A világot tilalmakkal megtöltő felfogás és a szexhullám zabolátlansága között nehéz keresztényül tájékozódni. Többen megkértek rá, hogy próbáljak meg valamilyen eligazítást készíteni a szexualitás témakörében, főleg fiatalok részére. Megpróbáltam. Kísérletemet nem tekintem végleges és lezárt tanításnak, de talán hasznát lehet venni.
A szexualitás magában véve jó, semmi gyanús nincs benne.
Erkölcsi szempontból nem kategorizálható paragrafusszerűen, parancsok alapján, kazuisztikusan.
Hogy mikor és hogyan jó erkölcsileg a szexualitás használata, azt a) az általános antropológiai szempontok (pl. a humanizált jelleg) és b) a szeretet törvénye alapján az egyénnek kell eldöntenie.
Idézem Pált: „Minden szabad, de nem minden használ” (1 Kor 10,23).
Ágostont: „Szeress, és tégy, amit akarsz”;
Robinson anglikán püspököt: „Az új erkölcs – forradalom az etikában –: nincs előírás a szereteten kívül” „...Ez a kritérium a cselekvés számára, a házasságban vagy azon kívül, a szexuáletikában vagy bármi más területen. Ugyanis csak a szeretet tesz egy dolgot jóvá vagy rosszá”;
S. Pfürtnert, aki – Aquinói Tamás alapján – így fogalmaz: két dönthetetlen elv van: az értelem és a szeretet.
Az általános elvekből következnek. Így – jelenlegi antropológiai és teológiai tudásunk szerint helytelen (és a beszámíthatóság foka szerint bűn):
a házasságtörés, ha igazi és nem formális házasságról van szó, tehát az érvényes házasság esetében. Bűn pedig nem a „tulajdonjog” megsértése miatt, hanem mivel az igazi házasságban a férfi és a nő testileg-lelkileg egymáshoz tartozik. A házasságtörés mind a férfi, mind a nő részéről bűnös;
a vérfertőzés: szexuális kapcsolat anya-fia, apa-lánya, testvérek között;
a homoszexualitás, minden valószínűség szerint, figyelembe véve a közvéleményt, az élet továbbadásának lehetetlenségét és a beteg lelki hátteret. Azt meg kell jegyezni, hogy a téma nincs még teljesen tisztázva;
az egyéb perverziók (mikor az ösztön irányt téveszt vagy valamilyen részösztön abszolutizálódik):
Ellenben magában véve nem helytelen (vagyis nem bűn) az önkielégítés. Kamaszoknál szükségszerű „híd-jelenség átmeneti jelleggel”.
Helytelenné (esetleg bűnné) lehet az önkielégítés – és ez esetben orvosolni kell –, ha a szeretet megtagadását, az egyén elszigetelését, önzését fejezi ki.
(Gyógyítására néhány rövid mondat: Ne küzdj „a bűn” ellen, ne izgasd fel magad, tudatosan bagatellizáld, ne szorongj bűnös volta vagy „következményei” miatt, foglalkozz intenzíven mással, fontosabbal!)
Végül a biológiai szüzesség nem érték és nem mérője az erkölcsnek. Akinek ez hitbeli problémát okoz, lapozza fel a „szüzesség” címszónál Rahner-Vorgrimler Teológiai Kisszótárát.
A biológiai szüzesség elvesztése, de még inkább elvevése más szempontból lehet bűn.
Egyébként a biztosnak látszó konkrétumok által kicövekelt területen az általános elvek segítségével kell haladnunk.
Ez nem könnyű. Probléma ugyanis, hogy nyugati kultúránkban egyre inkább személytelen, tárgyi, fogyasztói (konzum) jellegű lesz a szexualitás. Ez már beleszövődött a közvéleménybe és belső nyomást gyakorol a fiatalra is („Már két hete ismerjük egymást, és még nem lettünk egymáséi”). Társadalmi „szex-kötelességről” lehet beszélni.
Ezzel szemben minden vonatkozásban túl kell jutnunk a fogyasztási őrületen (keresztény szegénység eszméje). A tömegember-mentalitáson felülemelkedve saját véleményt és értékelést kell kidolgoznunk és ahhoz ragaszkodnunk.
Az akceleráció, ti. hogy a biológiai és az intellektuális fejlődés meggyorsult, de a pszichés érettség, az érzelmi felnőttség viszonylag későn valósul meg (önállótlanságok, erős függések, a lázadó látszat mellett).
Ezt a tényt tudatosítani kell. És hogy ezt-azt el ne hamarkodjunk, ki kell fejleszteni magunkban a feszültség elviselésének képességét (fokozni a frusztráció-toleranciát). Így tudunk várni akkor is, ha „esz a fene”.
Az elmúlt néhány évszázad moralistái arra törekedtek, hogy a házasság előtti életkort totálisan aszexualizálják, és a házas életben is korlátozásokat vezettek be elvont elvek alapján. Ez a szerzetesi gondolkodás téves alkalmazása volt.
Így abszurd követelmény azt parancsolni, hogy a szerelmes ifjú pár a nászszoba ajtajában váltsa az első szerelmes csókot; előre megszabni – időpontokhoz rögzítve –, hogy mikor milyen gyöngédségeket engedhetnek meg maguknak; elitélve a „petting”-et beleszólni két, lelkiismeretesen elkötelezett ember szerelmének dinamikájába, mesterségesen kitűzni első egyesülésük időpontját.
Eszmeileg jónak tartom, ha a teljes egyesüléssel várnak a fiatalok a jogi házasságig. De ebből súlyos-bűnös fenyegetést vagy elítélést csinálni nem keresztényi. Semmilyen alapja nincs a kinyilatkoztatásban. Sőt (vö. Énekek éneke)!
Megfontolandó: „Aki elvileg – mint erkölcstelent – minden házasság előtti szerelmi játékot elvet, az neurotikus, téves magatartásokat tenyészt ki, melyek házasságra képtelenné tehetnek” (Klaus Thomas).
A súlyosságot az egyénnek kell eldöntenie az általános elvek alapján. Ennek megfelelően tartson bűnbánatot, ami lényegileg a bűnös magatartás megváltoztatása és jóvátétele.
Motívumként nem szerepelhet valami homályos bűntudat a „sértett tabu” miatt. Hanem: „Bánom, mert a szeretet ellen vétettem!”
Általában nagyon megértőnek és megbocsátónak kell lennünk a szexuális terület tévelygőivel szemben. Sokszor amit bűnnek látunk, csak betegség vagy fejletlenség. Nem mindenkitől lehet érett és nemes szexuális magatartást várnunk. Persze a betegeket és a fejletleneket is figyelmeztethetjük – gőgös erényeskedés nélkül – az emberiesség minimumára. (Hogy ne alkalmazzon erőszakot, hazugságot és ne okozzon bajt a másiknak.)
Különösen megértőnek kell lennünk a homoszexuálisokkal és az egyéb perverzekkel. Mindnek saját szomorú története van. Erkölcsi felelősségük sokszor csaknem semmi. Ahol és ahogy tudunk, segítsünk nekik. Még a megítélés nélküli jóindulatú meghallgatás is jót tehet.
A boldog örökkévalóság Istene adja, hogy napfény áradjon a sötét helyekre, és szebb, boldogabb élet legyen a földön.
Forrás: Érted vagyok 1996/1