagfénye, / Hajótöröttek reménye Isten után egymagad, / Nézz le hozzánk, kérünk téged, / Nézd az álnok ellenséget, / Mely dühével ránk szakad.”
Az utolsó versszak még erőteljesebben fogalmazza meg az odahagyatkozás érzését:
„Te adsz erőt, te töröd meg / Kevélységét az ördögnek Fiad által jó Anya.”
Juhász Gyulának két Betlehem című verse van. Az egyik a születés csodáját idézi: Betlehemben, a jászol szegénységében megszületett az „édes bambinó”. Aztán arra emlékeztet, hogy már a komor „Sibillák” és a „szelíd Vergilius” is megígérték, megjövendölték eljövetelét a szegény rab népnek szabadítójának; és elmúltak a nagy birodalmak, de a „jászol szelíd világa mindent túlragyog”, mert Ő mindenkihez jött: rómaiakhoz, barbárokhoz, zsidókhoz.
„A kerek föld mindegyik gyermekéhez / Egy üzenettel jött: Szeressetek!”
Ez az üzenet „Ezerkilencszázhuszon-hároméves távolságból is szívünkbe zeng.”
A másik Betlehem című verse nem a bibliai történetről tudósít, hanem a kilátástalan helyzetű világ egyetlen reményét mutatja fel:
„A kocsma ajtaját kitárják, / S hozzák subában a telet. / Az istállóban ott a jászol, / A jászolban a szeretet... / Kántálnak a háromkirályok, / S velük a jámbor pásztorok, / A söntés mélyén egy elázott, / Elbúsult zsöllér tántorog. / Könnyes szemmel bámulja báván, / A betlehemi csillagot, / A jó reményt, mit körülállnak / Szegények, árvák, magyarok!”
Garai Gábor Betlehemi pásztor fohásza a vajúdó Máriához című verse a kétely szokatlan hangvételével, de annál nagyobb ragaszkodással és tisztelettel szólal meg:
„... ki hajnalra világra jön, / az a Te gyermeked, / s ím, pálma-zsuppos kínpadod előtt letérdelek. / Majd hideg verejték ha ver, / ez a szelíd barom / leheljen rád, s kezem legyen / kezednek oltalom, / mikor belülről fölhasít / a gyilkos fájdalom.”
A csoda már akkor megtörtént, amikor „rám emelted szemed, / tudtam, olajfaligetek / békéje van veled, / s árnyat lel a pusztában is, / aki téged szeret.”
Az Írás a megváltót ígérte, ezért
„Méltán szökött föl üstökös / az ég ormaira: / hús-vér öröklétben remél / pásztorod, Mária, / ha már arra ítéltetett, hogy meg kell halnia.”
Teljes az örömünk, hiszen gyermek született nekünk... Gyermek, akinek születését a betlehemi csillag jelezte, és az angyalok vitték hírül a környéken nyájaikat legeltető pásztoroknak, hogy megszületett a megváltó. Megvalósult a csoda, kézzelfogható közelségbe került mindaz, amire várakoztunk, minden, ami után vágyakoztunk. Kétezer éve a decemberi éjszakán erre a csodára emlékezik a keresztény világ. Ilyenkor a családokban melegebbek lesznek a szívek, szeretetteljesebbek a szavak, türelmesebbek a gesztusok, s a kisgyermekek kipirult arcú izgalma átragad a szülőkre és nagyszülőkre is. Megértőbbek, elnézőbbek leszünk tágabb környezetünkben is, most sikerül szeretnünk azokat is, akiket egyébként gyűlölettel emlegetünk. Béke lesz a háborúzók között, s ha csak napokra is, elhallgatnak a fegyverek. Megszületett, aki után a föld epedett. Nem véletlen, hogy az irodalom szavai is örömet sugároznak:
Dsida Jenő Itt van a szép karácsony című verse a gyermeki öröm naivan szép kifejezése:
„Itt van a szép víg karácson, / Élünk dión, friss kalácson: mennyi finom / csemege... / Karácsonyfa drága ága, csillog-villog: csupa drága, / Szép mennyei üzenet, / Kis Jézuska született.”
A vers további szakaszaiban tanúi lehetünk a gyermeki örömnek, az aranymesés áhítatnak, a pásztorjátékot előadók, kántálva ünnepet köszöntők énekének:
„Tiszta öröm tüze átég / a szemeken, a harangjáték / szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született.”
