Hans Küng: Tizenkét tézis a béke lehetőségéről

Ezzel a címmel jelent meg a Chrismon című németországi evangélikus magazin 2001/11. számában (35-37.l.) Hans Küng professzor tételesen megfogalmazott értékelése a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kialakult világhelyzetről. Az egyebek közt egy közös világethosz kidolgozásán munkálkodó, neves tübingeni katolikus teológus írását kisebb rövidítésekkel közöljük. (Szerk.)

Szolidaritás? Bármennyire együttérzünk, és bármennyire szolidárisak vagyunk is a terrortámadás áldozatainak hozzátartozóival és az egész amerikai nemzettel, ebből nem következhet katonai kalandok helyeslése. Hadihajókkal és repülőgépekkel „háborút” viselni egy terrorista hálózat ellen – ez olyan kockázatokkal jár, mint a háborúskodás kiszámíthatatlan kiszélesedése és a nyugatellenes erők összefogása.
Büntető intézkedések? A terrortámadás tetteseit fel kell kutatni, el kell fogni (ha szükséges, fegyveres akciókkal), és el kell ítélni. Ezzel egyidejűleg azonban az Egyesült Államoknak (és Izraelnek) fel kellene hagynia azzal, hogy elutasítja a hágai ENSZ-törvényszéket.
Bosszúállás? A nemzetközi jog tiltja a bosszúálló akciókat. A héber Biblia elve – „szemet szemért, fogat fogért” – és még inkább az ellenségszeretet keresztény elve ellen vét az, aki ellenfelének „több szemét és fogát” roncsolja szét: aki tankokkal, helikopterekkel és rakétákkal támad kődobáló gyerekekre és ártatlanokra. Örvendetes, hogy Washington időközben elvetette azt a stratégiát, hogy „keresztes hadjáratot” indítson minden ország ellen, ahol terroristák tartózkodnak, és ehelyett diplomáciai úton terrorellenes szövetség kiépítésébe kezdett. A jogtalanságra még nagyobb jogtalansággal válaszoló bosszúállás, a revans a történelem tanúsága szerint mérhetetlen szenvedéseket okozott a népeknek. Terrorra nem lehet terrorral, például válogatás nélküli bombázásokkal válaszolni, hanem csak a jogállam eszközeivel.
Végtelen igazság? Örülhetünk, hogy katonai akciójának nevét az Egyesült Államok kormánya az Infinite Justice („Végtelen igazságosság”) kifejezés helyett inkább az Enduring Freedom („Tartós szabadság”) kifejezéssel cserélte fel. Már a rómaiak tudták, hogy a jog és az igazság abszolutizálása embertelen és pusztító következményekhez vezet (summum ius summa iniuria). A mai világpolitikában senki sem gondolhatja, hogy apokaliptikus harc folyik a jók („mi”) és a gonoszok („ők”) tábora között.
Civilizációk összecsapása? Huntington elmélete téves, és csak előítéleteket táplál. Az iszlám terroristák nem keresztény szimbólumokat vettek célba, hanem az amerikai impérium szimbolikus helyeit, az Egyesült Államok gazdasági és katonai központjait. Nem „az iszlám” és „a Nyugat” általános összecsapásáról van szó, hanem intelligens, halált megvető muszlimok kis csoportjának a merényletéről, akik vallási indítékaik ellenére főként politikai célokat kívántak elérni.
Az okok? A következők a legfontosabbak:
1. Az arabok ellenszenvet éreznek a Nyugat iránt. Még korántsem gyógyultak be az európai gyarmatosítás és imperializmus ütötte sebek: Marokkótól Indonéziáig szinte az egész iszlám világ Anglia, Franciaország, Hollandia és Oroszország katonai, gazdasági és politikai uralma alatt állt.
2. Ellenszenvet vált ki az Egyesült Államok jelenléte a Perzsa-öbölben: egyrészt a testvéri iraki iszlám nép elleni támadás, másrészt a hatalmas arányú amerikai jelenlét Mekka és Medina közelében az, ami pálfordulásra késztette az eredetileg Amerika által felfegyverzett, fanatikus Bin Ladent. Tovább erősíti az Amerika-ellenességet, hogy Amerika támogat totalitárius rendszereket is, ahogyan tette ezt Kuvaitban az Öböl-háború után. Sok muszlim megalázónak és az amerikai hegemónia fitogtatásának tartja, hogy az Öböl-háború óta több tízezer amerikai katona tartózkodik az Öböl térségében.
3. A muszlimok ellenszenvet éreznek Izraellel szemben, amely szemükben amerikai hídfőállás az arab világban. Főleg a palesztinok kételkednek az Egyesült Államok becsületes békéltető szándékában (amelyet találóan jellemzett Simon Peresz: „52 év alatt az Egyesült Államok Izrael egyetlen kívánságát sem utasította el”). Ha ötven év alatt nem sikerült békés szomszédi viszonyt kialakítani Izrael és egy életképes palesztin állam között, akkor e térségen belül és kívül újból és újból számítani kell terrortámadásokra. A béke érdekében mindkét félnek engednie kell, főképpen pedig az erősebbiknek – Izraelnek, amely az Egyesült Államok támogatásával a Közel-Kelet legerősebb katonai hatalma.
