1978-ban még gőzösök jártak Rodoszra. Az éjszakai járat orrán-tatján az állt méteres betűkkel: HOMÉROSZ. Indultunk éppen, a lenyugvó nap szembetűzött, a mindenhonnan összeverődött hátizsákosok az éjszakára készülődtek a kémények tövében. Időtlen béke a sós szélben; füstarany ég, bíborszínű tenger. A szőke holland rámnevetett.

– Amszterdam – mondta bemutatkozás helyett.

– Budapest – válaszoltam.

– Óh Budapest! – És csámpás kiejtéssel, derűsen sorolta: – Petőfi híd, Szabadság híd, Erzsébet híd…

– Ez igen!

– Csak térképről tudom; Széchenyi híd, Margit híd, Árpád híd… aztán a vasúti híd – baaammmmm!

– Baaammmmm?!

– Százszor megcsináltuk a szimulátoron! NATO, 4. bombázóhadosztály.

Néztük a bíborszínű tengert. A holland nyugtatóan karomra tette a kezét.

– De csak ha úgy alakul.