Bódás János A karácsonyi Jézushoz című verse a mindenki által követhető, az ember számára természetes és hétköznapi Jézust keresi:
„Jézus, te is születtél, / Milyen fiú lehettél? / Verekedni szerettél? / Hát mosdani?... / Vagy jobb voltál minden földi gyereknél? / Hát zöld egrest ettél-e egészséged vesztére? / Fáról sokszor estél-e? / Kék foltokkal rakva hányszor / értél haza estére?”
Azután még egy versszak azt tudakolja, vajon volt-e rád panasz valaha, szakítottad-e el a ruhádat játék közben, összetörtél-e valamit akaratlanul, s mindezért vajon „kiporolt-e jó anyád?” Milyen megnyugtató lenne mindezt tudni, hiszen akkor semmi akadálya nincs annak, hogy én is kövesselek:
„Ó, te égi, tiszta fény, / követni mernélek én, / szakadékok peremén, / ha tudnám: te is így kezdted, / gyermekként, akárcsak én.”
Juhász Gyula Karácsonyi köszöntése 1915-ből való, a háborús időket idézi. A betlehemi csillag fénye és békességet, boldogságot éneklő angyalok hangja a harcos katonákhoz is eljut, akik
„Fölnéznek az égre, / S rágondolnak álmodozva / A testvériségre... / Fáradt katonák, ti / Pihenjetek szépen / Karácsonyfák lángja körül / A mi szentesténken. / Gondoljatok hittel / Zsolozsmát dalolva / Eljövendő boldogságos / Szent karácsonyokra.”
A megváltó nagy békesség – őszintén reméli – győzelmes örömmé válik.
Ady Endre számos verse őriz karácsonyi hangulatot. A Kis karácsonyi énekben gyermekhittel, bátran szeretné az Istent nagyosan dicsérni. Ady számára a karácsony csakúgy otthoni emlék, mint a jóra térés nagy fogadkozásának az alkalma, a világgal kibékülni szándékozó akarat.
„Harang csendül, / Ének zendül, / Messze zsong a hálaének, / Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek” – ezekkel a szavakkal kezdi Ady Endre Karácsony című versét. Számára a karácsony az otthont, a családot, a szülőföldet, a múltba visszarévedést, a boldogító visszaemlékezést jelenti. Aztán arról ír, hogy ezen az ünnepen mindenki szeretettel „borul földre imádkozni”, hálát ad a magasság Istenének:
„A templomba / Hosszú sorba / Indulnak el ifjak, vének,... / Az én kedves, kis falumban / Minden szívben / Csak szeretet lakik máma.”
A vers második részében arról olvasunk, hogy bántja lelkét a „nagy város durva zaja”. Szeretne odahaza ünnepelni, átérezni a nyugodt boldogságot. Jó volna ismét játszadozó gyermekké válni.
„Igaz hittel, gyermek szívvel / A világgal / Kibékülni, / Szeretetben üdvözülni.”
A világ is akkor lenne boldog,
„Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna.”
Milyen jó lenne, ha az emberi életnek nem volnának Golgotái, és csak egy hit lenne:
„Imádni az Istent / és egymást szeretni.”
Ez hozná el az igazi boldogságot a világra.
Ady Endrének van egy másik Karácsony című verse is. Ez – ha lehet – még erősebben fogalmazza meg, hogy a szeretet és a karácsony egymástól elválaszthatatlan.
„Ma úgy kén, hogy egymást öleljék / Szívükre mind az emberek.”
A három versszakos költemény visszatérő refrénje:
„Beteg a világ: nagy beteg.”
Ez a világ várja újra és újra az új Messiást, a megváltót. Hiszen „Ember, ember ellen csatázik,... / Tanítása, erkölcse veszve,” de az sem lehet, hogy akinek lelke van, az állattá süllyedjen.
„Hatalmas Ég, új Messiást küldj...” – sóhajt, kiált a költő.
Babits Mihály elindulna a betlehemi Csillag után úgy, mint egykor a „három királyok a betlehemi éjszakán! / Gépkocsin, vagy teveháton – / olyan mindegy, hogy hogyan. / Aranyat, tömjént és mirhát / vinnék, vinnék boldogan.”
De lehet – így tovább a költemény – hogy útját állná a vám: sem aranyat sem tömjént nem lehetne átvinni a határon.
„Százszor megállítanának, / – örülnék, ha átcsúszom: / arany nélkül tömjén nélkül / érnék hozzád, Jézusom: / Jaj és mire odaérnék, /...te már függnél a kereszten, /...s ahelyett, hogy bölcsőd köré / szórjak tömjént, aranyat, / megmaradt szegény mirhámmal /...kenném véres lábadat.”
Forrás: JEL 2002/12