Iszlám terrorizmus? A muszlimok túlnyomó többsége azonnal az iszlámmal ellentétes cselekedetként ítélte el az Egyesült Államok elleni terrortámadást. A muszlimok szerint a terrorizmus az iszlám elfajulása. A Korán is arra szólít fel, hogy a rosszat jóval viszonozzuk, vagy jóval hárítsuk el (13. szúra 22), „ellenfeleinkkel a legjobb módon küzdjünk” (16,125), vagyis békésen. A Koránnak a muszlimok által gyakran idézett tétele: „A vallásban nincs kényszerítés” (2, 256).
Dzsihád a Koránban? Igaz ugyan, hogy a Korán kötelességnek nyilvánítja a harcban való részvételt. De a „dzsihád” nem „szent háború”, hanem morális „igyekezet”, „fáradozás Isten útján” – legalábbis így értik ma általában a mérsékelt muszlimok. Az is igaz viszont, hogy az eredeti forrásokban a „dzsihád” fegyveres harcot is jelent, s ez felveti a Korán értelmezésének elvi kérdését. Ahogy zsidók és keresztények régóta foglalkoznak bibliai hermeneutikával, hasonlóképpen az iszlámnak is szembe kell néznie a modernitás által felvetett kérdésekkel.
Szemléletváltás a világpolitikában? Sharon és Bush hivatalba lépése óta a politikai atmoszféra romlása miatt a nyugati iparosodott országokban sokan új feladatoknak kezdenek a tudatára ébredni:
- az erőszak fokozása helyett annak visszaszorítására kell törekedni;
- nem szabad hozzászokni az izraeliek és a palesztinok közti konfliktusokhoz, hanem azok megoldásait kell keresni;
- a nyugati elfogultságot és pártosságot fel kell váltania a becsületes közvetítő magatartásnak;
- konfrontáció helyett minden síkon a bizalmat kell erősíteni;
- nem tünetekkel kell foglalkozni, hanem a terrorellenes küzdelmet a terror társadalmi és gazdasági gyökereinél kell kezdeni. Ha most hirtelen milliárdok teremthetők elő katonai és rendőri célokra, akkor arra is biztosítani kell a megfelelő forrásokat, hogy segítsünk a globalizáció vesztesein, akik könnyen menekülnek fundamentalista csoportokhoz.
Világethosz? Sokak számára csak az Egyesült Államok elleni terrortámadás nyomán vált nyilvánvalóvá a világethosz programjának sürgető volta: nincs béke az országok között, ha nincs béke a vallások között, ez utóbbi pedig nem lehetséges a vallások közti párbeszéd nélkül. Párbeszéd híján nem marad más hátra, mint az erőszak. Nemcsak az iszlám, hanem a kereszténység, a zsidóság és a keleti vallások esetében is fennáll a veszély, hogy politikai célokra használják fel a vallást, aminek következtében vallás és politika robbanásveszélyes keveréke állhat elő. Szeptember 11-e után azok körében is megnövekedett a vallásközi párbeszéd és a világethosz iránti érdeklődés, akik korábban elutasító és tartózkodó magatartást tanúsítottak.
Muszlimok a világethosz párján? 1993-ban muzulmán képviselők is aláírták a Világvallások Parlamentjének a világethoszról elfogadott chicagói nyilatkozatát (vö. Mérleg, 1994/1. 43. sk. l.), amely főleg Németországban rendkívül pozitív visszhangot váltott ki moszlimok körében. Az etikai normák közös voltát olyan kiemelkedő személyiségek is hangoztatták, mint a jordániai Hasszán herceg vagy Khatami iráni államelnök, aki az ENSZ közgyűlésén már 1998-ban javasolta a civilizációk párbeszédének napirendre tűzését. Kofi Anan főtitkár felkért 20 prominens személyt, köztük Hans Küngöt is, hogy a nemzetközi kapcsolatok új paradigmájáról 2001. december 4-én és 5-én beszámolót terjesszenek az ENSZ-közgyűlés elé, amely majd szavazni fog róla. Ezzel a világethosz programja az ENSZ szintjén is érdeklődésre talált.
A nemzetközi kapcsolatok új paradigmája? Az újkori politikát nemzeti, hatalmi érdekek és presztízs-szempontok határozták meg. Ezzel szemben ma a regionális kiengesztelődés, megértés és közeledés politikájára van szükség. Ami az Európai Unió és az OECD keretein belül két világháború után lehetségesnek bizonyult, annak lehetségesnek kell lennie a Közel-Keleten és más háborús térségekben is: a konfrontáció, az agresszió és a revans helyett ma együttműködésre, kompromisszumra és integrációra van szükség. Ennek feltétele viszont a társadalmi konszenzus meghatározott alapértékek, alapjogok és alapvető kötelességek tekintetében. Ezt az elemi világethoszt el kell fogadnia minden társadalmi csoportnak: hívőknek és nem hívőknek, a különböző vallások, filozófiák és ideológiák képviselőinek egyaránt.